A nagy stratéga
Egy hete a parlamenti ellenzéki pártok a Momentummal kiegészülve, szakszervezetek és civilek közös kormányellenes tüntetésén az MSZP elnöke bejelentette, hogy létrejött az egység a parlamentben és az utcákon, ezért egységre kell törekedni az EP- és az önkormányzati választásokon is. Közös ellenzéki jelöltet kell indítani mindenhol.
Állnak a dobogón az összetartó pártvezetők, zászlaikat tépi a hideg januári szél, és nem tudom, tízből hány ember hiszi, amit mondanak. Most ők állnak ott. De ha ezek elmennek, akkor jönnek ugyanezen pártok Luciferei, a Luciferek politológusai, akik elővezetik, hogy a pártok között akkora értékkülönbségek vannak, hogy az ilyen gondolat szimpla illúzió. Máig nem értem, vajon ma van-e annál alapvetőbb közös érték ebben az országban, hogy történetének egyik legkártékonyabb és alighanem legkorruptabb kormánya lelépjen a színről. Pedig nem lett volna lehetetlen. Én is úgy látom, mint Filippov Gábor, aki a 168 Óra egyik év végi számában úgy nyilatkozott, hogy „a NER struktúrája a 2018-as állapotában még leváltható lett volna”.
Kasznárok
A hét elején Palkovics László miniszter az ATV-ben nyilatkozott. Először a hírhedt túlóráztatási törvényről fejtette ki, hogy ez a munkavállalóknak igenis kedvez, hiszen többet kereshetnek, ráadásul ezt a módosítást többek között német multinacionális cégek kezdeményezték. Amikor a műsorvezető beidézte Dirk Wölfernek, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs vezetőjének a Népszavában megjelent nyilatkozatát, mely szerint „ebben a formában biztosan nem kérték német cégek a túlóráztatásra vonatkozó szabályok módosítását”, a miniszter erősen elcsodálkozott: „Nem olvastam ezt a nyilatkozatot, nem tudom, nem ismerem.”
A CEU-ra terelődött a szó. Palkovics tavasszal – még oktatási államtitkársága idején – egyik munkatársával, Altusz Kristóffal a hivatalos közlemény szerint közvetlen ismeretek szerzése céljából látogatást tett a Bard College-on. A látogatás után összegzésként a CEU kuratóriumi tagjainak és kuratóriumi elnökének jelenlétében egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy a CEU oktatási tevékenységet létesített a Bard College kampuszán. Altusz eredményes tárgyalásokat folytatott a New York-i kormányzó fő jogtanácsosával, és ezek a tárgyalások vezettek ahhoz a megállapodástervezethez, amelyre a CEU mint jövőbeli magyarországi működésének alapjára tekintett. Ez az a szerződéstervezet, amit a kormány fél éve indoklás nélkül nem ír alá.
Átjáróház
A hét elején a Nikola Gruevszki nevű macedón állampolgárságú elítélt Magyarországra menekítésének ügyével kapcsolatban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a parlamentben többek között kifejtette, hogy az egykori politikus azért lehet érdemes valamilyen oltalmi státuszra, mert feltehető, hogy a macedón miniszterelnököt hazájában üldözték és fenyegették. Mégpedig a baloldali kormány és a Soros-hálózat. Nem vehető biztosra tehát, hogy méltányos és igazságos eljárás keretében ítélték börtönbüntetésre, mindezek tetejében – mutatott rá Gulyás – Macedóniában rettenetes börtönviszonyok vannak. Néhány évvel ezelőtt nem ajánlotta volna képviselőtársai figyelmébe az Európai Bizottság országjelentését Macedóniáról, illetve az Európa Tanács macedón börtönviszonyokat ismertető jelentését. (Ugyan miért nem?)
De bárhogy is, ha az elítéltet azért hozták Magyarországra, mert itt jobbak a börtönviszonyok, akkor kár volt. A magyar börtönviszonyok sem jobbak, mint Macedóniában. Gulyás, ha már elolvasta a macedón börtönviszonyokról szóló országjelentést, annyi erővel a magyar vonatkozású jelentéseket is elolvashatta volna. Láthatná, hogy folyamatos a túlzsúfoltság: a legmagasabb értéket a Kalocsai Fegyház és Börtönben mérték, ahol a telítettség mértéke 161 százalékos volt (Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnokságának Jelentése, 2015).
