A COVID–19 a belátható jövőben bízvást ártatlan náthavírussá fog szelídülni, egy másfajta pandémiára azonban nem vagyunk felkészülve, az uralkodó hatalom nem tanult ebből, nem születtek meg egy valamikor bekövetkező súlyos járvány kezeléséhez elengedhetetlen döntések – mondja Falus András professzor, akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézetének volt igazgatója. Ez azonban szerinte „nemcsak Magyarország esetében van így, csak a felkészületlenség mértéke és a szándék különböző.  És akkor már nem lehet majd arra hivatkozni, amire a COVID esetében 2020-ban lehetett: hogy száz éve nem volt ilyen világjárvány.”

A Magyar Tudományos Akadémia berkeiből két állásfoglalás látott napvilágot Orbán Viktor legutóbbi tusnádfürdői, a kevert és nem kevert fajokról szóló fejtegetésével kapcsolatban. A meglehetősen dodonai másodikat – majd két héttel a beszéd elhangzása után – az elnökség bocsátotta ki, a nem hivatalos elsőt, egy petíciót, amit első menetben az Akadémia közel hetven rendes, levelező és külső tagja írt alá, köztük két volt elnök majd civilek is, Kertész János akadémikus, a statisztikai fizika, a rendezetlen rendszerek és a fraktálok kutatója, korábban a Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének igazgatója, ma a CEU professzora kezdeményezte.

Nevezhetjük-e a rendszerváltás egyik megkerülhetetlen előzményének és előkészítőjének a magyar demokratikus ellenzéket és annak tevékenységét? Játszott-e, s ha igen, milyen szerepet játszott a magyarországi rendszerváltás természetében, majd a nyomában létrejött rendszer alakulásában az, hogy volt, és hogy milyen volt ez az ellenzék? Az itt következő interjú szándéka szerint egy, a magyar rendszerváltásról szóló sorozat első darabjaként, az odáig vezető utak, az azt előkészítő mozgalmak közül az egyetlen nyíltan politikai, vállaltan, sőt kihívóan ellenzéki szerveződésről kíván tudósítani, azt felidézni és értelmezni – annak a többi résztvevő által is abszolút tekintélyként és szellemi vezéralakként tisztelt és elismert szereplője, az SZDSZ első elnöke, Kis János filozófus segítségével.

Be kell-e avatkoznia a NATO-nak egyesített haderejével, ha megtámadják egyik tagállamát? Képes-e erre egyáltalán? És ha képes, megteheti-e ezt egy olyan állammal szemben, amely a világon ma is a legtöbb nukleáris fegyverrel rendelkezik, és amelynek meggyőződése, hogy a végső elrettentő erő a nukleáris fegyver? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol a George C. Marshall European Center for Security Studies professzora, aki szerint azonban ilyenkor a legelső kérdés mindig az, „mit jelent egy konfliktust nuklearizálni, tehát képesek vagyunk-e politikai, katonai okokból megsemmisíteni az emberiséget”.

„Ha ma már klasszikus értelemben nem tekinthetünk is jogállamként Magyarországra, a még meglévő jogi eszközökkel, amíg lehet, élni kell” – mondja az EKINT junior kutatója, az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Szerinte Magyarországon ma a leginkább égető, leginkább aktuális közpolitikai kérdés, egyúttal sürgetően megoldandó feladat megtalálni azokat a jogi és nem jogi eszközöket, amelyek az úgynevezett illiberális állam keretei között, ebben az ellenséges környezetben, a kormányzati támadások kereszttüzében még rendelkezésére állnak a civil társadalomnak, saját védelme érdekében.

„Ma már, miután megváltoztak a külső körülmények, elindult a fellendülés, és ennek következtében egyszerre van munkaerőhiány és közmunkás-túlfoglalkoztatás, látszik, hogy ez a perverz helyzet nagyon jelentős mértékben a közfoglalkoztatás rendszere miatt alakult ki” – mondja az MTA kutatója, számos, a közmunkáról szóló tanulmány szerzője. Molnár György, aki egyik tervezője volt és ma is önkéntes munkatársa a társadalmi mobilitás és a roma integráció elősegítését legfőbb küldetésének tekintő, foglalkoztatást szervező és vállalkozásfejlesztő Kiútprogramnak, úgy véli: csak az nem érti, miért hozott a választáson oly sok szavazatot a Fidesznek a közmunka, aki nem ismeri a szegénység és a kiszolgáltatottság természetét.

