Vásári Melinda: Hangzó tér. Az érzékiség dimenziói Mészöly, Nádas és Ottlik műveiben. Kijárat Kiadó, Budapest, 2019, 285 oldal, 3400 Ft

Vásári Melinda a kimondhatóság lehetőségfeltételeit vizsgálta, ennek különböző módjait a matematikától a kvantummechanikán át a kanti fenséges kategóriájáig, meggyőzően bizonyítva, hogy a hangulat fogalmának bizony nem csak cégtáblákon, hanem az irodalomtudományban is fontos helye lehet.

Kukorelly Endre: Pálya avagy Nyugi, dagi, nem csak a foci van a világon. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 269 oldal, 3500 Ft

A kötet fő témája, mániája és szenvedélye azonban a futball. Az olvasó gyorsan rájön, hogy Kukorelly is azok közé tartozik, akik az elmúlt évszázad összes csapatösszeállítását, jelentősebb magyar vonatkozású mérkőzését tudják, tisztában vannak a futballtörténelem nagy alakjaival, nagy pillanataival. Nincs ebben semmi tudálékosság, ez a tudás adott, van, méghozzá a szívből jön, és magától értetődő része az élet minden egyéb fontos dolgának – mint ahogyan az élet minden fontos dolgának köze van a focihoz. Éppen ezért nincs semmi pátosz, túlzás és színház: ha az ember focibolond, akkor megengedheti magának azt is, hogy ne nézze az aktuális mérkőzést, olvasson, csajozzon közben, vagy uram bocsá’, unja.

Féja Géza: A régi Budapest. Szerkesztette Féja Endre. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2018, 208 oldal, 2990 Ft

Féja publicisztikái a jelenről tudósítanak, de a jövőbe mutató igényeket, sőt, követeléseket fogalmaznak meg. Lakásokat kell építeni. Támogatni kell a közművelődést, minden társadalmi réteg számára elérhetők legyenek a kulturális javak. Csökkenteni a bürokráciát az egészségügyi intézményekben; több orvosra van szükség, és növelni kell az egészségügyre fordított kiadásokat; ki kell terjeszteni a választójogot; javítani az iskoláztatást a külvárosokban; támogatni a gyakorlati szakmát nyújtó középiskolákat; és mindenekelőtt: megfizethető és korszerű lakásokat kell építeni. Szomorú, hogy ezeknek a követeléseknek jókora része még ma is aktuális.

Az ÉS könyve februárban – Bazsányi Sándor: Nádas Péter. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 754 oldal, 5499 Ft

Nem előzmények nélkül való tehát a mostani mű, hanem hosszas kutatómunka eredménye, mely számol a Nádas-kutatás eddigi eredményeivel is. Erre utal már rögtön a könyv ajánlása is: Balassa Péter emlékének. Alighanem kijelenthetjük, hogy a monográfia alapvető célja a folytonosság és az összegzés: az írói életmű összegzése és a többi értelmezővel való párbeszéd folytonosságának a fenntartása. Ennek megfelelően a könyv felépítése is hagyománykövető, jól tagolt és olvasóbarát. A „hagyománykövető” jelzőn persze nem azt kell érteni, mintha lenne valamilyen jól kimunkált módszer, séma arra, hogyan kell megírni egy jelentős szerzőről szóló monográfiát. Az utóbbi években, évtizedekben született nagyszabású összefoglalók az adott életmű belső alakulásait, jellemző műfajait figyelembe véve jártak el; hol időrendben, hol tematikusan tárgyalva a szóban forgó írói pálya eredményeit, hol pedig a kettőt kombinálva.

Bazsányi monográfiája az utóbbiak közé tartozik. Az időrendet próbálja tartani, és ebben elhelyezni az adott korszak jellemző megszólalási módjait: az önéletrajzi írásokat (ebből két nagy fejezet van), a kisepikai írásokat (ebből is kettő), a regényt (három), a színházat (kettő) és az értekező prózát (három). Ezek a fejezetek alkotják a monográfia gerincét, de több más típusú fejezet is hozzájárul az alkotói pálya teljes képének a megrajzolásához: az előhang, két függelék, egy életrajz valamint a kiállítások, a bemutatók, a művek és a szakirodalom jegyzéke. A szerző tehát a teljes eddigi életmű áttekintésére vállalkozik, és elöljáróban kijelenthetjük, ez minden idők legalaposabb munkája Nádas Péterről.

