► Jean-Jacques Rousseau: Ön­­élet­rajzi írások II. Vallomások. For­dította Benedek István, Be­ne­dek Marcell, Ludassy Mária, Mik­lós Tamás. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2023, 775 oldal, 7690 Ft

A tizenkettedik (utolsó) könyv már a sötétség korszakának leírására vállalkozik, mégis, itt tűnik fel ismét – igaz, csak rövid időre – a boldogság képe. Rousseau visszavonul Saint-Pierre szigetére, ahol önfeledten élvezi a tétlenséget, melynek apológiáját is adja: „A tétlenség, amelyet én szeretek, nem a semmittevőé, aki karba tett kézzel megszünteti minden tevékenységét, nem cselekszik és nem is gondolkodik. Az én tétlenségem olyan, mint a gyermeké, aki folytonos mozgás közben semmit sem csinál, és ugyanakkor a fecsegőé, aki összevissza beszél, de közben kezét sem mozdítja.” Ekkor fedezi fel a növénytant, válik botanikussá. A váratlanul megtalált idillt, a „szenvedélyesen élvezett nyugalmat”, egyedül az elvesztése miatti aggodalom zavarja, mely hamarosan beigazolódik. A sziget kormányzója távozásra szólítja fel Rousseau-t, kiűzve őt Paradicsomából. A Vallomások itt véget érnek, majd tovább folytatódnak A magányos sétáló álmodozásaiban, melyek az utolsó éveket (1776-78) jelenítik meg, amikor Rousseau már nem tartja magát sem filozófusnak, sem írónak, csupán egyszerű botanikusnak, aki a természetet járva olyan helyeket fedezhet fel, melyeket még nem szennyeztek be az emberi lábnyomok.

Franz Rosenzweig: A megváltás csillaga. Fordította Bíró Dániel, szerkesztette Tatár György. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023, 552 oldal, 5990 Ft

A huszadik századi filozófia ezen alapműve – száz éven át – magyarul elérhetetlen maradt, emiatt az elmúlt év egyik legfontosabb hazai könyveseményét az jelentette, hogy Bíró Dániel fordításában végre megjelent. A várakozás hosszúságát némiképp jelzi, hogy a készülő fordításról először több mint húsz éve, filozófia szakos tanulmányaim során hallottam, Tatár György feledhetetlen óráin. A megváltás csillaga azonban még sokáig „eljövendő könyv” maradt, amire magyarázatot ad, hogy ez valóban „a filozófiai irodalom egyik legnehezebb könyve”, ahogy Gershom Scholem írja barátja halála után tartott emlékelőadásában, mely most a könyv bevezetéseként olvasható. Talán a Kalligram Kiadó közösségi oldalán jelent meg egy csodálatos fénykép, melyen a fordító harminc éven át készült fordítását tartja a kezében: kicsit olyan, mint egy becketti alak, de ő azt sugallja, van remény.

► Jan Gondowicz: Transz­auten­tikum. Bruno Schulz nem tiszta formái. Fordította Pálfalvi Lajos, Vas Viktória. Gondolat Kiadó, Buda­pest, 2023, 240 oldal, 4950 Ft

Mindazonáltal Schulz számára először volt a kép. Visszaemlékezésében erről így ír: „Hat vagy hét éves lehettem, amikor rajzaimban minduntalan visszatért egy leeresztett tetejű fiaker képe, amint égő lámpásokkal kihajt az éji erdőből. Ez a kép fantáziám vastartaléka, megszámlálhatatlan, mélybe tartó csomópontja. A mai napig nem merítettem ki metafizikai tartalmát.” Ebből a gyermekkori álomképből nő majd ki a Fahajas boltok vagy a Szanatórium a Homokórához magánmitológiája. Ugyanígy A bálványimádás könyvének feketesége is ott kísért a későbbi elbeszélések hátterében, egy olyan éjszakai világként, mely egyszerre a bacchanáliák és a bordélyházak világa, az eksztatikus mámor és a profán perverzitás színhelye. Gondowicz érzékletesen mutatja be azt a rajztechnikát, melynek révén Schulz a régi, lekapart fotólemezeken a feketeség kimeríthetetlen gazdagságát hozza létre.

