Lackfi János: Emberszabás. Versek, 2010–2016. Helikon Kiadó, Budapest, 2018, 276 oldal, 3499 Ft

Amilyen egységes tónusú az első rész, a szerelmi ciklus – alighanem ez a kötet legerősebb korpusza –, annyira sokféle hangon szólal meg az utolsó verscsokor (Időbomba). Tréfás gyerekdaloktól a rapversen keresztül az apa-köszöntőkig és apa-siratókig találhatunk benne szövegeket. Az egész kötetet végül egy erős Illyés-parafrázis zárja: „Ahol idő van, ott idő van, / országútban és dűlőútban, a pörgő kamionkerékben / idő dolgozik észrevétlen” (Egy mondat az időről, 263.). Lackfi János hallatlan nyelv-érzékenységéhez nem férhet készség – versei azonban akkor igazán átütő erejűek, ha nem enged a könnyűszer csábításának. Ez a kötet nagy többségében olyan verseket tartalmaz, amelyeknek igazi súlyuk van.

Murai András–Tóth Eszter Zsófia: 1968 Magyarországon. Miért hagytuk, hogy így legyen? Scolar Kiadó, Budapest, 2018, 280 oldal, 3990 Ft

A nagy generáció akkori lázadó, tekintélyellenes lelkesedése azonban mára erősen megfakult, az akkori hitek elfogytak. Ma már inkább csak a Patyomkin-paravánok mögötti hazugságok látszanak, a szégyenpír az arcunkon és a disszonanciák bennünk, kérdések, hogy akkor vajon miért nem vettük észre, hogy mennyire vakok voltunk, hogy vajon miért inkább a hűtőszekrényt és a Trabantot választottuk meg a balatoni telket, és nem az igazságot. Vajon miért voltunk gyávák beszélni ’56-ról, miért nem mertük kimondani az igazságokat, miért nem vettük észre a gulyáskommunizmus hamiskás Kádár-mosolya mögé rejtett cinizmust, miért hittük el a szörnyű butaságokat a „fejlett szocializmus”-ról, a „proletárdiktatúrá”-ról, a kommunizmusról? Aligha érthetjük meg akkori önmagunkat. Egy egész rendszer épült a hazugságra, és mi bedőltünk neki(k).

Az év versei
Az év novellái
Szép versek
Körkép 2018

Ketten egy új könyvről – Különben magyar költő vagyok. Radnóti Miklós levelezése I. Sajtó alá rendezte Bíró-Balogh Tamás, Jaffa Kiadó, Budapest, 2017, 560 oldal, 5990 Ft

Egy olyan korban, melyben az elektronikus levelezés átveszi a kommunikáció legnagyobb részét, szinte felfoghatatlan, mennyi örömmel és érdekességgel ajándékoz meg bennünket egy ilyen kötet. Bíró-Balogh Tamás igényes és pontos munkája révén olyan „titkok”-nak jutunk a nyomára, melyekről sejtelmünk sem volt. (Vajon mit és hogyan fognak kutatni ötven, száz év múlva a filológusok? A papírlevelek eltűnésével végképp le kell mondanunk majd az [ön]dokumentálás egy igen jelentős információforrásáról?)

Némely levelüket mindketten, Fifi és Radnóti is belemásolták naplóikba, hogy így is megőrizzenek fontosnak tartott gondolatokat. Vagy egyszerűen eleve másolatot készítettek leveleikről. Ma mindez egy kattintásba kerül, ugyanakkor azonban szinte bizonyosak lehetünk benne, hogy pár hét vagynéhány hónap múlva eltűnik gépünkről az e-mail szövege. Nos, Radnótiék levelezéskultúrája jellemezhető azzal a talán ki nem mondott, ám mégis tudatos igényükkel, hogy szövegeikből rekonstruálható legyen majd az életük.

