A Pilinszky-konferencián a neves irodalomtörténész kalandos előadást tartott. Megtalálta egy antikváriumban Kempis Tamás könyvének, a Krisztus követésének latinnyelvű példányát, amelyről bizonyítani tudta, hogy valaha Pilinszky tulajdonában volt. Különböző tulajdonosok különböző írószerekkel különb-különb aláhúzásokat, figyelemfelkeltő vonásokat eszközöltek, s ezek közül ő lege artis elkülönített egy csoportot, amelyet Pilinszkynek tulajdonított, s ebből vont le következtetéseket a De imitatione Christi és egyes versei összefüggéséről. Megkopogtattam az előttem ülő Kovács Péter – Pilinszky unokaöccse – vállát, s megkérdeztem, hogy olvasott-e Jancsi latinul. Nem – hangzott a döbbent válasz.

Az 50-es években a múzeumban Szilágyi egy szobában ült barátjával, Meller Péterrel és egy náluk jóval idősebb úrral, aki autodidakta egyiptológusként teremőri státuszban végzett szorgos tudományos munkát, s Szilágyi olthatatlan híve és csodálója volt. Egyszer is, amikor Mellerrel maradt kettesben, rázendített a dicséretre, s Meller, aki unta ezt, mindenben egyetértett vele, de hozzátette, csak az a furcsa szexuális kedvtelése ne lenne. Haeffner Emil – mert így hívták – szörnyülködve kezdett el találgatni, de bármit kérdezett, Meller csak azt mondta: rosszabb, rosszabb… Majd végül kinyögte, hogy… hát madarakkal csinálja.  E megágyazás után elkezdődött a téboly, Meller bevonta az ugratásba Szilágyit, Szilágyi pedig az ilyen heccek nagymesterét, Karinthy Ferencet, aki nem volt rest telefonálni, mikor csak Haeffner volt a szobában, hogy megérkezett Szilágyi tanár úrnak a madárszállítmány. És így tovább, hetekig. Egyszer aztán arról beszélgettek hárman a szobájukban, hogy melyik a legszebb magyar verssor. Mikor sorra került, Szilágyi álmodozó tekintettel azt mondta: „Madarat nem egyet, százat is meglőnek”. A röhögés majd kiverte az ablakot, s az ugratás lelepleződött.

„A történetek egy része megállja a helyét nevek nélkül is, más részének pedig csak akkor van értelme, ha név tartozik hozzá. Annak, hogy én egy vendégség után némileg kapatosan fölvertem a bécsi utcák csendjét az „Isten véled, édes Piroskám” kezdetű dal recitálásával, csak akkor van történet-értéke, ha tudjuk, hogy akivel karban énekeltem, az Schiff András volt, a híres klasszikus zongorista. S egy másik történethez hozzátartozik nyomatéknak, hogy Martin Jay, az ismert eszmetörténész kérdezte tőlem, amikor egyszer bevittem az ELTÉ-re, hogy mennyibe kerül nekem évente az egyetem kertjében parkolni. S mikor megmondtam, hogy ez teljesen ingyen van, melegen gratulált, mondván, hogy a Berkeleyn ez a Nobel-díjasok privilégiuma.

Eszembe jut még, hogy tanszékem nagy halottainak, Zoltai Dénesnek, Fodor Gézának, Balassa Péternek a fényképét kitették a folyosóra, s az ünnepélyes felavatásra meghívták a dékánt, aki szép beszédben méltatta a kezdeményezést, amely – mint hozzátette – folytatható...

Vagy Pándi Pál temetése. Egykori tanítványaiként Könczöl Csabával elmentünk megadni a végtisztességet. Utóbb sokat csapkodtuk a térdünket, amikor visszahallottuk, hogy egy magas minisztériumi tisztviselő azt mondta: Könczöl és Radnóti ne számítson semmi jóra ettől a hatalomtól, mert semmi gesztust nem tettek irányába. Hacsak – gondolkozott el – azt nem számítom, hogy kimentek Pándi temetésére.

A jó történetek, mint ahogy Réz Palié is mutatja, erkölcsileg nem mindig teljesen kifogásolhatatlanok.”

Az ÉS könyve decemberben - Kun Árpád: Megint hazavárunk. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016. 420 oldal, 3990 Ft

Az irodalomban nem ritka a patológia stilizációja vagy a patologikus stilizáció. Olyan végtelenül különböző magyar írókra is jellemző ez, mint Lengyel Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai László. Kun Árpádot a stilizáció minimalizálása, a történések rendkívüli mindennapisága különbözteti meg. Ebben és csak ebben az értelemben mégis csak a vallomásos irodalomhoz közelít. Nagy témája a szégyen, a kudarc, a bűn, amelynek föltárását banalitása – éppenséggel nem nagy téma-volta – különösen megnehezíti. Ezért olyan bátor munka a Kun Árpádé. Méltán mondhatja egyik mottójának megfelelően Karinthyval, hogy „Nem mondhatom el senkinek, / Elmondom hát mindenkinek.”

Réz Pál olyan ember volt, akit nem a műve foglalkoztatott, miközben lelkiismeretes és kitűnő munkás volt. Hanem a mások művei. Ám ez a tartózkodás nem nélkülözte a becsvágyat. Becsvágya a fölfedezés és a javítás volt, alapja pedig önbizalom – a fülében és az intuíciójában. Így alakította ki legfőbb műfaját, legendájának igaz fundamentumát, az orális kritikát. A csevegésbe, történetmesélésbe rejtett vagy nyílegyenesen célba irányított bírálatot, méltánylást, értékelést.

