Károlyi Csaba

(Az Inforádió elmúlt heti híreiről)

A normális persze az lenne, ha sehol se manipulálnának. Azonban, ha a kormánymédia manipulál, akkor a „tárgyilagos” média pozitív diszkriminációval tudhatna csak egyensúlyt teremteni. Ha csak a Klubrádió és az ATV meg pár hírportál számol be rendesen a tüntetésről, akkor kérdéses azt gondolni, hogy egy „tárgyilagos médiának” egyformán kellene távolságot tartania a kormánymédiától és az ellenzéki médiától. Pláne nehéz volna azt mondani, hogy a „tárgyilagosság” azt jelenti, hogy a kormányhoz állunk közelebb. (A szombat délutáni mélypont: az Origón nem volt hír a tüntetésről, csak a Fidesz sorosozós reagálásáról.)

Tovább

„Szeretve tisztelt Főcsatár”. Mándy Iván válogatott levelezése. Válogatta, sajtó alá rendezte, az utószót és a jegyzeteket írta Darvasi Ferenc. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 484 oldal, 4999 Ft

Ez a levelezéskötet az esztétikai és prózapoétikai kérdéseket is előhívhatja. A levelekből most közelebbről megismerhető író műveire is irányíthatja a figyelmet. Ám mindezek előtt először is azt láthatjuk, hogy – az ötvenes évektől, a ’60-as évek elejétől eltekintve – nem volt ő mellőzött szerző. Sokat írt, könyveit kiadták, fordították németre, franciára, angolra, hívták külföldre, dolgozott a filmgyárnak, a rádiónak, a fiatalok falták a gyerekkönyveit, díjakat kapott, még Aczél elvtárs is írt neki udvarias leveleket. Sokat írtak a műveiről (mellesleg még Váncsa István is, sőt Heinrich Böll!, a nála fiatalabb írók pedig sokan lelkesedtek érte, például Tandori vagy Grendel is, nem csak Esterházy – ezt főleg nem ebből a kötetből tudom). Sokan szerették, és meglepően sok emberrel tartott kapcsolatot, nem volt tehát remete. Legerősebben „a pálya szélén” képzetét cáfolja meggyőzően ez a gyűjtemény.

Tovább

Tovább

A barátom, és lassan tíz éve a szerkesztőtársam itt, ahol dolgozunk. Mindezek miatt lapunk szokásai szerint nem volna szabad vele interjút készítenem. De az élet fölülírta a szabályt.

Tovább

(Irodalmi újság. Kossuth rádió, vasárnaponként 18.30–19.00)

Az Irodalmi újság azonban, becsületére legyen mondva, igyekszik úgy viselkedni, mintha normális világban élnénk. Hétről hétre beszámol 3-4 érdekes irodalmi eseményről. Tartja magát a tradícióihoz, és a hagyományokhoz való ragaszkodás, lássuk be, komoly konzervatív érték. Az irodalom mindig is nagyon fontos volt a nemzeti kultúra szempontjából, ha nem a legfontosabb. Régebben, amíg normálisabb viszonyok voltak, kritizáltam ezt a műsort, hogy miért nem foglal határozottabban állást az alapvető közéleti értékek mellett, most azt mondom, a legfontosabb, amit tehet, hogy a kulturális értékek védelmére összpontosít, és ellenáll a kultúrgengszterizmusnak.

Tovább

Tovább

(Ki mer ma?, Bartók rádió, hétköznap 11.49–11.59)

Egy dologban biztosan jobb ez a műsor, mint elődje: a szignálban. Mozart Szöktetés a szerájból nyitányának részlete finom és szép. Meg azért válogatott zenei részleteket kapunk. Néha erőltetett aktualitásokra hivatkoznak, például, hogy november 23-án halt meg V. László, ezért adnak részletet Erkel Hunyadi Lászlójából. Jut eszembe, a műsorról pont egy éve írt rádiókritikus kollégám, Krusovszky Dénes (Magyar Narancs, 2017/48.). Egyetértek vele: gyászoljuk az eredeti műsort, aztán igyekezzünk a zenére koncentrálni.

Tovább

Aranyossi Magda: Én régi, elsüllyedt világom. Rendszertelen önéletrajz. Nádas Péter széljegyzeteivel. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 502 oldal, 4999 Ft

