Kovács Zoltán

Tovább

Pénzügyi válság van, amit az utolsó három kormány együtt hozott össze, mindegyiknek megvan a maga felelőssége. Lehet állítani, hogy amelyik hat éve kormányoz, annak több, mint amelyik csak négy évet kormányozott, és annak a legkevesebb, amelyik csak kettőt, de ennek így sok értelme nincsen. A ciklusokon átívelő kormányzati felelőtlenség egyetlen nagy felelőtlenségi szakasszá áll össze, amit lehet, hogy most lezár az egész világon átívelő válság: a kényszerűség viszi az országot a jó pályára, de az is lehet, hogy még ez sem.

Akkor viszont vajon mi?

Tovább

Tovább

Tovább

A vártnál kevesebben voltak múlt szombaton a Tarka Magyar! elnevezésű tüntetésen. A szervezők abban látják az okot, hogy Gyurcsány előre bejelentette, maga is részt vesz a megmozduláson. Tény, a kormányfő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, fontosnak tartja, hogy „semmilyen fajta szűkkeblűség vagy társadalmi-politikai kicsinyesség ne legyen", amikor szélsőséges politikai nézetekkel szemben lépnek fel, és amikor azért emelik fel a szavukat, hogy Magyarország polgárai szabadságjogukat szabadon gyakorolhassák. „Fontosnak tartom, hogy függetlenül attól, ki szervezi az ilyen megmozdulásokat, azon ott legyek, azért, mert van egy meggyőződésem, és ezt képviselni fogom" - jelentette az MTI másnap.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Élet

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024