Siba Antal

(Költözik az iskola, költözik a hivatal. RTL Klub)

A két híradás időben öt-tíz perc különbséggel volt látható, ennek a szerencsétlen sorsú országnak két külön világa. Egyik helyen nem jut pénz a gyerekekre, mert az állam odalökött ugyan valamit, de hogy elég volt-e, vagy sem, az már nem érdekes. A másik világ az, amelyik egyre többen egyre nagyobb csodálkozással figyelnek.

Tovább

(Megújult a Felsőzsolcát Muhival összekötő útszakasz, Hír Tv)

Hogy erre a három és fél kilométeres útszakaszra nyolc évet kellett várniuk, mert Kolontár miatt nem volt pénz, szégyellje magát mindenki, akinek ehhez az egészhez köze volt, azok pedig leginkább, akik a prioritásról meg társadalmi fontosság szerinti sorrendiségről szóló rossz kormányzati handabandával nyolc évig etették az embereket Felsőzsolcától Muhiig. Szakmailag persze ezt  nem a riporteren kérem számon, mert két perc alatt csak ennyire van lehetőség. De az anyag szerkesztőségi szintű feldolgozásának ott kellene elkezdődnie, ahol ez a riport befejeződött.

Tovább

(The Fishing & Hunting Channel)

Ez a néhány mozdulat, ez a néhány kegyeletteljes perc minden valószínűség szerint a világ leghazugabb néhány perce közé tartozik. Amikor nagyon önzőn gondolok arra, mit szeretnék még elkerülni az életben, hát ezt semmiképp nem szeretném átélni. A képmutatás és a színlelés kirakodóvására.

Tovább

(Egy Perc Híradó, M4)

Fiatal, jóarcú, életük és pályájuk elején álló emberek, akikből még lehet bármi. Sosem értem, hogy van-e arról tudomásuk, hogy egyperces jelenlétük a hazai televíziózás egyik legsúlyosabb, legmélyebb, legbutítóbb hazugsága. Nem elsősorban az, amit elmondanak, hanem az, amiről nem beszélnek.

Tovább

(Sztárban sztár, TV2)

Alighanem Incze Zsuzsának van igaza, mert bár szórakoztató műsorban is helyet lehet adni komoly témának, a szombat esti Csellengők-rész igen megosztó volt. Mondhatnánk azt is, hatásvadász, ami abból állt, hogy szerencsétlen sorsú embereket, ráadásul gyerekeket olyan közegben használtak, ami jó érzéssel aligha megengedhető.

Tovább

(Beszélgetős műsorok a Hír Tv-ben)

Ami általában a megváltozott Hír Tv-t illeti, a csatorna a tényleges közéleti szerepből visszazuhant a törzsi csatornák sorába, az Echo Tv és a TV2 társaságába. Az a nyitási szándék, ami mögött nyilván tetten érhetők voltak Simicska politikai szándékai, mégiscsak kivitte a televíziót a tényleges közéletbe.

Tovább

(Szenzációs négyes – RTL Klub)

Amit látunk, eléggé lapos. Mindenki abban jó, amiben amúgy is tehetséges, különösen igaz ez az énekesekre (Oláh Gergő, Kökény Attila), de ennek a produkciónak a lényege épp az lenne, miként a deklarált szándék hirdeti, hogy a hazai hírességeknek eredeti hivatásuktól eltérő produkciókat kell betanulniuk és élő adásban előadniuk. Ez ritkán jön össze.

Tovább

(Rejtett kamerás felvétel beregszászi magyarok állampolgársági esküjéről, ukrinform.ua)

A határőr felvételének néhány bemutatott kockája ebből a szempontból szívszorító élmény. Egy mozgó kiskamera elmosódó felvételén emberek állnak és mondják az eskü szövegét. A jognak, a morálnak, az emberi érzéseknek szörnyű összeütközése. Tudják mindahányan, hogy amit tesznek, az jogellenes, de dolgozik a nemzeti érzés, ezek ütköznek – legföljebb a fölvételt készítő határőr lelke lehet még ennél is ziláltabb, amennyiben mégiscsak spicli.

