Vasárnap angol–olasz mérkőzéssel fejeződött be a futball-Európa-bajnokság, a legvégén büntetőpárbajjal Olaszország lett a győztes. Anglia három tizenegyest is rontott: Marcus Rashford kapufát lőtt, Jadon Sancho és Bukayo Saka lövését pedig védte az olasz kapus. A hibázó játékosok mindegyike színes bőrű volt, és az elvesztett döntő miatti kesergésbe meccs után rasszista kommentek keveredtek. Ezekre reagált az angol csapat kapitánya, Harry Kane, és már hajnalban azt üzente nyilatkozatában a rasszista drukkereknek: Nem vagytok Anglia szurkolói, nem kelletek nekünk!

Világos beszéd.

A társaikat ért gyalázkodással szemben angol válogatott játékosok sora állt ki. A válogatott és az Aston Villa védője pedig még Priti Patel belügyminisztert is bírálta. „Nem teheti meg, hogy szítja a tüzet a torna elején azzal, hogy gesztuspolitizálásnak minősíti az antirasszista üzenetünket, majd amikor bekövetkezik éppen az, ami ellen kampányolunk, akkor úgy tesz, mintha undorodna” – írta a válogatott védő. A brit kormány több tagja, így Priti Patelen kívül Boris Johnson miniszterelnök is elítélte hétfőn a rasszista internetes támadásokat, bár ezt sokan képmutatónak tartják azok után, hogy korábban a térdelő játékosokat közülük többen is kritizálták – idézi a BBC-t a 444.hu.

Kijutottunk egy világtornára, és az ilyen alkalom mindig lehetőséget ad, hogy megmutassunk valamit magunkból, amit jóformán csakis a sporton keresztül lehet. A sporttörténet olyan emlékezetes pillanatokat jegyez, amik fölidéznek tartást, küzdőképességet, ügyességet, miközben közelebb hozzák az embereket, és akkor itt be is fejezném a közhelyparádét és rátérnék a lényegre: már megint sikerült vállalhatatlan ügyekben az országra vonni a figyelmet, és kétséget sem hagyni afelől, hogy Magyarországot pillanatnyilag igen egyszerű gondolkodású emberek vezetik. Azt azért nem mondanám, hogy bugrisok. A labdarúgó-Európa-bajnokságon ugyanis nemcsak a csapat mutatkozott be, hanem sajnos a vezetők is.  Ezért aztán a futballszakma és a futball érdeklődő közege nem is elsősorban arról beszél, hogy a válogatott jobb teljesítményt mutat a vártnál, hanem arról, hogy még mielőtt bármi történt volna, igen hangsúlyosan exponálta magát a bőrébe nem férő kormányfő. Ismert, hogy egy felkészülési meccsen a faji megkülönböztetés ellen tiltakozó ír futballisták letérdeltek, a magyarok nem. De nem is ez volt, ami az általános elképedést kiváltotta, hanem hogy a magyar szurkolók kifütyülték a tiltakozó íreket. Itt lépett akcióba a magyar kormányfő, és az eddigiektől eltérően megjelent a kormányinfón, ahol az egy ilyen alkalomra vetített szokásos mennyiségű zagyvaságok többszörösét hordta össze. Elmondta a sajtó jelen lévő szaktársainak, hogy ilyen térdelő gesztusokat a rabszolgatartó nemzetek tesznek, ami természetesen nem igaz. Orbán egészen egyszerűen összekeverte a gyarmatosítókat a rabszolgatartókkal, gondolom, azért, mert a fejében a gyarmatosító egyenlő a rabszolgatartóval. (Rossz ember, rossz ember.)