2011-ben az Európai Roma Keretstratégia részeként Magyarország kormánya nevében Orbán Viktor, az Országos Roma Önkormányzat nevében Farkas Flórián megállapodást kötött arról, hogy „a felzárkózást szolgáló intézkedések eredményessé tétele érdekében” milyen, a roma integráció szempontjából kulcsfontosságú, a lakhatással, a foglalkoztatással, az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatos célok megvalósításán fognak a következő öt évben együtt munkálkodni. Az alább olvasható interjúban Daróczi Gábor, a Magyarországi Soros Alapítvány egykori programmenedzsere, majd – egyebek mellett – a Romaversitas Alapítvány és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány igazgatója arról beszél, mi valósult meg az akkor közösen vállalt célokból, akár a vállalt időpontig, akár napjainkig.

„Eljön majd az az idő is, amikor a most megbolondított emberek is rá fognak ébredni, hogy fantomokkal harcolnak, és a veszély, amitől most annyira rettegnek, nem létezik, és akkor majd a gyűlölet új tárgyat, új célszemélyeket, új területet, új ellenséget, új bűnbakokat fog keresni magának – mondja Hídvégi Balogh Attila, a RomNet nevű internetes portál főszerkesztője, az MTI egykori munkatársa, aki kis megszakítással 10 éven át tudósította az országot természeti katasztrófákról, árvizekről, tűzesetekről és gyilkossági ügyekről, tüntetésekről és zavargásokról. Szerinte az ellenzéknek, az ellenzéki sajtónak és általában az értelmiségnek, amely most a cigányokat hibáztatja, amiért a Fideszre szavaztak, végre szembe kellene néznie a tényekkel és önmagával. Meg kellene ismerkednie a valósággal, azzal a világgal, amelyben honfitársai százezrei élnek végtelen nyomorúságban, elnyomatásban, kiszolgáltatottságban és – nem utolsósorban – hihetetlen információszegénységben.

„Nincs szabad és tiszta választás csaló rendszerben. Itt a csalás strukturális, nem eseti és egyedi. Ahol az állam kampányol, ott nem beszélhetünk szabad választásokról” – mondja Bozóki András, aki a 2018‑as választás riasztó tanulságának tartja, hogy Orbán képes volt erővel, a vidéki társadalom egyfajta refeudalizálásával, elsősorban a közmunkával konszolidálni a vidéket. Ezért szerinte „Orbán a közeljövőben bármikor elindulhat egy nyíltabban elnyomó rendszer felé, hiszen ma már egyre kevésbé érzi szükségét a »pávatáncnak« az EU-ban, (...) mert minden hatalom az övé”.

„A választójog és az annak szabad és egyenlő gyakorlását lehetővé tevő más politikai szabadságjogok a rendszerváltás utáni Magyarország történetében soha nem tűnhettek olyannyira sérülékenynek, jogsértések és visszaélések kockázatának kitettnek, mint éppen a 2014‑es választások során” – így foglalták össze jelentésükben tapasztalataikat a TASZ első választási jogi monitoringprogramjának munkatársai. A most elindított  második ilyen program vezetője szerint „a közben bekövetkezett változtatások elenyésző mértékűek, és többnyire inkább rontottak, mint javítottak a helyzeten”.

„Ami a »sorosozást« illeti, annak szerintem a választásokkal nem lesz vége. Orbán Viktor kormánya ugyanis eszközként használja a menekülteket és Soros Györgyöt saját antidemokratikus, illiberális intézkedései igazolására, és mivel ezek az intézkedések minden valószínűség szerint folytatódnak, sőt, egyre kiterjedtebbé és durvábbá válnak, erre az »eszközre«, ennek a fegyvernek a bevetésére neki továbbra is szüksége lesz” – mondja Krekó Péter, aki az ELTE és a Political Capital közös, a roma- és zsidóellenesség háttértényezőit vizsgáló kutatása zárásaként rendezett konferencián az ilyen típusú előítéletek politikai kontextusáról tartott előadást.

