Ősztől megindulhat a lovas oktatás több általános iskolában is, ezzel a gyermekek közelebb kerülhetnek a lovas kultúra megismeréséhez – írja a kormányzati portál, állandó és felbecsülhetetlen értékű szellemi táplálékom, amelynek a tanulmányozása egyébként nem mindig felhőtlen öröm. Ezt a mostani bejelentést viszont csak üdvözölni lehet, függetlenül attól, hogy az oktatásügyben érintettek pillanatnyilag inkább annak a megismeréséhez szeretnének közelebb kerülni, hogy a szeptemberben hatályba lépő és az egész eddigi struktúrát fölforgató új közoktatási törvénnyel összefüggésben konkrétan kinek mi lesz a dolga, ki miért fog felelni és ki hogyan finanszírozza mindezt, már ha egyáltalán finanszírozza valaki.

Mindezt persze csak akkor vezetném elő, ha akadékoskodni akarnék, de hát nem akarok.

Kormányunk, ha minden jól megy, hamarosan kisajátíthat bármit, amit akar. Épületeket, szántókat, erdőket, mezőket, ami csak megtetszik neki, és meg se kell indokolnia; a részletek a kormany.hu oldalon olvashatók. Önnön célját a törvényjavaslat a következőképp határozza meg: „…a kisajátítási eljárások gyorsítása, egyszerűsítése, ügyfélbarátabbá tétele, olcsóbb lefolytathatóságának elősegítése”. Az ügyfélbarát kisajátítás perspektívája már önmagában véve is szívmelengető, de a nóvum nem ebben, hanem egy barokkosabb felépítésű mondatban rejlik: „A javaslat bővíti azon esetek körét, ahol nem szükséges külön vizsgálni azt, hogy kisajátítással biztosított közösségi előnyök meghaladják a tulajdonelvonással okozott kárt, ugyanis a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek minősített beruházások esetében ezen feltétel értelemszerűen már fennáll.”

A tündérmesének a valósághoz semmi köze nincs. Az idősebbek számára, akik még olvastak meséket, ez magától értetődik, a fiatalabbaknak kevésbé, így aztán nem csoda, hogy nemzetgazdasági miniszterünk világsikert aratott tévéinterjúját a honi közvélemény értetlenkedéssel fogadta, az általa mondottakat pedig boldog-boldogtalan összeveti a magyar gazdaság aktuális helyzetére vonatkozó adatokkal, aztán diadalittasan mutatja ki, hogy még csak nem is hasonlítanak. Pedig Matolcsy nem a valóságról beszélt, hiszen arról neki fogalma sincs, hanem a létezésnek amaz elfátyolozott dimenzióiról, melyeket csak ők ketten látnak, a két géniusz.

Lázár frakcióvezető szembefordul mesterével, a nagy hatalmú, könyörtelen, sötét úrral, minthogy a demokráciát kell most néki megmentenie. Lázár frakcióvezető tudván tudja, hogy rettentő mentora úgy söpri el őt, ha akarja, mint orkán a galambszart, és azt is tudván tudja, hogy a sötét úr semmifajta feleselést nem tűr, viszont az ő demokratikus elkötelezettsége – Lázár frakcióvezetőé – oly hallatlan erejű és oly mélyen gyökerezik, hogy ehhez képest semmi se számít. Muszáj kiállnia a robogó gyorsvonat, sőt inkább cunami elé, magasba emelve a demokrácia szent zászlaját, mert ha nem így cselekedne, akkor nem felelne meg az önmagával szemben támasztott hallatlanul magas erkölcsi követelményeknek, továbbá az ő akaratának maximája nem érvényesülhetne általános törvényhozás elveként, vagyis Kant forogna a sírjában, és ezt Lázár frakcióvezető egy pillanatig el nem viselheti.

Az Unió agrárpolitikája drága, pazarló és kártékony, elviszi a közös kassza felét, olvasható a Wall Street Journal hétfői publicisztikájában, eszerint tehát a Common Agricultural Policy leginkább a magyar gazdaságpolitikára hasonlít, s mint ilyen, hozzánk a lehető legközelebb áll.

Viszont a cikk azt is írja, hogy a CAP a közép- és kelet-európai gazdálkodókat hátrányosan különbözteti meg.

Du verdammter Mutterficker, kiáltja egy szittya hang a lelkünk mélyén, egyidejűleg mély együttérzés tölt el minket Antalffyék, Csányi, Hujber, Leisztinger, Mészárosék, Nyergesék, Zimmermannék és a többi hátrányos helyzetű magyar nábob iránt, ők ugyanis évente és hektáronként háromszáz eurónyi, azaz nagyjából nyolcvanhatezer forintnyi területalapú támogatást kapnak, míg ellenben a görögök hatszázötven eurót, ami százezer forinttal több.

