Kálmán C. György

Lajos Walder–Vándor Lajos: The Complete Poems / Összes versei. Bilingual Edition / Kétnyelvű kiadás. Fordította és az utószót írta Walder Ágnes. Előszó: Don Paterson. Up­­per West Side Philosophers, Inc., New York, 2019, 418 oldal, 30 dollár

Elképesztően mulatságos, élvezetes és friss költészet. Ami teljesen feledésbe merült, holott legalább a legutolsó évtizedek költői közül nagyon sokan mintha Vándor Lajoson nőttek volna föl. Azért annyira élő, mert mintha a groteszk, humoros, köznapi hangvételű szövegeket mintha csak éppen tegnap írták volna.

Tovább

Petrőczi Éva: Ida és Gyula. Déd­szü­leim története. Katica-Könyv-Műhely, Pécel, 2019, 278 oldal, 3600 Ft

Végül is, mi történik Petrőczi Éva remekül megírt és megragadó családtörténetében? A szegedi nagy árvíz idején, 1879-ben Vaniss Gyula, az ifjú (katolikus) vízmérnök Aradról önkéntes segítő a védelmi-menekítési munkákban, és történetesen éppen Seifmann Mór kárpitos és bútorkészítő házában szállásolják el. Seifmann voltaképpen jóval több ennél: iparművész, akinek mesterművei szerte a városban (részint még ma is) megvannak, egyúttal a szegedi zsidó hitközség egyik oszlopa, egyszerre üzletember, és művész, finom úr és értelmiségi. Seifmann lánya, Nanett és Vaniss Gyula egymásba szeretnek – hat évig várakoznak, amíg Gyula anyagi helyzete stabilizálódik (hiába, hogy Mór jómódú volt, és nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy leendő veje jól keressen), és összeházasodnak.

Tovább

Tovább

Pál Sándor Attila: Balladáskönyv. (Időmérték 25.) Magvető Könyv­ki­adó, Budapest, 2019, 104 oldal, 1999 Ft

Az ötlet tehát kiváló – és a megvalósítás lenyűgöző. Elindulunk az egyik legismertebb magyar népballada parafrázisától – groteszk, pimasz átirat –, hogy azután a legváratlanabb irányokba kanyarodjunk el. Vezetőnk ide-oda rángat, néha viccet csinál a választott műfajból, néha komolyan megborzongat; minduntalan eszünkbe idézi (a címekkel, hiszen mindegyikben ott a ballada szó), hogy valamiféle történetet, ha mégoly töredékeset is, kell keresnünk, és minden bizonnyal tragikusat – sokszor meg is találjuk, de legalábbis ebbe az irányba indítja el az értelmezést.

Tovább

Payer Imre: Fényből van a fal. P`Art könyvek, Budapest, 2018, 142 oldal, 1890 Ft

És ha az olvasó azt gondolná, hogy valami szociografikus érdekű, keserűen leleplező kötet volna ez, téved: ez is benne van ugyan, de ott a sok-sok irodalmi utalás (Mikestől Nemes Nagyig és Weöresig), számos „vérbeli” lírai megszólalásig (minden szerepjáték nélkül), és van néhány nagyon tömör, a töredékességet megidéző, enigmatikus költemény. Mondom: vegyes. Ha az egyediséget keressük – nemigen hasonlít senkire, legfeljebb egy-egy mondatában, fordulatában; de nehezen találnánk meg az unikális „payeri” jegyeket, annyira sokféle. Mindez viszont egyúttal kiutat is jelent – sokfelé, bármerre fordulhat innen. Nekem például a nagyon rövid, tőmondatos, rejtelmes szövegek tetszenek a leginkább, de lehet, hogy az inkább elbeszélő, erős város-rajzolatok kerülnek előtérbe.