A pofon útja
Nem azzal kell foglalkozni, hány millió forintos óra van Orbán lányának a karján, és nem is azzal, hova dobja a gyerek pelenkáját, de még csak nem is azzal, hány milliárd dolláros jachttal szeli a mediterrán habokat Mészáros Lőrinc, hanem komolyabb ügyekkel: folyamatokkal, a rendszerszerű korrupcióval, gazdasági összefüggésekkel, szabadságjogi kérdésekkel – mondja egy politológus, és valamennyire biztosan igaza van. De egy másik meg azt mondja, nem folyamatokkal meg állami korrupcióval kell foglalkozni, azt úgysem érti a nép, és nem szabadságjogi kis traktákkal kell terhelni, mert az meg nem érdekli, viszont fölháborítja az Orbán lány rongy- és pelenkarázása, a luxusjacht, és hogy Vajnáné saját tájékoztatása szerint magánrepülőgéppel viszi Amerikába a beteg macskáját gyógykezelésre. Vagyis ilyen ügyekkel kell foglalkozni, és nyilván valamennyire neki is igaza van. Mégis, ha egy kicsit is távolabbról nézzük, vajon nincsenek ezek a kérdések rosszul megfogalmazva? Arra gondolok például, hogy nem ugyanarról a tőről fakad-e mindkét kérdéskör: egyfelől az Orbán lány meg a TV2 plázacicáinak, nemkülönben Mészáros luxusjachtjának az orbitális kivagyisága és az ezekhez tapadó szociális érzéketlenség, másfelől az az állami korrupció, amire most minden épelméjű politikus fölkapja a fejét, kivételt képeznek a miniszterelnök keletről szalajtott grandiózus vagy éppenséggel minidiktátorai, akiket csak azért nem érdekli, mi történik homlokráncolatnyi országunkban, mert ők maguk is ugyanazt művelik, csak nagyobb térséget átívelően, az Uráltól az Altájig bezárólag.
Így konszolidál
Berlinben tárgyalt 2012 februárjában Lázár János, a már két éve kormányzó párt frakcióvezetőjeként. A Fidesz német testvérpártja, a kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség képviselőivel folytatott „nyílt és őszinte, családon belüli, illetve barátok közötti” megbeszéléseket. Úgy nyilatkozott, ezek során az utóbbi időszak valamennyi vitatott kérdését áttekintették, a partnerek azt kérték, hogy „kevesebb konfliktussal és több megértéssel kormányozzunk a következő két évben, ami egybevág azzal a céllal, amelyet mi konszolidációnak nevezünk”. Lázár németországi útja előtt nem sokkal már Orbán Viktor is ezt emlegette Martin Schulznak, amikor az felvetette, hogy „ne konfrontálódjon, hanem próbáljon megegyezésre törekedni Magyarországon”. Erre válaszolta a miniszterelnök hangsúlyosan, hogy „Magyarországon konszolidáció zajlik, közös társadalmi és gazdasági program mögött próbáljuk meg egyesíteni az embereket, és nem akarjuk megosztani a társadalmat”.
A konszolidáció a szavak köznapi és voltaképpen politikai jelentése szerint is a közállapotok helyreállását és az új uralmi rend megszilárdulását jelenti. Ez 2010 után nem lett volna túl nehéz feladat, mert a pénzügyi válság utáni kegyelmi helyzetben soha nem látott mennyiségű pénz ömlött az országba, a kormány felhatalmazottsága pedig kétharmados volt. Az évtizedben számos jel mutatott abba az irányba, hogy az Orbán-kormány a kedvező körülményeket hatalmának eszelős mértékű stabilizálására használja majd, de azt aligha hihette bárki is, hogy gazdasági és politikai túlsúlyát nem konszolidációra, hanem ellenkezőleg: a folyamatos és beteges ellenségkereséssel állandó harckészültségben tartja szimpatizánsait, és ilyen helyzetben nyilván a vele szemben állókat is. Ma már elmondható, hogy nem a társadalmi nyugalmat és békét teremtette meg, hanem saját lelki és mentális állapotára formálja az országot.
