Károlyi Csaba

(Rádiószínház – A Pál utcai fiúk. Felolvassa Gábor Miklós, szerkesztő-rendező Zoltán Gábor, Kossuth rádió)

Mondhatjuk, már az is jó, ha egy műsor ellene megy a NER primitivizmusának, és igyekszik őrizni a magyar kultúra értékeit. Például próbálja életben tartani a magyar költészet gyöngyszemeit. Ám a Kossuthnak közszolgálati és hazafias kötelessége volna a magyar irodalom egészének bemutatása. Mivel azonban az irodalom a nyelv által sokkal erősebben kötődik a politikához, mint például a zene, a diktáló politikai szándék kiszorítja az irodalomnak azt a felét, amely céljainak nem felel meg.

Tovább

Nemes Nagy Ágnes: „Maszk nem takarta már”. Képeskönyv. A Nemes Nagy Ágnes-idézeteket válogatta Ferencz Győző. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022, 184 oldal, 5999 Ft

Jól ismert Hunyady József portréja 1964-ből, a heverőre kucorodó papucsos kép, régi rádióval, kalotaszegi szőttessel (itt a 88-89. oldalon). Ezen a költő egyszerre akarta jelezni azt, hogy nő, meg azt, hogy ezt az otthonos nőt nem szégyelli férfiasan megmutatni. Érdekesek Sándor Zsuzsa portréi (105–109.), főleg a 60-as évekbeliek, ezeken beszéd közben is látjuk, és az jót tesz a képnek, mert valóban úgy van, ahogy a fotóalany gondolja: arcának karakterét a mozgás adja, a változó kifejezés. (1984-ben volt egy tévéműsor az Újholdról, Czigány György vezette, az arról készült fotón Nemes Nagy Ágnes beszélgetés közben látszik, magyaráz, kérdez, gesztikulál, az nagyon jó – itt nem szerepel, a DIA honlapján megtalálható.) A lakásában készült felvételek esetében érezhetően jól megfontolta, mit és hogyan láthatunk a képen (bútorok, tárgyak, íróasztal, könyvek, képek, párnák, szőnyegek), milyen ruhában legyen (sál, karóra, bross), előszeretettel maradt papucsban, hiszen otthon volt, bár az etikett inkább azt diktálta volna, vegyen cipőt… A leghíresebb talán ezek közül a képek közül Balla Demeteré a 70-es évekből, a költő ül íróasztalánál, papucsban, cigarettázik, nyitva az ablak, háta mögött teletömött könyvespolc. Sok fotón cigarettázik, és sokszor nem néz bele a kamerába. Azért se.

Tovább

  (A közmédia szó használata múlt héten a Klubrádióban.)

Ami ma Magyarországon van, az nem közszolgálati média. Akkor mi a jó szó rá? Először azt gondoltam, hogy: állami média. De ez sem igazán jó, mert az állam nem azonos a kormánnyal, az állam jogállamban pozitívabb kifejezés, mint a kormány, az állami médiában garantálva volna a kormánytól való távolság is. Ez nálunk ma nem így van.

Tovább

Papp-Zakor Ilka 1989-ben született Kolozsváron, ott végzett magyar–orosz szakon az egyetemen. Első novelláskötete, az Angyalvacsora JAKkendő-díjban részesült. Második novelláskötete, Az utolsó állatkert pedig komoly kritikai fogadtatásban. Miként első regénye, a tavaly megjelent Majd ha fagy is.

Tovább

Esterházy Miklós: Az Öreghegy meséi. Illusztrálta a szerző. Az utószót írta Németh Gábor. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 86 oldal, 3499 Ft

Aki ezeket a történeteket meséli, szerintem igazából nem is tudja, mit csinál. Azt hiszi, csak elmondja őket, szeretettel, ám visszafogottan, csupa jószándékkal, ám a körülményekre való tekintettel, hétköznapi formában. Ehhez képest A kis herceg szirupos, mint a pitypangszörp. Németh Gábor utószava nagyon finoman érzékelteti a problémát: „Tegyük kezünket a szívünkre!” Ja, ha ezt lehetne. Ám itt semmi ünnep, semmi patetikusság, semmi érzelgősség, semmi, de semmi hamisság.