Olvasom, hogy a finn rendőrség nyomozást folytat miniszterelnökével szemben, mert kiderült, hogy Sanna Marin mintegy ötszáz euróval többet költött havonta az étkezésre, mint azt korábban hitték. Az eddigi 300 eurós összeg helyett 850 eurót fordított reggelijeire. Marin asszisztense, Elisa Gebhard a finn közmédiának elismerte, hogy valóban magasabb lett a miniszterelnök étkezéseinek költsége, mert a miniszterelnöki hivatal korábban csak a reggeli hozzávalóit finanszírozta. Egy újságíró a Twitteren kérdezte meg a miniszterelnököt, hogy a 850 eurós összegből a reggelin kívül más étkezést is biztosított-e magának, amire Marin azt válaszolta, igen, a reggelin kívül egyéb hideg ételeket is evett. Ez ügyben nyomoz most a finn rendőrség.

Magyar vagyok, magyar anya szült, apám magyar. Amikor ilyen hírt olvasok, légszomjam támad és kiszárad a szám. Nem tudom, hogy normálisnak tekinthető-e az az intézkedés, amikor miniszterelnök ellen folytatnak ötszáz eurós havi túlköltekezés miatt eljárást. Itt, Budapesten semmiképp. Az ember megáll az olvasásban, újságját az ölébe ejti. De aztán folytatja.

A kormányfő egy hete a rádióban bejelentette, hogy nemrégiben foglalkoztak a magyarországi horgászhelyzettel, és viszonylag részletesen kifejtette, mit gondol a horgászokat érintő szabályokról. Amint tájékoztatott, még időben tudomására hozták, hogy „a süllő- és balinfogási tilalom most jár le, márpedig e két halra éjszaka kell próbálkozni, így az éjszakai horgászat a kijárási tilalom kezdete, vagyis éjfél után is lehetséges. Magyarországon hétszázezren horgásznak” – mutatott rá Orbán.

Biztosan fontos a horgászkérdés, de ha Orbán mindenképp úgy gondolja, hogy neki, a miniszterelnöknek föltétlenül tájékoztatnia kell az aktuális horgászrendről, kereshetett volna megbízhatóbb forrást is a balin és a süllő rablási szokásairól, a miniszterelnököt ez ügyben tévesen tájékoztatták. A balin Orbán ismereteivel ellentétben kifejezetten nappali ragadozó, az éjszakát pihenéssel tölti (lásd: Balin horgászata, www.tavak.hu). Horgászatára a legalkalmasabbak a hajnali és a késő esti időszakok.

Ami a másik, ugyancsak a kormányfő által exponált hal, a süllő éjszakai rablását illeti, az különösen ritkaságszámba megy. Nyilván fogtak már éjszaka is, de rendszerint világosban rabol – írja A halászat című lap egyik 1908-as száma: „Napközt legtöbbnyire lesben áll, víz alatti tuskók, kövek közt vagy a fenék mélyedéseiben, és csak kora reggel vagy késő este indul préda után.

A következő gondolatot jegyezzük meg, Orbán Viktor mondta: „A labdarúgás mindenkié, és nem sajátíthatják ki maguk számára a leggazdagabbak.”

A kormányfő így reagált arra a bejelentésre, mely szerint tíz európai – angol, spanyol és olasz – nagy futballklub vezetői megalakították az úgynevezett Szuperligát, azzal, hogy az ott szereplő csapatoknak külön bajnokságot terveznek már ez év augusztusától. (Lapzártakor ugyan a terv éppen összeomlóban van, de bárhogy történik is majd, vannak tanulságai, és elsősorban nem futballszakmai szempontból.)

Legpontosabban az egyik alapító klub, a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez fogalmazott még hétfő este: „A futball iránti érdeklődés lanyhul, a nézettség csökken, így a tévés jogdíjak is, ezért tenni kellett valamit. A járvány felgyorsította ezt a folyamatot. Változtatás nélkül végünk van. Ezt mind statisztikákból és kutatási eredményekből tudjuk, és ezzel kezdenünk kell valamit.” Erről szerzett tudomást Orbán, erre reagált, amikor a távirati irodán keresztül kifejtette, a „futball nem lehet a gazdag kluboké”. Príma gondolat, amivel csak az a baj, hogy a hazai futballéletben, amelynek átalakítása Orbán eszmei iránymutatásával történik, már évekkel ezelőtt megvalósult, amit Pérez és társai most európai szinten ambicionálnak: a gazdag klubok még gazdagabbak lesznek, a szegények meg kezdjenek magukkal, amit tudnak.

