Végső Zoltán

(Jean Rondeau–Thomas Dunford: Barricades; Les Vents Français: Romantique – Warner/Erato, 2020)

Tegye fel a kezét, akinek a fúvósötös napi betevője! Persze, senki nem így hallgat zenét, de a Francia Fúvósok (Les Vents Français) ebben a gondolati körben mozognak új lemezük fülszövegében, amely arról ír, hogy a fúvószene és azon belül is a kvintett soha nem tartozott a legnépszerűbb műfajok közé.

Tovább

Tovább

(Hungarian FolkEmbassy: Báthory–Balassi–Bem–Balatonboglár – népzenével és régizenével a magyar–lengyel barátságról – Fonó, 2020; Subtones: Octopus – Tom-Tom Records, 2020)

Korszerű, modern, könnyedén elegáns jazzfunk formabontó megoldásokkal és kiemelkedő hangszeres játékkal. Jónás Vera és Kiss Flóra rokon hangfekvésüket az előadói habitussal teszik egyedivé, kiegészítik egymást, párbeszédet folytatnak, és mellettük olykor harmadik „énekesként” kapcsolódik be Subicz Gábor hosszabb trombitaszólóival. Ha majd újra élő zenét hallgathatunk, a Subtones bizonyosan ott lesz a pörgős buliéjszakákon.

Tovább

(Brad Mehldau: Suite: April 2020 – Nonesuch, 2020)

 Talán még soha nem történt meg, hogy egy időszakban szinte minden zenész ugyanarról, ugyanabból a megfontolásból zenéljen az adott szűkös fórumokon, és még inkább nem történt meg, hogy a valóság ilyen erősen jelenjen meg, szinte konfrontálódjon a legmetafizikusabb művészeti ággal, a zenével. Azt érzem, ennek az esztétikai-művészeti dilemmának áll most a középpontjában Brad Mehldau Suite: April 2020 című lemeze.

Tovább

(Grecsó–Hrutka Tandem: Első évre fecske – szerzői kiadás, 2020)

Az év elején megjelent album kettős szerzői lemez, az egymásra találás lenyomata a zeneszerző Hrutka Róberttel. És azt hiszem, a lemez egyik igazán szimpatikus vonása éppen az, hogy Grecsó nem sajátítja ki egy műfaj megszületésének pillanatát, és bátran támaszkodik a remek szerzőtársra.

Tovább

(Kováts Kriszta: Biblia show – Gryllus Kiadó, 2020)

Színes, de mederben tartott sokféleség kavarog dalról dalra, aminek kifejezetten jót tesz a trió felállás (három számban kiegészítő gitárral) és az, hogy Kováts Kriszta eredendően mégiscsak színésznő. Előadásában még a lemezen is átütő új árnyalatok jelennek meg, és a minden részletükben kidolgozott dalok így szépen illeszkednek az életműbe.

Tovább

Ennyire formalista, csupasz zene soha nem ért el a Kraftwerkéhez fogható népszerűséget. A Kraftwerk úgy írta le a XX. századot, úgy emelt be gondolatokat, elveket, művészeti hatásokat a popkultúrába – anélkül, hogy előadói attitűdje bármiben hasonlított volna az addig ismert előadókéhoz –, hogy közben maga is a történelem részévé vált.

Tovább

(A húszéves Besh o droM jubileumi albuma – Fonó, 2020)

Olyan zenét hallunk, amit létre kellett hozni, mégis az az eredendő sodrás ragad magával, ami a lassabb, például a Jamange című cigány balladában is jelen van, és ilyenkor nem közvetlenül a felszínen, hanem a mélyebben zajló örvényléssel hat. Döbbenetes zenészi teljesítmények. Tempó, ritmika, dallamformálás, harmóniakezelés, összjáték: a masszív hangszerelésben mindenkinek megvan a szerepe, a zenefolyamban senki nem kevés és nem sok.

Tovább

(Chick Corea húsvéti online közvetítése otthonából – Facebook, április 12.)

Corea célja a sessionjeivel az esendőségre is felhívni a figyelmet, olykor neki is frissíteni kell az óriási repertoárral és a jazz történetével írt memóriáját, ahogy mondja: nem jön kézre kapásból minden darab. A Reverie-t már régen játszotta, lassan szedte össze a hangokat, és ez az újra rátalálás az, ami a megroggyant világ hiteles szimbóluma lehet. Ám Corea szeánsza nem patetikus, éppen hogy szikár, natúr, a maga egyszerűségével engedi, hogy közös nevezőn érezzük magunkat vele.

Tovább

(Hauber Zsolt újra játssza – videosorozat a Youtube-on)

 A műsoroknak külön jót tesz, ahogy a zeneszerző bevezetésképpen szakmai problémákon elmélkedik, miközben a nézők kérdéseire válaszol, a kulturális kötődésekről mesél, és történetekkel árnyalja az adott dal keletkezését. És ez az, ami még nem volt! Egy zenész kitárulkozik és beavat az alkotási folyamatba, láthatjuk, hogyan játssza fel a dallamot, elmondja, hogy eredetileg milyen hangszerekkel szólaltatták meg a dalban hallható hangszíneket, és megmutatja, hogy ő most mivel tudja szinte ugyanazt produkálni.

Tovább

(Jorge Rossy Vibes Quartet – Budapest Jazz Club, március 2.)

Hiába világpolgár, Rossy ízig-vérig katalán, jót viccelődött azon, nevét hogyan mondják spanyolul és hogyan katalánul. Zenei nyelvezete ugyanakkor univerzális, a jazztörténet aprólékos, mély ismerete az alapkészségei közé tartozik, ez már csak a repertoárból is kiderül; ám főleg abból, hogy a két egyórás koncertrészt, az elhangzó 13 számot könnyedén játszotta le fejből. Szóval a nagy húzás a vibrafonra váltás, bár kvintettje és triója már volt Vibes néven, igazán stabilnak a jelenlegi kvartett tűnik.

