Ketten egy új könyvről – Tar Sándor: Vén Ede. A vagy.hu online újságban megjelent írások, 2003–2005. Szerkesztette Porcsin Zsolt. Együtt Debrecenért Egyesület, Debrecen, 2018, 122 oldal, 1750 Ft

Az ügynökmúltja és lebukása miatt bűntudattól gyötört, a saját démonai elől az alkoholba menekülő Tar Sándor tárcái nem egyenletes színvonalúak, és vannak köztük kimondottan rossz darabok – de én volnék az utolsó, aki elvárnám egy írótól, hogy a legjobb formáját hozza a sírgödör szélén támolyogva. Éppen ellenkezőleg: ahhoz képest, hogy milyen pokoli kínok között élt, Tar Sándor érzékeny, sőt, kiélezett figyelmű maradt az úgynevezett kisemberekre: a megélhetési gondokkal küszködőkre, a hétköznapok halálos súlya alatt meggörnyedt, a mindenkori elit által közönyösen semmibe vett, még inkább lenézett, megvetett, üldözött szerencsétlenekre. Ez az oka annak, hogy érzékletesen kirajzolódik írásaiból az ezredforduló utáni Debrecen valósága – bármit is nevezünk valóságnak egy „realistának” tekintett író műveiben.

Marianna D. Birnbaum: Lát­ha­tat­­lan történetek. Magvető Könyv­ki­­adó, Budapest, 2018, 154 oldal, 2999 Ft

Azt hiszem, hogy a hat szöveg közül a Mici forgatókönyvét jellemzi leginkább a kötet címe, ebben az elbeszélésben szó szerint egy „láthatatlan”, belső folyamat részesei vagyunk: a haldokló asszony ugyanis úgy dönt, hogy nem kívánja kimutatni érzelmeit az őt ápolók és látogatók előtt. Emiatt mindenki azt hiszi, hogy nincs magánál – holott nagyon is eszénél van. A főhős karakteres személyisége és (mind magánéleti kalandokban, mind történelmi eseményekben bővelkedő) élete elbírt volna egy kisregény hosszúságú szöveget is. Kár, hogy elbeszélés lett belőle, mert így, önmagában nem tesz ki egy kötetet. Szerintem ez lehet az oka annak, hogy a könyv másik felébe beválogattak még öt rövid történetet.

„A költészet társadalomformáló erejében korábban se nagyon, ma már végképp nem hiszek. Más utakon jár a világ” – mondja Aczél Géza, akivel a Jelenkor Kiadónál az idén megjelent (szino)líra 2. című verseskötete kapcsán beszélgettünk a költészetről, a szerkesztői munkáról, az avantgárdról, sőt a közéletről is. Aczél Géza 1947-ben született Ajakon. 1978 és 2015 között a debreceni Alföld folyóirat szerkesztője, főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője volt.

Sonnevend Júlia: Határok nélkül. A berlini fal ledöntésének története a globális médiában. Corvina Kiadó, Budapest, 2018, 210 oldal, 3990 Ft

Mit állít Sonnevend Júlia? Röviden összefoglalva azt, hogy vannak olyan ritka történelmi események, amelyek a pozitív üzenetük révén mitologikus erővel bírnak, így a nemzetközi és helyi médiák közvetítésével az egész világon egyetemes értéket nyernek, a rituális megemlékezések során pedig mindenütt hasonló szimbolikus erővel hatnak. E globális eseményeket Sonnevend azért nevezi ikonikusnak, mert ezek a történetek a média tálalásában elemelkednek a valóságtól, s megbízható viszonyítási pontokat jelentenek nem csak társadalmi, de egyéni szinten is. Szerinte a globális ikonikus történetek fontos jellemzője, hogy a mitizálás révén irrelevánssá válnak az eseményeket magalapozó történelmi tények. Hogy az ő példájánál, a berlini falnál maradjunk: a „berlini fal” jelentős hosszúságban nem is „fal” volt, hanem szögesdrót, továbbá nem is „döntötték le”, hanem hosszú folyamat révén fölszámolták, ráadásul ez a fölszámolás a valóságban nem úgy történt, ahogyan az – a tudósítások alapján – az emlékeinkben él. Arra ma is mindenki emlékszik, ahogyan boldog berliniek állnak a falon, de arra kevesen, hogy ezeket a pillanatokat megelőzte egy unalmasnak indult sajtótájékoztató, ahol (újságírói kérdésre válaszolva) Günther Schabowski, a kommunista párt szóvivője bejelentette a határnyitást Nyugat-Németország irányába. Ez volt a „berlini fal ledöntése”, ám a világ közvéleményében mégis az a kép rögzült, hogy ujjongó tömegek másznak át egy kőfalon.