Aranyossi Magda önéletrajza sok helyen feszült viszonyban áll Nádas memoárjával. De ha nem emlékeznénk már a Világló részletek megfogalmazásaira, az itteni kommentárok felidézik Nádas családjáról megszerzett tudásának és megszenvedett analízisének lényegét. Sok mindent elken és elhallgat Magda, olyasmit, ami a polgári neveltetése miatt kínos (Nádas György öngyilkosságát, szerelmi kapcsolatát Karikás Frigyessel, azt, hogy férje egy életen át megcsalta). Nádas így fogalmaz memoárjában: „minden kölcsönös szerelmük és sziklaszilárd összetartozásuk ellenére Pali a legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás nélkül egy életen át fűvel és fával megcsalta őt, s ezt csak megkésve sikerült tudomásul vennie” (II. 26.). Habár emiatt akarhatott leginkább elégtételt venni férjén, annak halála (1962) után, életének legfőbb hazugsága nem ebből következett, hanem bizony abból, hogy „a választott világmozgalom végül totális és helyrehozhatatlan életcsődbe lökte őket” – ahogy Nádas fogalmaz, nem, nem az itteni széljegyzetekben, hanem memoárja előbb idézett helyén. Már a harmincas években pontosan tudták, mi történik Moszkvában, 1945 után pedig egy olyan rendszernek dolgoztak, amelyről ők tudták a legpontosabban, milyen a természete. A szisztéma hibáit emberi mulasztások következményeiként akarták látni, és ebből nem engedtek. Maguknak hazudtak. „Falaztak, hazudoztak, s ezt soha nem is bocsátották meg maguknak. (...) Ordítoztam is a nagynénémmel miatta. Ő ezt valójában csöndesen tűrte, mert igazat adott nekem.” – írja erről a Nádas-memoár (II. 88.) Ennek az életcsődnek nagyon érdekes és tanulságos dokumentuma Aranyossi Magda könyve.

Tovább

Fehér Boldizsár: Vak majom. Re­­gény. Magvető  Könyvkiadó, Bu­­da­­pest, 2018, 194 oldal, 2999 Ft

A névtelen elbeszélő 27 éves (egy évvel idősebb, mint a szerző). A fikció szerint 2018 tavaszán egyetlen hét alatt leírja mindazt, amit itt olvasunk. Majd feladja magát a rendőrségen. Röviden: anyja 18 éves korában „dobbant” egy görög milliomossal, apjának hitt nevelőapja fokozatosan megőrül, 23 évesen találkozik valódi apjával, bizonyos Finkelmann Rudolffal, aki halálos beteg, tőle örökli meg a cégbirodalmát, és lesz hirtelen „a világ legfiatalabb milliárdosa”. Ám a cég irányításához nem ért, emberei az ő megbízásával rendelkezve bűncselekmények sorát követik el. A rendőrség lecsap, hősünket egy újságírónő az utolsó pillanatban figyelmezteti, meneküljön. Azonnal Párizsba repül, ahol a La Régence hotelben különös kísérletbe keveredik. Két Nobel-díjas professzor pszichológiai kísérletébe, „amelyben egy egész hotelnyi embert változtattak paranoiás őrültté” (7.) Ne ijedjenek meg: ezt nem fogom elmesélni. Nagyon szórakoztató, egyben tanulságos történet, lélektanilag is ügyesen van felépítve. Lépésről lépésre, egyenként ártatlan, másrészt teljesen logikus események vezetnek a horrorisztikus végkifejlethez (itt jók a karakterek is, az alacsony walesi teniszbajnoktól kezdve a helyettes svájci nagykövetig, és szerepel egy valódi figura: Daniel Barenboim karmester és zongoraművész). Mint egy Agatha Christie-krimiben, minden részlet pontos, minden elem világos és szükséges az egészhez, a hoteltörténetben nincs üresjárat. Az elbeszélésmód azonban csapongó, minduntalan keveredik a hotelkísérlet története hősünk élettörténetének fragmentumaival. És ezekben a visszaemlékezés-foszlányokban már bőven van üresjárat, túlbeszélt vagy megmosolyogni való jelenet. Elbeszélő-főhősünk elébe megy a bírálatnak. „Túl sokat csapongok” (99.), „Pocsék történetmesélő vagyok” (169.) – írja. Ám ez nem lenne baj, sőt, a csapongás kifejezetten üdítő. Máshol van a probléma.

Tovább

(Előhívás, Litera Rádió, 2018. október 11.)

Ha egyszer majd újra lesz közszolgálati rádió, abban helye volna az olyan elemző beszélgetéseknek, mint a Litera Rádió Előhívása. Tudom, leírtam már, de nem lehet elégszer ismételni, annyira kikopott a nagyobb nyilvánosságból az efféle szakmai diskurzus. Ráadásul ez olyan beszélgetés, mely közönségbarát. Sőt, a hozzáértő irodalmárok úgy beszélnek, hogy mindig érezni, a dolog személyesen is fontos nekik. Öröm hallgatni. (Újabban sikerül tartani az egy órát is, most 58.04 a műsoridő.)

A szezonkezdésre különösen érzékeny témát választottak: Esterházy Péter Az olvasó országa című posztumusz publicisztikakötetét, mely a 2003 és 2016 közt írt cikkek gyűjteménye.

