(Wajdi Mouawad: Futótűz, Radnóti Színház; Philip Löhle–Peer Krisztián: Nem vagyunk mi barbárok, Katona József Színház, Sufni)

A Libanonból menekült kanadai drámaíró, Wajdi Mouawad Futótüze a jelenlegi krízis előzményeinek görög bosszúdrámája. A tragédia egy trilógia második része, szerzője az egyik legizgalmasabb kortárs színházi rendező. A libanoni polgárháború válogatott kegyetlenségeit egyetlen női főhős, Nawal Marwan történetén keresztül beszéli el, és mivel itthon a menekültkérdésre adott színházi válaszok között nem szerepelt átütő előadás, többen várják ettől a bemutatótól a megváltást.

(Mihail Bulgakov–Vecsei H. Miklós: Iván, a rettenet, Radnóti Színház)

Az Ivánban éppen az a jó, hogy a poén végre valahára nem az unalmasnak ítélt hordozóanyag „feldobására” szolgál: a gegsortűz maga az alapszerkezet. Szétírt és dekonstruált Bulgakov. Tudattrip, ahol László Zsolt házmestere kimutatja a foga fehérjét, és vérnősző Rettegett Ivánná változik. A fonák világ megmutatja a valóság igazi arcát.

Ritkán látott természetességgel megmutatott romantikus indulatcsomag. Ugyanaz a közvetlenség, amelyet éppen ennek a színháznak a Sufnijában, éppen Székely Kriszta Petra von Kantjában láttunk. Mert Székely nagyon tud valamit. Új erővel megtölteni egy nálunk régi színházi nyelvet. És meg tudja nekünk mutatni ezeket a hisztéria határán táncoló, szerelmes, Lars von Trier-hősökre emlékeztető nőket. 

(Peter Brook–Marie-Hélène Estienne: Csatamező, Trafó, december 14.)

Messze nem időskori főmű. Csak egy újabb, örömteli lépés attól az embertől, aki életműve építgetése helyett magától értetődően rendez: hol jót, hol rosszat, mert ezen a tevékenységen keresztül tapasztalja meg a világot. Érződik a Csatamezőn az elmúlt idők pora, de Brook életkora is. Mégis átsüt rajta valami töretlen jókedv és játék iránti vágy. Aminek a szeretetére a magyar nézőt, Brook-könyvével (1976), éppen ennek a lapnak a kritikusa, Koltai Tamás tanította meg.  

(Christopher Marlowe: II. Edward, BMC)

Ha nem érzek is együtt Edwarddal, legalább történt egy újabb színpadi kísérlet összetett, ellentmondásos melegportré felrajzolására. Egy meleg emberére, akinek személyiségjellemzése nem merül ki szexuális irányultságában

(Lee Hall–Elton John: Billy Elliot, Opera)

Szirtes Tamás rendezésében azonban – az előadás legszomorúbb tanulságaként – a musicalben eredetileg oly hangsúlyos transzvesztita-vonal tökéletesen értelmezhetetlenné válik. A magyar Operában a Fejezd ki magad! című szám alatt a gyerekszínészek női göncök helyett óriás csokornyakkendős bohócruhákba öltöznek. Szomorú, hogy a rendező éppen egy ifjúsági, érezhetően nevelni hivatott előadás esetében nem meri bevállalni a transz-tematikát.

(Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre, Örkény Színház)

(Gyökössy Zsolt: A második teríték, Újszínház)

(Guelmino Sándor: Szerelem. Csiky Gergely Színház, Kaposvár – Vidéki Színházak Fesztiválja, Thália)

(A Magyar Kétfarkú Kutya Pártról)

(Szálinger Balázs: Köztársaság, Zsámbék)

(Fehér Balázs Benő Emilia Galottija, Kamra)

(Gogol: Egy őrült naplója, Orlai Produkció, Szeged, THEALTER – 2016 szeptemberétől Jurányi Ház)

(Hajdu Szabolcs: Ernelláék Farkaséknál, Maladype Bázis)

(Kovács D. Dániel Ahogy tetszikje, Kamra)

(Koltay Gábor: Itt élned, halnod kell, Hősök tere)

(Schilling Árpád–Zabezsinszkij Éva: Eiswind/Hideg szelek, Akademietheater, Bécs)

 (Kelemen Kristóf: Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk, Trafóklub)

(Thomas Ostermeier Sirálya és Urbán András Hazafiakja a Nemzeti Színház MITEM fesztiválján)