VÁNCSA ISTVÁN

Száz kosból átlagosan nyolc buzi. Ezen nem azt kell értenünk, hogy alkalmanként keveredik homoszexuális kalandokba, hanem azt, hogy minden olyan esetben, amikor módja van választani, hanyagolja a nőstényeket, s inkább más kosok társaságát keresi. Ha úgy tetszik, meleg, bár ez birkákra vonatkoztatva elég hülyén hangzik, jegesmedvékkel kapcsolatban meg pláne, pedig ilyenekről is lesz szó alább. Ezért van az, hogy jelen esetben inkább a „Buserant" német vendégszó rövidített és népszerű alakját használom, remélve, hogy az érintett házijuhok érzékenységét evvel nem fogom sérteni.
Tovább

Ez a liberális egészségügyi reformerek legboldogtalanabb nyara, írja e heti számában a Weekly Standard, a magyar olvasó pedig mintha Horváth Ágnest látná csövezni Washingtonban, kezdő munkanélküliként, boldogtalanul. Persze az Egyesült Államokban még nem torpant meg az egészségügyi reform, sőt el se kezdődött, ám az amerikai polgárt már a reform szó hallatán is a guta kerülgeti, a jobboldali lapok pedig szidják a liberálisokat a rendszer tervezett átalakítása miatt, ahogy ez mindig, mindenütt szokás.
Tovább

A tűzgömb négyezer méteren villant fel, majd pillanatokon belül elérte a földfelszínt, miközben nyolc kilométeres átmérőjűre dagadt. Egyidejűleg megjelent körülötte egy tóruszforma képződmény, abból pedig kiemelkedett a gombafelhő, a legnagyobb, amit emberi szem látott valaha is. Hatvannégy kilométer magasra nőtt, hétszer akkorára, mint a Mount Everest. Mindez 1961. október 30-án történt Novaja Zemlja északi része fölött, de a robbanás ereje Svédországban is betörte az ablakokat, a szeizmikus hatás pedig még akkor is mérhető volt, amikor a földgolyót már harmadjára kerülte meg.

Tovább

A nők szemében nincsen párja,
Bajuszt pödör csak, gy
őz a gárda.
(Huszka Jen
ő: Bob herceg)

A Magyar Gárda Mozgalom Békés-megyei Gróf Tisza István százada újra megkezdte Békéscsabán a lakosság közbiztonság-érzetét elősegítő esti sétáit, olvasom a Magyar Gárda honlapján.

A helyzet némiképp bonyolult.

Tudvalévő, hogy a Magyar Gárdát a Fővárosi Ítélőtábla múlt hét csütörtökön jogerősen feloszlatta. Békéscsabán tehát egy már nem is létező szervezet indul esténként andalogni a holdfényben, ahelyett, hogy jogkövető módon oszlásnak indulna.

Tovább

Marad a turul, mondta a halk szavú alelnök, a kongresszusi küldöttek pedig meghatottan, egyszersmind elszántan néztek maguk elé. Ősapánk a turul minekünk, igaz magyar embereknek, a szavazóinknak meg pláne, úgyhogy hiába van a lebontására jogerős bírósági ítélet, a turul nem fog lebomlani. Azért nem, mert csak. Ugyan engedély nélkül épült, viszont mi a jövő emberei vagyunk, ennek megfelelően a reménytelenség emberei bekaphatják, a bíróság nemkülönben.
Tovább

„Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, [...] ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk."

Tovább

Spirónak ismét konjunktúrája van. Legutóbb huszonkét évvel ezelőtt állt ugyanilyen reflektorfényben, akkor minden jó hazafi ismerte a nevét, és legalább azt a néhány sorát, amely szerint jönnek a dúlt-keblü mélyma­gya­rok megint. Mellesleg ez a szöveg, habár annak idején szokatlan népszerű­ség­nek örvendett, versnek nem annyira jó, közlekedési hírnek inkább. Díjaz­nám, ha a Fővinform írta volna. Mindenesetre 1984-ben született, Spiró tehát már akkor tudta, hogy jönnek. Pedig nem látszott.
Tovább

Gyurcsánynak öt éve volt, Bajnainak maximum egy lesz, ha lesz. Gyur­­csány öt évének minden hozadéka itt hever előttünk, akár össze­síthetjük is, ha jobb dolgunk nincs. Időbe fog telni, de szabadságot azért ne vegyünk ki csak emiatt. Mindenesetre a politikai babéroknak e mértéktartóan szerény halmaza, akárhogy is nézzük, minimálisan ötszöröse annak, amit Bajnai a legeslegjobb esetben produkálni fog.

Tovább

Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. (Jel. 3.15-16)
Embert így feszengeni már régen láttam. A szituáció annyira kínos, hogy a néző legszívesebben elfordulna; aztán, persze, mégse fordul el, hanem csak nézi elszörnyedve, hova jut az, aki nem vigyáz.

Áll a miniszterelnök-jelölt az emelvényen, az új pártelnök jobbján, és láthatólag fogalma sincs, mi legyen. Tátogjon vagy ne tátogjon, ez itt a kérdést. Énekelni az Internacionálét ölég snassz volna, higgadtan csöndben maradni valami okból nem akar, tehát úgy csinál, mint a ponty a hentesnél karácsony előtt.

Tovább

Közelítsünk az elmúlt napok eseményeihez az illedelem és a keresztényi erkölcs felől.