► Walter Benjamin: Hasis Mar­seille-ben. Fordította Zsellér Anna. Kijárat Kiadó, Budapest, 2023, 255 oldal, 4900 Ft

Az új válogatáskötet számos szövege gondolatkép, de más írások is kapcsolódnak az Egyirányú utca fő témáihoz (például helyek, utazások, álmok, vagy a gyermeki tapasztalat kérdése kapcsán). Ahogy ezt gyerekkoráról szóló csodálatos feljegyzései is igazolják (Berlini gyermekkor a századforduló táján), Benjamin született városi ember volt, a természetről ritkán, és akkor is némi idegenkedéssel írt. Városképei viszont megragadóak és szemléletesek, szinte úgy érezzük, hogy vele együtt kószálunk Nápoly, Nizza, Weimar, Mar­seille vagy Párizs utcáin. Olyan városportrékat tár elénk, amelyek kirajzolják az adott hely jellegzetes arculatát, miközben pontosan bemutatják szerkezetét, építészetét, szokásait, társadalmi rétegzettségét. Így megtudjuk, hogy Nápolyban mindent áthat a vallásos érzület és a teatralitás, az emberek templomok nyomán igazodnak el és széles gesztusokkal kommunikálnak ebben a szürke, sziklaszerű, porózus városban, mely mintha még mindig a múltjában élne. Nizzában egy karneváli forgatagba kerülünk, Weimarban betekinthetünk Goethe dolgozó- és hálószobájába, mely egyszerűségében szigorú és cellaszerű, Marseille-ben pedig, ahogy ezt a könyv címe jelzi, egy hasiskísérlet tanúi lehetünk.

► Marcel Proust: A hetvenöt kéziratlap és egyéb kiadatlan írások. Fordította Forgách András. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 436 oldal, 5999 Ft

► Marcel Proust: A hetvenöt kéziratlap és egyéb kiadatlan írások. Fordította Forgách András. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 436 oldal, 5999 Ft

Ezekben a váratlan feltámadásokban a múltbeli élmény az a „tiszta formájában megőrzött tiszta élet” (157.) lesz, amelyet csak ekként – elveszítve és újra rátalálva – ismerhetünk meg.

A véletlen találkozásokban, az önkéntelen emlékezés első felbukkanásaiban semmilyen szerep nem jut a tudatosságnak. Ahogy Proust hangsúlyozza: „Mindennap kevesebb jelentőséget tulajdonítok az értelemnek. Mindennap egyre világosabban látom, hogy az író csak az értelmen kívül tud megragadni valamit az elmúlt benyomásainkból, vagyis képes valamennyire eljutni önmagához és a művészet egyetlen anyagához.” (155.)  A múlt revelációszerű felismeréseihez képest az értelem igazságai másodlagosak és kevéssé valóságosak.

Mindezek nyomán, A hetvenöt kéziratlap olyan ősszöveget alkot, amelyből feltárható a prousti témák forrása.

Rényi András: Rembrandt
Földényi F. László: A guillotine hosszú árnyéka
Interpretáció és esztétika
Hannes Böhringer: Az egyszerűség nyomában

Frédéric Gros: A gyaloglás filozófiája
Peter Handke: Kísérlet a sikerült napról
Marcel Proust: A titokzatos levélíró és más kiadatlan novellák
Peter Bojanić: Erőszak és messianizmus

Christoph Menke: Erő
Byung-Chul Han: A szép megmentése
Horst Bredekamp: Képaktus
Földényi F. László: Newton álma

Michel Foucault: A szexualitás története IV. A hús bűnvallomásai. Fordította Sujtó László. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2021, 456 oldal, 4595 Ft

A meglepő cím (mely magyar fordításban még szokatlanabb) a Foucault-i életműben váratlan fordulatot, új kutatási irányt jelez. A filozófus az elmúlt évek „görög kalandozásai” után a kora kereszténység vizsgálatába kezd, pontosabban az egyházatyák (többek közt Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Cassianus, Aranyszájú Szent János, Szent Ágoston) írásaiban a hús új problematikáját elemzi. A könyv három nagy fejezete a keresztény nemi élet ökonómiáját vázolja fel, részletesen kitérve a szűzi lét és a házas lét kérdésére. Mindez mégsem jelent gyökeresen új kutatást, hiszen az egyes fejezetek visszautalnak a keresztény szabályrendszer antik eredetére.

Szabó Marcell: A zseb vallási karaktere. Műút Könyvek, Miskolc, 2021, 94 oldal, 2000 Ft

Minden, ami elhangzik, visszaemlékezés: a test és az agy szenvedéstörténetére, és olyan különös korrespondenciákra, mint amikor közel egy időben (1945-ben) kezelik és vizsgálják Artaud és Pound elmeállapotát, és boncolják fel Mussolini (teljesen átlagosnak ítélt) agyát.

„Fájdalommal kell fizetni az agyért” (86.), ezt Artaud-nál talán senki sem tudta jobban, akinek a rodezi elmegyógyintézetben átélt mindennapos haláltapasztalatai az elekrosokkolt emberiség passióját előlegzik. Szabó Marcell pedig (Artaud avatott tolmácsaként) hangot ad a testi fájdalomnak, ám ezt végig megőrzött neutrális hangon, személytelenül teszi.