Tovább

(Tudósítások a badacsonyi gyilkosságról)

Ha ma Magyarországon valaki közbiztonsági helyzetet emleget, azonnal beugranak a migránsok, akik mindennek az okozói. Akkor is, ha momentán az országban szinte nincsenek is, hacsak hivatalos csatornákon, például letelepedési kötvények vásárlásával vagy a moszkvai vízumcsencselések segítségével be nem jutottak.

Tovább

(Az Alternative für Deutschland nevű párt funkcionáriusai mint átlagemberek a köztelevízióban)

A helyi rendőrkapitányságra ugyanis március elején érkezett egy meglehetősen részletes feljelentés, amely szerint több száz aláírást korábbi nyilvántartásokból másoltak át Fenyvesi Zoltán ajánlóíveire. (…) A fideszes politikust ez ügyben szerette volna szóra bírni a riporter, de az úgy tett, mintha nem hallaná a kérdést, majd végre megszólalt, és azt mondta: „Hazugság mindez, fake news, azt is mondhatnám. És természetszerűen meg fogjuk tenni a lépéseket, egyébként állok elébe a vizsgálatnak.” A jelenet után a képviselőjelölt vigyorogva távozott a helyszínről. A „fake news” azóta varázsszó lett, bármit kérdeznek szorult helyzetbe került politikustól, az vagy a privátszférára hivatkozik, vagy egyszerűen azt mondja: fake news.

Tovább

(Az angol futball szakértőjének hányattatásai a Spíler TV-n)

Mert mit is írt Kele: „(A legújabb Mészáros-vállalkozás terméke) a 2Rule jó és hasznos, mert mindent megmutat a kapzsiságból, ostobaságból és azokból a sógor-koma-haver alapon osztogatott hátlapogatásokból, amikbe a magyar futball a közpénzfürdőben dőzsölés közben – látszólag észrevétlenül – belefullad”. A legpontosabb megfogalmazás, amit a magyar futballal kapcsolatban sportriporter az utóbbi időben kinyilvánított.

Tovább

(Változások a Hír TV-nél)

Mi volt ez az elmúlt három év a Hír TV történetében? Megszabadulni természetesen soha nem tudott attól a közegtől, amelyik működtette, de ha azt nézzük, miket hozott felszínre a csatorna, akkor vannak tények, amelyek soha nem derültek volna ki. Ezeket nyilván Simicska Orbánnal kapcsolatos revánsa motiválta. Ennyiben morális alapja kérdőjeles. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mint ahogy az is ténykérdés, hogy a Simicska-birodalom műhelyeiben dolgozók egyszer beleérezhettek abba, ami az újságírót újságíróvá teszi.

Tovább

(Csengetett, Mylord? ATV)

Itt van például Wilson kapitány. Annak a rendőrnek a típusa, aki mindig megjelenik, amikor lefő a tea, vagy elkészül Ms. Lipton legendás meggyeslepénye. Viszonzásképp nem tesz semmit, legföljebb néhányszor fölöslegesen intézkedik, eltereli a nem létező utcai forgalmat a városba induló főúr kocsija elől, vagy elzavarja a rongyszőnyeget áruló cigányokat, amikor a ház nagyasszonya, Ms. Levender épp rongyszőnyeget akar vásárolni a cuccoló cigányoktól.

Tovább

(Politikusok a képernyőn – RTL Klub, Hír TV, M1)

A vezető kormánypárt és a szövetséget színező kereszténydemokraták a pökhendi elzárkózásnak különlegesen lekezelő formáit alakították ki, melyek egyszerre mutatják ezeknek az embereknek a demokráciához való viszonyát, de természetesen azt is, intellektuálisan hol tartanak. Biztosan érzik az erőt, de hogy még mit éreznek, azt nem tudni. Arcukon a sértettség buta, tökéletesen üres változata, aminek nem tudni sem az eredetét, sem a történetét, semmit. Csak azt, hogy meg vannak sértve.

