Stőhr Lóránt

(Reisz Gábor: Rossz versek)

Reisz szédítő tempót diktál, nincs üresjárat a filmjében, egyik poén a másikat követi, egyik szellemes rendezői húzás a másikba ér – ahogy egy buszút mogorva valóságából a muzsikás képzeletbe vált, ahogy a jelenből egy szellemes vágás, látványos kameramozgás a múltba vezet. A rendezés képzeletgazdagsága a film legfontosabb állítása. Reisz szórakoztatóan könnyeden, mégis meggyőzően és átélten emlékeztet az álmodozás hatalmára és az alkotás örömére.

Tovább

(Lee Chang-dong: Gyújtogatók)

Azt sem mondhatnám, hogy szemlélődéssel telik az idő, mert nincs min elnézelődni-eltöprengeni. Lee egy-egy különös filmes nézőponton kívül nem talált rendezői fogást, amivel a képzelet és valóság közti elmosódó határokat érzékeltetni tudná. A realisztikus képi-hangi világot csak a kábítószeres utazás felszabadultsága és az égő fóliasátor rémálma töri meg. Az utolsó órában végre meglendül a cselekmény, a nyomozás izgalmat visz az eladdig unalmas történetmesélésbe.

Tovább

(Lars von Trier: A ház, amit Jack épített)

A ház, amit Jack épített a tömeggyilkossá válás tantörténete: hogyan ébred rá a magányos pszichopata az első bűntett elkövetése és a büntetés elmaradása nyomán, hogy bármit megtehet, mert sem az istenek, sem az emberek nem kelnek fel ellene, s hogyan viszi a szörnyű bűnösként kivívott hírnév fenntartása újabb és újabb gyilkosságok felé.

Tovább

(Csuja László: Kilenc hónap háború. Alina Gorlova: Semmi sem mutatja. A Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál filmjei az ukrajnai háborúról)

Csuja László bravúros teljesítménye, hogy a Virágvölgy című figyelemre méltó első nagyjátékfilmje bemutatója után két hónappal első egészestés dokumentumfilmjével is debütált. Nem is akárhol: a Kilenc hónap háborút a Verzió Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmjeként vetítették, ahol – Magyarországon lassan ritkaságként – még kitüntetetten érdeklődnek az egyes emberek és társadalmi, etnikai csoportok kizsákmányolása, szenvedése és emberi jogainak csorbulása iránt. Míg az erős (ön)cenzurális nyomás alatt álló magyar filmművészet eddig csak a Kilenc hónap háborúval tette le kézjegyét a határon túli magyarokat is súlyosan érintő véres konfliktusról, a Verzió szervezőinek európai színtéren volt miből válogatniuk a témával kapcsolatos filmekből.

Tovább

(Milorad Krstić: Ruben Brandt, a gyűjtő)

Akár azt a címet is adhattam volna kritikámnak, hogy Milorad Krstić, a gyűjtő, mert a szerző szenvedélyesen zsúfolja tele filmjét képi és hangi idézetekkel és utalásokkal. Brandt csak tizenhárom festményt lop el és visz haza a világ múzeumaiból, Krstić valószínűleg több tucat festményt és filmrészletet épít bele saját mozgóképes birodalmába. Az álló- és mozgóképművészetből kölcsönvett kincseivel pazarlóan nagyvonalúan bánó szerző invenciózusan villant fel egy-egy vizuális ötletet, kompozíciót, kelléket, árnyékot, hogy az őrült tempójú rohanásban egy pillanat alatt elvesszen a kevésbé figyelmes vagy művelt néző elől a ráismerés öröme.

Tovább

(Paolo Sorrentino: Silvio és a többiek. A Mozinet Filmnapok nyitófilmje)

A Silvio és a többiek a hol szatirikus, hol empatikus arckép kapcsán (újra) leránthatja a leplet a korrupt, kapzsi és immorális olasz elitről, amelynek gyengeségeit kihasználva az építési vállalkozóból lett médiamogul a politikai élet csúcsára juthatott.

