Ferenc pápa minapi iraki útját értékelte a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Louis Raphaël Sako babiloni káldeus pátriárka, Bagdad érseke. Sako – akiről tavaly, a 2021. évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve Erdő Péter bíboros egy videoüzenetben elmondta, „híres arról, hogy megóvja a keresztény közösségeket, és segíti az újrakezdést” – Ferenc pápa iraki látogatását „adventnek” nevezte. A pápa személyében egy „testvériséget kereső békés zarándokról” emlékezett meg, akinek az eljövetelére nagy tisztelettel és lelkesedéssel készült a többszörösen szétszakított ország, muszlimok és keresztények egyaránt. Sako biztos abban, hogy a pápai látogatásnak komoly politikai következményei lesznek, mindenekelőtt az erőszak és a vallási-politikai fundamentalizmus jelenségének visszaszorulása, s Ferenc pápa háromnapos iraki jelenlétének szellemisége akár még az elkövetkezendő választásokra is rányomhatja bélyegét. Sako érsek külön kitért arra, hogy a pápa fogadására sosem látott lelkesedéssel és összefogással, egyként készültek a keresztények és a muzulmánok.

Gyenge Zoltán: Idegen és Más. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020, 133 oldal, 1990 Ft   

Gyenge Zoltán könyve a gondolkodás képességétől menekülő-retiráló korunkban elegáns elkötelezettséggel ülteti vissza a neki kijáró trónra a jelenünkben detronizált filozófiát, miközben könyvének vezérmotívuma a világot nem egyszínűnek, de még csak nem is pusztán feketének és fehérnek érzékelni és láttatni kívánó ember gondolkodói és lelkiismereti szabadsága.

Komoróczy Géza: Történelem a próféták kezében. A Bibliáról. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2019, 481 oldal, 4990 Ft

Komoróczy Géza a próféták munkamódszerét komolyan veszi: számára sincs a temporális világnak szánt értelmes üzenet – származzék az akár az Örökkévalótól, akár a prófétától, akinek, tudvalevő, az Örökkévaló adta a szájába a szót, akár a „visszafelé tekintő prófétától” (Friedrich Schlegel), vagyis magától a történésztől –, ha azt nem alapozza meg a múlt feltárulkozásának alapos igénye és szükséglete. Hiszen JHVH is, midőn bemutatkozik a népnek, nem a kozmikus mindenség teremtőjeként, a csillagos égbolt és a világító égitestek megalkotójaként hivatkozik saját magára (jóllehet mindezek az ő művei), hanem egy történelmi eseménnyel azonosítja önmagát: azzal, amikor kivezette a népet az egyiptomi szolgaság házából, s megadta nekik a szabadság csodás ajándékát. Vagy ugyanígy, az a deklaráció, amely az első zsengék bemutatásakor hangzott el a Szentélyben, s amely „hordozhatóvá tömörített történelemként” (Yerushalmi) mondja el és értelmezi a zsidó őstörténetet a „kóborló arámi” atyától az egyiptomi lemenetelen és „jövevény-státuszon” át a szolgaság házából való kihozatalig és a tejjel-mézzel folyó országba való bejutásig. Mózes búcsúénekében is ezt a „megszentelt történelmet” eleveníti meg, s a próféták is a múltból vett példákkal törekednek igazolni és legitimálni önmagukat. S a történelem megtapasztalásának szükségessége és személyessége az egymást feltételező kommunikatív és kulturális emlékezet közvetítésével őrződik meg a „beszéld majd el a fiadnak és a fiad fiának” parancsolata, vagy a Széder este dramatikus eleme révén, ahol minden egyes személynek úgy kell tekintenie önmagára, mintha ő maga is ott lett volna az egyiptomi kivonuláskor: nem más ez, mint a személyessé tett történelem katartikus élménye.

Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk. Snagovi emlékkönyv. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2019, 292 oldal, 3950 Ft

A könyv számtalan érdeme mellett külön kiemelendő a történelem „családi” láttatásának oly sokszor elhanyagolt, ám a korszerű történelmi gondolkodásban egyre markánsabban jelen lévő szempontja.  A családregény jellegzetes polgári irodalmi műfaja, Thomas Mann A Buddenbrook házától vagy Martin du Gard A Thibault családjától kezdve az egymást követő generációk történetén belül mutatja be az egyes nemzedékek dinamikáját, világ- és életszemléletének korhoz, eszmékhez, új és újabb törekvésekhez kötődő folytonos változását, alakulását. A családtörténet – s részben erre vállalkozik Vásárhelyi – ugyanakkor mentális és lelki entitásként tekint a családra, s a felnőttek és gyermekek viszonyrendszerét szem előtt tartva pontos korkép megalkotására képes. A „gyermek- és nőtörténelem”, szorosan kapcsolódva ahhoz a történelmi és társadalmi szituációhoz, amely annak keretéül szolgál, mentalitástörténeti információk egész sorát képes nyújtani. Súlyos félreértés és aránytévesztés lenne, ha valaki Vásárhelyi Mária könyvét egyfajta „történelem alulnézetből” munkának tekintené. Vásárhelyi nem a történelem kulisszái mögé pillant be, hanem egyenesen a történelem privát hátterének bemutatását tekinti fő feladatának. S okkal, minthogy a személyes, a gyermeki vagy a női világ is a történelem részét képezi, hallatlan erőfeszítéseikkel, meg nem alkuvó szándékaikkal, szenvedéseikkel és megtörhetetlen elszántságukkal. Itt nem a férfiaké a főszerep, hanem valamennyiünké: férfiaké, asszonyoké és gyermekeké egyaránt. S akiknek megadatott, azoknak az életben maradást kizárólag a férfiak, a nők és a gyermekek megtörhetetlen kapcsolata biztosította. 