Ketten egy új könyvről – Tar Sándor: Vén Ede. A vagy.hu online újságban megjelent írások, 2003–2005. Szerkesztette Porcsin Zsolt. Együtt Debrecenért Egyesület, Debrecen, 2018, 122 oldal, 1750 Ft

Ha az olvasó Vén Ede figurájában az írót magát gyanítja, nem jár teljesen messze a valóságtól, de teljes egyezésről nincs szó, noha számos életrajzi elem felbukkan a tárcákban: a besúgói múlt, a munkahelyről való elbocsátás traumája, az ONCSA telep, és sorolhatnánk. De ennél sokkal fontosabb az a lét- és világállapot, melyről az öreg beszámolóiból kapunk hírt, már csak azért is, mert olyan kísértetiesen hasonlít arra, amiben manapság élünk. Vén Ede minden előítéletével, múltba révedő nosztalgiájával, korlátoltságával, szorongásával, keresztbe törött életével, kiszolgáltatottságával az a kisember, aki sorstársaival együtt egy egész társadalom csődjét reprezentálja. Vén Ede mi magunk vagyunk, avagy je suis Vén Ede.

Miljenko Jergović: Diófa-házikó
Drago Jančar: Ma éjjel láttam őt
Andrej Nikolaidis: Kilenc
Igor Marojević: Belgrádi csajok

Ketten egy új könyvről – Bán Zoltán András: Betűtészta. Esszék, kritikák, emlékezések, 2009–2018. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 327 oldal, 3500 Ft

Bán Zoltán András hatalmas műveltséganyagot mozgat meg, magától értetődő könnyedséggel, és remek stílusban. Elemzései izgalmasak, és a konkrét alkotást mindig egy átfogóbb összefüggésrendszerben tárgyalja. Kérdései provokálnak, és nem ritkán válaszai, egyes sommás megállapításai is. Mint például ez: „A mai magyar átlagszerző olyan, amilyennek egy mai magyar, a posztmodern világállapotban alkotó írónak lennie kell, azaz magasról tesz arra a világra, amelyben él.” (239.) Nem tudom, milyen egy átlagszerző, de kapásból lehetne sorolni több olyan író nevét, akik bizony nem tesznek magasról arra a világra, amelyben élnek, hanem éppen ellenkezőleg: szóval és tettel kiállnak a számukra fontos értékek mellett, akkor is, ha ennek következményei lehetnek.

Bendl Vera: A másik férfi. Gondolat Kiadó, Budapest, 2018, 237 oldal, 3200 Ft

Extrém érzelmi szituációk, furcsa konstellációk, nem hétköznapi szexuális kalandok: ezek köré a témák köré szerveződnek a történetek, s közben bevezetik az olvasót abba a világba, melyet akár a saját életéből is jól ismerhet: a kihűlt kapcsolatokban vergődők, az érzelmi önsorsrontók, az életükben megrekedtek világába. Pedig látszólag sikeresek – legalábbis egy részük –, de általában a munkájuk sem nyújt számukra kielégülést.

Irena Brežná: Hálátlan idegen
Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni
Hatice Meryem: Kozluk – ahányan, annyifélék
Rosa Liksom: Ideiglenes

Hont András: Senkiföldjén harmadszor. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 380 oldal, 3500 Ft

Hont András új könyvében három választás tanulságait elemzi 2010-től 2018-ig, sőt, az „elmúttnyócév” időszakáról is tart egy kis exkurzust, hogy végképp ne maradjon az olvasónak semmi illúziója a magyar közélettel kapcsolatban.

Az időben első cikk 2003-as keltezésű, és azért szerencsés ez a szerkesztés, mert tágabb összefüggéseket nyit fel, és rámutat, hogy nem valami kivételes balszerencse, sorscsapás vagy ármány, hogy ott tartunk, ahol, hanem mindannak szerves következménye, ami az elmúlt évtizedekben errefelé történt.

