Elmúlásprózák – Tematikus próza-összeállítás

„Elmúlásprózák. Szilágyi Aladár, Tóth Vivien, Péter János és Szív Ernő írása is a halál, a véges lét magányával foglalkozik.” Ezzel az ajánlószöveggel hirdettük meg múlt héten, az Élet és Irodalom második oldalán az e heti prózarovatot. Nem tudtuk, hogy Szilágyi Aladár, vagy ahogy a szerkesztőségben mindenki hívta, Ali, barátunk, kollégánk éppen farkasszemet néz ezzel a bizonyos magánnyal. „Elmúlásprózák”, sajnos már az ő emlékére.

GUSTO, A Pogányok Barlangja eszményi rejtek magányod zavartalanságára nézvést, hiszen a szederindák kuszálta lenti akácos sűrűje álcahálót kínál nem kívánt látogatóid ellen. Csak a beavatottak tudják, hogy az ide szolgáló mélyút fölötti nedves rét szélén száraz lábbal lehet átkelni a Grotto bejáratáig. Ráadásul az utóbbi hetek felhőszakadásai miatt a Madonna della Fontana csodatevő forrása, mely hajdanán évekig tartó szárazság idején bukkant váratlanul a felszínre, hogy egy eltévelyedett nyájat megmentsen a szomjhaláltól, most sosem látott bőséggel árasztja el a rétet. Meg is egyezel a losonei erdőkerülővel: napi portyája befejeztével öszvérhátra rakja a szerszámait, és közös erővel visszaterelitek eredeti medrébe az elvadult vizet.

A sűrűn szálazó eső zajfalán keresztül hallod, hogy odalent a horhosban fölfelé baktat valaki. Nem, nem az erdőpásztor érkezik, hiszen a közeledő tapogatózó léptei bizonytalanságra vallanak. Egy esernyős férfiú kerülgeti a békalencsés tocsogót. Már bőrkamáslija pereméig süllyedve tapickál, amikor meghallja segítséget kínáló kiáltásodat.

GUSTO, a nyomodba szegődöm, amint fölfelé caplatsz a Monte oldalán. Elhaladsz a számodra idegenné vált, hajdani vegetáriánus kommunátokból szanatóriummá, művészteleppé, konferenciaközponttá terebélyesedett táborhelyetek mellett. Jószerével nyoma sincs a hét alapító tag által 1900 őszén sebtiben összerótt fél tucat faháznak, az általatok kiirtott bozót helyére varázsolt veteményeskert, gyümölcsös jókora birtokká terebélyesedett. Igaz, magad már egyetlen szál répát sem ettél abból a kertből, hiszen mire az ágyások termőre fordultak, a mindenki más iránt toleráns erdélyi földid, Ida, illetve társa, a mindenki mással bőkezű flamand bankárfi, Henri, kiűzött a közösen megálmodott Paradicsomból.