Tovább

(Benedikt Erlingsson: Izlandi amazon)

Amilyen nemzeti műfaji specialitás volt egykoron az olasz spagettiwestern, a francia krimi és manapság a brit kosztümös film, olyan karakteres zsánerré válik lassan az izlandi fekete komédia is. Benedikt Erlingsson előző filmje, a Lovak és emberek mintapéldája volt az északi ország újkeletű mozgóképes trendjének. A rendező az idei cannes-i filmfesztiválon bemutatott Izlandi amazon című filmjéből mellőzte a fekete humort, helyette abszurd ötletekkel bolondította meg szatirikus hangvételű komédiáját.

Tovább

(Moll Zoltán: Engedetlen)

A felnőttkor józan hétköznapjain innen, a serdülőkor testi-lelki zűrzavarán túl a felnőtt kamaszok és kamasz felnőttek küszködnek a szerelemmel, s közben aktusba és taktusba fordítják vágyaikat és fantáziáikat.

A pályán kívülről, asszisztenskedés, külföldi televíziós tapasztalat és a Víziváros című középhosszú alkotás után az Engedetlennel első nagyjátékfilmjéig eljutott Moll Zoltán ezeknek az egyszerre ismerős, a vásznon mégis meglepő, szélsőséges élményeknek az újszerű felidézésében mutat komoly tehetséget.

Tovább

(Nemes Jeles László: Napszállta)

A második nagyjátékfilm az igazi próbatétel egy filmrendező számára. A debütálás sikere nyomán, különösen akkor, ha egy csapásra vált vele világhírűvé szerzője, mint Nemes Jeles László a Saul fiával, jószerivel megugorhatatlan feladat felnőni a felfokozott elvárásokhoz. Hogy ne érhesse az önismétlés vádja, Nemes a történet világában tudatosan messzire távolodott Auschwitzot új nézőpontból értelmező Oscar-díjas filmjétől, ugyanakkor kitartott a Saul fiához hasonló elbeszélői és rendezői koncepció mellett.

Tovább

 (Csuja László: Virágvölgy)

A környezetébe jól beágyazott, lélektanilag pontosan megrajzolt fiút Réti László, a szellemi fogyatékossággal való küzdelmet belülről ismerő amatőr szereplő természetes hitelességgel és érzelmekben gazdagon alakítja. Kár, hogy a Virágvölgy nem egyedül róla szól, a lassú észjárása miatt magányos fiúról, akinek volt pár jó napja egy csélcsap lány mellett. Mert végtére is ő a Virágvölgy igazi főhőse, a mai Magyarországon vígan dúló kizsákmányolás fellázadt áldozata, akinek őrült menekülésében ott munkál a kétségbeesett vágy egy boldogabb élet iránt.

Tovább

(Markus Imhoof: Eldorádó)

A mai menekültdrámában is a danteiként leírt vándorút és annak politikai értelmezése érdekli a rendezőt. Az Eldorádó végigköveti az utat, ahogy a menekültek a Földközi-tengeren történő átkelés poklát követően az olaszországi beilleszkedés purgatóriumából elérkeznek a svájci határra, a szerencsésebbek még azon is túl, a dúsgazdag ország menekültügyi bürokráciájának útvesztőjébe – a Paradicsom kapujába, s aztán visszazuhannak a kiindulópontra, egy szegény afrikai országba, ahonnan évekkel korábban egy jobb élet (vagy az élet) reményében elindultak.

Tovább

(Kirill Szerebrennyikov: Nyár)

A Nyár erős atmoszférájú fekete-fehér képein a leningrádi rockzenei szubkultúra tagjai lepusztult szovjet társbérletek, utcák, gyárak és elavult kultúrházak tereiben próbálnak élni, túlélni, szeretni és alkotni. Az erős atmoszférát Szerebrenyikov többnyire zenére komponálja – a Nyár végtére is zenés film. Legendás amerikai rockszámok feldolgozásai a paternalista szovjet társadalom bornírtságát kifigurázó és a zenei szubkultúrát játékos ellenzékiségként megfestő, együgyű animációkkal színesített fantáziajelenetekben kelnek életre.

Tovább

(Billy O’Brien: Nem vagyok sorozatgyilkos)

O’Brien ügyes mesteremberként kelti életre a történet egyetlen helyszínéül szolgáló középnyugati amerikai kisvárost, Claytont, ahol az üzletekből, gyorséttermekből álló szerény centrumot tökéletesen rendezett kertváros a maga jellegzetes középiskolájával, egy békésen füstölgő óriási ipari létesítmény, egy ragyogóan kék tó és folyó öleli körbe. A kisváros a maga eltúlzott normalitásával kiköveteli magának a saját deviánsait. Wells azzal csinált azóta egész szériává terebélyesedett könyvsikert, hogy tinédzser hősét állítólagos gyilkos hajlamaival varázsolta érdekes különccé.