Tovább

Krasznahorkai László: Ap­ró­mun­ka egy palotáért. Bejárás mások őrületébe. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2018, 88 oldal, 2990 Ft

Ahogyan annak idején a Megjött Ézsaiás fölvezette a Háború és háború című regényt, ugyanúgy most A Manhattan-terv vezette föl az Aprómunkát. (A Manhattan-terv Ornan Rotem készítette fotóin ott van a New York Public Library is, a nagy bálnaszerű szikla részlete is, melyre a város épült.) De mintha most ez a legújabb könyv is csak előkészülete lenne valami nagyobbnak. Az életmű sajátossága, hogy kisebb és nagyobb lélegzetű, fajsúlyú művek váltakoznak benne. A mellékeseknek mindig megbocsátunk az elkészült fontosabbak miatt. Szerintem egy eset volt, amikor a nagyobb szabású mű egyértelműen nem sikerült, ez a Háború és háború. Most a legutóbbi jelentékeny mű, a Báró Wenckheim után megint várakozó állásponton vagyok: mikor születik vajon meg az újabb kiugró teljesítmény. Négyszer már megtörtént a csoda, ne legyünk telhetetlenek.

Tovább

Az ÉS könyve szeptemberben – Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 544 oldal, 3999 Ft

Az egyik vastüdős beteg, Ilonka lábbal készített naiv festménye, melyről épp Aszalós mondja a 245. oldalon, hogy az Akik már nem leszünk sosem címet kéne neki adni, ott lóg az ápoló amerikai lakásában a 13. oldalon! Bruegel Parasztlakodalom című festménye pedig Bálintnak alapélménye, osztálykiránduláson látták Bécsben, ám Tuba nem is emlékszik rá, nem figyelt oda, nem arra figyelt. Bálint meg Tubára nem figyelt, miközben nagyon is figyelni akart ő mindenre (még a debreceni nagyállomás faliképének nőit is megbámulta), ám sokszor épp azt nem látta, ami a legközelebb volt hozzá (így járt Julival is). Kudarcos nagy utószeretkezési kísérlete Julival (396–404.) ugyanazt sugallja, mint az a gyönyörű nagyjelenet, melyben „az ápoló” megfürdeti a béna Hajnal Ágnest (206–216.) „Majdnem elképzelhető volt egy olyan élet” – amely aztán persze nem valósulhatott meg. Mikor Bálint megtudja, hogy 9 éve Julinak gyereke lehetett volna tőle, ezt gondolja: „Lehet, hogy nincs gyerekem továbbra sem, de ezentúl másképp nincs, mint eddig” (371.). „Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat” – olvashatjuk a végén ezt az önmagában kissé banális, a kontextusban azonban teljesen rendben lévő mondatot. A mondatot mindössze az menti, de az nagyon, hogy egy remek regény szól róla.

Tovább

(Anno Budapest, Klubrádió, keddenként 15.00–16.00)

Budapest Kádár-kori érdekességei kerülnek terítékre, például a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, a Planetárium, a Fekete Lyuk vagy a Párizsi udvar története. Pálinkás Szűts hangsúlyozza, hogy nem budapesti születésű, de mindennek alaposan utánajár. Így még érdekesebb különben, mert akik emlékeznek, tényleg úgy mondják neki az információkat, mintha egy érdeklődőt világosítanának fel. Egy óra alatt 6-8 ember memóriája alapján összeáll a kép.

Tovább

Szilasi László új regénye, a Luther kutyái „egy nagy, halálos betegség fölötti drámai győzelemről szól”, ahogyan Darvasi László fogalmaz a könyv fülszövegében. A szerző, aki civilben a Szegedi Egyetem irodalomtörténész oktatója, 2015. február 10-én kapott rohamot. Agydaganattal műtötték. Nem működött az agya. Aztán rendeződni kezdtek a dolgok. Hosszan tartott a felépülés. Erről akar minél bátrabban és őszintébben beszélni ez a meglepően vigasszal teli regény.

Tovább

Szilágyi Miklós: Személyes emlékezet, élettörténet, szépirodalom. Néprajzi tanulmányok. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 277 oldal, 3000 Ft

