Sághy Miklós

Kalmár György: A férfiasság alak­zatai a rendszerváltás utáni magyar rendezői filmben. Gondolat Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 200 oldal, 2900 Ft

Kalmár alapvető megfigyelése a 2000-es évek elején jelentkező rendező-generáció filmjeiben, hogy a színre vitt férfi karakterekből hiányoznak a hősies tulajdonságok, nincsenek hatással a történelmi eseményekre, kulturális és gazdasági centrumoktól távoli, marginalizált terekben élnek (önkéntes vagy kényszerű visszavonultságukban), és nélkülözik mindazokat a jellemvonásokat, melyek a független, szabad, önálló döntési lehetőséggel bíró modern individuumot jellemzik.

Tovább

Török Ferenc filmje tehát azáltal, hogy a vészkorszak minden magyart érintő következményeire, utóéletére irányítja a figyelmet, a nézőnek is nagyobb teret ad az empátiára, a saját életét, hazáját is meghatározó történelmi esemény átlátására. Mert jóllehet Nemes Jeles László Saul fia (2015) című alkotása a gázkamrák, a krematóriumok világába, a haláltábor „sötét szívébe” enged bepillantást, ami kétségtelenül roppant felkavaró vizuális élmény, ám éppen ezzel az erős (filmnyelvi) gesztussal el is idegeníti, el is „taszítja” a látottaktól a nézőt. Képi világának horrorisztikus hatása ugyanis (melyet a hangsáv „borzalmai” csak tovább erősítenek) inkább a zsigeri viszolygást, mintsem az együttérzést, a befogadói azonosulást szolgálja. Kétségtelenül fontos szembesülni a halálgyárak működésével, belső rendszerével, ám az 1945 mégiscsak azt ajánlja nézőjének, hogy otthonosnak érzett világában ismerje fel a holokauszt hatását és kevésbé nyilvánvaló következményeit.

Tovább

„Aki egyszer ide belépett, még hamvait sem lophatja át az őrvonalon, soha többé nem térhet vissza abba a világba.”

(Tadeusz Borowski: Hölgyeim és Uraim, parancsoljanak a gázba fáradni)

Kertész Imre Sorstalanság című forgatókönyvében többször elhangzik egy utasítás, mely a majdani rendezőhöz szól: „mindent kizárólag a gyermek szemszögéből látunk, tehát egy kicsit elmosódottan, egy kicsit komikusan. Nem baj, ha a dialógusok szakadozottak, az ő számára esetleg érthetetlenek.” Ez a formanyelvi eljárás szolgálná azt, hogy a regénybeli elbeszélő, Köves Gyuri „korlátolt”, gyermeki látásmódja átkerüljön a filmbe. 

Tovább

Ottlik Géza Iskola a határon című kötetének nyitó fejezetében két főszereplő, Bébé és Szeredy a Lukács fürdőben beszélgetnek, napoznak, sétálnak. Az események időpontja 1957 nyara, vagyis nagyjából fél éve zajlott le az ’56-os forradalom. Mindezek ellenére sem Bébé, a narrátor, sem Szeredy nem szólnak a nevezett eseményről, sem az azt követő megtorlásokról, sem a megszálló szovjet csapatokról, egyáltalán semmiről, ami az akkori magyar valóságra vonatkozna.

Tovább

A magyar filmszakma utóbbi években elért kiemelkedő nemzetközi sikerei jelentős mértékben három filmhez köthetők. Mundruczó Kornél Delta című filmjével a 2008-as Cannes‑i Filmfesztiválon elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének díját. 2011-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Tarr Béla A torinói ló című alkotásának ítélték oda egyfelől a filmkritikusok nemzetközi szövetségének díját, másfelől a fesztiválzsűri nagydíját.

Tovább

Tovább

Nemrégiben mutatták be Az emlékmás (Total Recall, Len Wiseman, 2012) című filmet, egy korábbi, 1990-es alkotás újraforgatott változatát, melynek történetében döntő jelentőségű a főszereplő saját múltjához fűződő viszonya. A nevezett karaktert a történet elején úgy hívják, hogy Douglas Quaid, és gyári munkásként tengeti unalmas, szürke életét. Aztán elmegy a Rekall nevű emlékszolgáltató intézménybe, ahol befizet egy kalandos, titkos ügynökös történetre, ám amikor ezt a programot az emlékei közé akarják tölteni, akkor kiderül, hogy ő tényleg titkos ügynök, s a „művi” emlékek feltöltése helyett a valódi énjét kapja vissza; egyszóval valós emlékeit visszanyerve azzá az emberré (Hauserré) válik, aki a korrupt és diktatórikus vezetést megdöntő lázadás élére áll.

Tovább
Élet és Irodalom 2019