Az 1970-es évek legelterjedtebb vallásszociológiai elmélete szerint – amely a neves amerikai vallásszociológus, Peter L. Berger munkásságához kötődött – legfőképp a tudományos és gazdasági élet megkövetelte racionális gondolkodás következményeként a vallás fokozatosan elveszíti a társadalomban betöltött szerepét. A mindenre kiható társadalmi mozgás, vagyis a szekularizáció Berger szerint az elvilágiasodás visszafordíthatatlan tendenciáit hozza létre: az egyházak befolyása és szerepe elsősorban a politikában és az oktatásban látványosan csökken; a társadalom, a tudomány és a kultúra intézményei fokozatosan kikerülnek a vallási institúció fennhatósága alól; a művészet és a tudomány autonómmá válik, s a világ egészét értelmezni kívánó transzcendens igényű magyarázatok elveszítik súlyukat és jelentőségüket.

Berkovits György: Magyar lát­vány. L’Harmattan Kiadó, Bu­da­pest, 2017, 412 oldal, 3990 Ft

Berkovits látásmódja a feltárulkozó „magyar látvány”-hoz viszonyítva folyton folyvást módosulni képes. Egyfelől ízlésében, kvalitásérzékében és értékvilágában nincs helye semmiféle szimplifikáló, leegyszerűsítő manicheus dualizmusnak, fekete vagy fehér logikának, épp ellenkezőleg: írói érzékenysége – és itt újfent az iróniát szükséges említeni – magabiztos pontossággal jeleníti meg az átmenetek és tónusok sokaságát, a „nem egyértelmű” látványsokaságot. Ám másfelől egy pillanatra sem habozik egyértelművé tenni, hogy a magyar történelem (és a magyar jelen) újra és újra a jó és rossz (a legfőbb jó és a legfőbb rossz) oppozícióját kínálja, megállás nélkül, mintha csak ciklikus rendben ismétlődnének korok és szereplők, hatalmi struktúrák, hatalmi struktúráknak behódoló és azt kiszolgáló cselédség, és persze a keveseknek kijutó magány: a sehová sem tartozás elviselhetetlen könnyűsége.

Az isteni mindenhatóságról, Isten világkormányzói hatalmáról, valamint a predestinációról, az eleve elrendelésről és a szabad akaratról, továbbá a teodicea legfőbb problémájáról (honnan ered a rossz?) szóló izgalmas teológiai tanításokkal találhatta szembe magát a keresztényüldözés elleni összefogásról rendezett budapesti konferencia legelején a tanácskozást jelenlétével megtisztelő publikum.

David Nirenberg: Antijudaizmus. A nyugati hagyomány. Fordította Felcsuti Péter. Kalligram Kiadó, Budapest, 2016, 583 oldal, 3990 Ft

Ha valaki, mint e sorok írója, a késő-antikvitás és a kora-középkor antijudaista jellegzetességeit, okait és következményeit kutatja, teológiai és metafizikai összefüggések egész sorára bukkanhat, ám nem látja azt a nagy ívet, amely az i.e. IV. századtól napjainkig feszül, s amelynek bemutatására Nirenberg vállalkozott. Kérdés persze, hogy van-e önálló, autonóm története az antijudaizmusnak, de Nirenberg könyve óta nem kérdés, hogy szellemtörténete igenis van.

Kozák Gyula: A szabadság ki­­csiny szigete. Művészsorsok a 20. szá­zad­ban. Bálint Endre–Jakovits Jó­zsef–Vajda Júlia, Balassi Kiadó, Budapest, 2015. 388 oldal, 4200 Ft

Ám miről ismerszik meg a XX. századi művészsors idehaza? Az alábbiakban kizárólag Kozák Gyula könyvéből idézek: párialét, a megmérettetés lehetetlensége, kitaszítottság, fizikai nyomor, kitelepítettnek lenni, éhezés, betegség, albérletből albérletbe költözés, depresszió, mérhetetlen elkeseredés, feneketlen szegénység, frusztráció, rendőrök és házmesterek mindig ránk vetődő árnyékai, magány, megalázás, munkaszolgálatos idők, a pártközpont és a belügy mint kultúraelhárító szervezet, élet-halál harc az egzisztenciáját görcsösen védelmező reakcióval,  ám mindeközben: fennkölt intellektualizmus és pezsgő intellektuális légkör.

(Benda Iván fotókiállítása, Heller Ágnes kommentárjaival – Izraeli Kulturális Intézet, megtekinthető  június 19-ig.)

Gyenge Zoltán: Kép és mítosz. A mitológia esztétikája. Typotex Kiadó, Budapest, 2014. 260 oldal,3600 Ft