Várhegyi Éva

Szaporodnak a kormányfő hatókörébe vont bankok Magyarországon. Elvesztett autonómiájuk növeli a magyar bankrendszer működési kockázatát, aminek terhe a tulajdonosok mellett (gyakran helyette) a társadalom szélesebb köreire: a betétesekre és hitelezőkre, esetenként az adófizetőkre hárul. Még inkább megnőhet ez a kockázat, ha a politika szolgálatába állított bankokat egy szervezetbe vonják össze, amelyet baj esetén a „túl nagy ahhoz, hogy elbukjon” elv alapján kell megmentenie az államnak.

Tovább

Lassan elfelejtjük, milyen is inflációs környezetben élni, hiszen évek óta alig változik nálunk az árszínvonal, sőt vannak olyan termékkörök (pl. az üzemanyagok), amelyek ára még csökkent is. Pár éve nem kell azon aggódnunk, hogy nehezen megszerzett jövedelmünk elértéktelenedik, ha nem költjük el azonnal. A jegybankárok is egy időre megszabadultak az árstabilitás őrzésének nyűgétől. De vajon felkészült-e a jegybank arra, hogy amikor véget ér az inflációmentes korszak, gátat szabjon az esetleg újból meglóduló árdrágulásnak?

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

„Ám tartsanak a többiek odakinn jog-, béke- és rendbontóknak: megvannak az eszközeink, hogy addig verjük fejbe a világot, amíg meg nem változtatja a rólunk alkotott véleményét, és nemcsak csodál, hanem meg is szeret bennünket.” (Thomas Mann: Doktor Faustus) A kijelentés akár Orbán Viktor szájából is elhangozhatna. „Rendszerváltó” politikájának jó néhány aktusával – a demokratikus jogállam legfőbb intézményeinek hatástalanításától a jogsértő különadókon keresztül a nemzetközi egyezményeket semmibe vevő „migránspolitika” érvényesítéséig és a Paks 2 beruházás elfogadtatásáig – sikerült addig gyepálniuk a „világot”, amíg az végül megadóan rábólintott, vagy legalábbis diszkréten elfordította a fejét. Jó érzékkel játszott arra, hogy minden csoda három napig tart, s az új, meghökkentő lépések sokkja elnyomja a régiek döbbenetét.

Tovább

A kormány eddig is előszeretettel magasztalta politikája nagyszerűségét, ám most, a választások közeledtével minden fórumon azt hirdeti: a miénk a világok legjobbika, és különösen így van ez a gazdaság tekintetében. Hogy állításukat igazolhassák, a politikusok és a szolgálatukba szegődött szakemberek úgy operálnak a célirányosan megválasztott és „tálalt” adatokkal, hogy közben nem törődnek a valóságos összefüggésekkel.

Tovább

Tovább

Két év telt el a közel százezer befektető több százmilliárd forintnyi megtakarítását érintő brókerbukások óta. Az időközben felderített újabb csalások azt jelzik, hogy kevéssé okultunk a rendszerváltás óta leleplezett több tucat befektetési svindliből, holott a többségüket egy kaptafáról húzták le. Erről azok a politikusaink is tehetnek, akik maguk is haszon­élvezői az ilyeneknek, érintettségük miatt akadályozzák az igazságszolgáltatást, és vagyonosodásukkal is rossz példát mutatnak.

Tovább

A magyar gazdaságpolitika alakítói versenyképességi fordulatot hirdettek meg, amelyet számos változással kívánnak megvalósítani. Az elhatározás komolyságát azonban kérdésessé teszi, hogy sem a gazdaságpolitikát megalapozó ideológia, sem a hatalomgyakorlás mikéntje nem módosul; így viszont az egyes részterületeken végrehajtott megannyi korrekciótól sem várható érdemi fordulat. Feltehetően ez is a cél: sok mindent megváltoztatni azért, hogy minden a régi maradjon.

Tovább

Csaknem ötévnyi „bóvli” besorolás után már a második hitelminősítő helyezte át a magyar államot a befektetésre ajánlott kategóriába. A Fitch Ratings májusi felminősítése után szeptemberben a szigoráról híres Standard & Poor’s is javított az ország besorolásán, így nem kétséges, hogy a Moody’s is megteszi ezt a novemberben esedékes felülvizsgálata során. Mit tükröz és milyen következményekkel járhat a hitelminősítők értékítéletének pozitív változása? 

Tovább

Azt is egyértelműen jelzi a mostani ügy, hogy semmi sem számít, bármi hatalmi játékszerré válhat. Még a „vidék bankjának” tartott, eredendően a „kisemberek” tulajdonát képező takarékszövetkezeti szektor is.

Tovább

Most már (többé-kevésbé) nyílt lapokkal játszik az MNB vezetése: az Alkotmánybíróság döntése nyomán kénytelen nyilvánosságra hozni alapítványai költekezését. Ám a „terített” durchmars teljesítése sincs veszélyben, hiszen az ütőlapok továbbra is Matolcsy Györgynél és bizalmasainál maradtak. Most is szabadon dönthetnek a több százmilliárd forintnyi közpénz felhasználásáról, nekünk csupán a kukkolás „élvezete” marad.

Tovább

Az utóbbi évek szembeszökő devianciája, hogy a 2008-as válság lecsengését követően sem folytatódott a magyar gazdaság felzárkózásának két évtizede beindult folyamata, pedig az Európai Unió 2007–2013 közötti költségvetési ciklusában fajlagosan Magyarországnak szavazták meg a legtöbb támogatást: összesen 23 milliárd eurót, az időszak teljes bruttó hazai termékének 3,5 százalékát.

Tovább

Nem kétlem, hogy a Fővárosi Törvényszék a legjobb tudása és lelkiismerete szerint hozta meg döntését. A laikus kívülálló számára azonban mégis furcsának tetszik, hogy az ítélet úgy láttatja, mintha a csalás és sikkasztás miatt elítélt bróker a hivatali felettesei tudta nélkül folytatta volna huzamos időn át törvénysértő tevékenységét,

Tovább

Nem tartott sokáig a béke a bankszektorban: már áprilisban újra előkerült a korbács. Bár az EBRD-megállapodásban a kormány vállalta, hogy a jövőben nem alkot olyan jogszabályt, amely közvetlenül rontaná a bankszektor profitabilitását, a Quaestor-törvénnyel mégis ezt tette. A saját felelőssége politikai konzekvenciájától menekülő kormánypárt nagyvonalú kárrendezést ígért – de a végtörlesztési törvényhez hasonlóan megint a bankok kontójára.

Tovább

Tovább

Tovább

Közgazdászként nem vehetem a bátorságot, hogy megítéljem, jogszerű-e vagy sem, amit az MNB a támogatáspolitikája jegyében művel. Ám azt a véleményemet megoszthatom, hogy e tevékenységek jó része nem illeszkedik az MNB-törvény, illetve a funkcióját és jogállását kijelölő Alaptörvény szelleméhez. Azt is vélelmezem, hogy az MNB pénzéből létesített alapítványok államkötvény-vásárlásaikkal közgazdasági tartalmukat tekintve, de facto az uniós tilalom alá eső monetáris finanszírozást valósítanak meg, még ha maguk az alapítványok de jure nem részei is a jegybanknak, és ezért formailag megtehetik. 

Tovább

Ketten egy új könyvről  - Thomas Piketty: A tőke a 21. században. Fordította Balogh-Sárközy Zsuzsanna. Kossuth Kiadó, Budapest, 2015. 703 oldal, 8500 Ft

Tovább
Élet és Irodalom 2021