A szövetségesek szemében a magyarországi svábok egyértelműen a Német Birodalom támaszai voltak, s így kollektíve bűnösök. Ez azonban egészen biztosan nem igaz. Hogy sokan közülük a németek támaszai voltak, jó néhányan az SS-be is beléptek, az nem vitatható – Illés Klára családjában is volt olyan német felmenő, aki belépett az SS-be –, de vajon ez a kollektív bűnösségről szóló állítás, ha van olyan egyáltalán, hogy kollektív bűnösség, a magyar lakosságra nem lett volna alkalmazható? A magyarok bizonyára józanabbul nézték a háborús történéseket, valószínűleg előbb belátták, hogy a németek elvesztették a háborút, de kivéve az antifasiszta ellenállókat és persze a zsidókat (Budapesten, másutt már egy se volt) senki nem örült az oroszok bejövetelének. A többségnek ez nem felszabadulás volt. Brutális, erőszakos megszállás.

Az átjutás, és ez az a fajta megváltás, amely nem valami transzcendens jövőre utal, az után következik be, hogy akaratlanul kihallgatja már rák-halálára készülő Valborg nagynénje vallomását. „… megbizonyosodtam róla, hogy nincs ott semmi, csak üresség.” –  mondja Valborg. „Üresség és sötétség. Az ember ne várjon semmi mást. Ezt mondta el suttogva Birger bácsinak. Mert ő tudta. Ott és akkor, közvetlenül a határ előtt. Engem nem fogtok térdre kényszeríteni. … nem térdelek le senki előtt. És nem Birger bácsira gondolt. Volt hozzá bátorsága!”

De az ő igazi megváltása, az átjutás – s ez az, amiről az Egy másik élet hallgatott, mert megígérte a nőnek, hogy soha senkinek el nem mondja – szeretkezése tizenöt éves korában egy ötvenegy éves nővel, a Larssonék házában, a gyalult deszkapadlón. „Miután elhagyta a legbelső, titokzatos és fantasztikus legbelső teret, nem vetette életfogytig tartó rabságra, nem csinált belőle rabszolgát, aki az út végén a mennybe vagy a pokolba kerül. És amivel nem járt semmiféle nagy elköteleződés, csak megváltás és szabadság.” „Hát ez volt az, amiről álmodott, és tudta, hogy ilyet, ami itt és most történik a Larssonék konyhájában a simára koptatott deszkapadlón, még nem élt át soha. Ez itt maga volt az Énekek éneke, az örökkévalóság, az idő, talán az idő teljessége, ennél erősebben ezt soha nem fogja átélni, de mindenesetre részese volt a legnagyobb dolognak, ha úgy vesszük. Ez volt a nagybetűs élet, ez, itt, most.…hogy átjutott! hogy hirtelen övé lett a megváltás kegyelme! hogy ilyen az, amikor valaki megvilágosodik és üdvözül! Átjutott. Ez volt maga az élet.” Hogy ezt az életre felszabadító élményt egy egész élet követi, melyben jó és borzalmas váltogatják egymást, az mit sem számít. Csak az számít, hogy megváltatott és szabad.

Ludassy Mária: Fel­vi­lá­go­so­dástól elsötétítésig. Politikafilozófiai írások. Atlantisz Kiadó, Kísértések sorozat, Budapest, 2014. 160 oldal, 2695 Ft

Jó néhány évvel ezelőtt elindultunk a lányommal. Valami kis örökségből lakást próbált venni. A hirdetésekből egyértelműen kiderült, hogy ezért a pénzért csak az úgynevezett Csikágóban hirdetnek lakásokat. Hát arra vettük az utunkat. Az első lakás, amelybe beléptünk, kényelmes polgári lakás volt. A minket betessékelő úr mindjárt azzal fogadott, hogy ő cigány. Sem nem volt rá büszke, sem nem volt frusztrált emiatt. Biztos ez? Persze azt is elmondta, hogy zeneakadémiát végzett.

Ma éjjel azt álmodtam, hogy Old Amsterdamban vagyok, nagy a nyüzsgés az utcákon: faasztalok és fapadok vannak kitéve, szürcsöljük az Amstelt, vagy a nem Amstelt. Mindenesetre valami jó sört. Ez az Old Amsterdam persze cseppet sem hasonlít nemcsak New Amsterdamra – melyet ma New Yorknak hívnak –, hanem az Amstel – most folyó, nem sör – mentire sem. Leginkább olyan, mint egy monumentális romkocsma. Egyetlen épület maradt meg az emlékezetemben, román kori alapokon gótikus boltívek, s mindennek a tetejébe kisebb-nagyobb neoromantikus tornyok: leginkább a New York-palota tornyára hasonlítottak. De az épület kihalt volt, rajtam kívül senki nem mászkált benne. De szép is ez a Közép-Európa! – gondoltam, s a sörözők között lapozgatni kezdtem Claudio Magris A Habsburg-mítoszát meg Fejtő Ferenc II. Józsefét.

Gyimesi Júlia: Pszichoanalízis és spiritizmus. Typotex Kiadó, Budapest, 2011. 208 oldal, 3500 Ft

Szászi Júlia: A Császárváros. Bécsből Bécsről. Második, bővített kiadás

Az utóbbi időben háromszor is azt álmodtam, hogy jöttem le valami lépcsőn; amikor aztán úgy láttam, hogy több lépcsőfok nincsen, léptem még egyet, mintha már sík talajon járnék, és nagyot zöttyentem: volt még egy lépcsőfok - s felébredtem. Láthatóan nem dolgoztam még fel a traumát, melyet saroktörésem jelentett. Akkor valóban ez történt velem, de a „lépcsőfok" vagy 60-70 centi magas volt. Rettenetes fájdalom nyilalt belém, tudtam, hogy valami eltörött, s bár megszólalni nem tudtam, mégis tisztában voltam vele: a lábtörésen kívül más fizikai bajom nincsen. Hogy ez a lábtörés saroktörés, s hogy a saroktörés - ha a fájdalom nem is tart sokáig - ugyancsak kellemetlen dolog, azt persze nem tudtam.

Esze Dóra: Ellenség

W. G. Sebald: Szédület. Érzés. Fordította Blaschtik Éva

Követési távolság