Augsburg, 2018
Az őszi ülésszak első napján egy ellenzéki képviselő a parlamentben Semjén Zsoltot kérdezte vadászati szenvedélyéről. Nevezetesen azt, nem érzi-e úgy, hogy neki mint miniszterelnök-helyettesnek morálisan vállalhatatlan több milliós ajándékok bevallás nélküli elfogadása. Semjén, miután kikérte magának, hogy privát ügyeiről faggassák, elmondta, hogy helikopteres vadászataiban nem volt semmiféle luxus – a helikopter nem is őt, hanem az általa leterített domesztikált szarvast szállította –, kifejtette, „próbáljon csak egy éjszakát eltölteni öt részeggel”. Hogy a nyilvánvalóan kivételes józanságú Semjénnek ez a kijelentése miért tartozik a magyar köznyilvánosságra, azt elképzelni sem tudom, főként annak tükrében, hogy ezzel szemben miért nem tartozik a parlamentre az ilyen-olyan haveroktól kapott nagyértékű ajándék. Ez nem jogi természetű kérdés, hanem inkább morális jellegű, és ezt akkor is fölteszem, ha egy egész ország röhög rajtam, amikor a mai kormányzattal kapcsolatban morált emlegetek. És azért teszem föl mégis, mert a kormányzat emberei, élükön a kormányfővel, kevésbé romlott éveikben szikrázó szájjal kértek számon morális normákat az elmúlt rendszer emberein. És azért is a kérdés, mert politikusoktól normális esetben azt várja el az állampolgár, hogy belső indíttatásból fakadóan morális többletigényt fogalmazzanak meg magukkal szemben, lemondva esetleg egyéni javakról, de ez nálunk fordítva történik: a többletigény nem morális természetű, hanem főként anyagi, a saját zsebek kitömésével kapcsolatos. Szomorú ezt leírni, de minden egyéb hazugság és megtévesztés volna.
Értékmentes övezet
2013-ban az Orbán-kormány olyan törvényt vert keresztül az úgynevezett zsebszerződések ügyében, amely azonnali hatállyal és kompenzáció nélkül felbontani rendelte a korábban megkötött földhaszonbérleti szerződéseket. Az Európai Bíróság ezt kifogásoló év eleji döntése egy rövid megszakításokkal évtizedes kormányzati szájalásnak vetett véget: az uniós joggal ellentétesnek és aránytalanul súlyosnak ítélte az idevágó magyar jogszabályt. Miként kommentálta Orbán ezt az ítéletet? „Az Európai Bíróság döntése azt jelenti, hogy Brüsszel a külföldi földspekulánsok oldalára állt.” Ez természetesen nem válasz.
Amikor az unió a menekültügyben olyan határozatot fogadott el, hogy a tagállamok a közös teherviselés alapján kötelesek befogadni meghatározott számú menekültet, a magyar kabinet álláspontja az volt, hogy az unió a menekültek oldalára állt – később: Soros György oldalára –, és ezen a gondolati íven keresztül eljutott egészen odáig, hogy az unió vezető tisztségviselői feladják az európai keresztény kultúra értékeinek védelmét. És egyéb ügyekben is (lásd bírák kötelező nyugdíjaztatása, CEU-törvény, a civilek elleni kormányzati fellépés vagy a sajtószabadság korlátozása), amelyekben az unió bármelyik szervezete érvényt kíván szerezni a közös értékeket megjelenítő jogszabályoknak, a magyar kormány rutinszerűen rángat elő általa korábban már megbélyegzett társadalmi csoportokat, és kijelenti, hogy Brüsszel melléjük állt. Ez igaz a pálinkatörvénytől a piás biciklistákon keresztül az egyetemi autonómiáig. Más oldalról viszont nincs használható törvény az összeférhetetlenségről, a képviselői vagyongyarapodási és vagyonbevallási szabályok pedig legföljebb arra jók, hogy ha eljön az ideje, az állampolgár képébe nyomhatják, melyik képviselő mennyire szegény. (Orbán úgyszólván nincstelen.)