Károlyi Csaba

Molnár Krisztina Rita: Remélem, örülsz. Novellák. Scolar Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 184 oldal, 2990 Ft

Molnár Krisztina Rita a köznapi dolgokat mutatja föl, de úgy, hogy álljunk meg egy pillanatra. A banalitásokból építkezik, de nem mélyíti el azok képét túlzottan, csak egy kicsit. Azért valamennyi mélységet ad a dolgoknak. Milyen fontosak a minket körülvevő apró tárgyak, ruhák, bútorok. Nem a jelenségekre figyelünk valójában, hanem annak a lelkére, a sorsára, aki őket nekünk meglátja. Ez már valami. Ludmilláról például, akinek kivételesen neve van, ezt olvassuk: „Nem sokat eszik, egy héten három krumplit vesz, megfőzi, aztán kidobja a maradékot.” (31.)

Erőssége ezeknek a novelláknak a lezárás.

Tovább

(Dobszerda – Váradi Júlia műsora, Klubrádió, szeptember 4., szeptember 11.)

Závada regénye emberi dilemmákat jár körül. Ez a két óra pedig remek összefoglalója mindannak, hogyan érdemes és hogyan nem érdemes regényt olvasni. Ám az is érdekes, hányféle olvasata lehet az irodalomnak, mely a mi sorsunkról szól.

Tovább

Az ÉS könyve szeptemberben – Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 406 oldal, 3990 Ft

Nagyon trükkös a narráció. Bár egy szereplő beszél egyes szám első személyben, mégis mindentudó az elbeszélés. Karl tudja azt is, ami rejtve kell, hogy legyen előtte. Bár sok mindent hallhat Kristóftól vagy apjától, de ő olyan intimitásokat is elárul például Olga életéről, amelyeket semmiképpen nem tudhat. Ez a rejtett mindentudás, ami ugyanakkor Karl labilis személyéhez kötött, végig feszültségben tartja az elbeszélést. Az előző regénynek, a Kitömött barbárnak is nagy bravúrja volt a különleges elbeszélésmód. (Már az Örök völgy és a Halál Budán is sokat kísérletezett a narratív struktúrákkal, melyeket talán a Misikönyv idején gondolt végig először komolyan a szerző.) A Kitömött barbárban Kazinczy felesége, Török Sophie volt az elsődleges narrátor, aki férje halála után, Angelo Soliman kitömött testét nézve emlékezik Ferenc szavaira, aki meg fölidézte neki Soliman történetét. A jó regény egyik titka, hogy jól kell megválasztani az elbeszélésmódot. A választás megint eredeti.

Tovább

Farkas Balázs: Lu purpu. Fia­­tal Írók Szövetsége, Hortus Conc­lu­sus, 55., Budapest, 2019, 113 oldal, 2400 Ft

„Aki szereti Lovecraftot és a mai magyar weirdet, az szeretni fogja” – olvasom a moly.hu-n. És megijedek, hogy akkor én nem fogom szeretni. Vallomás jön, nem spoiler: azért választottam most ezt a kötetet, mert olyasmit akartam olvasni, amit nem ismerek, ami újdonság nekem. Az a meggyőződésem, hogy a jó irodalom mindenkinek szól, annak is, aki Lovecraft vagy Moorcock felől jön, annak is, aki Tolsztoj és Flaubert felől. Azt szoktam mondani, hogy amennyiben engem baromira nem érdekel a bálnavadászat, de mégis lenyűgöz Herman Melville Moby Dickje, akkor az irodalom megmutatta az erejét (ezt a remekművet a Lu purpu is megidézi a 36. oldalon!).

Tovább

(Megbeszéljük. Bolgár György és a hallgatók műsora, Klubrádió, augusztus 16., péntek, 16.00–18.00)

A Megbeszéljük műsora ezúttal is azt mutatta meg, hogy árnyaltan célszerű nézni a helyzetet, sőt, Bolgár próbálta a maga szókratészi rávezető módszerével segíteni a szereplőket abban, hogy azt tegyék, amit egyébként is igazából tenni akarnának. Már amennyiben tényleg közös a céljuk

Tovább

Tóth Krisztina: Fehér farkas. No­vel­lák. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2019, 130 oldal, 3499 Ft

Tóth Krisztina szereplői szerepeket játszanak. Egyedül vannak, holott élnek körülöttük társak. Kényszerű szerepeiket szépen végigviszik, ezzel mindenki jól elvan. A szekus nyugdíjas felejtse el, hogy szekus volt, a környezete is elfelejti. A felnőtt nő felejtse el, hogy gyerekkorában erőszak érte, a környezete is ebben érdekelt. A példás családapa nem lehet meleg, mert akkor mi lesz a világgal, a családjával. Szóval mindenki igyekezzen adni a látszatra, sugallják ezek a történetek. És a szereplők igyekeznek is. Pontosabban az író igyekszik úgy bemutatni szereplőit, hogy lássuk is, milyenek, de azt is lássuk, hogy a szerepeiket játsszák. 

