Az elmúlt év utolsó napjaiban hosszú, másfél órás évértékelő interjú hangzott el a Partizánban Tölgyessy Péterrel, az Orbán-kormány 2023-as tevékenységéről. A beszélgetést a Facebookon sokan kommentálták éles hangon, többször nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel. Tömegük közepette szinte észrevétlenek maradtak a Tölgyessyt támogató meg­jegyzések. Nem hozakodtam volna elő ezekkel a húsz-harminc évvel ez­előtti történetekkel, ha a Tölgyessyre sújtó ostorcsapások nem azt mutatnák, hogy a hajdani SZDSZ mainstreamjének hívei ma sem tudnak szembenézni azzal, hogy pártunk, amelynek elődje, a demokratikus ellenzék keményen szembefordult a pártállami önkényuralommal, már a hatalom szomszédságában megfeledkezett arról, hogy demokratának lenni mindenekelőtt tisztességet jelent, továbbá azt, hogy a közösen megállapított eljárási szabályokat komolyan vesszük és tiszteletben tartjuk.

Az ÉS könyve decemberben – Révész Sándor: Dobi István. Az elfeledett államfő – egy nincstelen parasztfiú útja a hatalomba. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020, 480 oldal, 5999 Ft

Révész Sándor műve lenyűgöző történelemkönyv, lenyűgöző kép egy rendszerről és hiteles kép egy emberről. „Egy nincstelen parasztfiú útja a hatalomba” olvassuk a borítón. Dobi István azonban nem a hatalomba érkezett meg. Inkább a hatalom csicskája lett, aki végig asszisztálta politikai barátainak megalázását, bebörtönzését, száműzetésbe kergetését. Révész Sándor könyve pontos, részletes adataival számomra ismét megmutatta, micsoda iszonyatos, álságos rendszer volt az, amit létező szocializmusnak neveztek. A nácizmus iszonyata után változott a szín, és már benne voltunk a kommunizmus iszonyatában. De semmit sem tanultunk belőle, csak vergődünk tehetetlenül az új önkényuralomban.  

Tamás Gáspár Miklós egyszer fordított Kasszandrának nevezte Lengyel Lászlót: a jóslatait sorra elhiszik, holott egyik sem következik be. Én fordított Kasszandra sem vagyok: a jóslataim nem következnek be, de nem is hiszik el őket. Idén csak azért nem tévedtem többet, mert nem írtam annyit.