Ketten egy új könyvről – Kende Tamás: Embermentés, vagyonmentés, státuszmentés 1944–1945-ben Sztehlo Gábor emlékezetében. Kronosz Kiadó, Budapest, 2023, 325 oldal, 4500 Ft

A háború után inkább már csak a vagyon átmentésére korlátozódó igyekezet munkálhatott a humanitárius viselkedés legmélyén. A történet ez utóbbi szála nem szakítható el teljes mértékben Sztehlo Gábor egyébként becsületes szándékban fogant heroikus erőfeszítéseitől, hogy embereket mentsen az áldatlan körülmények között. Ez így semmiképp sem dehonesztálja őt magát, és azt, amit tett. Külön érdekes kérdés, hogy miként változott (változhatott) személyének és mindenki másnak a megítélése, aki játszott valamilyen szerepet ebben a történetben: hogyan felejtődhetett el hosszabb időre Sztehlo alakja, aki pedig 1945 után is töretlenül folytatta gyermekmentő ténykedését a Gaudiopolis működtetésével, melynek keretében a kallódó gyermekek megmentését tűzte célul maga elé. S hogyan törlődhetett ki, részben Sztehlo szándékainak is megfelelve, a Nemzetközi Vöröskereszt és vele Friedrich von Born fontos hozzájárulása a mentési munkához. S persze szót érdemel még az is, hogy miért nem tűnt fel eddig, legalábbis Kende könyvének a publikálásig, hogy a mélyben és a háttérben hatott a régi elit (egy részének) az önmaga mentése is, egy alapvetően humanitárius fellépés formájában.

A NER propagandájának a szellemét közvetítő mai történeti közbeszéd szüntelenül a marxista–leninista történetírás „akadémiai fellegvárát” kárhoztatja a neki nem tetsző történetkép hirdetéséért. Túl azon, hogy harmincvalahány évvel a politikai rendszerváltás után egy ilyen vád vagy gyanú erőtlennek tetszik, számot kell még vetni azzal is, hogy létezett-e vajon egységes és egyöntetű marxista nézetrendszer a történelem dolgait illetően.

A központi hatalmak, benne Magyarország számára váratlan véget ért a Nagy Háború, amely nyomban előrevetítette az addig elképzelhetetlen jövőt, a Monarchia felbomlását, vele együtt a Magyar Királyság határainak radikális megváltozását. A háború során, majd a felbomlás heteiben és hónapjaiban, sőt azt követően is, rendületlenül élt a hit, hogy az ország területében sértetlenül kerülhet ki az eseményekből; korábban még abban is bíztak, hogy akár nagyobbodhat is. Ami viszont ezután történt, az homlokegyenest ellentmondott mindenki várakozásának. A senki által nem sejtett jövő bekövetkezte mint igazi balsors idézte elő és képezi mindmáig Trianon traumadrámáját.

Laczó Ferenc: A német múltfeldolgozás. Beszélgetések törté­né­szekkel a huszadik század kulcskérdéseiről. Kijárat Kiadó, Budapest, 2016. 284 oldal,2900 Ft

Laczó Ferenc interjúalanyai a német holokauszt-kutatás mai derékhadát, a nagyrészt az 1960-as évek első felében született történésznemzedéket képviselik. Ők már a nagyszüleik múltját vizsgálva szembesülnek a bűnös német történelemmel, az immár évtizedek óta újra egyesült Németországban, amely az európai integráció egyik fő motorja és bizonnyal annak legszilárdabb bázisa. Ez tehát a külső feltétele annak, hogy a náci múlt az ő számukra viszonylag könnyen domesztikálható történelemként hat, ami ezáltal „elfogulatlan” tudományos vizsgálódás tárgyává is tehető a történetírói historizmus szája-íze szerint. Ami persze kötelező penzum is számukra, amit a német nemzeti identitás igénye éppúgy megkövetel, mint annak a transznacionális vezérszerepnek a nemzetközi elfogadtatása, amit Németország a világban ma betölt.

S hogy tesz vajon Ujváry eleget a nagylelkűen saját magának vindikált igazmondói igénynek? A politikus Hóman Bálint megítélését nem fekete-fehér alapon alátámasztó érveinek egy része empirikus bizonyíték, a másik része tisztán elméleti feltevés. Ez annak ellenére is így van, hogy korábban ő maga zárta ki az úgymond elfogulatlan történészi beszéd köréből „az elméleti konstrukciók alapján” folytatott vizsgálódást.

Az ÉS könyve júniusban - Dénes Iván Zoltán: A történelmi Magyarország eszménye. Szekfű Gyula a történetíró és ideológus. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2015. 542 oldal, 3900 Ft