Természetesség van.

Tovább

(Nádas Péter belső emigrációról, írói és olvasói szabadságról. Greff András beszélgetése. Litera Podcast, március 12.)

Izgalmas, hogy ez most a Gyávaságom története program része. Mert aki itt megszólal, a szabadságról beszél. Arról, hogyan lehetett élni a kemény, majd a puhuló diktatúrában, hogyan lehetett túlélni a Kádár-rendszert, és mit tudtunk kezdeni 1989 után a fene nagy szabadsággal. Greff András jól kérdez, távolságot teremt, hiszen fiatal, nem élt még akkor. Nádas Péter jól válaszol, mert öregedő emberként arra is kíváncsi, a kérdező vajon mit nem ért.

Tovább

Lángh Júlia: Hamuban sült manióka. Afrikai olvasókönyv. Közel Afrikához Alapítvány, Budapest, 2021, 214 oldal, 3500 Ft

Lángh Júlia több tucat regény alapján megpróbálja bemutatni, megérteni és megértetni, hogyan élnek az ő hősei. Azt mondja bevezetőjében, hogy a francia nyelvű afrikai írók gyakran írnak arról, milyennek látják Európát Afrikából nézve, bár ők szinte átmászhatatlannak látszó magas falba ütköznek. Az európaiak előtt nem tornyosul ilyen magas fal, mondja, de „nem is vagyunk kellőképpen kíváncsiak a feketének mondott földrészre”. Én tudok kíváncsi lenni, és el is olvastam mind a nagyon izgalmas és tanulságos regényrészleteket meg a hozzájuk fűzött kommentárokat, de a végén arra a megállapításra kellett jutnom, hogy Afrika, legalábbis a róla szóló, itt idézett komoly, realista, sőt naturalista szövegeket olvasva, sem nem egzotikus, sem nem idilli. Főleg nem idilli. Nem varázslatos és nem csodálatos – hanem sokkal inkább ijesztő hely. (Radics Viktória szerintem az afrikai élet szörnyűségeit kicsit elkerülve írt a könyvről a Magyar Narancsban február 17-én, épp ezért én most inkább ezekre koncentrálok, egyenlítsék ki a kritikák egymást.)

Tovább

 (Értsünk szót, Parászka Boróka műsora, Marosvásárhelyi Rádió, február 8., www.marosvasarhelyiradio.ro)

A romániai közszolgálati rádió szerkesztő-műsorvezetője a legtermészetesebb módon keres föl a világban bárhol élő magyarokat, és úgy beszélget velük közéleti, kulturális témákról, hogy a beszélgetés pillanataiban a világ közepe Marosvásárhely. Ilyen elemi erejű közszolgálati beszélgetőműsor alig van már a mai magyar nyelvű rádiózásban.

Tovább

Végel László: Peremvidéki pa­lack­pos­ta. Újvidéki napló, 1991–2020. Noran Libro Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 280 oldal, 3590 Ft

