Néhány napilap arról számolt be a hét elején, hogy amikor a parlamentben szólásra emelkedik valamelyik női képviselő, az ellenfél padsoraiból bekiabálásokkal zavarják meg. Mit pofázol bele, kisanyám? Miről álmodik a lány, sőt: Vetkőzz, Ági! és ehhez hasonlók. Gondolom, miután választott képviselőink napirendre tértek egy nő látványa okozta sokkból, köhintenek, megigazítják a nyakkendőt, majd lázasan folytatják a feszített tempójú munkát. Mondjuk, törvényt alkotnak az emberi méltóság védelméről, még aznap gyújtó hangú beszédet mondanak a női kvóta szükségességéről és úgy általában arról, hogyan kell élni. Mi a tisztesség, becsület, szakmaiság, sőt, gondolom, aki a Vetkőzz Ági!-t bekiabálta, eltöltött néhány patétikus percet az alkotmány asztalánál, és mindig megrendül a magyar történelem utóbbi húsz évének jeles eseményeiről készült költségvetési festmények láttán. Ez így van rendjén, más a magánélet, más a közélet, ne keverjük a kettőt. Viselkedhetünk állatok módjára, ha meglátunk egy nőt, de amikor szavazni kell, az más.

Újságot írni, újságot kiadni csakis úgy érdemes, ha abba az van beleírva, amit a cikk írója őszintén gondol, minden, nem oda tartozó pressziótól függetlenül. Ahogy Eörsi István írta: „sajtószabadság akkor van, ha a cikk a bensőből jön".
Ha ez nem lehetséges, és ha az újságíró egyszer csak arra ébred, hogy nem azt írta le, amit akart, akár csak valamit nem úgy írt le, ahogy azt komolyan gondolta, akkor helyesen teszi, ha hóna alá csapja cuccait, és más munka után néz. Az újságkiadás ebből adódóan vállalkozás, mégpedig normális esetben magánvállalkozás, finanszírozási értelemben a legtisztább magánvállalkozás kell hogy legyen: őszinte és világosan megfogalmazott gondolatok szerkesztett állapotú megjelentetésére szakosodott vállalkozás, terméke az újság, fogyasztója az olvasó. Lapunk önállóságát lappiaci bevételei alapozzák meg: lapárbevétel, hirdetés és a hamarosan fizetőssé váló internetes megjelenés díjbevételei.
Az Élet és Irodalom szerkesztősége így fogja föl az újságírás és lapkiadás lényegét: másik lehetőség nincsen. Az ilyen-olyan apanázsokban, nemkülönben piacinak látszó, tartalmilag nagyon is irányított állami pénzekben nem hisz, olyannyira, hogy azokból nem is kér. Abban hisz, hogy az a szellemi érték, amelyet hétről hétre előállít, megvásárlásra érdemes. Abban is hisz, hogy a benne olvasható írások különösen fontosak olyan időben, amikor a kormányzat módszeresen építi le a demokratikus intézményrendszer elemeit. Önkényeskedik saját polgáraival, és fölszámolni törekszik mindent, ami nem az ízlésének megfelelő. E kormányzati erőszakoskodás egyik ellenpontjának tartjuk lapunkat.
Léte és jövője attól függ, hogy lesz-e elegendő olvasója. Más nem tarthat bennünket életben, de az olyan életből nem is kérünk.
Védjük meg értékeinket! Mi a lapot ajánljuk ehhez, legyen vásárlónk, fizessen elő az Élet és Irodalomra!

Hét eleji hír szerint a Népszabadságnak „befolyásos források" azt mondták: emlékezetük szerint zárt körben Orbán Viktor már korábban célzott arra: „ha az IMF visszajön, én el". Ha valóban ezt mondta, nem tett egyebet, mint reálisan körvonalazta, milyen politikai játéktere lehet ilyen esetben, másfelől megerősítette, hogy az IMF, ha rajta múlik, nem jön vissza. A választás megnyerése óta szinte mást sem tett, mint lankadatlan vehemenciával taposta bele magát IMF-ellenes koncepciójába, de olyan könyörtelen következetességgel, hogy most, amikor másfél évvel később szóba került a lehetséges újbóli kapcsolatfelvétel, nem is mondhat mást: a pénzügyi szervezet segítsége a kormányzás eddigi szakaszának teljes kudarcaként jelenik meg.

