Marosán György

Tovább

Válságkorszak idején, amibe a világ egyre inkább belesodródik, mindent felülíró viselkedési szabály: „Kezelni az elkerülhetetlent és elkerülni a kezelhetetlent” (John Schellnhuber). Erre utalva, még 2015-ben, a menekültválságról írt cikkemben két tényre hívtam fel a figyelmet: a folyamatok hosszú távon jól előre láthatók, ami az eseményeket mégis kaotikussá teszi, az a sokféle – térben és működési mechanizmusában egymástól távoli – mellékhatás váratlan egybekapcsolódása. Ezek azután a politikusokból kiszámíthatatlan döntéseket váltanak ki: támadást indítanak valamely térségben, vagy éppen ellenkezőleg, megszegve a nemzetközi közösségnek tett ígéretüket visszavonják csapataikat, és nem finanszírozzák tovább a rendfenntartó haderők állomásoztatását. Az előre végig nem gondolt lépés meglöki a globális dominósor valamely tagját és megállíthatatlan eseménylavinát idézi elő. Először csak csodálkozunk, amikor az első dominó elbillen, azután, ahogy a dominók egymás után felborulnak, kétségbeesve sopánkodni kezdünk, végül amikor az egész sor ledől, mindenki dühödten átkozódik.

Tovább

A helyzet fokozódik. Az Európai Parlament (EP) úgy határozott, hajlandó „csőre tölteni” a jogállamiság ellen vétő államokat fenyegető fegyverét. Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke azt nyilatkozta: továbbra is úgy gondolja, „beteg a magyar demokrácia”. A nemrég nyilvánosságra került, a világ 180 országának helyzetét elemző World Press Freedom Index – 2020 Magyarországot a 89. – közvetlen szomszédjaink között a legrosszabb – helyre rangsorolta. Ehhez képest Varga Judit igazságügy-miniszter Facebook-oldalán hazánkat az EU azon kevés tagállamai egyikének látja, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában.

Tovább

Tovább

Tovább

Ifjúkorom kedves könyvében – Verne: 80 nap alatt a Föld körül – a világutazókat San Franciscóba érkezve verekedés és lövöldözés zaja fogadja. Mi ez a felfordulás? – érdeklődött Mr. Fogg. „Választásra készülődnek” – hangzik a felelet. „Nyilván vezérkari főnököt választanak” – találgatta Fogg. „Dehogy uram, békebírót!”  – hangzott a „megnyugtató” válasz. A választásokra készülő USA napjainkban szinte egy – még fegyvertelen – polgárháború tüneteit mutatja. Mérgezett levelet küldenek az elnöknek, és a Legfelső Bíróság új tagjának megválasztása „élet-halál” küzdelemmé vált. A szembenálló csoportok félkatonai szervezetei már az „elcsalt” választást követő lázadásra készülnek. Mindkét oldal attól tart, hogy saját jelöltjük győzelmét a „másik oldal” nem fogadja el, és az alkotmányos krízisre vezet.

Tovább

Tovább

2020 küszöbén megszaporodtak az apokalipszisjóslatok. Ami leginkább meghökkentő, hogy Szent János intésére a végítéletszerű, mindent elpusztító katasztrófa eljöveteléről már a többnyire visszafogott tudósok is figyelmeztetnek. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász – évindító cikkének címe: Apocalypse becomes the New Normal – így ír: „válságokkal teli korszak jön, és mindez a szemünk előtt történik”. Néhány hónapja sokan még túlzónak vélték volna a „világvége” életérzés terjedését, ám a koronavírus-járvány ma mintha azt üzenné: feltűnt az apokalipszis egyik lovasa. Jó volna megbizonyosodni: vajon az emberiséget fenyegető katasztrófa pusztán vélekedés, vagy tudományosan megalapozott tények utalnak erre.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Még a 70-es évek végén – az OMFB munkatársaként – beszámolót hallgattam meg a harrisburgi reaktorbalesetről. Mint egykor a KFKI atomreaktoránál dolgozó fizikus, meghökkenve szembesültem a reaktort irányító, magasan képzett szakemberek tanácstalanságával. Fogalmuk sem volt a valóságos helyzetről, a zavarok okairól, és csak a véletlen szerencsén múlt, hogy elkerülték a súlyosabb katasztrófát. Hasonló problémák – „megspékelve” egy slampos társadalom viselkedési kultúrájával – Csernobil esetében már súlyos katasztrófához vezettek.