Végel László, mint már jeleztem, legalább annyira részese a szerbiai irodalomnak és közéletnek, mint a magyarnak (ebben leginkább Grendel Lajoshoz hasonlít, aki „szlovák” író is volt). Emlegeti szerb barátait Danilo Kištől Aleksandar Tišmáig, a szerb kiadóját, Bora Babićot, a régi újvidéki szerb lokálpatriótákat, de a politikai élet szereplőit is Slobodan Miloševićtől Zoran Đinđićen át Aleksandar Vučićig. Szinte minden sora megvan szerbül. Első regényét, az Egy makró emlékiratait nem akárki, hanem Tišma fordította le, mégpedig azonnal, hozzá haláláig nagyon közel állt. 1989 előtt rendszeresen dolgozott nem magyar nyelvű újvidéki, belgrádi, zágrábi lapoknak, voltak könyvei, amelyek előbb jelentek meg szerbül, mint magyarul. Drámái albán és szlovén nyelven is megvannak, sőt játsszák őket. Többek közt a Neoplanta (Urbán András rendezésében) nagy sikert aratott az egész volt-jugoszláv térségben, sőt, azon túl is. Fontosabb könyvei lassan már mind olvashatók németül is, de a szerb kiadások jelzik azt a ritka jelenséget, amikor egy „kisebbségi” magyar írót befogad a többségi kultúra. Nagyon furcsa, mintha két Végel lenne, és a kettő sokszor nem találkozik. Például konferenciát rendeztek róla otthon, ennek anyaga szerbül meg is jelent, de magyarul a kötet nem jelent meg, sem otthon, sem itthon.

Tovább

Szvoren Edina 2010-ben robbant be az irodalomba Pertu című no­vel­láskötetével. A Verseim című negyedik kötete Libri-díjat nyert. Tavalyi, ötödik könyve, a Mondatok a csodálkozásról az Ohrwurm-jegyzetek meglepő ciklusát is tartalmazza, melyben a szerző kicsit mást csinált, mind eddig. Folyamatosan lehet rajta csodálkozni.

Tovább

(Aréna – Az Inforádió beszélgetőműsora, hétköznaponként 18:00–19:00)

Presser visszatérő vendégként beszélt nagy kedvvel A padlás „lelkéről”, abból az alkalomból, hogy ezredik előadása volt a Vígben, szó esett a tervezett New York-i bemutatóról, a járványnak a színházra és a koncertekre gyakorolt negatív hatásairól, a Szent István körút 14. előadásáról, s arról, hogy szerelme a Vígszínház. Mesélt az Oláh Ibolyának írt dalokról, a megzenésített versekről is, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos neve is előkerült. Elképzeltem, hogy egyszer Parti Nagy Lajossal lenne beszélgetés az Arénában. Na akkor mondhatnánk, hogy „a tárgyilagosság szerethető”.

Tovább

Kemény István: Állástalan táncos. Válogatott versek és válaszok Hegyi Katalin kérdéseire. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 216 oldal, 3499 Ft

Most levettem a polcról Kemény István köteteit, itt van előttem tizennyolc. Ünnepeltem kicsit, amíg a Csigalépcsőtől a Nílusig eljutottam.

Ünnepi kötet ez a mostani, de a legjobb ünneplés történik benne, munka, emlékezés, szerkesztés, párbeszéd, értelmezés. Hegyi Katalin nagyon ismeri és szereti az életművet. Néha a saját olvasataiba is beavat, vázolja a keletkezés körülményeit, rákérdez a leglényegesebb sajátosságokra, komolyan érdekli, pontosan mikor született meg ez vagy az a vers, de leginkább az izgatja, milyen életrajzi háttere van a költeményeknek. Ilyeneket kérdez: „Vonzó volt számodra a Duna jobb partja?” (17.) „A játék szó hogy kerül ide?” (31.) „Te mikor és hol találkoztál Burnsszel?” (131.) Hegyi még azt is megengedi magának, nagyon helyesen, hogy egy versről kijelentse, az egyszerűen szép (Lebegés a budai polgárság és Isten között), máskor bátran megkockáztatja, melyik a költő máig legnépszerűbb verse (Egy nap élet). Az „én” és a „lírai én” szétválasztása finom intellektuális munkát igényel, ügyesen birkóznak vele mindketten. „A vers legvégén nem az Ember tűnődik az Emberről a tengerparton, hanem csak egy ember (a vers főszereplője, na jó: én) a saját életén, egy padon.” (158.) – mondja például Kemény a Hipnoterápia című verséről. A legjobb szóváltás azonban kétségtelenül ez (nem véletlen, hogy a szerkesztő, Szegő János a hátsó borítóra is éppen ezt tette ki): „Ugye a Leglassúbb Teve is te vagy? – Én.”

