Marosán György

Az 1990-es évek útkereséseinek ideológiai iránytűje Francis Fukuyama 1992-ben megjelent A történelem vége és az utolsó ember című műve volt. A könyv alaptézise: a modern társadalmak kormányzásának legversenyképesebb megoldását a liberális demokrácia kínálja. Nem véletlen, hogy a „rendszerváltásokat” is ez a modell vezérelte. Ugyanakkor az idők folyamán több olyan – a növekedés és a modernizáció szemszögéből sikeres – rezsim bukkant elő, amelyek nem voltak besorolhatók a liberális rendszer fogalma alá. Ezek leírására használta Fareed Zakaria – 1997-ben, a Foreign Affairsben megjelent cikkében – az illiberális demokrácia kifejezést. Erre az írásra utalt Orbán Viktor – 2014-es tusnádfürdői beszédében –, úgy jellemezve az illiberális demokráciákat, mint amelyek eltérnek a nyugati, liberális modelltől, mégis – sőt éppen emiatt! – sikeresek. „Az az új állam, amit Magyarországon építünk – mondta –, illiberális állam, nem liberális állam.” Ellentétben azonban akkori állításával, hogy „nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit”, ma már egyértelmű: a NER szemben áll mindazzal, ami a liberalizmus lényege. Mégis egyre több követője tűnik fel. Mintha az illiberalizmus kórja megállíthatatlanul terjedne. Tényleg nincs ellenszer?

Tovább

Tovább

Tovább

„Érezni lehetett a gyűlöletet. Rájöttem, hogy téveszmékkel teljes világukban együtt növekszik a félelem és a gyűlölet: a félelem, hogy lemaradhatnak a világról, és peremre szorulhatnak, és gyűlölet azok iránt, akikről elhiszik, hogy ezt okozzák...” – számolt be egy újságíró, még évtizedekkel ezelőtt, a Ku-Klux-Klan vezetőjével való találkozásáról. Györkös István – az amerikai példa hazai „megfelelője” – egy 2009-ben adott interjúban így fogalmazott: „A degenerálódás (...) már teljesen átitatta a nyugati társadalmakat. Jeleivel naponta találkozunk. (...) Hullafoltok, melyek még a teljes pusztulás előtt megjelennek.” Az efféle apokaliptikus látomások – normális időkben – kizárólag társadalmak peremére szorult kisebbségek megkülönböztető jegyei. Napjainkban azonban a „minden egész eltörött” életérzése az egykor bizakodó középosztály jellemzőjévé vált. Mintha a világ megbolondult volna.

Tovább

Tovább

Napjaink hírei azonban többnyire arról szólnak, hogy – ellentétben az 1950–60-as évekkel – éppen a tehetségesek és a teljesíteni akarók kerülnek hátrányos helyzetbe. Az iskolák tanulói hálózatának középpontjában az anarchista kudarckerülők és nem a tehetségükkel kitűnni törekvő sikerkeresők találhatók. A kortárs csoport gyakran perifériára kényszeríti a teljesíteni akarókat.

Tovább

Az öngyilkos merényletek járványát éppígy, alapvetően nem az váltja ki, hogy a muzulmán vallás valamely hittétele megfertőzi az agyat, és emiatt „kattan be” az adott személy. Az egyén az őt körülvevő csoport hatására válik „abnormálissá”.

Tovább

„Tegnap hajnali háromig – fakadt ki nemrég Jean-Claude Junker, Európa miniszterelnöke – a görög adósság ügyét tárgyaltuk. Három órát aludtam, és hatkor újrakezdtük. Most hajnali három van. Amikor felébredtem, fáradt voltam. Amikor fáradt az ember, nem hoz jó döntéseket.” És a görög csőd mellett ott sokasodik a többi megoldásra váró probléma: a menekültáradat, az ISIS fenyegetése, a britek kilépési szándéka, az ukrán válság, a gyenge gazdasági helyzet és a munkanélküliség súlyos kérdései. Bárhova tekintsünk is Európában – de saját szűkebb környezetünkben –, válságok néznek vissza ránk. Minden arra utal: ahogy eddig dolgoztunk, éltünk és intéztük dolgainkat, nem folytatható. De merre tovább? 

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

„Van egy álmom, hogy egy napon Geor­gia vörös dombjain az egykori rabszolgák és rabszolgatartók fiai képesek lesznek együtt leülni a testvériség asztalához” – ezeket a sokat idézett szavakat éppen fél évszázada, 1963. aug. 28-án mondta el Martin Luther King. Az öt év múlva meggyilkolt lelkész nem ígért könnyű álmot több százezer fős hallgatóságának. „Menjetek vissza Mississippibe – kérte őket –, menjetek vissza Alabamába, Dél-Karolinába, Georgiába, Louisianába, menjetek vissza a nyomornegyedekbe, az északi városaink gettóiba, tudva, hogy ez a helyzet valamilyen módon megváltozhat és meg is fog változni.” Most, szinte napra ötven esztendő múlva, érdemes visszapillantani: az álom nyomán született valóság a reményt vagy a kétséget erősíti-e azokban, akik hasonló problémákkal küszködnek szerte a világon?  

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2021