„Én a beígért és tervezett alapfolyamatokat – hogy tudniillik az állami egészségügy felé viszik el a rendszert – önmagukban nem tartom ördögtől valónak. Nem az én ízlésem, nem az én modellem, de attól, hogy én nem szeretem a paradicsomos káposztát, az még lehet jó étel. Azaz az állami egészségügyi rendszer is reális, létező alternatíva, de akkor azt fel kell vállalni és jól kell csinálni. És nekem ezzel most sem az a fő problémám, hogy államosítottak, hanem hogy miután államosítottak, nem éltek az államosítás adta lehetőségekkel és eszközökkel” – mondja Kincses Gyula végzettségére nézve orvos és egészségügyi szakközgazdász, egykori MDF-es képviselő, a második Gyurcsány-kormány SZDSZ által jelölt egészségügyi államtitkára. Szerinte a politika ma pártsemlegesen kerüli az egészségügyet, „van, aki nem tud, és van, aki nem mer mondani semmit”.

Illessen meg minden tartósan Magyarországon lakó állampolgárt (kivéve, ha külföldön adózik) olyan pénzösszeg, úgynevezett LÉT-pénz, feltétel nélküli alapjövedelem (FNA), amiért tőle cserébe nem követelhető semmilyen magatartás, amin nincs közteher és ami szabadon elkölthető. Legyen ez a gyerekek esetében havi 25 ezer, felnőtteknél 50 ezer, várandós édesanyáknál 75 ezer forint a létükhöz, egyben személyükhöz fűződő, elidegeníthetetlen alkotmányos joguk – ajánlja a magyar társadalomnak egy független kutatókból, szociológusokból, szociálpolitikusokból, jogászokból, pénzügyi és költségvetési, valamint társadalombiztosítási szakemberekből álló csoport. Ettől az általuk „sültrealistának” nevezett, zéróösszegűnek és fenntarthatónak „kiszámolt” jövedelem-újraelosztó rendszertől, a LÉT-től nem kevesebbet remélnek kidolgozói, mint hogy képes lesz nemcsak megállítani a magyar társadalom széthullását, de történelmi fordulatot is eredményezni annak integrációjában.

„Én ezt a 2010 óta tartó időszakot a médiaelfoglalás új, a korábbiaktól minőségileg eltérő korszakának látom. (...) A médiapiac, a médiarendszer szerkezete teljesen átalakul, benne egyre inkább a politikához, a kormánypárthoz nyíltan és nyilvánvalóan kötődő vállalkozások jelennek meg. És leginkább azokon a csatornákon, amelyeken ennek jelentősége lehet, tehát amelyek nagy tömegeket érnek el, szemben azokkal, amelyek csak a demokrácia és a joguralom iránt elkötelezett kisebbség számára fontosak” – mondja a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Szerinte minden bajunk alapja az autonómia iránti igény – amúgy a teljes magyar valóságot jellemző – hiánya. Hogy anélkül is igazodunk, már azelőtt tudomásul vesszük a csak sejtett, meg sem fogalmazott elvárásokat, hogy megérkeznének címünkre.

„Már 2008-ban is azt tapasztaltuk, hogy a demokráciát a magyar fiataloknak csak egy része, a megkérdezettek mindössze negyven százaléka tekinti a legjobb politikai rendszernek, és már akkor megjelent a felsőoktatásban részt vevők között egy kifejezetten diktatúrapárti csoport. (...) Az egyetemisták és főiskolások körében idén elvégzett vizsgálatunk pedig azt mutatja, hogy közben nagyságrendekkel nőtt meg a határozottan diktatúrapártiak, a diktatúrára és rendre vágyók aránya. Nemcsak azt kérdeztük a fiataloktól, hogy bizonyos helyzetekben jobbnak tartják-e a diktatúrát a demokráciánál, hanem azt is, hogy most is olyannak ítélik-e a helyzetet, amikor szerintük diktatúrára volna szükség. És a magyar egyetemisták és főiskolások hat százaléka erre a kérdésre 2013-ban igennel válaszolt” – ekként foglalja össze ifjúsággal kapcsolatos kutatásai legsokkolóbb tanulságait Szabó Andrea. Az Aktív Fiatalok Kutatócsoport vezetője azon a konferencián tartott előadást, amelyen a Political Capital bemutatta a fiatalok politikához fűződő viszonyát vizsgáló, más kutatások eredményeit is.

Amikor megbeszéltük ezt az interjút, azt mondta, mindenképpen szeretne az utóbbi három évben szerzett egyik legmegrendítőbb itthoni tapasztalatáról beszélni: arról a modern demokráciákban merőben szokatlan, sőt ismeretlen, ám Magyarországon mostanában mindennapos jelenségről, passzivitásról, illetve belenyugvásról, amellyel a többség nálunk fogadja, sőt elfogadja ezt az új világot: a leplezetlen hatalomkoncentrációt, a demokratikus játékszabályok és konvenciók rendszeres és rendszerszerű felrúgását, sárba tiprását, a joguralom megszüntetését, a közjavak lenyúlását és ennek érdekében az államhatalom teljes fegyvertárának bevetését. És akkor sem szedi föl az utcaköveket, ha rendszeres élménye, hogy a hatalom szemrebbenés nélkül a szemébe hazudik, azzal sem törődve, hogy hihetően tegye. Mi ebben a kombinációban az új, az eredeti, a hungarikum?