Tovább

Szálinger Balázs: 361° (Időmérték 20.) Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2018, 74 oldal, 1999 Ft

Egy másik szint az rendkívül mulatságos szólam-keverés, ami egy-egy szótól egy versnyi terjedelemig (vagy akár az egész kötetre kiterjedően) jellemzi a művet. Kicsit Parti Nagyra, még távolabbról Petrire emlékeztetően jön itt össze az utca nyelve a tudományoskodással, a bürokratikus vagy politikai-közigazgatási nyelv a költőivel. Csupa szarkazmus, irónia, huncut kikacsintás – ugyanakkor van az egészben valami mérhetetlenül keserű és szorongató. Az az olvasó érzése, hogy itt valaki birkózik a nyelvvel, hogy elhelyezze magát a tájban (és a történelemben), miközben átveszi a kötelező szókészletet, de folyton hibázik, ezt mosolyogtatóként mutatja fel, de a helyzet, amiben van – s amely miatt folyton kudarcot vall – korántsem vicces. És akkor már itt is vagyunk a politizálásnál. Nagyon szeretném úgy olvasni Szálinger verseit, hogy azok semmiképpen ne szóljanak hozzá közvetlenül egyszerűen lefordíthatóan, kézenfekvően napjaink állapotaihoz. És: meg tudom tenni.

Tovább

Tovább

Szöllősi Mátyás: Simon Péter. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2018,  256 oldal, 3299 Ft

Kezdjük a címmel. A Simon Péter név egyrészt egyszerűen a főszereplő neve; az elbeszélő rendszerint Simonnak nevezi, s maga is így szólítja magát – míg környezete olykor Péterként szólítja meg. De hát – másrészt – erősen terhelt név ez: Jézus azon tanítványáé, aki halászból lélekhalásszá, az új hit elszánt terjesztőjévé, és később, a hagyomány szerint, az első pápává, Szent Péterré vált. Lehet, hogy túlértelmezés – ehhez az utóbbi Simon Péterhez van némi köze az előbbinek. Mint már a regény elején kiderül, Simon diakónus, akit püspöke vidékre küld, ott kell valamiféle lelki gondozói munkát végeznie, és lesz némi köze a tó vizéhez is... (Még nehezebb a kérdés, hogy vajon miféle rokonság fűzi ezt a főszereplőt Nádas Egy családregény vége című regényének Simon Péteréhez, akár a nagyapa legendájában, akár a regény jelenében megjelenítetthez...)

Tovább

Gyukics Gábor: végigtapint. vá­lo­ga­tott és új versek. Lector Kiadó, Ma­rosvásárhely, 2018, 142 oldal, ár nélkül

„Mindegyik vers valami sokrétegű, összetett, képek között cikázó, s egy-egy szón vagy kifejezésen megforduló konstrukció, legtöbbször elbeszélő szál vagy szereplők nélkül, csupaszon és szikáran. Olykor talán a korai Tandori juthat eszünkbe – de ott gyakran volt nyelvi kétértelműség, akár játék; nem, Gyukicsot nem lehet jó szívvel senkihez sem hasonlítani. Nagyon következetesen bánik a saját, „szegényes” (sok mindentől megfosztott) nyelvével. A nyitóvers mintha ezt a lemondást magyarázná: az indián „egy nap / egy köves mélyedésben / aranyrögre lel / / elsétál vele a sűrűbe / és gödröt ás neki” – vagyis lemond a gazdagságról, haszonról, és mástól is megvonja, mert az életnek másutt van az értéke. Gyukics azt sugallja: a költészetnek is.”

Tovább

„A lélek, a lét türelme.” Ta­nul­má­nyok József Attiláról. Szerkesztette Veres András. Balassi Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 287 oldal, 3000 Ft

A szerzők érdeklődését persze irányítja is a kötet koncepciója: túlnyomó szerephez jut az értekező József Attila. A gyűjtemény második fele (a 3-5. fejezet) kifejezetten erre koncentrál, a költő elméleti tájékozódására, a középosztályról vallott nézeteire és a tudat-öntudat József Attila-i felfogására. És az első két fejezet (a Nyugattal való kapcsolatáról és Móricz Zsigmondhoz fűződő viszonyáról) ugyancsak viszonylag kevés teret enged a lírikusnak: ott van ugyan egy-két verselemzés, de az életrajzi és szövegtörténeti megközelítés a domináns.