Tovább

Pavlov kutyája 2017-ben Kínában találkozott Orwell 1984 víziójával.  Suqian városkában – mint Kínában sok helyen – egy olyan, social credit systemnek nevezett rendszert vezettek be, amely méri, számon tartja és nyomon követi az állampolgárok viselkedésére vonatkozó információkat, majd abból a „megbízhatóságára” utaló mérőszámot állít elő (Economist, 2019. márc. 30). Mindenki – mint egy játékban – 1000 ponttal kezd, amelyhez viselkedésétől függően hozzáadnak vagy az 1000 pontból levonnak. Aki részt vesz az önkéntes munkában, vért ad, segít a közösségnek, az növelheti pontjainak számát. Aki viszont elmarad a hitel visszafizetésével, vagy összeütközésbe kerül a rendőrséggel, attól pontokat vonnak le. A havonként újraszámolt „teljesítményük” alapján az embereket – a hitelminősítők mintájára – nyolc kategóriába osztják: a sor elején a példaszerű polgárok (AAA), a végén, a megbízhatatlan egyének (D) találhatók.

Tovább

„Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan” – foglalta össze életfilozófiáját Zorbász, a görög Kazantzakisz csodálatos novellájában. Ám a harmóniához nem csak a táncban, az életben is fontos tudni, hogyan lép partnerünk, és jó, ha ő is tisztában van azzal, mi merre fogunk. Az élet „táncrendjében” először a bölcs öregek igazítottak el: „jó tett helyébe jót várj” vagy „szemet szemért, fogat fogért”. A komplex társadalmak azonban már nem nélkülözhették az Isten tekintélyére hivatkozó intéseket. Aranyszabályaik írták elő: „Ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánsz” (Hillél), „azt tedd másnak, amit szeretnéd, ha veled tennének” (Lukács), vagy „azt tedd másnak, amit ő tesz veled” (Konfucius). Majd előlépett a filozófus – Kant –, aki az ész nevében a „kategorikus imperatívuszt” ajánlotta: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként szolgálhasson.” Ez, bár másként hangzik, mint az aranyszabályok, de ugyanarra figyelmeztet: mielőtt cselekednél, képzeld el, jó volna, ha mindenki hozzád hasonlóan viselkedne? 

Tovább

„Sors bona, nihil aliud”– Jó szerencse, semmi más (Zrínyi Miklós). A jelszó sokak számára reményt kínáló csodagyógyszernek tűnt. Ám, mint a legtöbb csodagyógyszer, vagy nem mindenkire hat, vagy mellékhatásai nagyobb veszélyt jelentenek, mint maga a betegség. Ez az oka, hogy sokak, amikor végre rájuk mosolyog a szerencse, nem tudnak vele mit kezdeni. Azok pedig, akik leginkább rászorulnak, többnyire ott keresik a szerencséjüket, ahol csak ráfizetni lehet. A Green Travel utazási iroda olcsó útjairól csak a vak nem látta: a tulajdonosok nem akarták lebonyolítani az utazásokat, csak a pénzt kívánták beszedni. Bróker Marcsikának voltak ugyan gazdag ügyfelei is, de áldozatainak jó része az alsó középosztályból toborzódott. A szegények folyamatosan „tejelnek” az államnak – 16‑féle sorsjegy vásárlásával –, és 100 milliárddal a kaszinótulajdonosoknak is. Miért mindig éppen a legszegényebbek „szívják meg”?

Tovább

Trump – az ENSZ legutóbbi közgyűlésén – kioktatta a világot: „a nemzetek szuverenitása és függetlensége az egyetlen eszköz, amelyre a szabadságot alapozni lehet”, ezért döntéseiben kizárólag az amerikai érdekekre van tekintettel. „Ha valaki idesuhint – mondta Orbán Viktor nemrég rádióinterjújában –, akkor arra számíthat, hogy olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten... Mi a függetlenségünket, a magyar emberek felfogását mindig meg fogjuk védeni.” Sokasodó példák – az olasz vagy éppen az angol parlament döntése – jelzik, hogy a populizmus megállíthatatlanul terjed. Ez komoly kockázatokat jelent az egyes országokra. De milyen következménye lehet, ha a „világ populistái, egyesüljetek” mozgalom hatalmába keríti a Földet? 