„A magyar kormánynak egyfelől az az elvárása, hogy csak a tranzitzónákban nyújtsanak be menedékkérelmet, másrészt ellehetetleníti, hogy a tranzitzónákban benyújtsanak menedékkérelmet” – ekként foglalja össze az Orbán-kormány legutolsó, tranzitzónánként napi egy-egy, tehát összesen két menedékkérelem beadását lehetővé tevő döntésének lényegét a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa. Az interjúban – mindennek kifejtéséül – szó esik a menedékkérelmük beadására Szerbiá­ban várakozó és ott csapdába esett ezrekről, a tranzitzónákban fogva tartott százakról, a velük együtt szögesdrótok mögé kényszerített gyermekekről és a mindezt lehetővé tevő jogszabályi környezetről. Tehát úgy általában a magyar menekültügyi gyakorlatról.

„Mit ér a korai vészjelzés? – teszi fel a kérdést legutóbbi, Látlelet című tanulmánykötetének előszavában Kornai János, akinek kilencvenedik születésnapját a világ vezető közgazdászai az elmúlt héten tudományos ülésszakkal ünnepelték meg a Budapesti Corvinus Egyetemen. A professzor a tétlenség okát, amellyel a magyar társadalom és a világ végignézte, hogyan épül ki Magyarországon az önmagát békés úton leválthatatlanná tett autokratikus rezsim, azzal magyarázza: „csak nagyon kevesen látták át a maga teljességében, mi készül itt rohammunkában a fejünk fölött, és még csak nem is titokban. Pedig ahhoz, hogy védekezni tudjunk ellene, az kellett volna, hogy az emberek tudják és értsék, mi az, ami ellen védekezniük kell.”

A Sátántangó, a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló alkotója, a „leghíresebb magyar rendezőként” számon tartott, a „legjobb rendezők” különféle listáin mindig elöl szereplő Tarr Béla ma a világ fontos filmiskoláiban tanít – mindig a maga módján –, és közben, ugyancsak a világ számos helyén – nem jókedvében – „gyűjti” az életműdíjakat és dísztoktori címeket. A TT Filmműhely, amelyet 2004-ben olyan filmek és alkotóik segítésére hozott létre Téni Gáborral, amelyeknek és akiknek a bevételorientált filmiparban, a showbizniszben nem lenne esélyük, „most sajnos le van fagyasztva. Ha egyszer jobb idők jönnek – ha jönnek még jobb idők –, akkor újra dolgozni kezdünk vele” – mondja. Ám azokat is megérti, akik ebben a mostani szisztémában is, mert nincs módjuk a boldogabb jövőre várni, dolgozni akarnak.

„Ez a liberális dilemma: hogy aki engem a jogaimtól akar megfosztani, annak is vannak jogai, mert az emberi jogok a gonosztevőket és a kártékony politikusokat is megilletik. És ez minden liberális jogvédő leckéje: hogy a XX. századi diktatúrák, illetve a holokauszt után lehet-e úgy egy igazán felkészült jogvédő szakmailag korrekt, ha nem áll ki mindenkinek a szabadságáért” – mondja Iván Júlia. Az önmagát közel tízéves emberi jogi múltja miatt régi motorosnak tartó jogásznak, emberi jogi szakértőnek, korábban a Helsinki Bizottság munkatársának meggyőződése: „ahol a hatalom eltávolodik a liberális demokrácia értékei­től és kultúrájától, ott előbb-utóbb elérkezik az a pillanat, amikor az őt idegesítő, akadékoskodó civileket megpróbálja elhallgattatni, megfegyelmezni, megfélemlíteni.”