Valahogyan ahhoz lehetne hasonlítani a kötetet, mintha sok kiváló zenész próbatermébe látogatnánk be: van, aki csak jelzi, hogy hogyan is kellene játszani a darabot; van, aki virtuózan improvizál, de kicsit mást, mint a játszandó darab volna; van, aki egy régóta ismerős gyakorlatot ismétel; és van, aki valami egészen újat próbálgat. Nem várhatjuk (el), hogy összhangzás jöjjön létre, ez a kicsit zajos egybehangzás is nagyon érdekes. És látjuk, érezzük, hogy valami alakulóban van – még ha tíz évet kell is várni egy újabb, hasonló kötetre (vagy az egyéni teljesítmények könyvvé-formálására), látszanak azok az irányok, amelyekre majd számíthatunk, és amelyek eddig nem is nagyon voltak előtérben.

Tovább

Trollok alkonya. Három középkori történet Izlandról. Fordította, az előszót és a jegyzeteket írta Dunajcsik Mátyás. Illusztrálta Krizbai Gergely „Krizbo”. Helikon Kiadó, Budapest, 2018, 180 oldal, 3499 Ft

A fordítás csöppet sem archaizáló (csak épp nem anakronisztikus), könnyednek és az olvasó számára előzékenynek tetszik. Az illusztrációk elképesztően találóak, nincs sok, de Krizbai Gergely „Krizbo” néhány fekete-fehér rajza éppen azt a jeges, rémületes, egyben groteszk világot idézik fel, amely a regék sajátja. És pompás a kiadói munka. Ritkán találkozik effélével az ember, különösen, ha nem kifejezetten tudományos szakmunkáról van szó. (Márpedig ez nem az.) A fordító Dunajcsik Mátyás remekül olvasható, és rendkívül sok szempontra kiterjedő előszava nyitja a könyvet. Nemcsak részletesen elemzi a három beválogatott történetet (kettő közülük ƥattr, vagyis mese, egy pedig saga, vagyis történet, ez a leghosszabb), hanem elmondja a legfontosabb tudnivalókat a keletkezésről, a műfajról, a korabeli társadalomról, hitvilágról, és a fordítás problémáiról, a szövegek rétegeiről. Igen elegánsan többször is felidézi a közelmúltban elhunyt nagy skandinavista Bernáth István kiadói és fordítói munkásságát. Sőt, rövid kiejtési szótár nyitja a könyvet, a végén pedig alapos (de ismét: nagyonis olvasmányos) jegyzetek segítik a megértést. Példás, gondos, alapos kiadás.

Tovább

Szabadkőművesség titkok nélkül. Dokumentumok és esszék a ma­gyar szabadkőművesség törté­ne­té­ből. Válogatta és szerkesztette Már­ton László. Noran Libro Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 392 oldal, 3490 Ft

Maguk a kötetbe felvett írások rendkívül vegyesek. A maga módján mindegyiknek itt a helye – de műfajilag is, stilárisan is, keletkezésük idejét és célját tekintve is nagyon különböznek. Ez nem fogja zavarni az olvasót, éppen a sokszínűség a kötet nagy erénye; ha csak történeti dokumentumok vagy tudós portrék sorakoznának egymás után, hamar unalmassá válhatna.

A szerkezet a következőképpen fest. A három rész közül (mellesleg a hármas számnak külön jelentősége van a szabadkőműves rítusokban) az első a történetet tekinti át, dokumentumokkal és tanulmányokkal; a második a működésről a páholyokban zajló munkáról közöl írásokat olyan kiváló szerzőktől, mint Kazinczy Ferenc, Kossuth Lajos, Móra Ferenc, Benedek Elek és Marcell; a harmadik pedig portrékat tartalmaz, fontos vagy érdekes szabadkőműves-életutakat mutat be, a tanulmányok főszereplői például Kossuth, Jászi Oszkár és Ady Endre.