Tovább

(Futball-világbajnokság, M4)

Amúgy pedig már megint sikerült ebbe a világeseménybe jó mélyen beülteni a politikát, amennyiben a köztévé kifejezetten sportközvetítésekre szakosodott, mostanában nagynézettségű csatornája hírszerkesztésével, a hírek meglehetősen egyoldalú megfogalmazásával egyszeriben a migránsellenesség legkeményebb ökle lett.

Tovább

(Szöllősi György interjúja Kovács Ferenccel, a legendás futballistával, Echo TV, Célfotó)

A miniszterelnök négy vagy öt éve még úgy méltatta Kovácsot, hogy „a volt nagytekintélyű játékosokat és edzőket különösképpen meg kell becsülnünk, mert a meglévő építőkockákat ők tudják összecementezni”.

Szöllősi mint a Nemzeti Sport főszerkesztője, továbbá a Sportújságírók Szövetségének elnöke, Puskás-ügyi kormánymegbízott, az alakuló Puskás Intézet igazgatójelöltje és így tovább számos ilyen kérdést föltehetett volna, de nem tett. 2017-ben neki az volt a legfontosabb kérdése Kovácshoz, milyen volt a mezítlábas bajnokság. Pedig mint jól tájékozott szakírónak tudnia kellett volna arról (bizonyára tudott is), hogy Kovács lelkét nagyon nyomta, hogy semmibe vették egy fontos munkáját.

Tovább

(Fogyasztói önszabályozás és politikai önkényeskedés a magyar televízióban)

Helyes, hogy a gyermekeket védi a törvény, ráadásul önszabályozó keretek között, ami bizonyos szempontból a legvalósabb képet adja a reklám – ahogy szakemberek mondják – nyaggató erejéről. Végigszenvedve azonban egy soha nem látott, igazságtalan, agresszív és minden arányosságot felrúgó választásireklám-háborút némi naivitással, de föltétlen jogosultságot érezve kérdi a televíziónéző: miért nem védi valamilyen erő a választópolgárt is?

Tovább

(Tudósítások, vélemények a kormánysajtóból, 888.hu, Echo Tv)

Mondanom sem kell, a másik három szaktárs, Bencsik András, Lovas István, Huth Gergely meg sem szólalt, bár gyanítom, nem azért, mert torkukon akadt volna a szó, vagy elakadt volna a hangjuk a megbotránkozástól. Hanem azért, mert abban a televízióban többnyire ez a természetes hang, direkt nem mondom, hogy polgári, mert ők maguk is tudják, hogy nem az. Ez a hang az, amelyik a Kossuth térről tudósító 888.hu hangja is, ezért aztán most mitévő legyen a Kossuth téren tüntető polgár.

Tovább

(Beszélgetős műsorok az ATV-ben)

Korábban Rónai Egon és újabban Simon András ugyan mindent megtesz azért, hogy normális vita alakuljon ki, ez ebben a műsorban azonban képtelenség. A vitához önálló gondolkodású, szuverén emberek kellenek, de mintha a kormánypárti oldalon ülők nem a maguk urai lennének, hanem intézetüket szervilisen képviselik, legyen szó Mráz Ágoston Sámuelről (Nézőpont), Lánczi Tamásról (Századvég) vagy Stefka Istvánról (Pesti Srácok). Ezek az emberek olykor teljes ártatlansággal és meggyőződéssel vallják, hogy a baloldal médiafölényben van a jobboldallal szemben, hogy a média minden szereplője kap állami támogatást, legutóbb egyikük azt találta mondani, hogy a „kormányzati televíziók minden országban a kormányzatot képviselik”.

Tovább

 (Választási műsorok)

A TV2-t nem nézzük, józan mértéktartás: az ember választási műsort olyan csatornán, amelyiken a bemondók és mindenki, aki arra jár, elmondja, kire szavaz, higiénés okok miatt kihagy.

Tovább
Élet és Irodalom 2019