A rabbi és az oroszlán. Zsidó mesék, legendák, történetek. Baj­záth Mária válogatása Herbszt Lász­ló illusztrációival. Kolibri Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 296 oldal, 3699 Ft

A kötetben hetven írás található – azért éppen ennyi, mert a zsidóság számára a hetven különleges, kiemelt szám (a hagyomány szerint a Tórának, magának a legszentebb szövegnek is hetven [értsd: nagyon sok] arca van). A meséket Bajzáth Mária mesepedagógus válogatta, akinek munkáját – a Balázs Gábor eszmetörténész által írt előszó szerint – a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola és a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola judaisztikai tanárai és szakértői segítették. A felhasznált irodalom 24 műből álló jegyzékéből az látszik, hogy Bajzáth Mária mély merítésből dolgozott.

Mezei Márk: Utolsó szombat. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 248 oldal, 2990 Ft

Soha parádésabb kezdést egy írói pályán. Mezei Márk 1972-ben született, azaz 46 éves, és idén jött ki az első regénye. Mielőtt a könyvét kézbe vettem, nem olvastam tőle semmit, sőt, a neve sem rémlett irodalmi lapokból, folyóiratokból – persze, nem kizárt, hogy publikált valahol korábban, csak nekem nem tűnt föl. Most pedig itt van az Utolsó szombat, amely igazi, letisztult, megmunkált irodalom, számomra az év nagy könyve és egyben váratlan szerzői felfedezése.

Sándor Iván: A hetedik nap. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 256 oldal, 3299 Ft

Azt már megszokhattuk Sándor Ivántól, hogy rövid, kijelentés szerű, tömör mondatokat használ, a múlt és jelen időt gyakran váltogatja, gyakran esszéisztikus, míg leírásai, jellemzései és ábrázolásai mentesek a túlfűtött érzelmektől. Ez az érzelemmentes, intellektuális szikárság jellemzi az új regényét is, azzal a különbséggel az előzőektől, hogy ennek a szövegnek a hangja olyan, mint a sófáré: hosszan kitartott, kegyetlenül fájdalmas, velőtrázó hang. Nehéz tőle szabadulni. A szöveg másik jellemzője az a komor, fekete-fehér, drámai képi világ, amely engem Tarr Béla filmjeire emlékeztet. Tarr utolsó remekműve, A torinói ló jelenetei sorjáztak a szemem előtt Sándor Iván regényének olvasása közben.

Kovács József: A blues története a kezdetektől napjainkig. Kossuth Kiadó, Budapest, 2017, 592 oldal, 6990 Ft

Számomra vicces, ahogyan egyes magyar zenészek a blues hazai népszerűtlenségét siratják, és azon lamentálnak, hogy szerintük sajnos kiment a divatból. Ami ráadásul szöges ellentétben áll a Gondolatok a blues jövőjéről (551.) című utószó mondandójával, amiből kiderül: huszonöt éve vélhetően sokkal kevesebben hallgattak bluest Magyarországon, mint manapság, amikor az interneten bárkire, de tényleg bárkire rákereshetünk a műfaj egykori és mai nagyjai közül. A világhálón olyan előadókat fedezhetünk föl, akiknek a nevét negyedszázada még nem is hallottuk.

