Marno János

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Nem költői, még csak nem is retorikai kérdésként nyugtalanít engem azóta, hogy megpillantottam ezt a verset: vajon miért üt meg kíméletlenebbül ebben a sötét kontextusban a „törmelék”, mint az apokalipszist megfestő „egy jó tenyérnyi törmelék / akkorra már a teremtmények arca.” metaforája? Részben bizonyára azért, mert itt, az Akváriumban szinte tapintható realitásként van jelen a víziót kiváltó modell, a depresszió poklában szenvedő nővér, részben pedig talán az a szenvtelen és magatehetetlen ambivalencia, amire a költőnek nincs költői szava. Olyan ambivalencia ez, ami kénytelenül azonosul a „halmadár” ambiguitásával, a kimondhatatlan irtózattal, s ez a kimondhatatlanság dühöt gerjeszt a költő fivérben, aki amúgy sem állt soha szilárdan két lábbal a földön. Ebben az akváriumi mélységben veszett fejsze nyele a „kutyaólak csöndjé”-nek a pátosza, paradox fenségessége is, ahogy az Apokrifbeli törmelék kozmikus mélységéből fölzengő gyászzene is puszta szitokszóvá banalizálódik az akváriumi törmelékben.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

TÉREY JÁNOS 1970–2019

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2021