Vásárhelyi Mária

A magyarországi ellenzéki képviselők hosszú küzdelmének ered­mé­nyeképpen 2022. április 3-ra az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) teljes megfigyelői missziót küld Budapestre, hogy nyomon követhessék az országgyűlési választás lebonyolítását, ellenőrizzék a szavazási folyamat tisztaságát. Ilyenre még nem volt példa az Európai Unió történetben. Mert ugyan 2013-ban, Bulgária esetében is a teljes körű megfigyelés mellett döntött a szervezet, ám oda mindössze 10 választási és 12 hosszú távú megfigyelőt küldtek, hozzánk viszont most ennek csaknem a hússzorosát; 200 rövid és 18 hosszú távú ellenőrt delegál a szervezet. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy az EBESZ is érzékeli, Magyarországon súlyos veszélybe került a választások szabadsága és tisztasága. Mégis kevés kétségünk lehet afelől, hogy a nemzetközi szervezet a választások után elkészülő jelentésében úgy összegzi majd a magyarországi választásokat, ahogyan 2018-ban is tette, nevezetesen, hogy a választások szabadok voltak, de nem voltak „fair”-ek. Hogy nálunk 2014 óta nem fairek a választások, az nem lehet vita tárgya, a kérdés csak az, vajon szabadok-e.

Tovább

A 2022-es választási évre kanyarodva egyértelműen megállapítható, hogy az elmúlt időszakban a kormánypárti médiamonopólium betonfalai között már csak réseken szűrődnek be ellenzéki hangok, a COVID-járvány idején a független média pozíciói tovább gyengültek, az információhoz való szabad hozzáférés lehetőségei folyamatosan szűkültek, és a privacyt védő korlátok folyamatosan lazulnak. Mind a tájékozódás, mind a tájékoztatás szabadsága egyre inkább korlátok közé szorul, és a kormánypropaganda áttörte az utolsó szabad platform védvonalát is, brutális mennyiségű közpénz elherdálásával, a közösségi médiában is domináns szerephez jutottak a közpénzekből kormánypropagandát harsogó reklámok és influenszerek.

Tovább

Tovább

Arató András: Az elmúlt félév. A Klub­rádió és én. Kossuth Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 350 oldal, 4200 Ft

A naplószerűen lejegyzett párhuzamos történetek szétszálazhatatlanul egymásba gabalyodnak, amin nem lepődhetünk meg, hiszen Arató élete, mindennapjai teljesen egybefonódnak a rádióval. Ami a Klubrádióval történik az Aratóval is történik, és ami Aratóval történik, az a Klubrádió működésén is nyomot hagy. Akár Sienában van, akár Brüsszelben, akár budapesti lakásában karanténban, fogadott gyermeke, a rádió, mindenhol vele van.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

„Demokratának lenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy nem félni…” Amikor Bibó ezt a közhelyszerűen, ám rendre hiányosan idézett kijelentését leírta, akkor – miként ez a mondat második feléből kiderül – nem a félelemre, hanem a gyávaságra gondolt. Félni vagy gyávának lenni – hatalmas különbség. A félelem ugyanis teljesen természetes érzés, minden normális ember számtalan dologtól fél. A gyávaság azonban az emberi silányság egyik jelzője. Gyávának lenni azt jelenti, hogy valaki, bár tisztában van azzal, egy-egy helyzetben mi lenne a helyes döntés, mégis – számításból, félelemből, önzésből – a rossz utat választja. És mivel tudja, hogy rendre a rosszat választja, gyűlöli azokat, akiknek van bátorságuk a kockázatosabb, veszélyesebb jó mellett dönteni. A bátorság nem a félelem, hanem a gyávaság ellentéte. Ha egy vezető politikus gyáva, akkor döntései nem a magánérdekeket sértik, hanem a közjó, a közérdek érvényesülésének állják útját, és a társadalom boldogulását sodorják veszélybe. Ilyen gyáva politikusnak gondolom Orbán Viktort és a szolgálatába szegődött vazallusokat. 

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Évszázadok óta a diktatúra egyik, ha nem a legfontosabb jellemzőjeként emlegetik, ha a hatalom rendre nem tartja be a minden állampolgárra kötelezően vonatkozó törvényeket, és olyan jogszabályokat alkot, amelyek a közjóval szemben kizárólag egy szűk hatalmi elit érdekeit képviselik. Ezekben a rendszerekben, bár formálisan léteznek, valójában nem működnek azok az intézmények, amelyek feladata a hatalom törvényes működésének kontrollja lenne. Helyesebben működnek, csak a hatalom ellenőrzése helyett a törvénytelenségek legitimálását tekintik feladatuknak. 

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

„Talán Csernobil volt a Szovjetunió öt évvel később bekövetkezett összeomlásának igazi kiváltó oka. A katasztrófa igazi fordulópontnak bizonyult: volt egy, a szerencsétlenséget megelőző korszak, és volt egy, ettől teljes mértékben eltérő korszak a katasztrófa után.” Ezeket a mondatokat nem londoni elemzők, nem a Fehér Ház agytrösztjének emberei, nem nyugati politológusok, hanem Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának korabeli főtitkára válaszolta 2006-ban a Le Figaro című francia lap újságírójának kérdésére. Amikor fordulópontról beszél, akkor elsősorban nem a pusztító katasztrófa mértékére utal, hanem arra a kommunikációs csődre, amely az ország vezetésének végleges és jóvátehetetlen hitelvesztését okozta.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2022