María Gainza: Látóideg. Fordította Miklós Laura. Sonora Kiadó, Budapest, 2021, 158 oldal, 3990 Ft

Az egyre szélesedő hazai világirodalmi színtér példaértékű gyorsasággal követi le a latin-amerikai női szerzők egyre intenzívebb térnyerését. Az argentin Samantha Schweblin nagysikerű novelláskötetei, Karina Sainz Borgo szívbemarkolóan személyes és kegyetlen Caracas-regénye, valamint Fernanda Melchor Dél-Mexikóban játszódó, erőszakkal telített, realista tablója mellett a független, önmagát mikrokiadóként definiáló Sonora Kiadó jóvoltából immáron az argentin María Gainza első, eredetileg 2014-ben megjelent regénye, a Látóideg is hozzáférhetővé vált a magyar olvasóközönség számára.

Csuday Csaba: Jelen, máshol, sehol. Versek, versfordítások (2020–1962). Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2020, 216 oldal, 2800 Ft

Csuday azonban nemcsak kiváló fordító és irodalmár, hanem elsőrangú költő is egyben, amit a Jelen, máshol, sehol című kötet egyértelműen bizonyít. A közel kétszázhúsz oldalas mű voltaképpen nem más, mint a szerző költői pályájának nagyívű összefoglalása. Csuday költői színrelépése azonban korántsem olyan váratlan, amilyennek tűnik, hiszen a kötet egy része korábban már megjelent különböző fórumokon. Könyve mégis revelatív értékű, mivel a már publikált versek mellett megtalálták helyüket az évek, évtizedek óta a fiókban pihenő művek is. A Jelen, máshol, sehol így, paradox módon, Csuday első verseskötete és egyben összes versek kötete.

Ernesto Rodrigues: Előre nem látható múlt. Fordította Pál Ferenc. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 206 oldal, 1790 Ft

Az Előre nem látható múlt a szerző magyarországi tapasztalataiból táplálkozik. Az utolsó oldalon önmagát „életregényként” definiáló szöveg első fejezete egyértelműen autofikcionális történet, melynek során az elismert regényíróvá ért egykori lektor – több évtized után – egy rejtélyes magyar professzor invitálására újralátogatja Budapestet és az emlékeit. A 80-as évek későkádári Magyarországa az egyetemek és a presszók sajátos világával ott vibrál a jelenlegi Budapest mögött, hiszen a narrátor városi „kószálása” során nemcsak kedvelt helyeit, de rég nem látott (az autofikció szabályai szerint eredeti nevükön szerepeltetett) barátait is felkeresi, így a város újrafelfedezése szükségszerűen az emlékek újralátogatását is jelenti.

Ketten egy új könyvről – Ricardo Piglia: Az eltűnt város. Fordította Kertes Gábor. Fiatal Írók Szövetsége–Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 232 oldal, 2990 Ft

Az argentin Ricardo Piglia regénye egy rejtélyes írásgép körül forog, melynek működése pont ezen kettősségeket zavarja meg, ennek köszönhetően a könyv elkerülhetetlenül a posztstrukturalizmus elméleti játékterébe írja be magát. Az eltűnt város azonban sokkal több, mint egy kísérlet a logocentrikus irodalom- és szubjektumfelfogás fikcionalizálására, a regény rendhagyó és sajátosan posztmodern poétikája mellett komoly politikai vetülettel is rendelkezik, mely Argentína és a félperiferikus Latin-Amerika tragikus történelmére, illetve egy tágabb kontextusban az elnyomórendszerek működésére reflektál. Emellett természetesen a regény cselekményét és narratív struktúráját mozgató írásgépnek is megvannak a maga lokális, argentin implikációi, elég, ha csak a nagy elődre, Borgesre  (a regény tulajdonképpen olvasható egyfajta Borges hommage-ként is, vagy ambíciózus kísérletként a mester művének kreatív folytatására, továbbírására), vagy Piglia kedvenc szerzőjére, Roberto Arltra  gondolunk, akinek műveiben szintén ott vibrál az írás és a gépiség összetett fantáziája.  

Fernando Pessoa: Bensőmben sokan élnek. Szerkesztette Pál Ferenc. Fordította  Csuday Csaba et al. Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Budapest, 2018, 495 oldal, 3500 Ft

A Bensőmben sokan élnek, ennek fényében, nem más, mint ambiciózus kísérlet és felhívás Pessoa életművének újraolvasására, valamint kissé megkopott kultuszának újraélesztésére. Az egykori kultikus státusznak köszönhetően az ezidáig megjelent Pessoa-kötetek csak nagy nehézségek árán szerezhetőek be, kereskedelmi forgalomban már szinte alig kaphatóak. A Bensőmben sokan élnek többek között ezt a logisztikai problémát is igyekszik feloldani, mivel kellőképpen reprezentatív és komplex kötetben teszi elérhetővé az ezidáig megjelent fordításokat, így az olvasó a lehető legteljesebb és legárnyaltabb képet kaphatja az életműről. A már emlegetett korábbi kötetek anyagai mellett azonban újdonságokkal is szolgál a könyv, és számtalan, magyarul még publikálatlan szöveget is tartalmaz, bővítve ezzel az egyébként is terjedelmes magyar nyelvű korpuszt. Az életműben és az azt bemutatni vállalkozó, közel félezer oldalas monumentális kötetben való biztosabb tájékozódást kellőképpen informatív, irodalomtörténeti bevezető tanulmány, valamint az egyes heteronim figurák versei előtt álló esszék segítik.