Tovább

Megjelent negyedik kiadásban az Évkönyv. Újraolvastam és meglepődtem. Nem pont erre emlékeztem 1989-ből. Az újabb művek ismeretében egészen más, fölerősödött a személyessége és a poétikai nyitottsága. Először az Emlékiratok könyve után olvastam, abból a pozícióból az első nagyregényt levezető szövegnek tűnt. Ma leginkább talán az autofikció felől értelmezhető. Strukturálisan a Párhuzamos történetekkel, az emlékezés természete miatt pedig a Világló részletekkel is szoros kapcsolatban áll. Szerintem sokkal fontosabb ma, mint korábban volt.

Tovább

(Irodalmi felolvasások a Belső közlés adásaiból hetente a Klubrádió honlapján, Pályi Márk szerkesztésében)

A Belső közlés című műsorról már írtam kritikát (ÉS, 2017/19., május 12.), fontos és megbízható. Azóta is él és virul, szerencsére. Csatlakozott mellé a merészebb, néha izgalmasabb, néha kiegyensúlyozatlanabb Tükörfordítás. Ebben Pályi Márk bátrabban feszegeti a határokat. Ezek a műsorok elrugaszkodnak a hagyományos beszélgetésektől, munkásabbak, zenékkel, betétinterjúkkal, felolvasásokkal gazdagodnak. Na, ezekből a felolvasásokból válogat hetente a szerkesztő. Újrahasznosít, és nagyon jól teszi.

Tovább

Danyi Zoltán: A rózsákról. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 468 oldal, 3999 Ft

Danyi Zoltán komoly művet tett le az asztalra. Miként hőse, úgy ő is magának szabta meg a szabályokat. A fő szabály az, hogy a súlyos dolgokról csak a rózsák közt szabad gondolkozni, mert ott biztonságban van az ember, főleg, ha szaggatott, töredezett az élete. Ez a regény a szabadságot keresi. És a szabadság minden kényszeresség, kielégületlen szerelem, szenvedés és mániás bizonytalanság közepette létezik. Bizonyság a létezésére éppen az, hogy nem találjuk.

Tovább

(Az első – Valuska László podcast-sorozata a Könyves Magazinban)

Valuska László empatikus kérdező. Mindkét esetben tudakolja, mi volt a történet magja. Érdekli, mi a helyszín mintája. Fontos számára, hogyan találja meg a szerző a kiindulópontot. Az interjúkészítő azt is tudja, hagyni kell alanyát beszélni, ha rátalál egy-egy számára fontos emlékre. Dragomán nagy kedvvel meséli el, miért volt fontos, hogy szájsebész apja novellákat írt, és erről beszélt is (azért, hogy ő ne beszéljen arról, regényt ír), és mennyit jelentett, hogy diszlexiás, csúnyán író gyerekként mégis fölfigyelt tanára egy Antigonéról szóló írásának eredetiségére. Nádas érzékletesen meséli el, fotóriporter-gyakornokként hogyan találta meg életében először és utoljára az az érzés, „ez a nő kell nekem”, s ezzel együtt saját hozott tragédiája mellé hogyan vette oda az ország tragédiáját is.

Tovább

Szorongatott idill. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Alaine, Mészöly Miklós levelezése, 1955–1997. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Hernádi Mária és Urbanik Tímea. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 272 oldal, 3999 Ft

Csak szépre, csak jóra emlékszem, a szenvedéseink idejéből is (…) Hiszen barátok voltunk.” (142–143.) Polcz Alaine-nek ez a levele az utolsó levél ebben a történetben.

