A víz nem csupán elemük a földközi migrációknak, hanem költői szemantikájuk is egyben.

„Az utazások vége”. Meglepő, első olvasatra ellentmondásos címet adott Claude Lévi-Strauss a Szomorú trópusok nyitó részének. E szellemi önéletrajz ugyanis éppenséggel utazásokról szól: az etnológus mesél átkeléseiről az Atlanti-óceánon, beszámol Brazília belső vidékeiről és népeiről, India varázsáról. Lévi-Strauss elmesél egy másik, tudományos „nagy utazást” is: miként alapozták meg a világban hosszú évtizedek során szerzett tapasztalatai a szerző etnológiai tudását. Érzelmes utazások és bölcseleti pályafutás a nagyvilágban, földrészeken és tengereken átívelő tudományos expedíciók: hogyan is érhetnének véget egy ilyen regényes önéletrajz kezdősoraiban?

Ami idézőjelben van, elhangzott. A szereplők valamennyien valós személyek, leszámítva az elbeszélőt,

aki a képzelet szüleménye. Az élet nélküle is töményen zajlik, hagyjuk hát őt szabadon bóklászni

saját szövegében, és tegyük az egész történetet idézőjelbe.