Tovább

Magyar dekameron. Huszadik századi magyar novellák. Válogatta és az utószót írta Szilágyi Zsófia. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2018, 580 oldal, 4990 Ft

Antológiát olvasni jó, sokkal jobb – és főleg: értelmesebb, kellemesebb – mint „összes műveket”. Valaki előzékenyen összeválogatja nekünk a javát, megmutatja, hogy mit érdemes vagy érdekes olvasni, megtakarítja nekünk azt, hogy áttekinthetetlen életművekből magunk próbáljuk előbányászni azt, amit igazán fontos. (Azután persze lesz időnk és remélhetőleg kedvünk is utánamenni a beválogatott szövegek rokonainak, a szerző más műveinek.) Az antológiák válogatóiban megbízunk – lehet, hogy egy-egy ilyen csokor éppen a szerkesztőre lesz jellemző, rá vet valamilyen fényt, őt mutatja be, de az is lehet, hogy diszkréten a háttérbe húzódik, nem akar sugallni semmi különöset, nem akar valamilyen koncepcióval meggyőzni, valamilyen különleges hatást elérni. Akárhogy is: el lehet ugyan rontani ezt is, de nagyon sokszor sikeres az összeállítás, találunk eddig nem ismert szövegeket, vagy örömmel fedezzük fel újra a már ismerteket. A Magyar dekameron is remekül összejött: a szerkesztő nem erőltet speciális szempontokat. Talán csak annyit, hogy legyen kicsit több nő, és olyanok is, akik nem a legismertebb nevek.

Nos, ezt a két megfontolást sem veszi véresen komolyan a szerkesztő – van Kaffka Margit, Kádár Erzsébet, Sziráky Judith, Szabó Magda, Galgóczi Erzsébet – és Gerelyes Endre, Ferdinandy György (már ha merhetjük őket kevésbé ismertnek nevezni). Azért ettől nem billen el a kötet – sem női, sem újrafelfedező irányba. Arányos, s ha úgy tetszik, hagyományőrző, „mainstream”, otthonos marad.

Tovább

Térey János: Káli holtak. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 538 oldal, 3999 Ft

Nem valami nagy történet, de hát ettől még bármilyen lehetne a mű. Hol is kezdjem? Talán azzal, hogy az elbeszélő-főszereplő Alex szövege bántóan hullámzó minőségű – olykor igencsak gondozatlan, hanyag, elkeni a dolgokat. Itt van például ez a részlet: „Karakterszínész lett belőle, lásd Rosencrantz, Szerebrjakov és még sorolhatnám. Ez a méz-máz lehet a pajzsa a világ ellen. Ő nyájas, mert ezt választotta. Kipróbálták kemény bírónak, lásd Hawthorne, és nem igazán vált be.” (175.) Mi ez a két „lásd” ebben a pár mondatban? Miért kezd bele egy gondolatba az elbeszélő, ha lusta rendesen kifejteni? Kinek beszél? A külvilágnak, vagy csak magának? És hogy kerülnek a szövegbe olyan (az internet révén elterjedt) rövidítések, mint a WTF („what the fuck”) vagy a BTW („by the way”)? Tekinthetnénk ezt úgy, mint ami jellemzi az elbeszélőt – úgy beszél, mint amilyen. De hát amikor a pszichológusával konzultál, mintha egészen más személy volna, önreflexív, átélten gondolkodó, elmélyült. A sok-sok Alex-stílus között hol az igazi? Minthogy a mű alapvetően a „realista kód” szerint íródik – vagyis elsősorban úgy olvasható, hogy a „valósághűséget”, a „hiteles ábrázolást”, s hasonló, kissé gyanús szempontokat érvényesítünk –, jogosnak látszik, hogy olyan egyszerű követelményeket kérünk rajta számon, mint a beszéd vagy a párbeszéd életszerűsége. Márpedig ezen a próbán a Káli holtak gyorsan elbukik. Úgy ember nem szól a másikhoz, ahogyan Térey szereplői: kimódolt, bonyodalmas, olykor költői(eskedő) megszólalások, minden mintha kicsit emelkedett akarna lenni, mintha csak valami kötött formájú drámai műből vagy a lírából keveredtek volna ide.