A novellák fele egyes szám harmadik személyű elbeszélőt alkalmaz, a fele egyes szám első személyűt. Ez a kötet éppen arra példa, hogy nem attól jó vagy kevésbé jó egy elbeszélés, hogy milyen a narráció. A Borjú egyes szám harmadik személyű elbeszélés, és remek. A Vevők egyes szám első személyű elbeszélés, és remek. Tóth Krisztina nagyon jó abban, hogy a rafináltan kitalált, finoman megformált szereplőit kimérten beszéltesse, monológjaikat röviden elénk tárja, kevés szóval valódi éles helyzetet teremtsen, és ebből kikerekedjék egy egész élet. De abban is nagyon jó, hogy kívülről mutassa meg különös szereplőit, akik a maguk sorsát logikusan követik, mi és az elbeszélő meg csak állunk és hallgatunk, mert eláll a szavunk.

Tovább

(A meghívás fennáll #5 – Vendég: Gács Anna. A Litera Podcast 5. beszélgetése, 2019. augusztus 1.)

Már a podcast elnevezés is jelzi, a Litera is haladni akar a korral. Miként azonban a Litera TV nem más volt, mint videofelvétel, a régebbi nevén Litera Rádió pedig nyilvános beszélgetések hanganyaga (Előhívás-estek a Nyitott Műhelyben), ez a podcast-sorozat sem különbözik valójában a rádióműsortól (miként a Litera többi podcastja sem). Ül egy stúdióban vagy szobában két kérdező meg egy vendég, beszélgetnek egy témáról, ezt rögzítik, és meg lehet hallgatni. Csak éppen nem hagyományos rádióadásban, hanem a net révén különböző hanghordozókon (mellesleg rádiót is egyre inkább neten hallgatunk).

Tovább

Kolozsváros. Irodalmi ka­lauz. Összeállította és szerkesztette Balázs Imre József és Daray Er­zsébet. A térképeket válogatta és kötetbe szerkesztette Bartos-Elekes Zsombor. Jelenkor Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 328 oldal, 3999 Ft

Kolozsvár transzszilván főváros lehetne. Erdély a világ kalapja, s a város a bokréta rajta. Lehet, hogy ehhez azonban kicsit máshonnan, máshogyan, más dimenzióból kéne nézzük az egészet – mindenek ellenére és minden tapasztalattal együtt – valahogy úgy, ahogyan például Selyem Zsuzsa nézi. Láng Zsolt Bestiárium Transylvaniae IV. A föld állatai című regénye jutott még hirtelen eszembe. Mint másik remek példa. Ebben a műben romániai hőseink konkrétan nem is élnek Erdélyben, hiszen a Partiumban élnek, Szatmárnémetiben. A regény főhőse, Bori elmondja, milyen volt, mikor apja egyszer elhatározta, hogy most aztán megmutatja a gyerekeknek Erdélyt. Borinak Erdély elemi élményként anyja sikolyát jelentette Kolozsvár főterén, mikor majdnem megcsípte anyját a darázs, mert apja már megint lehúzta az autóablakot – „ez az ő története Erdélyről” – olvassuk Láng regényének 69-70. oldalán. Ez a pici részlet nem szerepel itt, de nekem fontos, gyakran eszembe jut. És még az szokott gyakran eszembe jutni, hogy azok a trianoni elcsatolt területeken élő magyar emberek, akiket aztán a visszacsatolás után zsidóként az auschwitzi halálgyárban meggyilkoltak, mennyire örültek annak, hogy visszakerülnek az anyaországhoz. Kolozsvárnak öt neve van, olvasom az első fülön (latin, román, német, jiddis, magyar). Ma már igazából csak kettő. És a világ nem magyar polgárai ma Cluj-Napoca néven fogják megtalálni a térképen.

Tovább

Margócsy – legalább Esterházy Függője óta fogalom. De most vicc nélkül: 70 éves lesz július 23-án Margócsy István irodalomtörténész, a felvilágosodás és a romantika korának kutatója, az ELTE nagy hírű, nemzedékeket nevelő tanára, a kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb kritikusa, a 2000 irodalmi és társadalmi folyóirat alapító szerkesztője, akinek köszönhetően még ma is él a rendszerváltás egyik legfontosabb folyóirata. Isten éltesse!

