Ma milliók élhetnek az orbáni rezsimnek mint folyamatos jelennek az érzésével. Milliók kelnek azzal a képzelettel, hogy nem lehetséges 2026, vagy azzal, hogy a Novák- és pedofil-ügy sem „üti meg a rendszert”. A négy évről négy évre folyamatosan kitáguló orbáni idő az időtlenség terét és képzetét teremtette meg.

Sausic Attila: A terror sodra – A diáklázadás és a terrorizmus 1968 után. Athenaeum Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 486 oldal, 4499 Ft

Saucic Attila most 486 oldalon át meséli el a RAF-sztorit, előzményekkel, leágazásokkal, tisztázásokkal, és nem utolsó sorban magyarul soha nem olvasható újdonságokkal. Ilyen terjedelem esetén pedig fennáll néha a „túlírtság”, a „mintha korábbi oldalakon olvastam volna már” veszélye – amelynek csapdájába többször bele is lép a szerző. Például, ha valami 2020-ban unalom, az a hatvanas évek(et követő) ellenkultúra és kábszerben úszó, infantilis (szexuális) kultúra újraolvasása. Viszont egy olyan könyv esetén, mely tele van „valódi halottakkal”, továbbá az aufklérista radikális politika szükségszerű bukásának illusztrálásával, ez talán bocsánatos bűn.

A politikatudomány nemzetközi szakirodalma visszatérően foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az európai parlamenti választások alkalmával milyen területek és témák azok, amelyek egy-egy választás alkalmával mobilizálják a választókat. Másképpen fogalmazva, úgy is felvetődik a kérdés, hogy az európai tematika domináljon, vagy inkább belpolitikai hangoltságú legyen a kampány. Az EP-voksolás esetében ugyanis úgynevezett másodrendű választásról beszélünk. Ilyen alkalommal például a pártok kevesebb erőforrást mozgósítanak, továbbá magának a választásnak sincs olyan hatása, ami a kormányzati politika korrekciójával járna.

Az ÉS könyve novemberben – Steven Levitsky–Daniel Ziblatt: A demokráciák halála. Fordította Felcsuti Péter. Kossuth Kiadó, Budapest, 2018, 304 oldal, 4500 Ft

A könyv legérdekesebb része – legalábbis a recenzens számára – annak a folyamatnak a bemutatása, ahogyan a két amerikai „párt” elveszítette gyűjtőpárti jellegét, ahogyan a két politikai erő között vallási és faji törésvonalak alakultak ki. Bár az imént óvatosan fogalmaztam azt illetően, hogy mennyire lehetséges/esetleges egyes, más fejlődési pályát bejáró országok ugyanazon szempontok alapján történő összehasonlítása, most mégis azt kell mondanom, hogy a médiaszerkezet, a polarizáció és a republikánus nyelvpolitika összefüggései kétségkívül Magyarországot juttatják az eszünkbe. A túlhajtott stigmatizálása és inszinuálása a (baloldali-liberális) Másiknak, a hazafiatlansággal vádolás, az Idegenről kizárólag érzelmi síkon folyó nyelviség ma a kormányzó magyar jobboldal beszélt nyelve. Az amerikai konzervatív szórakoztató központ is jelentősen hozzájárult a polarizációhoz, és annak (ha nem is a másolt) mintája jellemző nálunk is.

Az ellenzék nincs ma olyan rossz helyzetben, mint lehetne. Bár megítélése rosszabb, mint 2011-ben volt – a második Orbán-kormány első évében –, az „objektív” körülmények mégis kedvezhetnek.

Az ÉS könyve decemberben - Magyar Bálint (szerk.), Vásárhelyi Júlia (társszerk.): Magyar polip. A posztkommunista maffiaállam. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2013. 428 oldal, 3990 Ft

Szabó Andrea (szerk.): Ra­­cio­ná­­lisan lázadó hallgatók, 2012. Apá­­tia, radikalizmus, posztmaterializmus a magyar egyetemisták és főiskolások körében I. Belvedere Meridionale, Szeged, 2012. 240 oldal,1500 Ft

• Barcsi Tamás-Szabó Gábor: 68 kísértése