Tovább

Fehér Renátó: Holtidény. Mag­vető Könyvkiadó, Budapest, 2018, Időmérték sorozat 17., 48 oldal, 1990 Ft

Mind a T. S. Eliot–, mind a Thomas Mann–mottó éppen az idővel foglalkozik: sokértelműen, ironikusan, rejtelmesen (ahogyan Beckett sokat idézett Godot–szövegrésze, a harmadik mottó, meg a cselekvés és nem–cselekvés paradoxonát idézi föl). Tehát jól éreztük: a verseknek ez – legalábbis: az egyik – vivőanyaga, az üres, mégis eltelő, előrehaladó, mégis visszaforduló, elvágtató, mégis folytonosan velünk maradó idő. A fent kiemelt (emlékezetes) versek némelyike is erre reflektál. A moszkvai metró mozgólépcsőjében strázsáló gyezsurnaja műszakja azzal telik, hogy figyeli a le-föl haladó utasokat, ő maga viszont mintha örök idők óta ott ülne, egy rég elmúlt korszakból maradt, egy másik történelmi korból; ahogyan a kiürített szovjet laktanya is megőrzi mindazt, ami benne volt, és az, aki a kiürítésekor megszületett mégis megőriz magából valamit abból a korszakból. De az egész kötet első verse még sokkal nagyobb, már-már kozmikus időtávot fog át: a napfogyatkozás különös jelenségének megtapasztalása (vagy annak elmulasztása) aligha ismételhető életesemény (vagy annak hiánya), a természet törvényei könyörtelenek, és nem ismernek kivételt: „az ég megsürgethetetlen”.

Tovább

Pető Péter: Leshatár. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 256 oldal, 2990 Ft

Kevés lelkesítő mondható tehát el a Leshatárról mint regényről. De azért van egy pár kellemes meglepetés. Az egyik ilyen az, hogy olvasható, sőt olvasmányos azok számára is, akik – mint a recenzens – nem értenek a focihoz, sőt nem is igen érdekli őket. Végül is, nem a fociról (a szabályairól, a helyezésekről vagy a taktikai elemekről) van szó a szövegben, hanem az emberi viszonyokról, a folytonos döntési helyzetek okozta szorongásról (meg hatalomról, örömről), a foci körülötti szervezési, üzleti és érzelmi hálókról. Mindez pedig a foci ismerete vagy szeretete nélkül is átlátható, érzékelhető. Másfelől ott a rengeteg finom megfigyelés, amiről fentebb már volt szó: a bírók, játékosok és szurkolók egyaránt ebben a mi közös világunkban mozognak, az ő gondjaik, indulataik, örömeik hasonlóak, mint bárki másé – ha nem törekszik is a szöveg valódi panorámára, nagyon élvezetesek a szilánkok, amelyeket felvillant. Végül pedig a regény biztos kézzel, magától értetődően teremti meg az elbeszélő hangot, annak a futballbírónak a sajátos tónusát, aki főszereplő és mesélő egyben. Van egy sajátos gondolkodásmódja és stílusa, megképződik az olvasó lelki szemei előtt az a kesernyés, olykor indulatos, szorongó, de társasági ember, aki a történeteit mondja, mondja nekünk. Ezzel a figurával magyarázható és menthető az a vicces(kedő) sziporka-halmaz, amiről az imént volt szó: éppen ez a jellegzetes megszólalásmód tartozik a főszereplő-elbeszélőhöz.

