Véssey Miklós: Apa kezdődik. Harmat Kiadó, Budapest, 2023, 144 oldal, 3500 Ft

Az Apa kezdődik novellái akkor a legemlékezetesebbek, ha a művekben szereplő morális üzenetek vagy az apaság megélésével kapcsolatos gondolatok lírai asszociációkban jutnak érvényre: „Tessék, fiam, nézz csak körbe nyugodtan. Azon a polcon a függőségeim vannak, próbálom minél ritkábban levenni őket. Alattuk a múltban elkövetett hibáim, jobboldalt azok, melyeket valamennyire sikerült kijavítanom, a bal oldaliakon még dolgozom” (Apaműhely 73.). Itt halkan megjegyezhetjük, hogy mindez talán nem véletlenül van így, hiszen Véssey Miklós maga is ír verseket.

Kemenes Henriette: Odú. FISZ, Budapest, 2020, 61 oldal, 2000 Ft

A menekülés egy lehetséges formája lehet, ha önös emberi konfliktusaink helyett a körülöttünk lévő állatvilágra koncentrálunk. Kemenes Henriette versbeszélője mindinkább a madarak, kutyák, nyulak és egyéb állatok felé irányítja a figyelmét. Empátiát és mély elköteleződést érez irántuk. Azonban nincsenek illúziói: „Tudom, hogy végül úgyis minden állat fejébe golyó, / s hátába tőr kerül” (Mégis).

Poós Zoltán: A felhő, amelyről nem tudott az ég. Kalligram Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 120 oldal, 2990 Ft

A 120 oldalas könyv 59 szövegéből  21 vers (!) újraközlés, melyekben részben fontos, részben pedig elhanyagolható változtatásokat eszközöl a költő (az Eladhatatlan örökség című versben Poós mindössze a „cajgázni” szót cserélte ki a jobban bejáratott „cangázni”-ra). Ám a látszólag jelentéktelen módosítások is szükségesek. Ugyanis a szerző a bibliai tékozló fiú történetéhez hasonló, ám saját élményeken alapuló egzisztenciális bolyongástörténetet mesél el lírai szövegeken keresztül.

Vass Norbert: Indiáncseresznye. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2019, 126 oldal, 2000 Ft

Az Indiáncseresznye nagy pozitívuma, hogy mivel gyermeki nézőpontból, vagyis békaperspektívából meséli el a kaposvári hétköznapokat, a történetek interpretálásából kimarad a „bús magyar vidék” irodalmi toposza, amely beszédpozícióból kiindulva megannyi szépirodalmi mű készült az ezredforduló óta, és nemcsak, hogy letér a „jól bejáratott” útról, hanem a lehető legpozitívabb módon próbál a ’90-es évek „kisvárosi romantikájáról” beszélni. Persze, mivel kiskamaszok a főhősök, a novellákban végeláthatatlan BMX-ezések, szerepjátékozások, hócsatázások, horgászások, és egyéb más délutáni/hétvégi elfoglaltságok kerülnek előtérbe egy mára már ködbe veszett, „mitikus gyerekkor” mementóiként. Sőt, a szerző az alsótagozatos kisfiúkról szóló írásokban nemcsak hogy emléket állít e letűnt időszaknak, hanem a kötet utolsó oldalán található kottával, amely Chopin Gyászinduló című művének kezdőtétele, mintha el is „siratná” azt.

Szántó Péter: A főhős meghal a végén. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 323 oldal, 3500 Ft

A főhős meghal a végén novelláiban sokféle mozgás figyelhető meg. A groteszk miatt beszélhetünk szövegeken belüli mozgásokról, hiszen sokszor szélsőségesen össze nem illő szövegelemek kerülnek egymás mellé, nevetséges vagy borzongató hatást keltve ( Moslék halál, Megbombáztuk Keszthelyt, hejhó!), a posztmodern játékosság pedig szövegeken kívüli, vagy szövegek közötti mozgásokra ad lehetőséget. Ez utóbbira jó példa az egyes novellák „felett álló” metanarratív szint, ami úgy beszéli el a script doctor és Mawetmoth sajátos viszonyát, hogy egy-egy dialógusukat akár kiszólásoknak is tekinthetjük a könyvből.

Bödecs László: Az árvíz helye. FISZ, Budapest, 2018, 71 oldal, 1800 Ft

Bödecs László rólunk beszél, a mi hétköznapjainkat „rendszerezi”, ezért a leíró részeken túl, lépten-nyomon többes szám első személyű megszólalásmóddal találkozhatunk verseiben, mely modalitás talán a képviseleti kötészethez áll a legközelebb. Amennyiben pedig magán hordozza annak stílusjegyeit, talán felróható a szerzőnek, hogy ezt a képviseletiséget, a mások helyett, vagy másokért történő megnyilvánulási módot túlságosan adottnak veszi, nem helyezi kritika alá.

Juhász Tibor: Salgó Blues. Scolar Kiadó, Budapest, 2018, 79 oldal, 2199 Ft

És bár társadalmi indulatok gerjesztésére alkalmas tartalmakat jelenít meg a szerző, mégsem kezdi el írásaiban szereplői nyomorúságáért a mindenkori hatalmat hibáztatni, akármiről meséljen is, önsorsrontó attitűdök kíméletlen krónikása marad. Például a Szerencsesarok című novellában a helyiek fizetésnapon történő szokásairól a következőképpen tudósít: „Segélyosztáskor és fizetésnapon sokkal nagyobb a tömeg. Vannak, akik taxival érkeznek. A legközelebbi bankautomatához gyalog mennek, de visszafelé nem sétálnak, és ha már elhozta őket a sofőr, megkérik, várjon, amíg feladnak egy lottót, kaparnak egy Bukszát. Az se baj, ha veszítettek, csak ezer forintjuk bánta, irány a Tesco, a bátonyi Lidl, vásárolni kell. Két-három nap alatt elverik mindenük, de addig patakokban folyik az ital, az utcán sültek illata száll, a gyerekek jégkrémet esznek, és mutatják a szomszédnak az új cipőjüket, biciklijüket. Az asszonyok kiváltják a zaciból az ékszereiket, a zálogos meg csak legyint, jövő héten úgyis visszahozzák.” (43.)