Mire fölfedeznénk a hazánkat, már nem is a miénk. Nem nagy felismerés. Egész részek kerülnek ki az állami vagyonleltárból, mert alázatos és népet szolgáló vezetők a javak jelentős részét tíz év alatt szétosztották az úgynevezett nagyvállalkozói körben. Ez a kör nagyjából egybeesik a baráti társasággal és az idők során hivatalba segített lojálisokkal. Nem sorolom tételesen, de elég bekapcsolni reggelente a rádiót, onnét megtudható, a legutóbbi éjjel ki milyen vagyoni elemhez jutott a hozzá kapcsolódó felújítási hitellel, ki kapta a gyáripar még kiosztható egységeit, melyik műkörmös szerez jó minőségű, zsíros állami földet vagy örökpanorámás hegyháti ingatlant. Így tavasznyíláskor iskolások ereszkednek a völgybe hűsítő forrást keresve, és ott is a forrás, de az agrárlicit óta kifeszített drótkerítés zárja el. Majd isznak a buszpályaudvaron.

Mi az, ami még van? Valami régből itt maradt homályosuló közösségi élmény. A nem kiárusítható értékek: a nyelv, a szokások, az emlékezet. Lassan ennyi jut az utókornak. Akik ezt az állami zsibvásárt működtetik, aligha gondolnak bele, mi lesz ebből, ha egyszer elzavarják őket. Ez ma még távoli, de lehet közeli is, a kiárusítás ma még mindenesetre zavartalanul folyik. Mint mindennek, egyszer ennek a vircsaftnak is vége szakad, mert az igazságtalanság és az urizáló pöffeszkedés, a kegyúri rendszer a végtelenségig nem tarthat. Már most is egyetlen ember fogja össze, és ezt ő pontosan úgy tudja, mint az udvaroncai: a ma még mindenkit bátran hülyének néző tévériportertől a magyar valóság állami segédlettel, helyenként uniós pénzzel kihizlalt mágnásaiig.

Most, hogy a nép szolgálatára évtizede fölesküdött puritán kormány szinte összes tagja, azok rokoni, iskolatársi, ultipartneri, valamint vadásztársi figurái megkapták az ország valamennyi mozdítható és mozdíthatatlan vagyoni elemét, újabb zsírosan jövedelmező iparág után kellett nézni. Nincsenek már gyárak, mert megkapták e fenti kör fontos alakjai, elfogytak a kastélyok, a hegygerincek meg a folyóvizek medrei. Elfogytak a Balaton kikötői a hozzájuk tartozó partszakasszal, szállodai láncok a mögülük integető Haláp, Gulács meg Somlyó hegyekkel. Ha például innét megindulunk a főváros felé, egy óra autózás után Nadap közelében ránk mosolyognak a Velencei-hegység variszkuszi rögei. Ha szerencsénk van, látjuk, hogy a tulajdonos, a kormányközel kulturális beágyazottságú szaktekintélyének hitvese épp a rögrendszer örökpanorámás legtetején állva a tavat kémleli. Amikor aztán a Pátka felől érkező főn átbukik a hegyen, és eltakarítja a vízpára ködét, a szikrázó kristályban egyenesen férjére lát, a közismert költőre és rákellenes barackmagtermesztő borászra, akinek a meggyesében, ha viselhető a termés, rabok fütyülnek fegyelmezett refréneket napestig. Ha szerencsénk van, épp ilyen pillanatban autózunk a pályán, férj és feleség szemsugarának metrikus találkozása alatt.