András László: Rasszista utazások. Scolar Kiadó, Budapest, 2018, 128 oldal, 2750 Ft

Különösen viccesek a kötet végén a bibliai ihletésű novellák. Például Lázárról, aki feltámad, a „Pál nevűvel” haknizik egy darabig, aztán megunja az egészet, visszatér a barlanghoz, és azt várja, hogy beengedjék. Három rövid írás pedig Pál leveleit imitálja a helybeliekhez, a búziakhoz és a faszariakhoz. Az Újszövetség profanizálásaként hatnak ezek, afféle apokrifekként, a Monthy Python repülő cirkuszának modorában. Ugyanígy az abszurd iránti vonzalom mutatkozik meg az egyik legjobb novellában, melynek címe: A nyelv, amelyen nem lehet hazudni. A Sen-ki-se nyelv beszélői számára a hazudhatatlanság nem morális, hanem technikai kérdés, hiszen ha nincs meg a hazugság lehetősége sem, akkor nincs bűn, aljasság sem, vagyis értelmetlenné válik a moralitás is. És a legutolsó írás a sokat idézett nagy kedvenc, a Mikor van vége?

Bárány Tibor (szerk.): Kiskáté. Kortárs filozófiai kiskönyvtár. Műút Könyvek, Miskolc, 2017, 324 oldal, 2500 Ft

Harmincöt, nagyjából azonos hosszúságú tanulmány található a kötetben, hét blokkba csoportosítva. A fejezetcímek is azt sejtetik, hogy a szerkesztő célja vélhetőleg az lehetett, hogy a filozófiában kevésbé járatos olvasót segítse eligazodni a szövegek között. A címek kérdés formájában fogalmazódnak meg, s a filozófia egy-egy alapkérdését vetik fel; olyanokat például, hogy Mi az ember?,Milyen jogaink vannak?, Mi létezik?, s ezekkel a kérdésekkel nagyjából körbe is járja a filozófia főbb területeit. S ha az érdeklődő olvasó átlapozza ezeket a blokkokat, akkor csakhamar arra kénytelen rácsodálkozni, hogy nem egy kérdésen már maga is eltöprengett, sőt, némelyiknek akár még komoly tétje is van számára.

Balogh Magdolna: Rabul ejtett értelmek. Balassi Kiadó, Budapest, 2017, 325 oldal, 2900 Ft

A könyv legelső mondata jelzi, hogy olyan gondolkodóról van szó, aki nem csupán rutinszerűen gyakorolja hivatását, hanem késztetést érez arra, hogy újra és újra számot vessen azzal, hogy mit csinál és miért. Ahogyan írja: „Egy adott terület művelőjétől joggal várható el, hogy időről időre rákérdezzen munkája értelmére, újragondolja annak előfeltételeit, és tisztában legyen tevékenysége, diszciplínája művelésének, művelhetőségének korlátaival.” (9.). Ritka és végtelenül szimpatikus ez a hozzáállás, és jómagam is úgy gondolom, hogy csak így van értelme egy hivatás gyakorlásának.

A tenger Tar történeteiben is újra meg újra felbukkan, s hasonló vágyak, érzelmek tapadnak hozzá, mint Csalog hősénél. A tenger élménye, a találkozás a tengerrel az életút (vagy az elképzelt, a remélt életút) csaknem olyan jelentőségteljes eseménye (lenne), mint a házasodás. A tenger Tar hősei számára mintegy az élet teljességét jelenti, boldogságot és örömet, a kitörést a szűkös keretek, terek közül, s ebben nem kis szerepe van a populáris kultúrának, melyben „a tenger és a pálmafák” vizuális vagy verbális közhelye a földi paradicsom, a jó élet, a boldogság szimbólumává vált. Ezek az ikonok nem csupán közvetítik, de teremtik, termelik is a vágyat, melyet felkeltenek, slágerek, képek (falakon, ruhákon, használati tárgyakon), filmek segítségével; egész iparág közvetíti őket a fogyasztói tudatnak.

Aligha véletlen, hogy Tar novelláiban is gyakran előfordulnak a nyolcvanas évek tipikus otthon-enteriőrjei: a teljes falat beborító tengeres-pálmafás poszterek.