Tovább

Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja. Kortárs Kiadó, Budapest, 2017, 357 oldal, 3500 Ft

Hász regénye nem újító: sem a regény, sem (azon belül) a krimi műfaján nem alakít, konvencionálisnak és hagyományőrzőnek is nevezhetnénk, ha ehhez nem fűzünk negatív képzettársításokat. Semmi olyan „fogással” nem próbálkozik, amely valahogy szétfeszítené, tágítaná a tradicionális kereteket, óvatosan bánik az időrend megbontásával, nem hoz zavarba sem a nézőpont, a hang vagy a stílus váltogatásával. Konvencionalizmusával együtt – vagy talán éppen azért – ez a regény rendkívül szórakoztató olvasmány is, miközben remek szereplőket teremt, hihető, természetes hangú párbeszédeket, és az olvasó maga előtt látja a több mint száz évvel ezelőtti Zombor életét.

Hogy el ne kotyogjam a regény legizgalmasabb részleteit, akkor egészen a cselekmény elején kellene leállnom. Így csak annyit mondhatok, hogy a regény főhőse a címbéli Fábián Marcell, aki talált gyerekként egy zárdában nevelkedik, majd iskolái után az épp megalakuló rendőrségen köt ki. Boldog házasságban él Zomborban művelt és szellemes feleségével és cselédlányukkal. Marcell meg-megújuló nekibuzdulással keresi szüleit (iratok, fényképek, hírek, pletykák nyomán), hasztalan. A bűneset, amely egy hajnalon megtalálja, érthetetlen, ijesztő és egyre bonyolultabbnak látszik: a város egy hírneves családjának léha, tékozló és züllött életű sarját találják holtan az ágyában, mellette megfojtva hever a város bordélyának egy rosszéletű lakója. Nyilvánvalóan nem öngyilkosság.

Tovább

Horváth Viktor: Tankom. Mag­ve­tő Könyvkiadó, Budapest, 2017, 274 oldal, 3499 Ft

A történet tehát 1968 januárjában indul, amikor a főhadnagy búcsút mond a karácsonyt-szilvesztert Magyarországon töltő lévai lánynak, Julikának; s mindjárt utána Brezsnyev és Kádár közötti telefonbeszélgetést kell tolmácsolnia. A főhadnagy a rétsági harckocsis hadosztálynál teljesít szolgálatot: szenvedélyesen játszik műanyag játékkatonáival, titokban nagy csatákat vívnak társaival; olykor el kell mennie tolmácsolni, például vadászatra Dubčekkel,  titkos (kémkedési) küldetésbe Lévára, ahol végre újra találkozhat Julikájával, végül augusztusban baráti segítségnyújtásra, a tankokkal, megint Lévára. Szívébe zárja (az imádott Kádár elvtárson kívül) Dubčeket, és tanúja a legfontosabb szereplők hol kedélyes, hol feszült tárgyalásainak, amelyek a „hadgyakorlatohoz”  – vagyis a megszálláshoz – elvezetnek.

Tovább

Tovább

Kiss Judit Ágnes: A halál milongát táncol. Európa Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2017, 429 oldal, 3490 Ft

Ha sokkal többet tudnék a természetfeletti beavatkozások mozgatta, tündérek és ördögök beavatkozásával működtetett cselekményű, apokaliptikus vagy meseszerű népszerű regényekről, pontosabban fel tudnám mérni, milyen széles az a mezsgye, ahol Kiss Judit Ágnes egyensúlyoz. De annyit azért látok: rendkívül ügyesen oldja meg a dolgot. Ez többek között annak a szelídségnek köszönhető, ahogyan olvasóját bevonja ebbe a regény során lassan megváltozó konvenciórendszerbe: nem várja el, hogy higgyünk neki (vagy szereplőinek), nincsenek mindentudó kinyilatkoztatások, elbeszélői szólamok a világvégéről, mély bölcselkedések, ítéletek. Inkább szomorkás mese, mintsem hisztérikus figyelmeztetés. Ha van benne játék, az sem a felszínen: nem akarja megsemmisíteni, felfüggeszteni vagy ironizálni a világvége fenyegetését. Csak hát az evilág a fontos: a vágyak, szenvedések, a betegség, a nyomor, a vonzalom és a gyűlölet.

Tovább
Élet és Irodalom 2019