A középkor szeretett rendszerezni. Mindennek megvolt a helye, szerepe, funkciója; pontosabban, szerettek a dolgoknak ilyesmit tulajdonítani. Könnyebb is volt fejben tartani a világ dolgait (akkoriban még nagyon kevesen tudtak írni-olvasni!), ha valamilyen zárt rendbe voltak foglalva. Ezért szerették a zárt számú listákat: a hét világcsodát, Szűz Mária hét fájdalmát, a nyolc boldogságot, a kilenc angyalrendet és így tovább. Ezeket illett felsorolni tudni. Volt sok ilyen, de én most ezekre a többé-kevésbé kreatív (mondjam azt: mondvacsinált?) listákra gondolok, tehát nem olyanokra, mint a kilenc múzsa vagy Krisztus öt szent sebe, mert bár zárt számúak ezek is, az sosem képezhette vita tárgyát, hogy hány múzsa van vagy hogy Krisztuson hány sebet ejtettek kivégzésekor, mert ezek objektív tények voltak. A fentebb felsorolt listák viszont elvileg bővíthetők vagy szűkíthetők (számuk olykor változott is!), és ezt a korabeliek is tudták, hiszen többször vitáztak a listák tartalmáról, hosszáról. Ezeket tehát a rendszeralkotó igyekezet hozta létre. Két ilyen érdekes lista a hagyományosan „hét főbűn” és „hét erény” néven ismert felsorolás.

Nagyon szeretem a rímet. A rím lehatol a nyelv titokzatos mélyébe, ahol értelem és forma megmagyarázatlanul találkozik, hiszen nem tudjuk, miért rímel egymással a borz és a torz, a szánt és az elefánt. Ráadásul magyarul mindmáig jól lehet rímelni, nem koptak el a rímek, mert nemcsak tőszavak rímelhetnek, sokféle ragozás van, ezeket ki lehet játszani egymással szemben: háznál/fáznál, kérnél/kenyérnél, vagy tőszavakkal szemben: bögre/dögre, csütörtök/betörtök. 

A mesés Kelet

A mi családunk nem élt Romániában, gyerekkoromban nem is nagyon lehetett odamenni. Nagyapám viszont dunai hajós volt, a ’20-as, ’30-as években járta az Al-Dunát, s nyaranta elvitte a gyerekeit, így anyámat is. Tőle hallottam, hogy odalent egy rettentő édes, szirupos, cukros gyümölcsöt esznek, aminek a neve dulcsásza. Az én fülemnek ez egzotikusan, törökösen hangzott, mintha az Egri csillagokból lépett volna elő. A mesés Kelet! A távoli, titokzatos Balkán! Selyembugyogós, nevető fekete szemű, falak mögül kileső nők! Dulcsásza!

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Vannak, akik azt hiszik, hogy a német nyelv nehezebb az angolnál. De vajon létezik-e olyan nyelv, amely nehezebb a többinél? Milyen alapon lehet ezt kimondani? Sokan a magyarra mondják, hogy nehéz nyelv, viszont az olaszra, hogy könnyű. Az oroszra, hogy nehéz, az angolra, hogy könnyű. Mit jelentenek ezek a címkék?