Hevesi Judit: Holnap ne gyere
Szálinger Balázs: 360°
Turi Tímea: Anna visszafordul
Pál Sándor Attila: Düvő

Szindbád maga romantikus figura, a Philip Marlowe-ok és Perry Mason-ök utóda. Nem feddhetetlen, hiszen ellentmondásos a rendszerhez való viszonya, de döntő kérdésekben a jó ügy mellé áll, mint ahogyan a forradalom kitörésekor is visszavezényelte a tüntetőkre fegyvert fogó rendőröket. Jellemének különös sajátja a hűség: a Nyárliget és a munkája iránti hűség, valamint állhatatos szerelme, mely Szonyához láncolja, még a nő halála után hét évvel is, s mely minden más kapcsolattól visszatartja.

Ám éppen ebben a kötetben derül ki, hogy szerelme él, színésznő lett, és éppen Szegedre látogat.

Losoncz Márk (szerk.): Ki vagy te, vajdasági magyar? Forum Kiadó, Újvidék, 2017, 253 oldal, 2000 Ft

A vajdasági magyarok már csak geopolitikai és transzkulturális helyzetük okán sem engedhetik meg magukat a kész válaszok luxusát, hiszen mind politikailag, mind kulturálisan többféle kötődéssel rendelkeznek. Ahogyan a kötet szerzői közül többen is leírták: Vajdaság köztes régió, Budapest és Belgrád között, ugyanakkor a lakosság nagy része sem Szerbiával sem Magyarországgal nem azonosul, hanem „egyszerűen” vajdasági magyarként érti magát.

Ivana Dobrakovová: Toxo

Svetlana Žuchová: Jelenetek M. életéből

Daniela Kapitaňová: Könyv a temetőről

Maroš Krajňak: Carpathia

Nagy Csilla: Átkötések. Me­dia Nova M­–Nap Kiadó, Du­na­szer­dahely, 2016, 197 oldal, 2000 Ft

Egy kritikus ízlésére leginkább az általa elemzett irodalmi művekből következtethetünk. Nagy Csilla érdeklődése szemlátomást első sorban a kortárs költészet felé irányul, hiszen olyan nevekkel találkozunk a tartalomjegyzékben, mint Borbély Szilárd, Kukorelly Endre, Nemes Z. Márió, Marno János, Németh Zoltán, Tőzsér János.. Külön szimpatikus számomra, hogy Szécsi Noémi két regénye is felkeltette az érdeklődését, hiszen viszonylag keveset szoktak róluk írni. Örültem a Szilasi- és a Csaplár-kritikának is, mindkettő okos és izgalmas elemzés. S pár szót a szakmai blokkról is: az olvasónak rögtön feltűnik, hogy minden generáció képviselve van Szegedy-Maszák Mihálytól L. Varga Péterig, valamint a szóban forgó szerzők érdeklődése is igen változatos: női irodalom (Menyhért Anna és Borgos Anna), avantgárd (Kálmán C. György), továbbá egy Füst Milánról szóló több szerzős tanulmánykötet is helyet kapott ebben a blokkban.

Ketten egy új könyvről - Balla Zsófia: Más ünnepek. Kalligram Kiadó, Budapest, 2016, 184 oldal, 2500 Ft

A szerző hét éve jelentkezett utoljára kötettel, így feltételezhető (a vers keletkezésének dátuma ugyanis nagyon ritkán van feltüntetve), hogy az elmúlt évek termését tartalmazza a nem is oly vékony, kilenc ciklusból álló verseskönyv. Más ünnepek a címe, mint ahogyan az egyik ciklusnak is, melyből kiderül, hogy mire utal a „más” szó: a szülővárosra, Kolozsvárra. Ahogyan a Képeslap című versben is olvashatjuk: „Ez más tél. Más ünnepek. Másfajta illatok / hűtik a kemény fagyot.” De nem csak Kolozsvár más, hanem a már húsz éve otthonul szolgáló Budapest is, ahogyan egy másik versben írja a szerző: „Nem lettem pesti, csak egy itt-lakó / kolozsvári. Budapestet úgy értem el / zihálva, hogy majd magához ölel. / De karolása csak egy tangóra jó” (Nem lettem pesti). A másság tehát alapvető létállapota a két városhoz is erős szálakkal kötődő lírai énnek. S talán ez a perspektíva, a máshogyan- és máshonnan-látás képessége is hozzájárul ahhoz, hogy a versek egyszerűen, tömören, ám megrázó erővel fejezik ki az emberi létezés elemi, testi-lelki tapasztalatait.