Csengery Kristóf

(American Postcard. Christina és Mi­chelle Naughton – zongora. Warner Classics)

Az első fontos közlendő: az amerikai zenének ugyanúgy megvolt és megvan a maga folklórja, mint ahogyan megvolt a magyarnak Bartók és Kodály, valamint követőik idejében. Ezt a lemezt hallgatva ráébredünk: számos amerikai szerző számára ehhez nagyon hasonló funkciót tölt be a tradicionális dalok, népénekek, gospelek világa, sőt legalább ennyire a jazz és a könnyűzene.

Tovább

 (The New York Concert. Evgeny Kissin & Emerson String Quartet, Mozart – Fau­ré – Dvořák. Deutsche Grammophon)

A nyolcvanas évek Magyarországon is megfordult csodagyerekéből sértetlenül csodafelnőtté átlényegült Kiszin nem fordul el olyan következetességgel a partnerekkel való együttmuzsikálástól, mint idősebb kortársa, a másik nagy zárkózott orosz, Szokolov – de azért az ő esetében is inkább szólóestekre és szólólemezekre, legfeljebb zongoraversenyek élményére emlékezünk, a kamarazene ritkább pillanat, lemezen különösen (vessünk csak egy pillantást diszkográfiájára), s ezért nagyobb kíváncsiság is övezi. Kiváltképp, ha olyan rendkívüli a partner, mint korunk egyik legjelentősebb vonósnégyese, az elmélyült és maximalista Emerson Kvartett, amely a repertoárban éppoly igényesen válogat, mint a partnerek között. A Kiszinnel való találkozás még számukra is különleges élmény, olyannyira, hogy a lemez kísérőfüzete is erről: az együttműködés részleteiről szól, ahogy a primárius, Eugene Drucker emlékezik a részletekre.

Tovább

(Grigorij Szokolov zongoraestje. Müpa, április 29.)

Szokolovot tehát több mint másfél évtizede, minden évben meghallgathatjuk, s ez mostanáig másfél tucatnyi hangversenyt jelent. Bachtól Chopinig, Mozarttól Prokofjevig, Schuberttől Szkrjabinig nagyon sok és sokféle zeneszerző műveit játszotta már ezekben az években, előbb a Zeneakadémián, utóbb azonban, immár sok esztendő óta, a Müpa zsúfolásig megtelt nagytermében. (...) Szólóestjein valóban nagyon gazdag repertoárból válogat, ugyanakkor a műsor sokszínűsége ellenére, a művész jelentőségének megkérdőjelezése nélkül elmondható, hogy bármilyen zeneszerző művét játssza is, bizonyos értelemben mindig ugyanazt nyújtja. Ő nem „fejlődő”, nem „változó” művész, hanem statikus, végérvényes, állócsillagszerű.

Tovább

 (Demény Balázs hangversenye. Régi Zeneakadémia kamaraterme)

A három mű előadásával Demény Balázs világossá tette, hogy kiváló zongoraművész és a művekhez érzékenyen közelítő, szuggesztív muzsikus. Előadásában Beethoven két szonátája felmutatta erejét, gazdagságát, és az interpretációk gesztusai nyomán a művek fajsúlyáról is képet kaphattunk. Örömmel tapasztaltam, hogy a zongoraművész igényesen értelmezi a hangszeres megmunkálás feladatát, következetesen érvényesítve egy magas igényrendszert.

Tovább

 (Hugo Wolf: Italienisches Liederbuch. Erato)

Aki abszolút csúcsteljesítményt nyújt, az Deutsch. Bölcsessége és türelmes mindentudása egy zen mesteré. Kaufmann kifejezésmódjában hallatlanul kifinomult, vokálisan rendkívül igényes és mindvégig kontrollált, közel jár a tökéleteshez.

Tovább

 (Voglio Cantar. Emőke Baráth, Il Pomo d’Oro. Erato)

Baráth Emőke és a társául szegődő nemzetközi együttes, az Il Pomo d’Oro nem egyszerűen Barbara Strozzi-lemezt készített, bár az sem lett volna érdektelen, hanem többszerzős antológiát, a középpontban Strozzi műveivel, s így a válogatás többre képes, mint egy alkotó bemutatása: az is sikerül, de mellette-körülötte ott vannak a kortársak, Biagio Marini (1594–1663), Antonio Cesti (1623–1669), Tarquinio Merula (1595–1665), Francesco Cavalli (1602–1676), akik kontextusba helyezik Strozzi műveit, s így sokkal inkább megérezhetjük és megérthetjük, hogy egyrészt mennyire sikerült a zeneszerzőnek elsajátítani kora beszédmódját, másrészt mennyire magas az a színvonal, amelyet képvisel.

