Nem adott sok időt és esélyt a kormány arra, hogy a költségvetési lyukat betömő különadó kérdésében megegyezésre jusson a magyar gazdaság olyan fontos szereplőivel, mint a bankok és biztosítók. A június elején kijelölt hó végi határidőt alig két nappal megtoldva, a „kőbe vésett" kétszázmilliárd forintos tervből egy tapodtat sem engedve, már július 2-án az Országgyűlés asztalára tette törvényjavaslatát. A kormányt semmilyen érv nem tántorította el a túlméretezett sarctól: a javaslat a gazdasági miniszter szerint is „brutális" összeget osztja szét a pénzügyi szervezetek között. A populizmus újfent diadalt aratott az ország távlatos érdekeit szem előtt tartó ésszerűségen.

Némi késéssel bár, de meghirdette első gazdasági „akciótervét" az új miniszterelnök. Jobb lett volna, ha a megnevezett 29 akciót már a kormányprogram tartalmazza. Akkor elkerülhető lett volna, hogy felelőtlen politikusi nyilatkozatok az ország kockázati megítélésének romlásához, a forint gyengüléséhez vezessenek, súlyos érvágást okozva a forinttulajdonosoknak és a devizahiteleseknek. Akkor nem kellene most azon izgulnunk, hogy a frissen hivatalba lépett kormányunk megszerzi-e a hitelességnek azt a fokát, ami mellett elfogadható feltételekkel finanszírozható az ország.

A gazdasági válságok mindig kiváló terepet nyújtottak a bűnbakképzésre. Hiszen amikor jól mennek a dolgok, könnyű mindenkit a keblünkre ölelni, de amikor szorul az egzisztenciális hurok, saját tehetetlenségünk terhén a legegyszerűbben más felelősök felmutatásával tudunk könnyíteni. Nem akarom beleártani magam a bűnbakképzés pszichológiájába, és arra sem veszem a bátorságot, hogy annak a mai válságban megmutatkozó - nem túl újszerű: az etnikai megnyilvánulásoktól a nemzetközi tőke elleni felbuzdulásokig terjedő - formáit elemezzem. Pusztán azt vizsgálom, hogy a bankokkal szemben nálunk is felerősödött indulatokat mennyire indokolja a válságért viselt felelősségük.

 A hitelekben (is) bő hét esztendő idilli korszaka lezárul, és kezdetét veszi a hitelben (is) szűk esztendők időszaka. Ma még nem lehet tudni, hogy - a bibliai tanmese mintájára - ezeknek a száma is eléri-e a bűvös hetet, vagy a Teremtő rövidebb időt is elegendőnek tart okulásunkra. Bárhogy lesz is, egy biztos: a különösen sérülékeny magyar gazdaságba „begyűrűző" pénzügyi válság a korábban megszokottnál ridegebb környezetet teremt mind a bankok, mind a kölcsönökre szoruló ügyfeleik számára.

Idén ünnepli húszéves jubileumát a kétszintű magyar bankrendszer. A tábor többi országától eltérően nálunk már a rendszerváltást megelőzően elkülönült a jegybank és a kereskedelmi bankszektor, és kialakult az önálló üzleti bankok strukturált rendszere. A nyolcvanas évek pénzintézet-alapításaival megkezdett reformfolyamatot 1987. január elsején koronázták meg azzal, hogy a tervgazdaság adekvát intézményét, a monobankrendszert megtestesítő MNB-ből önálló kereskedelmi bankként leválasztották a hitelező részlegeket.

Martin József Péter és Vajda Éva észrevételeire

Ne menjünk el méltó megemlékezés nélkül egy örvendetes esemény mellett! Történelmi pillanatot élhettünk meg két nappal az államalapítás ünnepe után: a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter együttesen deklarálta, hogy karnyújtásnyira vagyunk a Kánaántól. 2006 szilveszterén lezárul az infláció leszorításának gyötrelmes, majd' három évtizedes időszaka, és beköszönt az árstabilitás korszaka, amikor évente legfeljebb háromszázalékos drágulással kell szembenéznünk. Három éven belül beléphetünk az euróövezet előszobájába, az ERM II. keresztnevű árfolyamrendszerbe, ahol - jó esetben - már csak két évig kell fegyelmezetten ücsörögnünk, hogy labilis forintunkat lecseréljük a biztonságosabb euróra.