Dicsőségtábla
Miközben a hazai médiát uraló kormánysajtó dicshimnuszokat zeng országunk állapotáról és a hozzá vezető kormánypolitikáról, a más fórumokból tájékozódó gyökeresen eltérő képet kap rólunk. Jóllehet a mainstream nyugati sajtóban a kritika fő tárgya a magát illiberálisnak nevező, az autokráciák felé nyitó orbáni politika, a kétféle olvasat közötti kontraszt a gazdasági mutatók nemzetközi összevetése alapján is szembeszökő.
Végjáték?
Csillag István: A magyar banánköztársaság. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023, 288 oldal, 3990 Ft
A szerző kiábrándultsága a legutóbbi választásokat követően vált végletessé. A Minden fordítva címmel 2020-ban megjelent írása még a rezsim kifulladásának reményével kecsegtetett: akkor az Orbán-rendszerre is érvényesnek találta Margaret Thatchernek a szocializmusról tett kijelentését, miszerint az vele a probléma, hogy „a végén úgyis elfogy a másoktól elvett pénz” (79.). A szellemes hasonlatokkal és vészjósló tanmesékkel tarkított, lehangoló elemzések mellett azért időnként a politikusi vénájából fakadó optimizmus is előbukik a szerzőből, olyankor, amikor mozgósítja, tettekre buzdítja olvasóját.
Hiteltelen gazdaság
Ma már nemcsak amiatt kell aggódnunk, hogy mekkora hányadát kapja meg az ország a talpon maradásához szükséges uniós forrásoknak, hanem amiatt is, hogy a magyar gazdaság szereplői hozzájutnak-e megfizethető költségű hitelekhez. A jegybank és a kormány kényszerűen megszorító politikája rontja a bankok hitelezési hajlandóságát, miközben a felszökő kamatok és az árrobbanás miatt gyorsan növekvő kiadások megnyirbálják a vállalatok és a háztartások hitelképességét. A kialakuló hitelszűke pedig növeli a gazdaság visszaesésének az esélyét és mértékét.
Harcos sarcok
Újabb ágazati sarcokkal igyekszik betömni a kormány az állami költségvetésen jórészt maga teremtette hatalmas lyukat. Van hová visszanyúlnia, hiszen ezt a fegyvert már 2010-ben is bevetette az akkori adósságválság kezelésére. Az extraprofitadónak keresztelt mostani elvonás, hasonlóan a korábbi ágazati különadóhoz, nem csupán az államháztartás rendbetételét szolgálja, hanem az orbáni klientúra piaci térnyerését is megkönnyíti. Az új adó a kormány népszerűségét is növeli, mivel a bevétel zömét, a hivatalos indoklás szerint legalábbis, a családok védelmére, „rezsicsökkentésre” fordítják.
Milliárdok nyomában
Harmadik ciklusának a végéhez közeledik a magát NER-nek becéző Orbán-rendszer. Ideje, hogy ezzel maga a rezsim is véget érjen, amely már idáig is nehezen helyrehozható anyagi és eszmei károkat okozott a magyar (és az európai) társadalomnak. A romok tetején egy kiváltságos körnek csillogó világot is felépítettek ugyan, ám ennek árát generációkon át fizetheti a magyar nép. Cikkemben a rombolásnak csupán a gazdaságot érintő szeletével foglalkozom: a pénzügyi források kiszivattyúzásának és a nemzeti vagyon elsajátításának főbb módszereit és következményeit igyekszem számba venni.
Infláció: átmeneti vagy tartós jelenség?
A járványtól lebénult gazdaságok újraéledésével a fejlett világból már régen eltűnt infláció is felütötte a fejét. A vita akörül zajlik, vajon az árak tartós vagy átmeneti növekedésével kell-e számolni, hiszen ezen múlik, hogy szükséges-e beavatkozni, és ha igen, akkor milyen eszközökkel. Egyes elemzők már a stagfláció – a hetvenes években megismert – rémével riogatnak, azzal, hogy a magas inflációhoz lanyha gazdasági növekedés társul.
Szerepcsere
Az utóbbi hetekben megváltozott a megszokott felállás: a visszafogott Varga Mihálytól a vakmerőségre hajlamos, ultralaza monetáris politikát vivő Matolcsy György vette át a költségvetési fegyelem őrzőjének szerepét. Vajon minek köszönhető a szerepcsere? Miért adta föl egyensúlyőrző attitűdjét a pénzügyminiszter, és miért kezdett aggódni a jegybank elnöke az árstabilitásért? A magyar gazdaságpolitika alakítóinak a nyilvánosság előtt zajló vitája vajon most is Orbán Viktor kettős beszédének a megnyilvánulása, miként a múltban volt, vagy a jegybank önállósulásának kifejeződése? És, ami a legfontosabb, hogyan hat az összhang látványos hiánya a gazdaság működésére?