A „szenvedéseik ideje” pedig a legszebb éveikre esett. Milyen boldogan írt Alaine és Miklós Kolozsvárról 1955-ben, 1957-ben. Milyen szeretettel várta őket Balázs, hogy majd veszekedjenek, ki mondja el az élményeiket. Milyen jó már ez a zárómondat 1955-ből: „Csókollak Titeket – mindkettőt ott, ahol szoktam – hű barátnétok: Ágnes” (12.) Ágnes pedig ilyen sorokat kapott 1958 januárjában a havasokból: „Írhatnál még egy pár verset nekem ajándékba!!! Cserébe én is feldolgozlak tanulmányaimban. (…) Napozunk is. Hajaj, mennyit mesélünk majd. Csók, ölelés: Ali” (36.). Mikor Alaine arról számolt be, hogy meztelenül mosakodtak a hóban, Ágnes így válaszolt: „Ez a férfiasan nyers élet lenyűgöz. Inkább papíron, mint natúrban.” (63.)

Tovább

(Lábjegyzet. Vlasics Sarolta műsora, Rádió Bézs, szeptember 30., csütörtök, 16.00–17.00)

Hát, ennek a beszélgetésnek például a Kossuthon lett volna a helye, ha az még közszolgálati lenne és nem pártállami rádió. Báron remekül beszélt, jól követhető, adatgazdag és nagyívű portrét vázolt, üdítően barátságos hangnemben. Vlasics ügyesen kérdezett, tudta, hogyan lesz a lehető legösszefogottabb kép a kivételes életműről.

Tovább

Dunajcsik Mátyás: Víziváros. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 252 oldal, 3499 Ft

A legérdekesebb szellemi csemege a tartalomjegyzék. A regényszövegben nincsenek fejezetek és fejezetcímek, aki nem lapoz menet közben hátra, csak a könyv legvégén szembesülhet azzal, hogy van hat fejezet. Az ötödik címe az 1993-as film címe, A szökevény. A többi öt fejezetcím Italo Calvino, Ottlik Géza, Szerb Antal, Bodor Ádám és Nádas Péter egy-egy művének a címe. Ezzel a gesztussal ösztönöz minket a szerző, pörgessük újra a lapokat, arra figyelve, hogyan játszanak rá a fejezetek a megidézett művekre. Érdekes játék. Például az utolsó fejezet, a Párhuzamos történetek hasonló logikával dolgozik kicsiben, mint a Nádas-remekmű nagyban. Előttünk van Christine és az elbeszélő viszonya, Hélène (a lány anyja), Imre és Ferenc hármasa, az elbeszélő és Glatter professzor kapcsolata, beleékelve Kristof és a fiatal pincérfiú kalandja, miközben az elbeszélő apjának és az ő szerelmének, az angol nyelvű Kristofnak (tehát hősünk két apjának) a valódi párkapcsolata is megmutatkozik, de még azt is megtudjuk, mit kínál föl a fiúnak Az eltűnt idő nyomában.

Tovább

(Bonyolult dolgok. Társadalompolitikai magazin. Szerkesztő-műsorvezetők: Bálint Judit és Korpás Krisztina. Klubrádió, szeptember 2., csütörtök, 19.00–20.00)

Olyan szép lenne, ha csupa ilyen beszélgetés zajlana a magyar rádiókban. De hát nálunk public radio sincs. Éppen a kereskedelmi Klubrádió igyekszik betölteni a hűlt helyét. Lehet, hogy a pénz mítoszának annyi, és kis pénzből is lehetne jót csinálni, ahogyan Orsós László Jakab utal rá, ám a magyar közállapotok a pénzhiány miatt is tartanak ott, ahol. Bonyolult dolgok ezek, ahogyan a műsor találó címe mondja. Semmi nem fekete-fehér. Azonban valami nagy titok csak lehet abban az amerikai könyvtárban, ha emigráns alelnöke ennyire szereti a munkáját. Próbálom megérteni az ethosz lényegét, amely anélkül is él, hogy Amerika bárkinek is az idolja lehetne még. Ennek megértése azonban egyre kevésbé megy.

Tovább
Élet és Irodalom 2022