Hargitai Miklós: És bocsásd meg vétkeinket. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2018, 357 oldal, 3999 Ft

Hargitai könyvének legfőbb problémája, hogy nem regény. Nem mintha regényként tételezné magát – hiszen műfaji besorolása nincs –, ugyanakkor a szöveg rendelkezik olyan sajátosságokkal, amelyek egy regényt általában véve regénnyé tesznek. (...) Vannak benne kifejezetten mívesen megírt részek: az Áldozat (53.) és a Csóka (271.) című fejezetek a maguk nemében gyönyörű darabok olyan tájleírásokkal, hogy elakad az ember szava. A 19 fejezetből álló szöveg egészéből azonban hiányzik a nyelvi feszültség. Nincsen sodrása. Azt az izzást hiányolom belőle, amitől a kortárs magyar remekírók esetében kigyullad a papír.

Jó, de ha ennyi rosszat mondtam róla, akkor miért is ajánlom elolvasásra? S miért szurkolok a szerző esetleges második könyvének? Mert ennek a szövegnek az őszinte, lobogó hite mellbevágó. Olyan meggyőződés, felelősségérzet, okító és jobbító erő sugárzik belőle, ami szokatlan a kortárs irodalomban. Ezt az erőt Hargitai a keresztény vallásból meríti, holott a magánéletben (tapasztaltam a Népszabadságnál) nem egy hittérítő és hitvalló alkat.

Szécsi Noémi–Géra Eleonóra: A modern budapesti úrinő (1914–1939). Európa Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2017, 440 oldal, 4490 Ft

Ha bárki azt a következtetést vonná le, hogy Szécsi Noémi és Géra Eleonóra kötete ultrafeminista vádirat volna despota férfiak ellen, az téved. A szerzőpáros bőven idézi a tárgyalt kor keresztény, jobboldali, nemzeti nőmozgalmainak tanácsait, amelyek a föntiekhez hasonló elvárásokat fogalmaznak meg. Éppen ez a lenyűgöző forrásgazdagság a könyv egyik legnagyobb erénye. Magától értődik, hogy a szerzők merítettek a korabeli sajtóból Az Esttől kezdve a Magyar Uriasszonyok Lapján át a Vörös Ujságig, de a levéltárakban olyan kútfők között is kutattak, mint a Lehotkay-, a Rédly-Weszycki-Hellebrandth-, a Gerenday család, Méhely Pál, Veress Endréné és Charmant Oszkár iratai, sőt, bőven használtak magántulajdonban lévő családi anyagokat, így a Neÿ család levelezését és fényképeit (Buzinkay Géza sajtótörténész tulajdona).

Konok Péter: Történetek az innen is túlról. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2017, 304 oldal, 3490 Ft

A szerző nyilvánvalóan azonos saját magával, sőt, törekszik arra, hogy minél többet mutasson abból az emberből, akinek a gondolatait megosztja, hiszen józan, kritikai dühét éppen saját életének tapasztalatai hitelesítik. Ez az ember – a könyvből tudjuk – budapesti gyökerű, de falun élő történész doktor, aki szereti a családját, a sört és a kutyáját, fiatalabb éveiben sokat bulizott, s részesült a keleti blokk által nyújtott szabadságfoszlányokból, az olcsó bulgáriai tengerparttól kezdve a lengyel és a csehszlovák csajok elcsábításáig. Ez az ember rajong az irodalomért, főleg a huszadik századi amerikai szerzőkért, olvasott, művelt, de nem hivalkodó: érvei között nem hivatkozik a tudományos fokozatára, annál többet a művészet szeretetének és az élet élvezetének elsőbbségére a magyarországi politikai bűnözéssel szerzett haszonszerzéssel szemben.

Tárcatár 2017 – a búcsú. TEMATIKUS PRÓZAÖSSZEÁLLÍTÁS

1992-ben, 25 éve indult az Élet és Irodalom tárcatára, Széky János vezette akkor a prózarovatot, utána tizenöt évig Dérczy Péter. A hagyomány szerint minden évben három új szerzőt kérünk fel, hogy – Szív Ernő mellett – egy éven át, havi rendszerességgel írjon a „vonal alá”. 2017-ben Kácsor Zsolt „csendéleteit”, Szabó T. Anna költői tárcáit és Radnóti Sándor esszéprózáit, portréit olvashatták. Szívből köszönjük, hogy velünk voltak!  2018-ban Szív Ernő és Radnóti Sándor mellé (aki még egy évig folytatja sorozatát) két új szerzőt kértünk fel.

