Nyáron a családommal vonattal utaztunk a horvát tengerpartra. A Vrbovec nevű kisvárosban éjjel másfél órát kellett várni a zágrábi csatlakozásra. Az állomáson mindössze mi és egy középkorú magyar pár tartózkodott. A koromsötétben a kopottas állomás lámpája világított csupán, a távolban gyárak morogtak. Ahogy telt-múlt az idő, elszenderedtünk a várakozásban. Egyszer csak valami üvöltésre riadtam föl: a magyar pár Orbán uszításait élvezte a csutkára hangosított telefonján. Abban a percben legszívesebben elfelejtettem volna magyarul. Iszonyatos koncentrációt igényelt, hogy ne halljam a migránsozás, a brüsszelezés fülsüketítő himnuszait. Egy idő után nem bírtam tovább, javasoltam a szintén fölébredt családomnak, hogy menjünk a közeli kis kocsmába.

A kocsmában a helyi törzsvendégek a maradék sörüket itták. A pincér kedves volt, utolsónak minket is kiszolgált, majd lezárta a kasszát. Körülbelül negyedóra múlva odajött a pár az állomásról. Magyarul szóltak a pincérhez, aki jelezte nekik, hogy nem érti őket. Odamentem tolmácsolni, amikor pedig a magyar férfi megtudta, hogy lezárták a kasszát, hőbörögni kezdett, mi van, itt nem szeretik a magyarokat? Párja okosabbnak tűnt, csillapította, hogy nem erről van szó, majd váratlanul oroszul megköszönte a tolmácsolást. Mint valami rémálomban, azon sem lepődtem volna meg, ha a kocsma mosdójából Kádár elvtárs lovagol ki Horthy fehér faszán.

Gyerekkoromban volt egy kedvenc rajzfilmem, a Speedy Gonzales. A macska-egér- harc sztorik egyikében a macska föladja az egérvadászatot, mondván, ha nem tudod legyőzni, akkor csatlakozzál hozzá, majd felveszi az egérmaszkot és együtt mulat a legyőzhetetlen Speedy Gonzalesszel. A szabadság éppen ilyen fogalom, megfoghatatlan és legyőzhetetlen, akárcsak Speedy Gonzales. Ideig-óráig rá lehet húzni a társadalomra, az egyénre a politikai kényszerzubbonyt, ám előbb-utóbb kitör. Nincs az a diktatúra, nincs az az állam, amely képes lenne örökre foglyul ejteni, elnyomni. Miért engedjük újra és újra a ripacs népvezéreknek, hogy gumiszobába zárjanak? Miért adjuk föl a humort a politikában, a gondolkodásban?

Ahogy leereszkedtünk libasorban a hajó lépcsőjén a partra, körberajzottak minket a tuktuksofőrök. Very cheap!, kiáltozták. A tuktuk autós riksa, valami olyasmi, mint a motoros tricikli. Úgy kellett elfutnom az erőszakos sofőröktől, sőt, olyanok is akadtak, akik perceken át követtek. A kikötőt akartam körbejárni, ám annyira rámenős volt az egyik tuktuksofőr, hogy kötélnek álltam, vigyen el az óvárosba. Amint beültem a csicsás, arab betűkkel telepingált járgányba, odaszaladt hozzám egy másik vezető, a karomat rángatta, hogy vele féláron furikázhatom. A sofőröm kiszállt, veszekedni kezdtek, végül pofon is csattant. Amikor már a földön birkóztak, kiszálltam a tuktukból, és szép csendben eloldalogtam. Ám nem sokáig maradhattam egyedül, mert rám szálltak a karperecárusok. Még mielőtt bármit is szóltam volna, ráhúzták a karomra a bőrből készült, elefántmintás bizsukat, alig tudtam leszedni őket.

Ám a nemzet sokszínű, rétegzett, belefér a többségitől eltérő, azzal összefüggő kisebbségi identitás is. Éppen a nemzetek közötti kölcsönhatás adja a fejlődés dinamikáját. Végel László a miloševići nacionalizmus tombolásakor jegyezte le a következőt: „Ha oly sokan hivalkodnak a nemzeti hovatartozással, akkor a paradox kozmopolitizmussal, a keserű magányossággal rejtegessük őszinte, mély nemzeti érzéseinket.” (Levél szerb barátomhoz)

Jugoszlávia fölbomlásakor átéltem azt az identitásválságot, amely mindmáig meghatározza a világomat. Nem sírom vissza a korántsem makulátlan múltat. Ami jó volt belőle, azt érdemes továbbgondolni, méghozzá az emancipáció, a heterogenitás és a tőke bírálatának önigazgatási elveit immár európai kontextusban (vö.: Losoncz Alpár: A hatalom (nélküliség) horizontja). A jugoszláv bukás számomra világossá tette, az identitást a változásban érdemes megragadnom, ami nem egyenlő a „globálnyikok” (Tandori) szépen becsomagolt „mozgósítható állományával” (Heidegger).

A nő a bal kezével megdörzsölte a homlokát, a jobbal pedig a hamutálcába pöckölte a rúzsfoltos cigarettáról a hamut. Esküszöm, hogy én nem csináltam semmit, bizonygatta újra a férfi. A nő csak hallgatott, a pirosan duzzadó ajka szinte eltorzította szép vonásait. Fölfigyeltem az ajkán parázsló sebre, égési foltnak tűnt. Mélyen beleszívott a cigarettájába, amikor pedig kifújta a füstöt, a szürke gomolygásban egy pillanatra elmosódott az arca...

...amikor feloszlott a füst, a Három Halból vagy Csajból csak egy roncs maradt. Hiába zavarták el a véreskezű zsarnokot, Pocok is elhagyta az országot. Úgy tűnik, a Három Hal tulajdonosa szintén kereket oldott, a halászhajó évről évre süllyed egyre mélyebbre a Tisza iszapjába.

Radoslav Petković: A halál tökéletes emlékezete
Svetislav Basara: A merénylet angyala
David Albahari: Különös történetek
Maja Solar: Jellemző, hogy nem természetes

Magyarország pár évtized alatt elpusztult. Kötelező pesszimizmus: senki sem nyújtott feléje védő kart, mert ha odanyújtja is, csontig rágja. Nem, nem az oroszok voltak. A soron lévő Putyin öregkorára visszademokratizálódott, Alice Cooper lemezeit gyűjtötte, a dalszövegeket személyesen fordította oroszra. Wellcome to my nightmare, Добро пожаловать в мой кошмар, dúdolgatta a családi albumát lapozgatva. Magyarország addig sem érdekelte különösebben, pitiáner üzlet, atomhulladék-ország, кoнeц. Putyin különben is jó ember, minek is segítene bárkin

Spenót átölelt. A vállára hajtottam a fejem, ám combjaim feszesen összezárultak, mintha a vér is megkötött volna bennük, alig tudtam mozdulni. Végül egymás mellé kuporodtunk a földre, szemem már hozzászokott a sötéthez, érzékeltem magam körül a hideg szerszámokat, úgy hatott, az ásó, a lapát, a gereblye is tanúja a vallomásomnak. A tetőn egyre hangosabban kopogott az eső. Idővel kalapácsütésekként hatott, mintha valaki ítéletet harsogott volna fölöttem. Arra vágytam, hogy az eső elöntse a fészert, a házat, az egész várost. Hogy belefulladjak az özönvízbe. Spenót félbeszakította a gondolataimat. A szüleimtől kapott nevemre volt kíváncsi.

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)