Gyárfás Péter

► Hornyik Sándor: A szürna­tu­ra­liz­mus archeológiája. Böl­csé­szet­tudományi Ku­ta­tó­köz­pont, Budapest, 2022, 527 oldal, 9900 Ft

A szürnaturalizmus termékeny félreértés volt. S talán az utolsó olyan kezdeményezés, amely magyar talajból szökkent szárba. Ezért illeti meg kitüntetett figyelem már az első szürnaturalista képet is, mintha legalábbis Malevics Fekete négyzete lenne. A „talajréteget” viszont szinte egyetlen személyben: Bernáth Aurélban, Csernus és Lakner apa-figurájában lelte meg. Az avantgárdtól elszakadó, polgárinak nevezett festészetében, amely otthonra talált az esztétikailag nyitott, Aczél György irányította, részben depolitizált, a képzőművészetet a merev szocreál formulától eloldani igyekvő ötvenes évek végi (brüsszeli világkiállítás) és hatvanas évek eleji kultúrpolitikában. Ahol az olyan népi tehetségek, mint Csernus, és barátja, Juhász Ferenc továbbra is kiemelten fontosak maradtak.

Tovább

Tovább

Műértők 2–3., Makláry Artworks Kft., Budapest, 2021, 2022, 357 és 321 oldal, 4990 és 6500 Ft

Az olvasó számára – még ha bizonyos (elő)ítéletei miatt nem is látja gáncs nélküli lovagoknak a gyűjtőket, kiderül, mennyi jó tulajdonság, rátermettség, kitartás, finesz, bizalomkeltő fellépés, erős idegek, nagyfokú kompromisszum és élethosszig tanulási készség szükséges a gyűjtői mesterséghez. És nem árt, ha van még pénz és szerencse is, amelyet az földrengésszerű váltás hozott el, amelyről forrásértékű beszámolókat is tartalmaznak a kötetek (Pátzay Vilma, Szekeres Anna), segítve a kontextus megteremtését. A szövegek amúgy is érdekes történelemleckék – oldalnézetből.

Tovább

Tovább

(Nincs több titok! – Válogatás Gerő László nemzetközi gyűjteményéből, MűvészetMalom, Szentendre, augusztus 26-ig; Képpé vált kísérlet – Innovatív képzőművészeti tendenciák 1945-től napjainkig – Grüner György gyűjteménye, Vasarely Múzeum, szeptember 9-ig)

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tárlat

Tovább

Tárlat

Tovább

Tárlat

Tovább

Tárlat

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024