A Harcom tehát monumentális vállalkozás, egy brutális méreteket öltő forma keretei között kidolgozott és konzekvensen végigvitt irodalmi és esztétikai program, mely az önéletírás hagyományából táplálkozik, annak horizontját azonban mind a forma monumentalitása, mind a regény narratív konstrukciója, mind az önéletírási konvencióktól markánsan eltérő, nagyrészt esszéisztikus elemek beépítése révén egyértelműen kitágítja és felforgatja. Nem csoda, hogy számos kritikus Az eltűnt idő nyomábanhoz hasonlította. A modernség nyelvileg túlhajtott prózanyelvét természetesen hatalmas különbségek választják el a norvég író által működtetett regénydiskurzustól, mindazonáltal az összehasonlítás mégis megállja a helyét, ha az epikus forma szinte elrettentő monumentalitása, az emlékezéspolitika lehetőségei, az írás metanarratív tematizálódása és az íróvá válás, az írói identitás elnyerésének kérdései alapján állítjuk párhuzamba a két eltérő szövegvilágot. Proust mellett egy másik lehetséges, és sokszor talán pusztán csak politikai okokból mellőzött hatástörténeti modell, mely egyébiránt szintén a modernség (bár annak egyszerre klasszikus és esztétizáló) világából származik, Knut Hamsun Éhsége. Hamsunnal kiszélesedett a norvég irodalom és a világirodalmi körforgás közötti északi átjáró, melyet nem sokkal korábban Ibsen és Björnson nyitottak meg.

Földényi F. László majd' húsz kötete közül a legismertebb az először 1984-ben, majd 1992-ben és 2015-ben is megjelent Melankólia, melyet hét nyelvre is lefordítottak. A melankólia dicsérete című tavalyi könyve nem ennek a régi könyvnek az átdolgozása, hanem vadonatúj, teljesen más szöveg. Erről is szólt az a beszélgetés, mely a Fiatal Írók Szövetségének királyréti nyári táborában zajlott le, s melynek írott változata ez az interjú. Szó esik benne többek közt a személyességről, az esszéműfaj hagyományairól, a metafizikai érzékenységről és a kortárs kultúra áramvonalasságáról.

Afonso Cruz: Virágok

Raduan Nassar: Kőbe vésve

Raduan Nassar: Egy pohár harag

Mia Couto: Az oroszlán vallomása

Az ÉS könyve februárban - Roberto Bolaño: 2666. FordítottaKutasyMercédesz. JelenkorKiadó, Budapest, 2016, 827 oldal, 5999Ft

Az életművet lezáró nagyregényben a maga legkiérleltebb teljességében mutatkozik meg a jellegzetes bolañói próza. Ebből a szempontból a 2666 olyan totális mű, melyben ott csillog sötéten az egész életmű számtalan üvegszilánkja. Mintha a szerző számot vetett volna legsajátabb prózavilágával, és egy totális műalkotásban szintetizálta volna korábbi szövegeinek szinte minden jellemzőjét és meghatározó motívumát, a metairodalmi játékoktól kezdve a referencialitás és a fikcionalitás szétszálazhatatlan egymásba tükrözésén keresztül egészen a krimiműfaj kliséinek kiaknázásáig. Nem csoda – és erre a könyv kiváló hazai recenzensei, Rostás Eni (Könyvesblog) és Zelei Dávid (Magyar Narancs) is felhívják a figyelmet–, hiszen a regény a halál kapujából íródott. Bolaño úgy kezdett el dolgozni utolsó könyvén, hogy tudatában volt: halálos betegsége akár meg is akadályozhatja a kézirat véglegesítését. A szerző és a kultúra utolsó pillanatainak perspektívái (ne feledkezzünk meg a mű keletkezésének idején uralkodó kultúrpánikról, az ezredforduló globális paranoiájáról, világvége-rettegéséről!) így mintha egymásra lennének montázsolva egy apokaliptikus vízióban, mely tulajdonképpen a bolañói szövegvilág elsodró erejű kiteljesedését és összefoglalását jelenti.

Gonçalo M. Tavares: Tanuljunk meg imádkozni a technika korában. Fordította Bense Mónika. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2014. 301 oldal, 2990 Ft

Pál Ferenc: Saramago-olvasatok. Kísérlet José Saramago regényeinek befogadás szempontú elemzésére és az olvasói befogadás lehetőségeinek vizsgálatára. Equinter Kiadó, Budapest, 2014. 326 oldal, 3250 Ft

Juan Gabriel Vásquez: Informátorok

Juan Gabriel Vásquez: Becsapódás

Javier Cercas: Szalamiszi katonák

Ignacio Martínez de Pisón: Mellékutakon

José Saramago: Tetőablak. Fordította Pál Ferenc. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2013. 369 oldal, 3200Ft

Ketten egy új könyvről - Roberto Bolaño: Vad nyomozók. Fordította Kertes Gábor. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2013. 763 oldal, 3600 Ft

Rui Cardoso Martins: En­ged­jé­tek át a láthatatlan embert. For­dí­tot­ta Bense Mónika. Európa Könyv­ki­adó, Budapest, 2012. 310 oldal,2900 Ft