(LEGENDA) Boleszláv király fiának, Besprimnek, a Keményfejűnek négy lánya született. Történt egyszer, hogy nagyon berúgott Besprim, és hált mind a négy lányával.  A hír eljutott Boleszlávhoz, aki annyira fölháborodott, hogy Bereginát, egy nővámpírt küldött fiára. Lányunokáit pedig kolostorba záratta. Beregina elcsábította a várurat, majd kiszívta összes vérét. Hogy ne tudjon föltámadni, az erőd sziklaüregébe temették, szívét ezüsttőrrel átdöfték. Biztonságból befalazták az alagút összes kijáratát.

Valamit azonban elronthattak: ha erősen fúj a bakonyi szél, hallani lehet velőtrázó füttyögését. Mesélik, még érseki áldással sem merik megnyitni a vár járatrendszerét.

Van, amin a hit ereje sem győzedelmeskedhet.

(A FŐMUFTI) Történt egyszer, ha nem is világunk végén, ám ahhoz nagyon közel, valahol Weissbrunn környékén talán, hogy a főmufti megjelent egy művészeti rendezvényen. Érdekes, arról nem pusmogtak, kirendelték-e, vagy önszántából ment oda.

Nem érdekelte a művészet.

Györk őrgróf, a copfos gazdálkodó mellé telepedett le, a legbillegőbb asztalhoz. Úgy látszott, figyel. Ébersége közben elszívta az őrgróf összes cigarettáját, kiborította sörét. Utána, szegény, lejmolni kényszerült, ráadásul tőlünk, akik sem gazdálkodók, sem mágnások nem vagyunk.

Mindkét bolt bezárt már a zsákfaluban.

Kiemelt díszvendég hölgymenyét, egykori írónő povedált éppen (irodalompolitikáról vitáztak), amikor váratlanul fölcsendült, soha, senki sem tudta kideríteni, honnan, valami egyházi kórus:

Pásztorok, pásztorok...

Talán a múlt évezred vége felé történt, talán a nyolcvanas évek második felében. Néhai, megboldogult mesterem irodalmi estje után fölmentünk Ádámhoz, a festőhöz. Ám náluk, otthon nem volt semmi szesz, így ósdi Trabantjával elfurikáztunk alkoholos italokat vásárolni. Vodkát, bort, sört. Összedobtuk rá a pénzt. Útközben Ádámnak az a felejthetetlen ötlete támadt, hogy nézzünk be a Fekete Lyuk nevű szórakozóhelyre. Az egészre úgy emlékszem, mintha szellemvasút sínjén gyalogolnék vonagló, tupírozott hajú, tetovált testek között egy végtelen, alig megvilágított, füstös barlangban, amelyben valami pokoli zene szól. Nem tudom már visszaidézni, mennyi időt töltöttünk ott, de mire visszaértünk, a társaság fele már távozott, a másik fele épp készülődött. Kényszeredetten megittak egy-egy italt, és kissé sértődötten elvonultak. Mint akik gazda, vagy inkább vezér nélkül maradtak. Akkori szerelmem és én, a háziak szívélyes invitálására, ott aludtunk. Előtte megittunk mindent, amit vettünk, úgy ájultunk bele az ágyba. Mire fölébredtem, Ádám már a kávéját szürcsölgette, cigarettázott, és egy vastag könyvet olvasott. Olykor hangosan fölröhögött. „Mit olvasol?”, kérdeztem tőle. „Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti munkáit – mondta nevetve.

2.

Jóval később Iszo, a tanítványok közül utolsóként, fölhívta Tanata Mestert telefonon:

– Mondd, Mester, mire tanítottak a könyvek?

 – Olvasásra – visszhangzott a válasz.

Iszo Oszoboki dühösen csapta le a kagylót.

Arca ragyogott a büszkeségtől.

Útinaplók – Tematikus próza-összeállítás

Pontos és szubjektív történetek útközben. Bozsik Péter Kubája és Csehy Zoltán svájci töredékei

(trinidad, 02.10., szerda) a vasútállomáson hosszú sor, bolsevik tempó, mondaná zeke gyula barátom. mila áll be a sorba, én gyűlölöm a sorban állást, ő is, de ez az egész őt a csau-érára emlékezteti, így ő nyert, különben meg ő tud spanyolul. én közben sört iszogatva várok és nézelődöm. egy csapat gaucho poroszkál el mellettem, cowboykalaban, cowboycsizmában, ahogy a westernekben, csak a pisztolyok és pisztolytartók hiányoznak a derekukról. a különbség még annyi, hogy egyikük-másikuk a mobiltelefonját piszkálgatja vagy épp telefonál. nevetgélnek, ugratják egymást. káprázatos, nyugdíj közeli autók, szekerek, taligák, biciklisek, gyalogosok kavalkádját látom. húznak, vonnak, vontatnak, vonszolnak, visznek, szállítanak, hurcolnak, cipelnek, cipekednek. szorgos termeszek. ha valaki derékmagasságban elrepülne előttem egy kiszuperált szekrényben, azon sem csodálkoznék.

(havanna, 2016. 02. 06., szombat) enyhén másnaposan ébredek. lassan cihelődünk, nincs meleg víz, a detoxikáló zuhany ezért jót tesz. fölpezsdülök. míg mila zuhanyozott, azon morfondíroztam, hogyan írta volna meg pedro druszám a tegnapi kalandunkat. amikor valaki ellopta a fényképezőgépünket: „sípolásra ébredtem. egy vonat érkezett a vágányra. éberen figyeltem. sétáltam egyet a parkban. nem voltak rendőrök. és a parasztok áramlani kezdtek kifelé a kapukon. mindenki föl volt pakolva és meg volt zavarodva. senki nem jöhet havannába élelem nélkül. rizsa, bab, gumósok, sertéshús, gyümölcsök. ez könnyen megy, máskor is csináltam már. beférkőztem a parasztok közé, hogy kiválasszam áldozatomat. rögvest meg is találtam. láttam, hogy fáradt a középkorú férfi. majdnem húsz óra az út santiagótól havannáig. egy negyedosztályú vonaton, kemény ülésekkel. követtem a kocsmáig, ahová az áruját tolta, ügyesen, hat egymásra pakolt kartondobozt, házilag elkészített taligáján. betért egy rumra. követtem. rumot rendeltem magam is. de a kocsmában megláttam két turistát, akik már kissé becsiccsentettek. láttam a mobiltelefonjukat, meg a leghátsó zsebben megpillantottam az automata nikont, az könnyebb lesz, mint a kartondobozok, és többet kapok érte a feketepiacon. egy mulatt pasival beszélgettek, aki azt mondta, tanulja az angolt.

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)