Tovább

(David Fray zongoraestje. Zeneakadémia, március 4.)

Szerintem Fray semmiképp sem hódította meg a darabot. Azt nem állítanám, hogy „meghalt” a koncert közben, azt azonban igen, hogy próbálkozása hangszeres és szellemi szempontból egyaránt kudarc volt, nehezen élvezhető előadás (a közönség lelkesen és hosszan brávózott), amely sok kérdést vet fel, és amely után a következő évek találkozásaikor bizonyosan tatarozásra szorul majd a művész ez alkalommal jelentősen megrongálódott nimbusza.

Tovább

(A Budapesti Fesztiválzenekar Stravinsky-műsora, vezényelt Fischer Iván. Müpa, február 17.)

Fischer karmesteri invenciója Stravinskyhoz méltón tele van leleménnyel, új iránti fogékonysággal, kombinatorikus képességgel és humorral. Apróság, hogy a műsort indító Négy norvég kép csupán koncertmesteri intésre, karmester nélkül indul, s maga a dirigens is csak az Intrada első ütemeire masíroz be a színpadra, mosolyogva véve át a már elkezdődött mű irányítását – apróság, de üzenetet hordoz: a szabad kísérletező szellem, a nonkonformizmus üdvözletét. Hogyan is lehetne másképp játszani Stravinskyt, mint nonkonform módon?

Tovább

 (Yuja Wang: The Berlin Recital. Deut­sche Grammophon)

A Kínában született, Kanadában nevelkedett, de New Yorkban élő, harminckét éves Yuja Wang a világ legtöbb nagyvárosában otthon érzi magát, de kiváltképp szereti Berlint, ahová előszeretettel jár vissza, hogy koncerteket adjon a Filharmónia nagytermében. 2018 nyarán lezajlott hangversenye nemrég hanglemezen is megjelent. Hajmeresztően igényes programot szólaltatott meg ezen a júniusi estén a zongorista: a műsor egyetlen száma sem kínált pihenőt, minden egyes darabban folyamatosan felsőfokon kellett működtetnie pianisztikus készenlétét.

Tovább

(Concerto Budapest – Zeneakadémia, január 12.)

Az már korántsem elterjedt szokás, hogy egy szólista két egymást követő estén két különböző versenyművet adjon elő: általában mindkét alkalommal ugyanazt a darabot szokták játszani. A hatvanéves angol muzsikus azonban előzékeny volt a magyar közönséggel: az első hangversenyen Saint-Saëns 1. (a-moll) csellóversenyét, a másodikon viszont már – továbbra is az a-moll hangnem keretei között maradva – Schumann versenyművét szólaltatta meg.

Tovább

(Johann Sebastian Bach: Sonatas & Partitas BWV 10011006. Giuliano Carmignola. Deutsche Grammophon)

Megjelent egy felvétel, amelynek előadója barokkhegedűn játszik, ám stílusa egyesíti a modern hangszeres tolmácsolások és a historikus előadópraxis minden erényét. Ez aligha lehet véletlen, hiszen az olasz Giuliano Carmignola (1951), bár barokkhegedűsként tartják számon, hosszú és sikeres pályafutása során nem kizárólag a régi zene historikus előadópraxisának nagyjaival dolgozott együtt, de a hagyományos iskola képviselőivel is, ráadásul tanulóéveiben többek közt két olyan, a Bach-szólóművek romantikus gyökerű előadásmódját folytató, korszakos nagyság növendéke volt, mint Nathan Milstein és Henryk Szeryng.

Tovább

(Brahms: The symphonies, concertos, Ein deutsches Requiem. Wilhelm Furtwängler. Warner Classics)

Furtwängler Brahms-zenekarának hangzása súlyos és nemegyszer vaskos vagy nyers, a zene gesztusvilága robusztus, az ellentétek drámaiak, a hangsúlyok nagyon bátrak, az indulatok végletesek. Rendkívüli energiát szabadítanak fel a fokozások, az átvezető szakaszok, a feldolgozó jellegű formarészek – vagyis minden, ami a zenében változás és mozgás, történés és dráma. És ez az erő magával ragad.

Tovább

(Francia imák – Müpa, november 8.)

