Ádám Péter

Tovább

Franciaországban korántsem ma kezdődött a képviseleti demokrácia válsága. Jóllehet már a közelmúltnak (sőt, talán a régmúltnak is) állandó kísérőjelensége a végrehajtó hatalom iránti bizalmatlanság meg a politikai intézmények legitimitásának megkérdőjelezése, még mindig ott a kérdés: miképpen lehetséges, hogy a köztársasági elnök, akire nem is olyan régen még több mint húszmillió francia (vagyis a választásra jogosultak nem kevesebb, mint hatvanhat százaléka) adta szavazatát, alig két évvel megválasztása után már minden hitelét, tekintélyét elvesztette?

Tovább

Tovább

Franciaországban az autósoknak a 2008. július 30-i, a motorosoknak a 2015. május 7-i kormányrendelet írja elő, hogy kötelesek maguknál fényvisszaverő „láthatósági mellényt” tartani, és hogy ezt kényszerű leállás esetén fel is kell venni. Akik november közepén úgy döntöttek, tiltakozni fognak az üzemanyagárba beépített „széndioxid-illeték” ellen, azoknak régi tapasztalatuk, hogy a hatalom figyelmen kívül hagyja, sőt, nem is látja őket. Innen az ötlet, hogy fluoreszkáló sárga mellénnyel tegyék magukat „láthatóvá”. Azzal, hogy a „sárga mellényesek” hétvégéről hétvégére megjelennek a körforgalmú csomópontokon (így a világ egyik leghíresebb körforgalmú csomópontján, a párizsi Diadalív előtt is), az addig semleges helyszíneket országos tüntetés terepévé, sőt jelképpé változtatták.

Tovább

Emmanuel Macron a válság megoldásának és a hatalom iránti bizalom visszaállításának reményében január 15-i kezdettel két hónapon át tartó országos konzultációt kezdeményez. De vajon hogyan fest a „Nagy nemzeti vitának” nevezett francia konzultáció, szemben az „Egyetért‑e Ön azzal, hogy...”-féle kérdésekkel durván manipuláló és nevetségesen primitív hazaival?

Tovább

Hazai sajtóban emberemlékezet óta nem beszéltek olyan alpári hangon francia köztársasági elnökről és általában Franciaországról, mint ahogyan – rájátszva a mesterségesen is gerjesztett Trianon utáni francia-gyűlöletre – mostanában beszélnek a kormánylap hasábjain. Legutóbb Macron és a nacionalista lepra című cikkében (Magyar Idők, 2018. november 23.) Fricz Tamás  egyenesen „hamiskártyásnak”, sőt (a szót, igaz, ki nem mondva, csak sejtetve) zsidóbérencnek nevezte a francia államfőt. Mindez azért olyan abszurd, mert a kormányoldal Macronra uszított újságírói vagy nem látják, vagy nem is akarják látni, milyen sok a hasonlóság, párhuzam, analógia a francia köztársasági elnök meg a magyar kormányfő között.

Tovább

De Gaulle 1958. szeptember 4-én, kerek hatvan éve, a párizsi place de la République-en tartott tömeggyűlésen ismerteti az általa sugalmazott új alkotmányt. A rendezők negyvenméteres V-t állítottak fel a teret díszítő Marianne-szobor meg a tribün fölé: a V egyszerre jelképe a születő és sorban ötödik Köztársaságnak meg a IV. Köztársaság feletti győzelemnek.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

A francia szociológusok már jó ideje figyelmeztetnek a „baloldali katolicizmus” eltűnésére, a katolikusok öntudatra ébredésére és jobbratolódására, valamint a hívőknek arra az egyre erősödő igényére, hogy a több évtizedes passzivitással szakítva tevékenyen részt vegyenek a politikai életben. A jelenség már Nicolas Sarkozy elnöksége alatt is megfigyelhető volt, de eddig egyetlen francia államfő sem reagált rá olyan érzékenyen, mint Emmanuel Macron.

Tovább

A franciák nem kevesebb mint ötvenöt százaléka szerint (az adat 2015‑ből való) a politikai életnek a korrupció a legnagyobb rákfenéje. A sok botrány egyszersmind annak jele, hogy az ország nehezen talál gyógyírt a demokratikus intézmények válságára.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2019