Fábián László: Kiált a kő a falból. Szülőföld Kiadó, Szombathely, 2017, 264 oldal, ár nélkül

A Kiált a kő a falból című regény szakít a klasszikus prózaformálás hagyományaival, ám részben meg is tartja azokat. Az idősíkokat itt is felbontja a szerző, a szöveg mikroszerkezete azonban mondatok szintjén nem enged a „lírai linearitás”-ból. A szenvedélynek, melyet megfogalmazni, érzékeltetni szeretne, sugallatokra van szüksége, a sugallatokat és sejtelmeket pedig csak aprólékos gonddal megformált mondatokban lehet megfogalmazni. Ezek a mondatok ilyenek: úgy jellemzőjük a spontaneitás, hogy észrevehetetlenül mégiscsak alaposan végiggondoltak.

A főszereplő fiú egy rendes munkásember, a lány operaénekes és zsidó származású – Budapesten, közvetlenül a második világháború után… Ennél távolabb aligha állhatnának egymástól. Ám a szerelemnek nem lehet parancsolni, mint tudjuk. Menni vagy maradni? – vetődik fel nemsokára a kérdés mindkettejükben.

Praznovszky Mihály: Madách arany évei. Madách és Arany irodalmi barátsága. Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete, h. n., 2017, 120 oldal, ár nélkül

Madáchot Arany vezette be az irodalmi életbe, ahogyan ezt mondani szokás. Ő mutatta be a Tragédiát a Kisfaludy Társaságban, ő gondozta és közölte Madách más írásait is lapjaiban. A Tragédia kapcsán bizonyosan tisztában volt vele, hogy remekművel van dolga, más Madách-művek esetében – mint ez a levélváltásokból szintén látható – pedig nyilvánvalóvá tette (akár szerkesztői üzenetben is), hogy azok nem a „nagy mű” színvonalán készültek.

Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában
Veress Ferenc: Michelangelo és a vatikáni Pietà
Szív Ernő: Az irodalom ellenségei
Tolnai Ottó: Nem könnyű

Sirató Ildikó: A magyar színjátszás rövid története. Holnap Kiadó, Budapest, 2017, 272 oldal, 3500 Ft

Sirató Ildikó izgalmasan mutatja be az 1900 körüli, majd az azt követő évtizedek színházművészetét, továbbá kitérőket tesz a táncjátékok, a balett, a bábszínházak világába, de főképpen az operett, a musical és az opera (illetve az Opera) magyarországi történetét jellemzi pontos ecsetvonásokkal.

Mindvégig érezhető: a szerző mondandója mögött olyan hatalmas háttértudás húzódik meg, amelynek eredményeképpen az alkotó magabiztosan és otthonosan mozog az elmúlt harmadfélszáz év magyar színjátszásának deszkáin.

Visy Beatrix: „Nem ahogy ma szokás”. A narráció jegyei, szépirodalmi elbeszélőszerkezetek Babits Mihály Az európai irodalom története című művében. Balassi Kiadó, Budapest, 2017, 184 oldal, 2900 Ft

Az európai irodalom történetének elbeszélője „erőteljes vonásokkal jellemezhető” (49.), s ennek következtében a mű – nem kis örömet okozva e sorok írójának – „a hipertextualitással is kapcsolatba hozható” (51.). A szöveg maga pedig lehet regény, memoár, sőt, még dráma is – vélik a korabeli s a későbbi értelmezők, s erre a nézetrendszerre építi fel Visy Beatrix (szerinte nem, szerintünk azért meglehetősen újszerű) meglátásait: „Az európai irodalom története mint (nemzeti) eposz” (57.), mint „családregény” (74.), illetve mint „memoár, önvallomás” (106.). De sem a pozitivizmus, sem a szellemtörténet „nem elég” Babitsnak (105.): a „világirodalom” (értsd: európai irodalom) legnagyobb értékeit szerinte egyszerűen ama legkiemelkedőbb alkotók, a „hegycsúcsok” életművei hordozzák magukban.