Ha egy mozgalom ellenszenves, az idegeidre megy, de nem tudsz vele mit kezdeni, állj az élére - juthatott eszébe Szijjártó Péternek egy hetvenes években íródott, akkoriban nagy sikerű, mára elkorszerűtlenedett kommunikációs szakkönyv ismert és kellőképpen elkoptatott tézise, amikor meghallotta, hogy összegyűlt egy nagyobb tömeg a főváros központjában, és kinyilvánította, hogy nem tetszik neki a rendszer. A jó ideje többnyire jelszavakban és lózungokban megnyilvánuló kommunikációs apparátus vezető embere megfelelőnek érezte az alkalmat arra, hogy ha már eszébe jutott, akkor el is süsse a lestrapált gondolatot, és este a televízióban már arról beszélt, hogy egyetért azokkal a tüntetőkkel, akiknek nem tetszik a rendszer. Mint kifejtette, éppen ezért alakítják át, erre kaptak megbízást az emberektől. Minthogy Az Este című műsorban, ha kormányzati szaktárs ül a stúdióban, kérdés nincsen, csak erőteljes riporteri szemmeresztés, a szóvivő ezt a gondolatot a végtelenségig kiaknázva mondhatta el, hogy 2012-re alakul át a magyar társadalom úgy, ahogy ők szeretnék.

Néhány napja elterjedt a hír, hogy Jankovics Marcell távozik a Nemzeti Kulturális Alap éléről, az új vezető L. Simon László, a parlament kulturális és sajtó bizottságának elnöke lesz. A hírt azóta hivatalosan megerősítették.
Az új vezető két napja sajtótájékoztatót tartott az utcán, mégpedig a Központi Nyomozó Főügyészség előtt, azt követően, hogy még hivatalba sem lépett, máris terjedelmes feljelentést nyújtott be a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány ellen. Közbevetőleg: nem kell ahhoz semmilyen hivatal, hogy valaki följelentsen, de újabban gyakorlat, hogy a hivatalba lépés az új munkaerő följelentésével kezdődik.

A HírTV Rájátszás című műsorában a magyar miniszterelnök az egy nappal korábban bejelentett végtörlesztési lehetőségről beszél, annak esetleges nemzetközi és alkotmánybírósági megítéléséről. „A végtörlesztés nemzetközi jogi helyzetével kapcsolatban »meg fognak bennünket támadni«, és vitára kell számítani." A miniszterelnök szerint ha néhány év múlva olyan ítélet születne az európai bíróságon, hogy jogtalan, amit a kormány most bevezetni tervez, akkor sem hárulna semmi azokra a devizahitelesekre, akik majd élnek az egyösszegű végtörlesztés lehetőségével, hanem a magyar államnak kellene akkor helytállnia.

„Aki nem ért egyet az új munka törvénykönyvének szükségességével, az a munkanélküliség pártjára áll" - mondja valaki, mindegy ki. Ez azt jelenti, hogy aki másként látja a világot, vagy a világnak a munka törvénykönyv alá tartozó viszonyait tőle eltérően ítéli meg, az rosszul lát, rosszul ítél, sőt a helyzet ennél is rosszabb, mert egyúttal olyan negatív társadalmi jelenség mellett sorakozik fel, mint a munkanélküliség.
A mondat nyilvánvalóan értelmetlen, nincs ember, akinek tetszik a munkanélküliség, sőt, aki azon gondolkodik, hogy tetszik-e neki a munkanélküliség, az, megkockáztatom, nem normális. Ebből adódóan a munkanélküliség pártján nem áll senki.