Tovább

(Irodalmi újság, Kossuth rádió, vasárnaponként 18.30–19.00)

A műsornak nem minden munkatársával értenék egyet közéleti kérdésekben, de egyetértek velük irodalmi kérdésekben, még akkor is, ha néha érzem, helyezkedniük kell. Ha én lennék ott, nyilván én is mérlegelném, mit érdemes tenni és mit nem, miért cserébe mi jár. Ha egyszer majd megint lesz közszolgálati média, ezt akkor is mérlegelni kell majd. A magazint kiegyensúlyozottan szerkesztik, sokszínű és érdekes adásokat hallottam mostanában.

Tovább

Spiró György: Egyéni javaslat. Humoreszkek. Magvető Könyv­kiadó, Budapest, 2019, 208 oldal, 3499 Ft

Spiró György az első fülön ír arról, hogy egy író-olvasó találkozón kérték tőle: „Humorosat írjon! Azt szeretjük, a humorosat! Maga tud humorosat írni, azt írjon nekünk! Kérésüket komolyan vettem.” Jó vicc. Spiró tényleg tud humorosat írni, a maga módján. Ha volna még politikai kabaré (mely definíciója szerint ellenzéki dolog), különleges színfoltjai lehetnének Spiró humoreszkjei (ahogyan például Megyesi Gusztáv humoreszkjei is azok voltak!). A hivatalos nyelv jogi és igazgatásrendészeti vagy miféle groteszkjeit, az egzakt szabályozások képtelenségeit, az állami bürokrácia embertelenségét jól megmutatják ezek a szövegek. Minden hivatalosságban van valami borzasztó, ráadásul itt nagyrészt a „nemzeti”-nek nevezett politikai hivatalosság kifigurázása történik meg. Lehet, hogy az a baj, túlzottan ismerjük mindezt? Hogy túlzottan ránk telepszik? Minden esetre a hétköznapi valóságban is eléggé abszurd helyzetek túlhúzása (avagy mondjuk így: túltolása) kétségtelenül fáraszthatja az olvasót. Ezeknek a humoreszkeknek a közéleti üzenete erősebb, az esztétikai értéke csekélyebb.

Tovább

Szép versek 2019
Körkép 2019
Orbán Ottó: Barbarus utazásai
Végel László: Temetetlen múltunk

Tovább

Moesko Péter: Megyünk haza. Műút Könyvek 039, Miskolc, 2019, 96 oldal, 2500 Ft

Látszólag „realista” történetek ezek, sőt majdnem hiperrealisták. Ismerősek a helyszínek, a szereplők, a vidéki Magyarország néha esendő, néha gyámoltalan, de mégiscsak valahogy életben maradó figurái. Ha már a realizmus fogalma előkerült, úgy is mondhatnánk, hogy mikrorealista szövegeket olvasunk. Kis körökben zajlik hőseink élete, a családi közeg szűk, zárt, néha fojtogató légkörű, de mégis kiszámítható, ad egy kis biztonságot, otthonosságot. Megyünk haza – ez a kijelentés itt végső soron jót jelent, mert otthon azért van valami nyugalom, otthon azért csak otthon vagyunk. A szülők és a nagyszülők közel sem angyalok, de legalább emberek. Emberek, akikre lehet haragudni, akiket lehet szeretni, akik idegesítőek, néha sajnálatra méltóak. Ha valami, hát a novellák emberképe valóban realista, nem tupírozza föl, de nem is karikírozza túlságosan a szereplőket a szerző, ők olyanok, amilyenek (elsősorban: ismerősek).

Tovább

(Folyt. köv. – Volt egyszer egy Népszabadság. Kelen Károly és Rab László műsora. Klubrádió, csütörtök 20.00–21.00.)

Kelen Károly és Rab László visszafogottan kérdez, összeszokott páros, szinte nem is lehet érzékelni, ki a húzd meg, ki az ereszd meg. Nem beszélnek sokat, nem okoskodnak, nem fitogtatják a tudásukat. Csak szerényen kérdezősködnek. (…) A múlt héten fölkeresték Heller Ágnest a lakásán, abból az alkalomból, hogy most ünnepeltük kilencvenedik születésnapját. Nem tévedés: a kilencvenediket.