Miniszterelnökünk elment a Topolánek által összetrombitált rendkí­vüli válságellenes csúcstalálkozóra, és ha már ott volt, iparkodott az Európai Uniót minden eddiginél szemérmetlenebb módon megvágni.

Tovább

Most leginkább az a kérdés, hogy miképpen viselkedjék a férfiember oly esetekben, amikor a pultos lányt a szeme láttára verik. Ugyan a veszprémi Patrióta Lokálban dolgozó pultos lányt, mert hisz\' nyilvánvalóan róla beszélünk, állítólag mégse verték meg (bár sokan úgy tudják, hogy az állcsontja is összetört), de mindenképp inzultálták, mármint a rendőrség megfogalmazása szerint. Hogy ez közelebbről mit jelent, azt homály fedi, mindenesetre a magyar kultúrában Gorcsev Iván és a tizenkét sanghaji taxisofőr afférja óta az „inzultál" igének baljós csengése van.

Tovább

Tovább

Vegyük az alapvető tényeket. (1) Az USA költségvetési deficitje ebben az esztendőben egybillió-kétszázmilliárd dollár körül alakul. (2) Literenként húsz dollárért egészen príma kaliforniai borok kaphatók. (3) Magyarországon évente úgy hárommillió hektoliter bor szokott elfogyni.

Tovább

A brit szigetek édesvizei transzvesztita halakkal vannak tele, olvasom a Tele­graphban, a hímek elnőiesedtek, kacéran riszálják a valagukat, tojást akarnak rakni. Ráadásul a szervezetükben csakugyan ikra termelődik haltej helyett, ami pedig a hagyományos víz alatti családmodell szempontjából kevés jót ígér. Megindultak az effemináció veszélyes útján a hüllők, a kétéltűek, sőt a madarak is; képzeljünk el egy nagy tarajú, délceg kakast, amint épp kotlik, ahelyett, hogy a tyúkokat búbolná az udvaron, és látni fogjuk, hogy a helyzet komoly.

Tovább

Csupa szépet írt a világsajtó a Mumbaiban praktizáló idegenekről, ha nem hangzana frivolan, azt mondanám, el volt tőlük ragadtatva. Jól képzett profiknak mondta őket (az angolszász lapok előszeretettel használták velük kapcsolatban a practitioner főnevet, mintha legalábbis orvosokról lett volna szó), elismerő szókkal méltatta az akció szervezettségét, nemkülönben a csúcstechnológiát, amelyet oly céltudatosan alkalmaztak. A hi-tech ez esetben BlackBerry telefonokat jelentett, effélét az itthoni szolgáltatóktól húszezer alatti összegekért hazavihetünk. Ami a többit illeti: Kalasnyikovok és kínai gyártmányú kézigránátok, mely utóbbiak jobb körökben mifelénk is bizonyos népszerűségnek örvendenek.

Tovább

A Gripen vadászgépek megvásárlásához kötődő ellentételezési szerződések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, mondja Gyurcsány a miniszterelnok.hu weblapon. „A magyar kormány szerdán nyilvánosságra hozta a Gripen ellentételezésben részt vevő szervezetekre és teljesítményükre vonatkozó adatokat" - mondja ugyanott.

Persze a megfogalmazás kissé tömör, kénytelenek vagyunk valamelyest kibontani. Arról van szó, hogy hová lett csaknem kétszázmilliárd forint.

Tovább

 

„Szikszóban magyarok gyülekeznek. Hosszu gyülés van,
S zúg az ütött kasként; ép szó nem hallatik ottan"
(Vörösmarty Mihály: Eger)


Megtörtént, leült tárgyalni a magyar a magyarral. Megmutattuk, hogy válsághelyzetben össze tudunk fogni, azt is megmutattuk, mire vagyunk képesek, amikor a haza egén a vész fellegei tornyosulnak.

Annyira, amennyi egy ilyen wellness-hétvégétől normális ésszel gondolkodva elvárható.

Tovább

Frida megragadta az üveges rákkonzervet, átnyalábolta, és pillanatok alatt kinyitotta. Utána csak turkált benne, láthatólag egyáltalán nem az éhség motiválta, csupán szerepelni akart, hogy a nézők örüljenek. Öt hónapos volt ekkor, ám zsenge kora ellenére máris a müncheni Hellabrunn állatkert sztárja, akváriuma előtt nyüzsögtek a látogatók, hadonásztak, mutogattak, ordítoztak, Frida hamar megunta őket, és visszavonult a kuckójába, amelyet saját kezűleg épített, hogy a sok hülye elől időnként elbújhasson.

Tovább

"Szun-ce mondotta: A háborút, amely az ország legnagyobb vállalkozása, az élet vagy halál alapja, a megmaradás vagy pusztulás útja [...] öt tényező határozza meg, s (hét) alapelv segítségével megállapítható a (hadi) helyzet." A hét megvizsgálnivalóból az ötödik a következő: "Melyik hadsereg az erősebb?"

Tovább

Árnyék-titkosszolgálat működik Magyarországon, tudhattuk meg a keddi napilapokból, és ennek az új információnak voltaképp örülnünk kellene. A titkosszolgálat a nép által választott hatalom láthatatlan, ám annál erősebb karja, amely oltalmazón ölel át minket, miközben a kártékony elemeket jól kupán csüsztöli; az árnyék-titkosszolgálat nyilván ugyanígy működik, csak épp az árnyékban.

Tovább
Élet és Irodalom 2024