Nagyszombat délelőttjén a Blaha Lujza tértől a Rókus-templomig állt a sor, néhol a járda teljes szélességét elfoglalva. A téren sátor, rajta felirat: Ételosztás. A várakozókat nem engedik közel hozzá, a sor a tér sarkánál kezdődik, a vége pedig egyre távolabbra kerül. Még csak fél tizenegy van, az elöl állók nyilván reggel óta várnak, vagy ki tudja, talán hajnal óta. Nem állítanám, hogy angyali türelemmel, de várnak.

Elöljárónk igazat szólt, Magyarország csakugyan nem lesz gyarmat. Ahhoz ugyanis, hogy valamely földterület gyarmattá váljon, kellenek először is gyarmatosítók, akik az illető térségben fantáziát látnak, és invesztálni is hajlandók bele. A gyarmatosítás többnyire avval indul, hogy a gyarmatosító hozza a pénzt. Elöljárónk maga is így látja, hiszen a minap arról beszélt, hogy a modern kor gyarmatosítója türelmesen cserkészi be áldozatát, éberségét elaltatja, zsebeit rengeteg pénzzel teletömi.

Mire a nyomorult föleszmél, addigra már a bőre alatt is pénz van, ő pedig „nem is érti, s aztán nem is akarja érteni, mi történik vele”.

 „Az Unio csak el szeretné venni tőlűnk amit a szocik még nem adtak oda, pl:ivóvíz­kész­let, és attól félnek, hogy a kormánynak sikerűl egy erős gazdaságot kiépíteni, ezért támadják hazánkat. alegrövidebb időnbelűl ki kell lépni az unióból, a szocik által, és azelő­deik által felvett hitelek visszafizetését meg kell tagadni, a piacokat újra kell nyitni kelet felé és pár éven belűl felfejlődik az ország.a multikat ki kell zavarni az országból!” – írja a joallam.kormany.hu fórumon egy hozzászóló, aki az oldalon megnyilatkozó felelős állampolgárok szellemi elitjéhez tartozik. A többi észrevétel kevésbé tűnik lucidus­nak, evvel együtt azok is figyelemre méltók, mert fontos következtetésekre jutunk általuk. Rájövünk, hogy mentális tekintetben a kormány úgy viszonyul az övéihez, mint a levegőégben szárnyaló réti sas a mocsárhoz, amely fölött körözni szokott.

Cserna-Szabó András–Fehér Béla: Ede a levesben. Gasztrokrimik. Magvető-M-Érték Kiadó, Budapest, 2011. 264 oldal,3490 Ft

Rigó úr a hét eleje óta államadósság-csökkentő happy hourt tart az Énekes Rigóban, borok, sörök és tömények délután hattól hétig fél áron. Rigó úr együtt érez városának magyar lelkületű, hazájuk és nemzetük sorsa iránt felelősséget vállaló polgáraival, akiket a múlt héten még súlyosan frusztrált az a tudat, hogy nem lehetnek ott se a budapesti, se a győri államadósság-csökkentő koncerten, így tétlenül kell nézniük, amint Mária országa az államadósság óceánjában fuldoklik, s végül a körötte hemzsegő tőzsdecápák martaléka lesz. Azóta viszont, hála Rigó úrnak, mindenki megkönnyebbült, evvel párhuzamosan délután hat és hét között az Énekes Rigóban talpalatnyi szabad hely nincs, a vendégek boldogok, és nem is akarnak hazamenni.

Polak, Węgier többé nem dwa bratanki, sőt nem is bratanki egyáltalán. Nincs bratankiság, háború van, egy mindenki ellen és mindenki ellenünk, immár a lengyelek is. Megírta az újság, hogy Stanisław Pięta és Arkadiusz Czartoryski képviselők Orbán Viktort támogató határozatot terjesztettek elő a szejmben, rámutatva, hogy az Unió Orbán országát zsarolja, és a belügyeibe avatkozik. El a vörös kezekkel a független Magyarországtól, hangoztatták Pięta és Czartoryski képviselők, majd mi történt? Magyarországot támogató indítványukat a szejm posztkommunista többsége leszavazta. Persze mi, magyar emberek, nagyon jól tudjuk, hogy a szejmben a Polgári Platform (az egyelőre még Orbán által alelnökölt Európai Néppárt tagja) és a vele koalícióban lévő Lengyel Néppárt birtokolja a többséget, vagyis a mi jobboldali barátaink szavaztak ellenünk, ám azt még jobban tudjuk, hogy a vörös kezek elérnek mindenhová.