Tovább

Kompolthy Zsigmond: Pannon pestis. Képzelt regény. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 208 oldal, 3500 Ft

A negatív jövőkép megfogalmazásához a reménytelenség élethelyzete adhat alapot, ám maga a disztópia léte mégis reményt kelt, hiszen még előtte vagyunk sok mindennek, elvileg akár el is kerülhetjük a nagy bajt. Ráadásul itt happy ending van. Az alaphelyzet röviden a következő. Magyarországon a Befejezetlen Forradalom második ideiglenes befejezése után megerősödik az „autokefál pannon összkeresztyén-demokratikus” hatalom, legalábbis a fővárosban, mert a vidéket valahogy nem sikerül uralma alá hajtania. A diktatúra élén az Első Demokrata és az Első Keresztyén áll. Vallási szólamok mögé bújtatott politikai diktatúra van, működtetői nem hisznek semmiben, viselkedésük álságos, hitük hamis. A regényben éppen le akarják igázni a fővároson kívüli magyar területeket, mikor kitör a járvány. Először persze titkolni akarják, ám olyan méreteket ölt, hogy ez nem lehetséges. Ráadásul az orvosok megállapítják, hogy teljesen ismeretlen típusú pestisről van szó, mely ugyanakkor főleg a gazdagabbakat támadja meg. Bár a járvány egyformán kiszolgáltatottá tesz szegényt és gazdagot, hatalmon levőt és elnyomottat.

Tovább

(Pátria Rádió, Pozsony, Szombat délután Alindával, 14–17 óra közt)

Alinda azzal és arról beszélget, akivel és amiről akar. A beszélgetések érdekesek, csak az nem világos, mi köze mindennek a pozsonyi adóhoz. Hacsak az nem, hogy a magyar kultúra egy nagy egész (bár a magyar közélet már nem). Ezzel együtt jó lenne, ha szlovákiai, netán romániai vagy Amerikában élő vendégei is rendszeresen lennének a műsornak.

Tovább

Tovább

Kosztolányi Dezső: Mindent be­vall­hatok. Kötetben meg nem je­lent írások és más újdonságok. Az anyagot gyűjtötte és összeál­lí­tot­ta Urbán László. Jaffa Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 190 oldal, 3490 Ft

Sértő Kálmán, aki az interjúban magázza, Kosztolányi viszont tegezve válaszol neki, ezt is meg meri kérdezni: egy hét alatt mennyi szeszt szokott elfogyasztani? „Erős szervezetemmel néha embereket tudnék az asztal alá inni. De én megelégszem heti két pohár borral és 3 pohár pálinkával. A szesz kapacitását nálam a fekete és a cigaretta veszi le.” Azt ugyan nem árulja el, mekkora a pohár. De azt sok helyről tudhatjuk, hogy napi 40 erős cigarettát elszívott és rengeteg kávét ivott. Kiderül, hogy egy időben bicsérdista volt, csak növényeket, tejtermékeket evett, de e korszaka előtt és után kedvence a borjúpörkölt volt galuskával.

Az egyik legizgalmasabb életrajzi tény viszont egyáltalán nem derül ki innen, abban az időben nehéz is lett volna megvallani, hogy drogot is fogyasztott, mégpedig hosszú éveken át, valószínűleg kokaint. A „szerről” felesége már az 1938-as életrajzában beszámol. A férj úgy állítja be, hogy valami makacs nátha ellen kell, de a dolog fordítva lehet: a szer miatt volt az orrfolyás. Az erős illatanyagok, melyeket munka közben üvegcsékből szagolgatott, csak pótszerek. Ebben a kötetben annyi áruló jel van mindössze, hogy 1923-ban, mikor a Színházi Élet arról kérdezi, mit jósolt neki az utcai tenyérjós, ezt mondja: „Eltalálta, hogy egyik szenvedélyem az úszás, a másikról nem mertem vallatni, és nem nyilatkozott” (46.). „Ne ámulj a kokainistán. / Gondolkozz az okain is tán – / s megérted.” – olvasom Barkochba című 1933-as novellájában (Esti Kornél kalandjai).

Tovább

Polcz Alaine: Gyermekkorom
Kali Ágnes: Ópia
Szabó Magda: Csigaház
Gurul a sok-sok pillanat

Tovább

(Az igazság pillanata. Bolgár György új műsora. Klubrádió, péntekenként 12.35–12.55)

Bolgár György körülbelül tíz éven át írta hetente hasonló szellemű cikkeit a 168 Órába (Hogy mi van?), majd újabban a Népszavába írja a sorozatot Hazugságvizsgáló címmel, minden szombaton elolvasom. A március 9-i írásának az volt a címe, hogy Az ultimátum hete. Bár ugyanarról a hétről szólt, mint a rádióműsor, és óhatatlanul ugyanazok voltak a fontosabb témák, az ottani négy kiigazítás nem egyezett meg sem nyelvileg, sem érvkészletében azzal, ami elhangzott, magyarul nem a cikket mondta el Bolgár a rádióban. Ez egyrészt azt jelzi, hogy úriember, másrészt azt, hogy rengeteg a félrevezetés és sokféle cáfolat lehetséges.

Tovább
Élet és Irodalom 2019