Tovább

(Roman Polanski: Igaz történet alapján)

Roman Polanski egy tekintélyes életmű és egy, a holokauszt sötét árnyékával, egy borzalmas családi tragédiával és egy súlyos szexuális bűnténnyel (annak erős gyanújával) terhelt élet alkonyán rendezhet bármilyen középszerű filmet, a francia cinefilek egyik rajongott rendezőjeként, az európai újhullámok egyik utolsó aktív képviselőjeként bérelt helye van Cannes-ban. Az Igaz történet alapján azonban nem öregbíti tovább a rendező hírnevét – a filmet nézve jobb-rosszabb zsánerfilmek emléke ötlik az eszünkbe, és semmi, de semmi eredeti mozzanat nem tűnik elő a mozgóképes rémisztgetés réges-régi árnyai közül.

Tovább

(Hafsteinn Gunnar Sigurðsson: A fa alatt; Schwechtje Mihály: Aki bújt, aki nem)

Erős ütést mér a nézőre az Aki bújt, aki nem, ami után lehetetlen új film nézésébe kezdeni. Az ártatlan, szép gyerekarcok, az elhanyagolt környezet képei, a fűszeres ízű, élőnyelvi mondatok újra és újra visszatérnek a szívszorító befejezés után.

Tovább

(Kis Hajni: Szép alak, Sebastian Lelio: Egy fantasztikus nő)

Paradox módon ezúttal a fiatal rendező, Kis Hajni munkája az érettebb, átgondoltabb alkotás, míg a negyvenes éveiben járó chilei Sebastián Lelio kritikai és arányérzékét vesztve engedi szabadjára érzelmeit és reményeit. Többről van itt szó, mint a fiatalok pesszimizmusba hajlóan erős kritikai érzékéről és a középkorúak jóra fogékony bölcs belátásáról – sommásan fogalmazva, a kisfilm jóval megindítóbban szól a szerelemről és a magányról, mint az Oscar-díjas fő produkció.

Tovább

(Lynne Ramsay: Sosem voltál itt)

A skót rendezőnő állandó hangvételében kényszeresség érződik, mintha egy feldolgozatlan trauma üldözné és kényszerítené alkotásra, vagy egy életre megbűvölte volna az emberi fájdalom és lelki szenvedés legmélye – akárhogy is, kizárólag a pszichotikus emberek tudatállapotai gyakorolnak rá egy nagyjátékfilm megköltéséhez és keresztülviteléhez szükséges mágikus vonzerőt.

Tovább

(Antonio Piazza–Fabio Grassadonia: Szicíliai kísértettörténet)

A fantasztikumnak a nézőpontválasztás nyit teret. Az alkotópáros a maffiózók és a rendőrök helyett a rablás áldozatát, a valóságosnál valamivel idősebbre formált, kiskamasz Giuseppét tette meg egyik főhősnek. Piazza és Grassadonia merész húzással szerelmesfilmként indítja moziját, amelyben csak lassan és töredékesen derül fény a fiú családjának sötét kapcsolataira, a falut behálózó maffiaviszonyokra.

Tovább

(Agnès Varda – JR: Arcélek, útszélek)

Varda immár közel a kilencvenhez sem tagadta meg önmagát: két évvel ezelőtt merőben ötletszerű gyűjtögetésbe fogott a francia falvakban, amelynek esszéfilmes lenyomata a tavaly Cannes-ban bemutatott, a héten a magyar mozikba került Arcélek, útszélek. A harmincas évei elején járó francia fotó- és utcaművész, JR 2011 óta tartó világsikerű projektje, az Inside Out adta a kiindulópontot közös alkotásukhoz.

Tovább

(25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál)

A Kutyák szigete allegorikus mese formájában ad humoros kritikát egy magát demokratikusnak feltüntető, agymosásra épülő korrupt rezsimről. Andersonnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy a kitalált japán városállamról szóló szellemes meséje pontosan illik az Orbán-rendszerre.

Tovább
Élet és Irodalom 2019