Kávai Katalin

A kétsoros, halszálkamintás öltöny legalább negyven éve egy meggyfából készült, dohányszagú kétajtós szekrényben lógott, amit kívülről rézfogantyúk díszítettek. Az ajtószárnyakon a vakfoltos tükrök minden nyitásnál enyhén megremegtek és zajt csaptak, mint a rigolyás vénasszonyok, akiket fölöslegesen zaklat a postás. Ebben a szekrényben lógott az öltöny naftalin golyócskákkal teli zsebbel, kétsoros gombolással, békebeli angol szövetből. Aurél bácsi, Léna nagybátyja, Kornélnak adja közelgő esküvőjükre. Az öreg emlékszik rá, hogy az öltöny megboldogult felesége első férjének készült, de már nem viselhette. Ivánnal szívroham végzett arra a hírre, hogy deportálják őket a gettóból.

Tovább

Ria kiszalad az apácákkal a vasútállomásra, hogy inni adjon a vagonokban szorongó deportáltaknak, de a szerelvényt kísérő katonák mellbe taszítják, több napig vért köp. Ábel kétségbeesésében a városparancsnokhoz fordul, de ahelyett, hogy felelősségre vonnának valakit a túlkapásért, Ria lesz a hibás. Zsidóbérencnek nevezik. Közben már annyi a sebesült, hogy a nővérek kitelepítik a leánylíceumot, ahová Róza iskolába jár. Ideiglenesen egy utcába kerülnek a fiúgimnázium tanulóival. A cselédlány azzal a hírrel tér vissza, hogy összefogdosták a cigányokat, őket is deportálták. Páran a régi szőlőhegyen, a pincelabirintusban húzták meg magukat, de ő nem mer odamenni egyedül. Ria kabátot vesz, elindul a reszkető cselédlánnyal az éjszakában, hogy megkeresse a javasasszonyt vagy valakit, aki segíteni tud, mert Annácska nagyon belázasodik. Ábel egyfolytában a kórházban műt, nem tudnak tanácsot kérni tőle. A két nő hiába fárad, csak egy nyolcéves forma gyereket találnak a szőlőhegyen. A fiút gyengeelméjűnek nézik, aztán kiderül, hogy csak siket. Nem hagyják magára. Egy tál leves neki is jut, majd elhajkurássza a tyúkokat. Bandikának nevezik el, Ábel később a nevére veszi.

Tovább

Ria hajnalban jó érzéssel szívja magába ágyneműje hűvös illatát.  Előző nap együtt mostak a nagyteknőben a szomszédasszonnyal. Szerencsére még a hirtelen lezúduló eső előtt megszáradtak a lepedők. Egy darabig ücsörög álmosan az ágy szélén, szemben a tükörrel. A látvány elszomorítja. Jól esne neki egy biztató ölelés, kedveskedő csók. Ria csendesen ráborul a bemélyedésre a felpolcolt nagypárnán, ahol Ábel feje pihent az éjszaka. Férje rossz szokása, hogy szinte ülve alszik, mert zavarja, hogy fektében nehezebben vesz levegőt. Vagy talán hisz a régi babonában, hogy csak a halottak fekszenek, mert kinyújtóztatják őket? Ria felkászálódik, kimegy vízért a kúthoz, pedig inkább meghalni szeretne a derékfájástól. Amióta az eszét tudja, minden reggel hideg vízben mosakszik. Felkapja a hétköznapi fakózöld ruháját, és kávét főz. Rendes kávéjuk nincs, csak cikória.

Tovább

1940 karácsonyának estéjén a fiú meggyőződik róla, hogy a szülei valóban szeretik, mert véletlenül keresztbe áll a torkában egy pontyszálka. Mihályka a székről ledől, hörögve a földön fetreng. Ábel lefogatja és egy fakanál nyelével összetöri a gyerek torkába akadt halcsontot. Ria brutálisnak találja az eljárást, komolyan megriad férjétől, noha tudja, hogy csak a gyerek életét akarta megmenteni. Róza már iskolás, egyre nehezebb irkához, tollhoz, tintához jutni.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2019