Ifj. Mazurka Flórián decemberben egy kicsit meghalt. Karácsonyra ezzel akarta meglepni saját magát. Nem mintha fontos volna neki a karácsony, de ha már ajándékozni kell, hát legyen, de most akkor legyen a halál, az még úgysem volt.

Amúgy nem is olyan nagy ügy ám meghalni, ezt utólag legalább már tudja.

Nem nagy ügy, tényleg.

Hazamegy az ember józan fejjel egy vidámnak tekinthető baráti vacsora után, és desszert gyanánt fölfal néhány szelvény altatót, antidepresszánst, szorongásoldót és nyugtatót, mindegyikből úgy egy jó marékra valót, s ráiszik egy deci fehér bort.

Ifj. Mazurka Flórián a vörös bort jobban szereti, de hát csak fehér volt otthon. Azzal kellett leöblítenie a halált. Lehet, hogy ez volt a baj, a fehér bor. Mert hát íme, nem sikerült az öngyilokkísérlet. A léha, léhűtő, literátus ember életben van, és ír: itt sorakoznak ezek a mondatok, mennek a szavak egymás után befelé az olvasó fejébe, s ott várnak a sorukra, mint pszichiátriai szakrendelésen a szomorkás, hallgatag betegek.

Megismerkedtem egy grafikusnővel, Orsival, akit az a vágy hajt, hogy megrajzoljon egy gömböt, de belülről. Mondtam neki, hogy ez igazán nem probléma, ha az a gömb átlátszó, de kinevetett, s azt válaszolta, hogy az nem volna kihívás, hiszen egy átlátszó gömböt mindenki meg tud rajzolni belülről, aki már fogott ceruzát a kezébe. Ő azonban egy olyan gömböt akar tökéletesen ábrázolni, amelynek belül tükrös felszíne van, tehát minden egyes pontjában önmagát vetíti vissza. Nekem ez jó nagy hülyeségnek tűnt, mert nem értettem, hogy mitől lenne fény egy átlátszatlan gömb belsejében, de igazán nem akartam beleszólni a dolgába. Elvégre, ő sem akart beleszólni, hogy én miről írjak. Mindenesetre nem akartam lemaradni mögötte az eredetiségben, ezért azt magyaráztam neki, hogy az én titkos nagy vágyam meg az, hogy megírjam az ötös számot tökéletes prózában.

Az ÉS könyve novemberben - Bibó István összegyűjtött írásai I. Az európai politikai fejlődés értelme. Szerkesztette Dénes Iván Zoltán. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 1108 oldal, 8000 Ft

Olvasói ítélőképességem azt súgja, hogy a címadás alapján világos szerkesztői orientálásról lehet szó: ez a szövegválogatás Bibó István életművének az européer, nyugatias, diktatúraellenes vonulatát erősíti. Ha nagyon szájbarágós akarnék lenni, azt írnám, hogy ez a gyűjtemény (különösen annak első blokkja) a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elméleti-történeti megalapozottságú kritikája. Az elmúlt pár évben a szemünk előtt megszületett antidemokratikus, Európa-ellenes, uszító, pártparancs-uralmi rendszer megtestesíti mindazt, ami Bibó számára az egyéni és kollektív szabadságeszmények – az ő kifejezésével: „szabadságintézmények” – tekintetében elutasítandó és elfogadhatatlan.

Értékteremtők 2017. Írta és össze­ál­lí­totta László Ágnes. Kos­suth Kiadó, Budapest, 2017, 204 oldal, 2800 Ft

A mostani kötet azonban – dacára annak, hogy a Hazám-díj presztízse mit sem változott – nagyon szomorú lett, pontosabban szomorúan fogjuk kézbe, mert a 2016-os év díjazottjai közül ketten – Esterházy Péter író és Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester – már nem lehetnek közöttünk. A kötetben szereplő többi interjúalany: Bojár Gábor vállalkozó, Csomós Mari színművésznő, Iványi Gábor lelkész, Komoróczy Géza orientalista és Szalai Erzsébet szociológus.