Tovább

(Santa Diver: Blue Horizon – Szerzői kiadás, 2020)

Bevallom, eddig Kézdy hegedű hangszínével voltak bajaim, de arra fogtam, hogy Jean-Luc Ponty után nehéz mit kitalálni. Most viszont egy teljesen egyedi, szenvedéllyel átitatott hangot hallok, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az alkalmazott effektek az újak. Valami beérett, az autonóm alkotási vágy utat tört és ennek eredménye a Santa Diver eddigi legjobb lemeze.
 

Tovább

(Dés László Free Sounds Quartet: Capricci – TomTom Records, 2019)

A Capricci nem egyszerű anyag, a többszöri meghallgatás során különféle mélységeket fedezhetünk fel. Például a hallgatás körülményei befolyásolják, mit érzünk hangsúlyosabbnak, még a tempót is változni érezzük a bioritmusunknak megfelelően. És éppen ez a körülírhatatlanság, a megfoghatatlanság az improvicázió lényege: túllépni formákon és kötöttségeken, mégis megtartva a zenészek karakterét

Tovább

(Brad Mehldau: Finding Gabriel – Nonesuch, 2019)

Brad Mehldauról van szó, a kétezres évek talán legnagyobb jazzművészéről, aki az újításaival együtt nem újító alkat, legalábbis nem az újítások emelik őt magasra, hatását a kisugárzása és az összkép adja, ahogy a stílusok, a hétköznapok felett áll. Tíz jelölés (és a nevén futó triójának további két jelölése) után végre díjat kapott, méghozzá a legfontosabb jazz kategóriában: a legjobb instrumentális jazz album kategóriájában. Hogy mennyire kínosnak érezhették, hogy a közel negyven, saját néven megjelentetett és több száz, közreműködőként jegyzett – legtöbbször magasan értékelt – lemez után sincs aranybetűvel írva Mehldau neve a legfontosabb díj történelemkönyvébe, azt jól mutatja, hogy ennél vokálisabb lemezt kitalálni se lehetett volna.

Tovább

(Trans-Nomád Express – 25 éves a Kerekes Band; Művészetek Palotája, ja­nuár 12.)

Nem is gondolná az ember, milyen remek, vagy hogy az egyik szám címét hívjam segítségül: „szilaj” rockhangszer a furulya, a koboz és a brácsa – bocsánat, a kontra. Évekig úgy tűnt, hogy Fehér Zsombor virtuóz furulyajátéka húzza a Kerekest, tényleg döbbenetes hangszínt talált magának, játsszon a furulya bármely típusán, egészen a térdig érő, hosszú furulyáig bezárólag.

Tovább

(Jaga Jazzist – Müpa, december 18.)

Nem éreztem jól magamat, pedig tudtam, hogy valami olyasminek vagyok tanúja, amit látni, hallani kell. De gyakran be kellett csuknom a szememet, be kellett fognom a fülemet, a zenétől nem azt várom, hogy prés közé szorítva hasson rám. Mások is vannak így ezzel, de vannak, akik rajonganak egy ilyen lórúgásért.

Tovább

(Cristina Branco – Get Closer koncertsorozat a MOMkultban, december 10.)

Azt hiszem, Cristina Branco bármit énekelhetne, és a most hallottakhoz hasonlóan magas szinten képes is lenne rá. Hatalmas kisugárzása van, puszta lénye kordában tartja a színesen, jó ívűre összeállított műsort, három oktávot meghaladó hangterjedelmét fokozatosan engedte kinyílni.

Tovább

(Lizz Wright – MOMkult, Get Closer koncertek, november 11.; Cécile McLorin Salvant és Sullivan Fortner – Müpa, november 18.)

Lizz Wright és Cécile McLorin Salvant okos, intelligens előadók, akik abban az egy-két-három évben is fejlődtek, alakultak, gyúrták magukat, mióta legutóbb itt jártak. Pedig egyiküké sem a ma zenéje, ők mégis kitalálták, hogyan tegyék azzá.

Tovább

(John Coltrane: Blue World – Impulse, Verve, Universal, 1964/2019)

A lemezkiadók egyik mai fontos szerepe mozgásban tartani a zenében lakozó ősenergiákat: ezért nem feledkezünk meg John Coltrane-ről és ezért nem került még az elképzelt szobra egy múzeumi vitrin mögé. A másfél éve megjelentetett, elveszettnek hitt felvételekből összeállított Both Directions at Once, az A Love Supreme háromlemezes kiadása, a Coltrane-dokumentumfilm mind segítenek mélyebbre látni és motiválnak abban, hogy akár csak a jól ismert, mással össze nem hasonlítható sound miatt elővegyük a többi, klasszikussá vált lemezeket, és ezen az úton elindulva számot vessünk a nagy kérdésekkel. Hiszen – ahogy Sonny Rollins mondta a dokfilmben – Coltrane abban volt több másoknál, hogy ő a nagy képet nézte.

Tovább

(Omer Klein Trio – Café Budapest, Opus Jazz Club, október 19.)

A két évvel ezelőtti Cafén már hallottunk egy, a fókuszába hasonlóan a haza iránti szeretetet állító izraeli projektet a két Avitaltól (ÉS, 2017/47.), nov. 24.), és akkor azt gondoltam, hogy a mediterrán tájban, kultúrában, a környező nemzetek közötti átjárásban nincs is több, Klein azonban a modern zongorás triók hangütésében közelített a jazz felől.

Tovább
Élet és Irodalom 2020