Az ÉS könyve szeptemberben – Tolnai Ottó: Szeméremékszerek 2. Az úr pantallója. Kávézások Czipriánnal. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 176 oldal, 3499 Ft

„Holnap kávézunk, kérdezte Cziprián. Kávézunk, bólintottam” – hangzik el a Szeméremékszerek első kötetében, a második kötet pedig ezt az ígéretet valóra váltja. „Megyek kávézni. Szinte énekelve mondom, megyek kávézni Czipriánnal, Czipriánnal, Czipriánnal...”(16.). Így lesz a folytatás a kávézások könyve, mivel a déli kávézások (vagy néha teázások) szabályos ismétlődése adja a szöveg ritmusát. Mindeközben az elbeszélő végig kézben tartja a szöveg fonalát, mely lassan és pontosan gombolyodik, mint az élet vörös fonala, vagy úgy is mondhatnánk, hogy az elbeszélés ideje olyan szabályosan és szépen pereg le, mint homokórában a szemek. Nem véletlenül, hiszen ez az időnek vagy az emlékezetnek a regénye. Beckett egyszer Proustról azt írta, hogy Az eltűnt idő nyomában regényfolyamát csak azért tudta megírni, mert rossz volt az emlékezete. Mégis, állandóan módosuló emléktöredékekből összeálló nagy művében elénk tárta az emlékezet szerkezetét és valódi működésmódját. Beckett és Proust Tolnai számára is örök minták. Azonban ebben a regényben két emlékezőnk vagy narrátorunk is van – az író és vegyész barátja, Cziprián –, így két egymáshoz kapcsolódó emlékfolyamból bontakozik ki élettörténetük és a hely története.

Platón: Phaidón. Fordította Bárány István. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2020, 212 oldal, 3495 Ft

Az Atlantisz példaértékű „Platón összes” sorozatának új kiadványa nemcsak a gördülékeny és szép fordítás (Bárány István munkája) révén teszi valóban kortárssá ezt a filozófiai alapművet, hanem a teljesebb megértéshez a kommentárok és kísérőtanulmányok is hozzásegítenek (Máté András és Bárány István írásai). Ezekből egyrészt kibontakozik Platón etikája, mely a filozófusi tanítás és a filozófusi élet egységét hirdeti, és amelyben Szókratész példája igazolja a megismerés és az erény lényegi összekapcsolódását, a valódi belátás (phronészisz) feltételeként. Másrészt elénk tárul a platóni érvrendszer szerkezete és a dialógus kontextusa.

Wittgenstein szórványos színházi reflexióiban egyetlen drámaíró van, akinek a neve újra és újra visszatér: William Shakespeare. Az angol költőóriás műveit építész barátja, Paul Engelmann hatására kezdi el tanulmányozni. Egy 1939-es feljegyzése szerint Shakespeare „az emberi szenvedélyek táncát mutatja be”. Ugyanakkor darabjaihoz való viszonyulása erősen ambivalens. Ez érződik egy 46-os jegyzetéből: „Ha például több évszázad jelentős embereinek a Shakespeare-t csodáló megjegyzéseit hallom, nem tudom elhárítani magamtól a gyanút, hogy Shakespeare-t dicsérni hagyomány”. Vagy idézhetnénk egy 1950-es gondolatát: „Úgy érzem, mintha darabjai hatalmas vázlatok lennének, nem festmények; mintegy olyan ember keze által odavetve, aki, mondhatni, mindent megengedhet magának. És megértem én, hogy csodálják, hogy ezt akár a legmagasabb művészetnek is mondhatják, de én nem szeretem.”

Bartók Imre: Majmom, Vergilius. Műút Könyvek, Miskolc, 2020, 63 oldal, 2000 Ft

Ahogy a hangok áramlása tette univerzális tudatfolyammá Hermann Broch (bizonyos pontokon filozófiai költeménnyé váló) regényét, úgy a különböző szólamok Bartók Imre prózakölteményében is egyetlen szövegáramba olvadnak, ahol a beszélő sorsa „minden élő sorsa, de nem az én sorsom”. Kiszakadunk a térből („Brundisiumból további városok nyílnak”) és az időből (elérünk egy ember utáni, disztopikus világba). Miközben, a meghatározhatatlan hang útját követve, a kezdet és a vég felé haladunk, mintegy kifele robbanásban és befele zuhanásban, vakon tapogatódzva, a katasztrófa és az összeomlás után. Mi marad a csaknem teljes pusztulást követően? Marad egy hang, és egy utolsó (álom)kép: „hárman a szobában immár, erőre kapva jómagam, a halott Augustus, és a jövevény, majmocskám, ölében az egyetlen gondolattal”. 