Csepeli György: A meg nem gon­dolt gondolat. Kossuth Kiadó, Bu­da­pest, 2016, 256 oldal, 2990 Ft

„Minden népirtás a Semmi üzenete az embernek, aki az üzenetet hol meghallja, hol nem hallja meg. A holokauszt egyedisége az identitását a görög-zsidó-keresztény hagyományból merítő emberben van, akinek nem lehet az üzenetet nem meghallania. A holokauszt tagadja az emberi létezés nyugati felfogását, mely mindenki számára ígéri az életet. A holokauszt rettenete arra figyelmezteti a nyugati embert, hogy nem lehetünk annyira idegenek egymás között, hogy azt higgyük, a másik halála más, mint a miénk.” (245.) A kötet esszészerűen fogalmaz, a nem szakember számára is világos és érthető a stílusa és a gondolatvezetése, beszéljen akár a „politikai antiszemitizmus”-ról, „Bibó István antiszemitizmus-elméleté”-ről vagy az „új antiszemitizmus”-ról. E fejezetcímek mellett olvashatunk például Trianon és az antiszemitizmus összefüggéseiről is, mely szempont talán meg is lepi kissé az olvasót, hiszen aligha szoktunk a közbeszédben e témával foglalkozni.

kukorelly endre [sic!]: porcelánbolt. Kedvenxcekről. Olvasókönyv. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2016, 520 oldal, 4499 Ft

Jó volna hosszas passzusokat idézni az irodalomtanításról szóló szövegekből, mert Kukorelly itt is példátlan éleslátással szól az iskolai irodalomtanítás visszásságairól. „A gyerekek rendben vannak, romlottságuk romlatlan, hibátlanok, zseniálisak, még minden visszacsinálható, kicsalogathatod őket a zsákutcából. […] 33 perc múlva 33 potenciális író ül veled szemben.” (247.) Ám sajnos „[i]rodalmat tanulva nem irodalmat tanulnak, hanem irodalomtörténetet. // Legyen ez írásom legsúlyosabb tétele.” (247.) Úgy tűnik, hiába minden modernizáló szándék, a magyar irodalomtanítást az oktatásirányítás mára végképp visszataszította a múltba.

Sipos Lajos: Berda József

G. Komoróczy Emőke: Avantgárd kontinuitás a XX. században

Dérczy Péter: Között

Orbán Ottó: Színpompás ostrom

Faragó Kornélia: Idők, terek, intenzitások. Forum Kiadó, Újvidék, 2016. 320 oldal,2990 Ft

Különösen értékesnek és fontosnak gondolom mindazt, amit a szerb irodalomról elmond Faragó Kornélia. Egyfelől azért, mert oly ritkán olvashatunk mély elemzéseket a szomszéd országok, nemzetek, nyelvek irodalmáról, másfelől pedig azért, mert az eleganciát, mellyel szerzőnk a szerb irodalomra tekint, egyetemeken kellene tanítani. Izgalmasak „az autobiografikus műfajok szerb változatairól” mondottak, de nem kevésbé köti le figyelmünket ama tanulmányok sora sem, amelyek geokulturális nézőpontból tárgyalják irodalmainkat.

Kamarás István OJD: Titkos kutatónapló. Luther Kiadó, Budapest, 2015. 236 oldal, 2200 Ft

Markó Béla: Csatolmány. Versek 2011–2013. Book-Art Kiadó, Csíkszereda, 2013. 104 oldal,2790 Ft, 30 lej

Szlovákiai magyar szép irodalom. Összeállította Nagy Erika, Szlo­­vá­­kiai Magyar Írók Társasága, Po­­zsony, 2013. 260 oldal, 10 euró

Markó Béla: Egy mondat a szeretetről. Hatvan vers Szávai Gé­za válogatásában, Pont Kiadó, Bu­da­pest, 2013. 120 oldal, 2520 Ft

Szűts Zoltán: A világháló metaforái. Osiris Kiadó, Budapest, 2013. 232 oldal, 3480 Ft

Markó Béla: Festékfoltok az éjszakán. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2012. 104 oldal, 2500 Ft