Tovább

„Ősszel meg szeretnénk indítani egy alkotmányrevíziót” – jelentette be nemrég Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában. A revízióra szánt másfél év arra enged következtetni, hogy a 2012-ben életbe lépett – gúnyból vagy megszokásból „gránitszilárdságúként” jellemzett – Alaptörvény alapvetően átalakul. Természetesen mindig volt – eddig hét alkalommal – magyarázat, miért kell a „gránitszilárdságúba” éppen az adott néhány mondatot beilleszteni. A valóságban azonban a cél ugyanaz volt: biztosítani, hogy Orbán Viktor megtehesse azt, amit akar, illetve elháríthassa azt, amitől tart. A kérdés tehát: végül is hova vezet a tervezett revízió?

Tovább

A legutóbbi magyar választást egy rejtélyes, mégis ellenállhatatlan hatású tényező döntötte el: a vidéki szavazók magas idegenellenessége, olyan térségekben, ahol gyakorlatilag nem is voltak bevándorlók. Ez a – látszólag – alap nélküli idegengyűlölet kiszolgáltatta őket a kormánypárt és a szélsőjobb félelemkeltő kampányának, és elriasztotta a demokratikus ellenzék támogatásától. A jelenség hátterében – nem tagadva más tényezők hatását – a politika egy kevéssé ismert és még kevésbé elismert törvénye húzódik meg: a társadalmi folyamatok többnyire non-lineárisak. A non-linearitás költői megfogalmazását Horatius adta meg: „Van mértéke a dolgoknak, s a határok is állnak, melyeken innen s túl helyesen cselekedni sosem bírsz!” A költő arra utal, hogy a hatások és következményeik – ellentmondva hétköznapi várakozásainknak – nem folytonosan egy irányban változhatnak. Gyakran előfordul, hogy egy kedvező változás bizonyos pontot túllépve – ha „túltolják a biciklit” – az ellenkezőjébe csap át, és a helyzet romlani kezd ahelyett, hogy tovább javulna.

Tovább

Soros Györgyöt sokan országok – és ezen belül a magyar nemzet – ellen szövetkező, mohó spekulánsnak tartják. Én – másokkal együtt – a társadalmi haladás önzetlen támogatójának és az egyéni szabadság harcosának tekintem. Van azonban Soros Györgynek egy harmadik – kevéssé ismert – arca: egy érdekes tudományos modell – a reflexivitás – megfogalmazója. Az általa felvetett – részben filozófiai előtanulmányaiból, részben saját befektetői gyakorlatából leszűrt – szemléleti modell az emberi viselkedés két kiiktathatatlan elemét kapcsolja egybe: a tévedhetőséget (fallability) és a válaszolási kényszert (reflexivity). (Soros György: Fallibility, Reflexivity, and the Human Uncertainty Principle, 2014.) Eszerint a környező valóság ránk gyakorolt hatásai, az ezekről kialakított elképzeléseink, az eseményekből kiolvasott logika beavatkozásra késztet. Ám akár helyes modell alapján okoskodunk, akár téveszmék vezetnek, beavatkozásunkkal átalakítjuk a valóságot, amely újra és újra tettekre serkent. Az embert gyakran porszemként sodró történelmi vihart tehát részben önmagunk generáljuk.

Tovább

A világot sokkolta a zaklatási ügyek médiát elöntő sokasága. Az élet rendezettnek tűnő állapota mögül tömegével bukkantak elő a kiszolgáltatottság és az azt kihasználó kontrollálatlan erőszak esetei. A dologban az a legkülönösebb, hogy a zaklatás – az akarat tolakodó, másokra tekintettel nem levő, személyiséget sértő és végül erőszakba torkolló érvényesítése – sokáig az élet része volt. Olyannyira, hogy szinte észre sem vettük a szemünk előtt lezajló történéseket. És egyszer csak az emlékezet mélyéről előbukkantak a velünk vagy szeretteinkkel történtek. A felmérések szerint a magyar nők kétharmadát, a férfiak felét zaklatták már élete során, és a helyzet az EU-ban sem sokkal jobb.

Tovább
Élet és Irodalom 2021