„Valóságos politikai ellenérveket még nem hallottam, azt eddig legalább­is senki nem mondta nyilvánosan, hogy Magyarország jobban járna, ha Putyin Oroszországához tartozna, mint ha az Európai Unió magjához” – mondja az eurócsatlakozást sürgető népszavazási kezdeményezéshez öt tekintélyes társával együtt arcát és nevét adó Mizsei Kálmán, az ENSZ volt főtitkárhelyettese, az Európai Unió előbb moldovai különmegbízottja, majd ukrajnai reformmissziójának vezetője. Szerinte 2020 után az uniós pénzek elosztásában az eddigieknél sokkal fontosabb szerepet fog játszani a mind gyorsabban és erőteljesebben integrálódó eurózónához való tartozás. És bár nem helyesli a primitíven haszonelvű, az előnyöket csak anyagiakban, alamizsnában mérő viszonyt az unióhoz, de Magyarország fejlődése szempontjából meghatározónak tartja azt a hatalmas, a Mar­shall-segély sokszorosát jelentő pénzügyi támogatást, amit csatlakozása után az ország az EU-tól kapott. Az interjú szeptember 24-én készült.

Két kiérlelt, Párizsban fogant, mégis hazatért gazdag absztrakt életmű – feketén-fehéren: ekként jellemzi az Art+Text Budapest galéria Konok Tamás és a geometrikus szobrairól ismert Hetey Katalin (1924–2010) eddig Magyarországon be nem mutatott alkotásaiból – korai arte povera művekből, monokróm reliefekből, gipszobjektekből, mobilplasztikákból, a ’60-as, ’70-es években született festményekből, valamint Konok utolsó néhány évében született, a közönség számára még ismeretlen műveiből – válogatott kiállítását.

„Nem szorul magyarázatra vagy bizonyításra, hogy a fogyatékossággal élő embereket ugyanolyan emberi jogok illetik meg, mint bárki mást. Nem jótékonykodás tárgyai ők, hanem jogok birtokosai” – mondja Milanovich Dominika pszichológus, emberi jogi aktivista, aki szerint azok a nagy létszámú intézetek, ahova „elrejtik” a világ szeme elől a fogyatékos embereket, összezárva őket 200-300 szintén fogyatékos társukkal, természetüknél fogva csak embertelen módon tudnak működni. Ezért a TASZ ma már nem az intézetek megjavításán, hanem a megszüntetésükért dolgozik.

„Bár az illiberális demokrácia kialakulását mindannyian  politikatörténeti fordulatként éltük meg, az, ami végül is történt, szerintem nem előzmények nélkül következett be, hanem egy folyamat eredményeként” – mondja a TÁRKI vezérigazgatója. A magát bizonyos megszorításokkal a jobbközépen elhelyező Tóth István György intézete átfogó és részletes értékvizsgálatai alapján állítja: van valami a társadalmunk működésében, ami ezt az igényt, ezt a keresletet, a magyar társadalom illiberális demokrácia iránti fogadókészségét tartósan életben tartja.

Az esszé, amelyre az interjú során hivatkozunk, a Hegymenet, Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon című kötet számára íródott.

„Ez az ide-oda táncolgatás, ez a követelőzéssel párosított felelősségelhárítás és szolidaritáshiány és ez a tűzzel való állandó játszadozás egyszer csak elvezethet oda, hogy becsúszunk valami olyan szakadékba, vagy akár bele is löknek bennünket mások türelmüket vesztve, amiből aztán nem nagyon lehet kikapaszkodni” – vázolja aggodalmait a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány külügyminisztere, korábban egyetemi tanár, történész, utóbb két Orbán-kormány idején nagykövet. „Én természetesen maradtam konzervatív értékeket valló, nemzeti érdekeinknek elkötelezett liberális” – vallja magáról, azt azonban nem hiszi, hogy nagyon sokan lennének ilyenek. „De hiszem, hogy nagyon sokan vagyunk elkötelezettek a rendszerváltozás bel- és külpolitikai céljai, a parlamentáris demokrácia és a nyugati orientáció mellett. Aki az 1989-es Ellenzéki Kerekasztal programjával nem fordul szembe, az nem helyeselheti a mai kormánypolitika külföldön is bírált elemeit.”