Kovács János koncentrált, szuggesztív és átszellemült vezényletével a hatalmas mű minden súlya, ereje és drámaisága érvényesült, eksztatikus csúcspontok születtek, és a kompozíció befejezése is lenyűgözően hatott.

Tovább

(Schubert: Piano Works, Trout Quintet, Lieder ­– Artur Schnabel. Warner Classics)

Az élet igazságtétele, hogy az utókorban egy olyan előadóművész „fedezte fel” Schubert zongorazenéjét, aki Beethoven tolmácsolásának is meghatározó alakja volt. Artur Schnabelről (1882–1951) a zenekritikus Harold C. Schonberg azt írta, hogy a mester harminckét zongoraszonátájából 1935-ben elsőként teljes hangfelvételciklust készítő zongorista volt, aki „feltalálta” Beethovent. A Schnabel-kép akkor teljes, ha hozzátesszük, hogy előadóművészi égboltjának másik napkorongja Schubert volt.

Tovább

(Zeneakadémia, október 2.)

Fontos volt az elmúlt évtizedekben annak megértetése szakmával, közönséggel, hogy Rachmaninov, akit a századforduló és a XX. század első fele egyik legnagyobb zongoraművészének ismert a világ, zeneszerzőként is megkerülhetetlen? Feltétlenül, hiszen jól emlékezhetünk arra, milyen sok fanyalgás övezte az utóromantikus zeneszerző műveinek konzervativizmusát, sokak szerint „érzelgős” vagy „bombasztikus” hangvételét.

Tovább

(Steven Isserlis, Dénes Várjon. Chopin: Cello Sonata, Schubert: Arpeggione Sonata. Hyperion)

A lemez legfőbb értéke az ellentétek között egységet teremteni képes egyensúlyérzék; az a tudás és művészi ösztön, amellyel Steven Isserlis és Várjon Dénes különféle értelmezési és magatartásbeli pólusok között megtalálja a középutat. Persze aki középen hajózik, azt mindkét pólus felől egyszerre éri a vonzerő, amely feszültséget teremt – ez az a jótékony izgalom, amely mindvégig jellemzi megunhatatlanul tartalmas előadásaikat.

Tovább

(Magyar Rádió Márványterme, szeptember 4.)

Kifogásolni már csak azért sem szeretném a százhúsz éves „jubileum” megünneplését, mert egyrészt Gershwint hallgatni mindig jó, másrészt ez tette lehetővé, hogy e kettős alkalomnak köszönhetően egy gyékényen árulhasson az amerikai zeneszerzés két jelese, Gershwin és Bernstein, s ez hasznos ösztönzéssel szolgált többféle összefüggés felismeréséhez.

Tovább

 (Mozart: La clemenza di Tito – Deut­sche Grammophon)

Az új felvétel, ahelyett, hogy a La clemenza di Tito invenciójának gazdagságát hangsúlyozná, inkább a formális opera seriák csúcsminőségű kései leszármazottjának mutatja művet. A zenekar Nézet-Séguin tempós vezényletével most is szilárd keretbe foglalja a vokális történéseket, a figurák azonban többnyire nem kelnek életre – a felvétel nyomatékosítja, hogy amit hallunk, koncert és nem operaelőadás.

Tovább

 (Charles Gounod: Piano Works. Decca)

Most itt az alkalom találkozni Gounod egy másik arcával – azaz nem is eggyel, de erről később. A Decca megjelentetett egy CD-t, amelyen egy és egynegyed órányit hallhatunk a zeneszerző zongoraműveiből. Rafinált válogatás, amúgy a zeneszerző zongoraműveinek nem csekély része, hiszen a billentyűs játékosként nem kiemelkedő Gounod összesen negyven-egynéhány zongoradarabot írt. Az itt hallható művek mozaikját úgy illesztették össze, hogy a darabok így, együtt, kétségkívül sugallnak valamit.

Tovább

(The Great Book of Flute Sonatas, vol. 5 – Soviet and Hungarian Works. Hungaroton)

Két kiváló zongoraművész partnere, Nagy Péter és a 2017-ben elhunyt Gábor József társaságában Ittzés ezen a CD-n az 1943 és 1968 közötti időszak magyar és orosz fuvolazenéjéből válogat, Lajtha László, Otar Taktakisvili, Ediszon Gyenyiszov és Szergej Prokofjev egy-egy szonátáját tolmácsolva. Mi köti össze ezeket az alkotásokat? Némi keserűséggel felelhetnénk: talán az, hogy valamennyi darab diktatúrában keletkezett.

Tovább
Élet és Irodalom 2019