Pályi András

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Most épp fél évszázada, 1968. március 8-án tiltakozó nagygyűlés zajlik a varsói Tudományegyetemen. Már pattanásig feszült a hangulat. Januárban „szovjetellenes” hangsúlyai miatt betiltják az évtizedek óta nem játszott nemzeti klasszikust, Mickiewicz Ősökjét. Az utolsó előadás után rebellis menet vonul a költő szobrához, sokakat letartóztatnak, két történészhallgató – Adam Michnik és Henryk Szlajfer – ráadásul virágot helyez Mickiewicz lábához, és tájékoztatja a nyugati tudósítókat a történtekről. Februárban a Lengyel Írószövetség varsói szekciója rendkívüli közgyűlésen ítéli el a hatóság fellépését, március 4-én a két hallgatót – a hatályos törvények nyílt semmibevételével – kizárják az egyetemről. A szolidaritási nagygyűlés, amely zárt kapuk mögött, az egyetemi város udvarán folyik, ez ellen kíván szót emelni. A két rebellis diákról közben kiderül, hogy zsidók, tehát nyilván ők a megmozdulás értelmi szerzői, a varsói munkásság nem is tűrheti tovább a provokációt, képviselői rohamkocsikkal törnek be az egyetem területére, gumibottal ütlegelik, verik-rúgják a tüntetőket. Nem nehéz rájönni, hogy álruhás rohamrendőrök. Ezzel veszi kezdetét a pártállami Lengyelország legsötétebb fejezete. A párt élén álló Gomułka érzi a vesztét, kiereszti a palackból a harmincas évek „nemzeti radikális” szellemét, így kontrázva rá fő riválisa, Moczar tábornok sovinizmusára. A diáklázadás végigsöpör az országon, de végül brutálisan elfojtják. A huszonkét esztendős Michnik ekkor már börtönben van. Jó nyolc év múlva szerezhet csak diplomát, levelező tagozaton, fizikai munkásként. A példátlan antiszemita-értelmiségellenes kurzus a maradék lengyel zsidóságot is elüldözi az országból, egyik kivándorló vonat a másikat követi, tele állampolgárságától, személyes vagyontárgyaitól megfosztott „cionistával”, köztük szép számmal afféle nem kívánatos, „lezsidózott” értelmiségivel is.
Ez volt a „lengyel március”, a legalantasabb társadalmi erőket meglovagló hatalmi harc órája, amely üzenetében is, hangulatában is épp az ellentéte annak, amit nekünk, magyaroknak március vagy a márciusi ifjak jelentenek. Adam Michnik, a Gazeta Wyborca főszerkesztője alig három héttel az után látogatott Budapestre, hogy egy varsói törvénymódosítás kellőképp felkavarta a nyugati közvéleményt, a Kaczyń­ski-féle kormányzat ugyanis börtönnel kívánja büntetni, aki nyilvánosan a lengyel nemzetet vagy a lengyel államot vádolja azzal, hogy a második világháború alatt segédkezett a holokausztban.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Az eredmény több mint tanulságos: egy nem mindennapi filmes tehetség pályája alkonyán előbb készít egy remekművet (Fekete csütörtök), majd egy újabb, hasonló nekirugaszkodással, sokak – hozzá nem értők – segédletével előállítja önmaga paródiáját.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Egyáltalán mi történt ’68-ban? Volt-e közük a nyugat-európai és amerikai egyetemeken végigsöprő diákmozgalmaknak, a Quartier Latinben barikádokat emelő francia fiataloknak a Prágai Tavaszhoz? A varsói Nemzeti Színházban betiltott nemzeti klasszikus miatt utcára vonuló tüntetőkhöz, majd az ezt követő kísérteties antiszemita kampányhoz? A Magyarországon akkor bevezetett „új gazdasági mechanizmushoz” (amit rég elfelejtettünk) vagy a rock „nagy generációjához” (amire azért még emlékszünk)?

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2019