Nyerges András: Makó szomszédja Jeruzsálem (1993–2013) – Történelem, politika, sajtó, irodalom. Kronosz Kiadó, Pécs, 2014. 310 oldal, 2650 Ft

A Színrebontás (Magvető, 2003) után következő oknyomozó – vagy pontosabban: párhuzam-feltáró – kötetének (Rendes ország – kétféle történelem, Noran, 2005) fülszövegéből kiderül, hogy Nyerges Andrásnak 1993-tól vált szenvedélyévé a régi újságok forgatása. Ezekből az olvasmányaiból keletkeznek kurta glosszái, manapság „heti textusai”, terjedelmesebb cikkei és nagyobb esszéi. Ez utóbbiak gyűjteménye a kezdetektől máig a jelen kötet. Sajtórégészeti ásatások: így nevezi Nyerges írásait. Elmondja, mit olvastak az emberek 50-70-80-100 évvel ezelőtt a magyar újságokban. Visszaemlékezésekkel, torzító vagy hazug állításokkal szembesíti ezeket, de mindenekelőtt felvilágosít, tájékoztat, tudást kínál. 

Az ÉS könyve decemberben - Darvasi László: Isten. Haza. Csal. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015. 264 oldal, 3290 Ft

A rendkívüli termékenység ára a legnagyobbaknál is a színvonal olykori botladozása. Nyilvánvaló, hogy az írókat legmagasabb nívójuk alapján kell megítélni. Darvasi új kötete jó színvonalú rövid novellákat tartalmaz, zömmel a mai és vidéki magyar élet témakörében, s vannak köztük kiemelkedőek. A széles kultúrhistóriai színképű romantikus nagynovellák költői fantazmagóriáit felváltja a kisrealizmus. Az ismerős világ redukcióra, az ismeretek és nem utolsó sorban a cselekmény minimalizálására, a sejtetés szerepének rendkívüli megnövelésére ad lehetőséget. Szóval Darvasi e munkái abba a hagyományba tartoznak, amelyben Csehov, majd követője, Katherine Mansfield megteremtette a modern novellát.

(Mikroludiumok. Konok Tamás kiállítása 2015. szeptember 24–2016. február 12. között a Ráday Gyűjtemény Biblia Múzeum kiállítótermében látható.)

Szép lenne és méltó, ha Fehér Márta javaslatát – bojkottálják a Széchenyi-díjasok a miniszterelnök vacsorameghívását – minél többen megfogadnánk. Én a miniszterelnöki protokollfőnöktől július 17-én kaptam előzetes értesítést erről az eseményről, s illő köszönettel még aznap tudattam vele, hogy a díszvacsorán nem kívánok részt venni.

Radnóti Sándor

Széchenyi-díjas egyetemi tanár

Majd tíz évvel idősebbként üdvözölve hatvanadik születésnapján a legnagyobb élő magyarok egyikét, borús gondolatok töltenek el. Oka egyszerű: a filmrendező négy évvel ezelőtt, A torinói lóval lezárta életművét. S noha lehetne azt mondani, hogy pályájának három korszaka (az egzisztencialista pszeudo-dokumentumfilmesé, az e korszak eredményeit egyetlen játékfilmben – az Őszi almanachban – bergmani irányba továbbfejlesztőé, és végül a klasszikus Tarr-filmek alkotójáé) olyan éles váltásokban jelent meg, hogy bízhatunk benne: lehetséges egy negyedik korszak is, ám ezzel szemben viszont az mondható, hogy amaz utolsó film a világvégéről szólt, s mi lehetséges a világ vége után? Ahogy egykor filozófiaprofesszorunkkal élcelődtünk: ha meghirdet egy szemináriumot a totalitásról, akkor mi végre egy másik a bécsi pozitivistákról?

Johan Huizinga: Hogyan határozza meg a történelem a jelent? Vá­lo­gatott írások (1915–1943). Fordította, a bevezetőket és az utószót írta: Balogh Tamás. Typotex Kiadó, Budapest, 2015. 248 oldal, 2800 Ft

Széplaky Gerda, Valastyán Ta­­más (szerk.): Az aligtól a túlig. Be­­ve­­ze­tés Vajda Mihály gondolko­dá­sába. Dupress–Líceum–Kalligram Kiadó, Debrecen–Eger–Pozsony, 2015. 504 oldal,4320 Ft

Darvasi László: Ez egy ilyen csúcs – A nagy Szív Ernő-füzet. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2014. 386 oldal, 3690 Ft

Jalsovszky Katalin–Tomsics Emőke–Toronyi Zsuzsanna: A magyarországi zsidóság képes története. Vince Kiadó, Budapest, 2014. 376 oldal, ára nincs feltüntetve

(Számunk grafikáit a kiállítás anyagából válogattuk. A tárlat 2015. január 4-ig tekinthető meg.)

(Holtág. Kerezsi Nemere & Nagy Csilla kiállítása. Óbudai Társaskör Galéria,  október 15–november 16.)

Noha magyar–történelem–esztétika szakon végzett, korábbi színi- és filmkritikusi praxisa után első könyve (amelyet Pataki Gáborral közösen írt) művészettörténeti szakmunka volt: az akkoriban jórészt még csak magánlakásokban és néhány folyóiratcikkben ismert és méltatott Európai Iskoláról szóló monográfia. Vannak olyan kultúrák – például az Egyesült Államok akadémiai világa –, ahol az esztétika és a művészettörténet diszciplínája egészen közel áll egymáshoz, mindkét irányba elmozdulhat, és gyakori a perszonálunió.