Modi maradt
A „demokrácia legnagyobb fesztiválján” – Indiában így hívják a választásokat – az új szövetségi parlament alsóháza volt a tét. A győztes Modi maradt, „a” Modi - a meghatározó, erős ember Újdelhiben. A világ legnépesebb demokráciájában rá épített, elnökies választási kampányt folytatott, és biztosabban nyert, mint öt esztendővel ezelőtt. Sőt, pártja, a hindu nacionalista Bháratíja Dzsanata Párt (BJP, neve szerint Indiai Néppárt) egyedül is abszolút többséget szerzett az 545 fős újdelhi alsóházban. A dél-ázsiai szubkontinensen ilyesmi utoljára három évtizeddel ezelőtt fordult elő.
Szingapúr-hab
Donald Trump amerikai elnök – a tőle megszokott barokkos túlzással – „az évszázad találkozójaként” hozsannázta villámrandiját Kim Dzsong Ün észak-koreai vezérrel. Kellő számú konkrétum híján elhamarkodottság volna megvonni a szingapúri találka végleges mérlegét. De a lassan kiszivárgó értesülések nyomán jó pár következtetés máris levonható. Vitathatatlan tény, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök és a sztálinista diktátor első, hosszú kézfogása valóban „történelmi”.
Koreai sorozat
Mintha gyorsított felvétel lenne, némelykor olyan tempóban pereg a koreai film. Január óta egymást érik az események. Kim Dzsong-ün északi vezér és Mun Dzse-in déli elnök minapi közös föllépése fontos epizódja eme végtelennek látszó sorozatnak. Talán csak a sokszereplős mozi végén derül majd ki, hogy a történések lényegébe vagy a látszatába merültünk-e el. A cselekmény fordulatos, de nagyon messze még a happy end. Ha lesz egyáltalán. És mikor?
Kim Kínában
Hatalmas a mozgolódás a Koreai-félszigeten és annak kisugárzásában. Megannyi meglepetés után nemrég (a külvilág számára) váratlanul Pekingbe látogatott az észak-koreai kommunista nemzetvezető.