A tudós felelőssége
Kornai János: Töprengések. HVG Könyvek, Budapest, 2021, 158 oldal, 3900 Ft
A kötet önéletrajzi elemekkel átitatott írásaiban központi téma a tudósi felelősség firtatása. Kornai Jánost régóta foglalkoztatja a szocialista gazdaság reformjának kérdése. Ő nem csupán a marxizmussal (és a kommunista párttal) szakított 1956-ban, hanem a reformerséggel is, miután ráébredt, hogy nem a szocializmus reformjára, hanem más rendszerre van szükség. A Közgazdaságtudományi Intézet egymást követő politikai korszakait és a különböző eszmei áramlatokat, valamint azok fő képviselőit bemutató írásában a reformokat mereven elutasító álláspontját is felülbírálja, elismerve, hogy azok nyomán is történtek pozitív változások.
Veszteségeink
Sokba került már eddig is a COVID-járvány okozta gazdasági válság, és a költségek jó része még csak ezután jelentkezik. Az első év gazdasági káráról a megismert mutatószámok alapján már kezd összeállni a kép. A válság hatására beindult folyamatok a jövőben várható gazdasági veszteségek természetéről és nagyságrendjéről is elárulnak valamit. A veszteségeket a megújulásnak a válság által felkínált, ám sajnálatos módon elszalasztott lehetősége is tetézi.
Kis magyar válságkezelés
Az idei év sok szempontból drámai volt, és ez alól a magyar gazdaság sem kivétel. Bár annak hanyatlása, az életszínvonal romlása és a társadalom további polarizálódása a járványból fakadó világjelenség, mértékük a válságkezelés módjától is függ. Az Orbán-kormány mulasztásai részben az ideológiájából, részben a hatalmi és a személyes üzleti érdekeit előtérbe helyező politikájából származnak. A parciális érdekek vezérelte, a leginkább rászorulókat cserben hagyó magyar válságkezelés túl azon, hogy tovább élezi a szociális feszültségeket, a gazdaság egésze szempontjából sem hatékony.
Pozitív kilátás?
A sok rossz mellett, ami mostanában történik velünk, egy örvendetes esemény is bekövetkezett szeptemberben. A jó hírt hozó hitelminősítő cég, a Moody’s változatlanul hagyta ugyan a magyar állam adósi besorolását, de annak „stabil” jelzőjét „pozitív kilátásúra” cserélte. A derűlátó lépés időzítése a járvány lefutását övező növekvő bizonytalanságon túl azért is meglepő, mert a pandémia gazdasági hatásainak itthoni kormányzati kezelését többnyire elégtelennek tartják az elemzők. A válságból való kilábalás mikéntje szempontjából ezért nálunk különösen fontos a kérdés, hogy a járvány elültével vajon miféle világban találjuk majd magunkat.
Válságkezelés vagy haszonlesés?
A koronavírus okozta járvány megfékezésére világszerte hozott intézkedések súlyos gazdasági válságokat idéztek elő, amelyek kezelése további kormányzati beavatkozásokat igényel. A járvány terjedésének hiányos ismerete, illetve a hatások kiszámíthatatlansága eleve kérdésessé teszi e beavatkozások eredményességét. A magát NER-nek nevező rendszer eddigi működése alapján azonban azt is jó okunk van feltételezni, hogy a járvány örvén nálunk olyan intézkedéseket is meghoztak, amelyek elsősorban nem a gazdasági károk mérséklését, hanem a kormányfőhöz kötődő üzleti kör gyarapodását szolgálják.
Politikai kockázatok
A magyar bankrendszert változó mértékben és módszerrel tartja befolyása alatt a politikai hatalom. A rendszerváltást követően a bankok fokozatosan kiszabadultak a politika fogságából, ám néhány év elteltével a kormányok újra aktivizálódtak: eleinte finomabb, majd egyre durvább módszerekkel próbálták a szolgálatukba állítani őket. A kormányzati befolyás megnöveli a kockázatos kihelyezéseket, és gyengíti a bankok tőkeerejét. A bankrendszer emiatt szükségessé váló stabilizálása súlyos terhet rak a társadalomra, miközben a kockázatokat megnövelő állami beavatkozásra is módot ad, és így egyfajta ördögi kör kialakulásához vezet.
Mindent fölülír az „új normalitás”?
Európa gazdaságát az „új normalitás” kísértete járja be. Másféle jelenségeket és összefüggéseket tapasztalunk, mint amiket megszoktunk. A gazdag országokban eltűnőben van a korábban rettegett infláció, többségükben a növekedés is alig érzékelhető, hiába ösztökélnek költekezésre a jegybankok negatív kamataikkal és pénzinjekcióikkal. A fejlett világban megjelent „új normalitás” azt a tévhitet kelti a magyar döntéshozókban, hogy nekik sem kell olyan „régimódi” inflációs tényezőkkel számolniuk, mint az árfolyamgyengülés, a béremelkedés vagy a hitelbőség.