Sajátos, irodalmi szempontból is nagyon fontos jelenség, mikor egy külső lejegyző önti formába a parasztember szövegelését. (Szilágyi kiinduló példája: A boldog ember.) A pszeudó-emlékiratok, mint például Csalog Zsolt, Mészáros Sándor, Sarusi Mihály és mások itt tárgyalt munkái ugyanakkor nemcsak néprajzi források, hanem másfelől nézve: irodalmi értelmezésüknek is része az, hogy mit és hogyan dolgoznak föl. Elemzésükkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy „létezett/létezik a kortárs irodalomnak egy eléggé markáns vonulata, mely a folklór elbeszélésekkel (...) rokonítható, bevallottan vagy gyaníthatóan azokból merítkező narrációs technikát alkalmaz”. Tar Sándortól Ferdinandy Györgyig sok példa hozható. A legfontosabb példája Szilágyi Miklósnak éppen az a mű, mellyel én is legtöbbször szoktam előjönni: Csalog Zsolt Parasztregénye. Ennek kiváló elemzését adja, hangsúlyozván, hogy Csalog konstrukciójának semmi köze a népköltészethez, az író a vallomásos önportrét emeli különleges művészi rangra. Nem tudná ezt megtenni, ha nem volna profi folklorista is. Mondhatjuk, hogy szépíróinak álcázott társadalomkutatói életmű a Csalogé, de mondhatjuk fordítva is: társadalomkutatóinak álcázott szépirodalom. Ugyanazt mondjuk tulajdonképpen: magas szintű létértelmezési igény, antropológiai minőség fogalmazódik meg ebben az írói életműben, mely nem jöhetett volna létre, ha Csalog nem tudna mindent az „igaz” történetről, ennek „élettörténeti elbeszéléssé szerveződéséről”.

Tovább

(Elköszönés a rádióműsorok végén)

Kálmán megígérte, utánajár, a Klubrádióban ki hogyan csinálja, nem tudom, megtette-e, de ettől kedvet kaptam, hogy kicsit körülnézzek. Legalább hatféle módja szokásos a műsorvezető megnevezésének elköszönéskor. A hetedik te magad légy. Mivel korábban én is vezethettem műsort, számomra is problémát jelentett, hogyan  kéne ezt csinálni. Elkezdeni egyszerű, az ember bemutatkozik, elmondja, mi a téma, ki a vendég. De a végén hogy legyen? Ez „volt” a téma, ki „volt” a vendég, ez oké. De én „voltam” vagy „vagyok”? Netán kívülről nézzek magamra?

Tovább

(Magyar FM, augusztus 6–12.)

Jó ötleten alapuló, de egyfolytában nem túl sokáig hallgatható rádió ez. A frekvencia nem maradt üresen, ez kétségtelen, és nem a legrosszabb célra hasznosul, legalább nem durván karcolja föl az étert. Ennyi.

Tovább

Szvoren Edina: Verseim. Ti­zen­három történet. Magvető Könyv­kiadó, Budapest, 2018, 207 oldal, 3299 Ft

Sokoldalú formaművész, akit mégis az a veszély fenyeget a kezdetektől, hogy fárasztóvá, a lényeget tekintve ismétlővé válik. „Nagyon változatos a narráció, és mégis mindig ugyanolyan rettenetes a világ, ami kirajzolódik. Akárhová tesszük a nézőpontot, mindig ugyanolyan borzasztó a kép. Ez nagyon erős üzenet: nincs, nem létezik olyan nézőpont, ahonnan ez a világ másként nézhetne ki.” – fogalmazott Szilasi László az első kötet, a Pertu kapcsán, aki akkor, egy ÉS-kvartettben a „fekete giccs” veszélyét is fölvetette. Szerintem nem a kép borzasztó, inkább a kedély idegesítő, amely nem enged meg más nézeteket a világról. A világ mindig rettenetes, oké, tegyük föl, hogy így van. De ha a világhoz való közelítés is egyhangúvá válik, akkor félő, hogy mégiscsak beszűkülést fogunk érzékelni.

Tovább

Krusovszky Dénes meglepett minket első regényével. Az Akik már nem leszünk sosem azt firtatja, „mennyire tudjuk belakni a saját időnket”. Főhőse hazautazik kamaszkora kisvárosába, ahol hajdani lehetőségeivel szembesül. A városka tüdőgondozójának ápolója a vastüdősök lehetséges életével találja magát szembe. Főhősünk – apja agyvérzése után – megpróbálja összerakni a történeteit a hajdúvágási 1956‑os pogromtól egy kórházi ápoló autóbalesetéig. Krusovszky első verseskötete, Az összes nevem 2006-ban jelent meg, további négy követte, köztük egy gyerekverskötet. Műfordítással is foglalkozik, ír esszét, irodalomkritikát, novellát, publicisztikát. Rádiókritikái kéthetente a Magyar Narancsban olvashatók. Legutóbbi verseskötete az Elégiazaj 2015‑ben jelent meg.

Tovább

(Retro rádió)

Az üzleti és a politikai hátterét megírta már a sajtó, kezdve azzal, hogy a Sláger FM konkurenciája volna, ám a háttérben Andy Vajna sejthető, egészen odáig, hogy jogi problémák is fölvethetők, a helyét pedig sok cikk elegendőnek vélte azzal érzékeltetni, hogy a rádió egyik műsorvezetője, Dénes Tamás „a Mészáros Lőrinc-féle Echo TV időjárás-jelentőjeként is ismert”.

Tovább
Élet és Irodalom 2019