Nemes Z. Márió: Ektoplazma
Varga Tünde: Határátlépők
Tolnai Ottó–Bicskei Zoltán (szerk.): Kovács Antal szobrász birkózása az anyaggal
Josef Nadj: Mnemosyne

Tolnai Ottó: Titorelli faiskolája. Forum Könyvkiadó Intézet–Ferenczy Múzeumi Centrum, Újvidék–Szentendre, 2020, 78 oldal, 3490 Ft

Milyenek Tolnai Ottó fái? Elsősorban nem fák, sokkal inkább táncoló fűszálak, hajladozó pálcikaemberek, felszálló szitakötők, madárcsontvázak, kibogozhatatlan írásjelek. Valamennyi kép csupa finom rezgés, remegés. Dante a Paradicsom egy helyén azt írja: „az a művész, aki tudja mesterségét, de gyönge keze reszket”. A remegő kéz, melyet önmaga kapcsán Tolnai is megemlít, szükségszerű alkotói állapot, termékeny hezitálás a fehér papír előtt. Ennyiben az írás nem különbözik a rajzolástól. Tolnai Ottó a fák nem-rajzolásával töltött  évek során azzá vált, ami mindig is volt: képíróvá.

Szabó Attila: Az emlékezet színpadai
Imre Zoltán: Az idegen színpadra állításai
Kérchy Vera: Médea lányai
Markus Joss, Jörg Lehmann (szerk.) : A dolgok színháza

Ketten egy új könyvről – Horváth Márk–Lovász Ádám–Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 361 oldal, 3990 Ft

A poszthumanizmus változatait, miként ezt a könyv első fejezete részletesen bemutatja, a modernitás és a humanizmus emberképének radikális átalakulása hívta életre. Ezek az új gondolatirányok sem képesek teljesen felszámolni az embert vagy az emberi perspektívát, de az emberről való beszéd olyan új formáit akarják bevezetni, melyekben az ember központi, kitüntetett szerepe eltűnik. Tágabb értelemben ide tartozik a transzhumanizmus és az új materializmus is, de a kötet szerzői leginkább a kritikai poszthumanizmust emelik ki, mely a humanizmus dekonstrukcióját, egy nonantropocentrikus világnézetet, valamint a természet és a kultúra kontinuumát képviseli. Mindazonáltal a poszthumanizmusnak is megvannak a maga előképei: a posztmodern és posztstrukturalista filozófiában (Foucault, Barthes, Derrida), a lefejezett ember és közösség Bataille-i képzetében vagy a „rombolni kell”  Blanchot-i felszólításában. Ez is a transzgresszió (határátlépések és határsértések) filozófiája, mely a radikális sokféleségre, heterogenitásra és formátlanságra törekszik. Még annak árán is, hogy ez széttartó és akár (ön)ellentmondásos irányok felé vezet.

Samuel Beckett: Három dráma. Fordította Beke Zsolt, Csímár Pé­ter, Donáti Flóra Lili, Farkas Ma­riann, Filák Szilvia, Forintos Esz­ter, Füzessi Katalin, Gunyecz Lau­ra, Kállay Eszter, Kőszeghy László, Márkos Éva, Márkus Virág, Sors Mi­hály, Szakács Evelyn, Szalai Bianka, Szatmári Zsófia, Tordai Vera. Szakmai vezető Horváth Ágnes. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 230 oldal, 2500 Ft

Összességében az új fordítás számos ponton felülírja és kijavítja, de teljesen nem helyettesíti a régit. Viszont a választás a két fordítás között mostantól szabad, ám hogy a döntés mennyire nem egyértelmű, azt talán a két Godot-változat első mondatai is érzékeltetik. A régit idézve: „Hiába, nem megy.” – „Magam is azt hiszem. Sokáig nem tudtam beletörődni a gondolatba, légy észnél Vladimir, mondtam, még nem próbáltál meg mindent. És elölről kezdtem a küzdelmet.” Az új fordításban: „Nincs mit tenni.” – „Lassan én is azt hiszem. Sokáig nem akartam elfogadni, mondok magamban, Vladimir, légy eszednél, még nem próbáltál meg mindent. Újra nekiveselkedtem.”

Nincs tökéletes fordítás, de talán ennek a belátásában áll a lényeg, a lehetetlen feladat kihívására született új és újabb fordítói válaszokban, a fel nem adásban, az újrakezdésben.