Szilágyi Ákos

Almási Miklós Az, ami bennünk van: a lélek a digitális kor viharában című új könyvéről értekezve, mert olvasása közben mindinkább valamilyen filozófiai anatómiai teátrumban éreztem magam. Csak itt a boncasztalon a szétszedett szubjektum feküdt, az anatómus szerepét pedig a filozófus öltötte magára, hogy szakszerűen feltárja és megmutassa a szubjektum szerves alkotórészeit, és szemléltető példák sokaságán keresztül magyarázza el belső összefüggésüket és működésük módját. A filozófia akkor vált anatómiai teátrummá, amikor a metafizika napja kialudt, és a világ modern „varázstalanodásának” (Entzauberung der Welt) folyamata elérte a szubjektumot, a képzelőerő, az emlékezet, az öntudat, a testiség „belső világát”, a „megmenthetetlenül személyes” szféráját. Elmondható tehát, hogy a szubjektum akkor kerül a filozófia boncasztalára, amikor már csak holtteteme vizsgálható, és így − a gondolkodás elevenségét fel nem adó − filozófia is nem filozófiává válik.  

Tovább

Tovább

Lengyel László: Kis politikai erkölcstan. Helikon Kiadó, Budapest, 2018, 342 oldal, 3699 Ft

A kis politikai erkölcstan szerzője azonban nem a politikát, hanem a politikát felzabáló populista szörnyeket jött temetni, jóllehet ma talán egyedül ők örvendenek viruló egészségnek. Csakhogy nem a polgári demokrácia bomlásából életre kelő populista rémek végeztek a politikával, hanem a technikai haladás teremtette szép új eszközökben rejlő rémséges lehetőségek életre kelése. A rossz mindig lépéselőnyben van a jóval szemben, és ez az előny végzetessé is válhat. Ám ugyanezekben az eszközökben egy egészen másfajta politika lehetősége is benne rejlik: a közvetlen demokrácia, az e-demokrácia, a társadalmi kontroll alá helyezett és teljesen transzparens hatalom lehetősége is.

Tovább

Tovább

Tulajdonképpen egész élete egyetlen folyamatos szembemenetel – ellenszegülés, szembeszegülés, ellenkezés – volt. Nem tüntető, botrányos, látványos szembemenetel, hanem néma, szívós, makacs, eltökélt és végtelenül magányos küzdelem azért, hogy elfogadtassa magát annak, aki. Életének és művészetének középpontjában mégsem a nemi identitás, a gender-probléma állt, hanem a létezés-probléma. A női testbe zártság tudatánál is elviselhetetlenebb volt számára a létezés időbe zártsága, kezdetbe és végbe tagoltsága, amelyet szakadatlan és végeérhetetlen nemlétezés követ.

Azért hangsúlyozom ezt, mert az El Kazovszkij halála óta eltelt tíz évben festészetének e személyesen megélt, ám személyfölötti metafizikai dimenziója teljesen háttérbe szorult a magánélet legendáriumához és a fantáziavilágához, a  fiúszerelem ritualizált-teatralizált szépségvallásához, a transzneműség divatos problematikájához képest. Mintha a mélyen mitizált személyes adná a személyfölötti − mondjuk, a Dzsan-panoptikumok adnák a metafizikai festészet − értelmezési keretét.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább
Élet és Irodalom 2019