A legszomorúbb barakk
Az ember makacs: folyamatosan morális megfontolásokat keres a magyar kormánypolitikában, de nem talál. Egyet se, ami nyilván nem meglepő, hiszen Orbánék mára rögeszmeszerű, hatalommániás világlátása meg sem engedné, hogy moralizáló megfontolások egyáltalán fölvetődjenek. Most például a magyar kormányfő a szuverenitás jegyében orosz és amerikai kegyekért liheg. Egy békecsúcsnak nevezett Trump–Putyin-találkozó kapóra jött volna még akkor is, ha a két harcban álló nemzet közül az egyiket az előkészítő tárgyalásokra meg sem hívták, és amikor Ukrajna jelezte, hogy részt venne, a válasz mi más, mint vállvonogatás. Mire Orbán reagált volna mint a közvetítő ország vezetője, a találkozó gondolata is elillant.
Konszolidált
Először pitiáner ügyekről. Említésre sem méltóak, ha főszereplői nem éppen Magyarország vezetői, az építésügyi minisztertől kezdve az ügyészség vezetőin keresztül föl egészen a kormányfőig, majd azon is túl, egészen a családi legendáriummal ékesített köztársasági elnökig.
Nézzük csak a magyar államférfi gondolkodásának homlokterében folyamatosan feszülő kérdést: hogyan használhatja a hivatali gépkocsit valamelyik családtagja? Nem állítom, hogy az ország fölső vezetőinek jelentős része ezen töri a fejét, de példák sora igazolja, hogy mégiscsak. Itt van például a 2022 őszén az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében autonóm államigazgatási szervként létrejött Integritás Hatóság és annak elnöke, Biró Ferenc. A hivatal feladata az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalások kivizsgálása. Az elnök igen aktívnak mutatkozott, és több vizsgálatot indított kényes ügyekben. Rövid időn belül kiderült, hogy Biró hivatali autóját a felesége is használta.
A Forsthofferék háza
Ezt a pechet! A Tisza Párt új alelnökét úgynevezett luxizással vádolta az Ellenpont nevű kormánypárti portál, de a cikket a Forsthoffer Ágnes szüleinek tulajdonában álló ház bemutatása helyett véletlenül a Mészáros Lőrinc öccsének házáról készült fotóval illusztrálták.
A tévedést az Ellenpont úgy ismerte el, mintha az mindössze arról szólna, hogy „tíz méterrel arrébb van a ház, mint ahol mondtuk”, és szóba sem hozták, hogy a bemutatott ingatlan valójában a fideszes polgármesterből közpénzen dollármilliárdossá tett Mészáros Lőrinc szintén milliárdos öccsének, Mészáros Jánosnak a háza. Forsthoffer Ágnes maga hívta fel a figyelmet arra, hogy a képen szereplő ingatlanhoz semmi köze, erről aztán az Ellenpont azt írta – és ez a legjobb –: Forsthofferék háza a földhivatali dokumentumok szerint éppen a szóban forgó ház mellett helyezkedik el, „az utcáról valóban kevésbé látható, ezért tévesztettük el (ahogy egyébként a Google Maps is eltéveszti, az általunk lefotózott házra helyezi el Forsthofferék címét)”. Ez is egy magyarázat.
Most meg hadüzenet nincs
Mondta-e Orbán Putyinnak a 2023-as őszi találkozójukon, hogy fejezze be ezt a „katonai műveletet”? – kérdezték annak idején sajtótájékoztatón Orbánt, aki szokása szerint a kérdésre nem válaszolt. Ő inkább azt a kérdést tette fel Putyinnak, készen áll-e a tárgyalásokra a tűzszünet érdekében. Miért nevezte katonai műveletnek háború helyett az orosz–ukrán háborút Pekingben? – kérdezték tovább a kormányfőt, aki úgy felelt: „Azért, mert ez egy katonai művelet. Amennyiben nincs hadüzenet a két ország között.”
Ez a nincs hadüzenet jellemzően orbánista torzítás. A II. világháború óta nem szoktak hadat üzenni. Az Egyesült Államok például száznál több külföldi fegyveres konfliktust kezdeményezett története során, ebből öt háborúban tizenegyszer történt hadüzenet. Utoljára 1942. júniusában három ország, Bulgária, Románia és Magyarország ellen hagyta jóvá a kongresszus a hadviselést.
Magyarország, vigyázz!
Újságírók, politológusok, különböző szakmák elismert emberei ülnek az asztalnál, és aktuális politikai kérdéseket vitatnak meg. Többnyire népszerű és érdekes műsorok, a résztvevők általában ismert emberek, aktuális eseményekről mondanak véleményt. Újabban vissza-visszatérő téma Lázár János az utóbbi időkben intenzív szakaszba lépő politikai szerepvállalása. Két-három naponta fölugrik egy köztéri padra, és parázsló beszédeket mond. Maradandó alakítását Kisvárdán mutatta be a nem túl nagy számban egybegyűlt sereglet előtt: „Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél hamarabb hagyják abba.” Már akkoriban sem volt egészen világos, mit jelent a Fidesz nevében üzenni a luxizóknak, merthogy a luxizók túlnyomórészt fideszesek vagy a Fidesz környékén lődörgők. Sőt Lázár maga is az, mégpedig az urizálón luxizó alkategória, lovasparkkal, kastéllyal, fácánvadászatokkal, ingatlanokkal és vidéki földbirtokokkal (forrás a vagyonbevallása).
K2
Három hónappal ezelőtt, amikor Donald Trump bejelentette, hogy a továbbiakban nem támogatja Ukrajna honvédő háborúját, és már azokat a fegyvereket se szállítja le, amelyekre a Biden-kormányzat ígéretet tett, sőt semmilyen támogatást nem nyújt, Orbán és Szijjártó külügyminiszter egymást harsogták túl, mondván: így viselkedik, aki a béke pártján áll.
Három hónappal később – vagyis most – Donald Trump bejelentette, hogy miután a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott újabb telefonbeszélgetése eredmény nélkül zárult, bosszúból ismét fegyvereket küld Ukrajnának. A nyilatkozatban Trump csak védelmi fegyvereket ígért, de a demokrata után a republikánus adminisztráció is támadófegyvereket küldhet Ukrajnának. Szijjártó tizenkét órán belül az okokat is elmagyarázta nekünk: a hibás Brüsszel. „Ha az európai politikusok és az ukrán politikusok nem gáncsolták volna folyamatosan ezen béketörekvéseket, akkor azok akár már mostanra is sikert érhettek volna el.”