„A tipikus külföldi munkavállaló fiatal férfi, aki korábban a közép-magyarországi régióban vagy valamelyik nagyobb vidéki városban élt. Ez az a kör, amely élen jár ebben a tanulási folyamatban, amely leginkább eligazodik a virtuális világban, és nagyobb városok lakójaként elég nagy migrációs burok veszi körül, vagyis viszonylag sokan vannak körülötte olyanok, akik már megpróbálkoztak a külföldi munkavállalással. De ez az előny egyszer csak elfogy, mert hamarosan a nők és az egészen fiatalok is csatlakoznak hozzájuk.” A TÁRKI vezető kutatója szerint ez gyorsuló és már soha abba nem maradó, ám természetes folyamat, az a politika azonban végtelenül buta, amelyik nem veszi észre, hogy ha nem avatkozik közbe, akkor elveszti a népesség leginkább kalandvágyó, kockázatvállaló, újat kereső részét.

Magyar polip – a szervezett felvilág – 2001-ben ilyen címmel írt cikket¹ „az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét és erkölcsét szétzüllesztő” Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol „a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszereket alkalmazva, állami segédlettel terjeszkedik lefelé”, és ahol „az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia”, amely „az államhatalom teljes fegyvertárával dolgozik politikai és gazdasági érdekei érvényesí­té­séért”. De „még nem dőlt el, hogy a végrehajtó hatalom teljes mértékben maga alá tudja-e gyűrni a független hatalmi ágakat és intézményeket” – így zárta tizenkét éve írását. 2010-ben a kérdésre megszületett a válasz: „Semmi sem változott, sem a szándék, sem a cél, csak a feltételek: a kétharmados parlamenti többséggel jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai” – írta néhány hónappal a választás után A visszautasíthatatlan kétharmados ajánlat – A Fidesz autokratikus kísérlete című cikkében.² „A párt után (...) az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, és az engedelmességre kényszerítés Fideszen belül alkalmazott technikáit ma már a társadalom egészén alkalmazza”.

Magyar polip – a szervezett felvilág – 2001-ben ilyen címmel írt cikket¹ „az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét és erkölcsét szétzüllesztő” Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol „a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszereket alkalmazva, állami segédlettel terjeszkedik lefelé”, és ahol „az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia”, amely „az államhatalom teljes fegyvertárával dolgozik politikai és gazdasági érdekei érvényesí­té­séért”. De „még nem dőlt el, hogy a végrehajtó hatalom teljes mértékben maga alá tudja-e gyűrni a független hatalmi ágakat és intézményeket” – így zárta tizenkét éve írását. 2010-ben a kérdésre megszületett a válasz: „Semmi sem változott, sem a szándék, sem a cél, csak a feltételek: a kétharmados parlamenti többséggel jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai” – írta néhány hónappal a választás után A visszautasíthatatlan kétharmados ajánlat – A Fidesz autokratikus kísérlete című cikkében.² „A párt után (...) az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, és az engedelmességre kényszerítés Fideszen belül alkalmazott technikáit ma már a társadalom egészén alkalmazza”.

„Egy jó gazdaságpolitikának határozott társadalompolitikai elképzelésekre kell támaszkodnia, és az ebből következő, ezekkel harmóniában lévő célokat kell szolgálnia. Ezért a Fidesz-kormánnyal szakmai megközelítésben nekem ma az a fő bajom, hogy – függetlenül attól, mennyire értek vagy nem értek egyet az általuk vallott társadalompolitikai elvekkel, elképzelésekkel – ez a gazdaságpolitika azokat az elveket és elképzeléseket sem szolgálja” – foglalja össze véleményét a második Orbán-kormány gazdaságpolitikájáról az első Orbán-kormány első gazdasági minisztere, ma a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, korábban rektora. Chikán Attila szerint „mára nyilvánvalóvá vált, hogy alaposan elkalibráltuk magunkat az átmenettel kapcsolatos várakozásainkban. Hogy azok a remények, amelyek a fejlett országokhoz való felzárkózásunkról szóltak, alaptalanok voltak.”

Ha február 11-ig nem teljesülnek a követeléseik, ultimátumuknak megfelelően országos tiltakozásba kezdenek – január közepén erről döntöttek hallgatók és oktatók az ELTE BTK-n tartott fórumon. A HaHa egyik alapítója és tavaly februári első egyetemfoglalásának szervezője, a mozgalom „arcaként” ismert Kóbor Andrea, a Corvinus Egyetem nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakos hallgatója reméli, hogy újból sokan lesznek az utcán.

Az úgynevezett télirózsás forradalom az MTA épülete előtt kezdődött december 19-én délután, onnan a tüntetők a Margit hídon át Budára vonultak, majd fórumot kezdeményeztek a Lánchíd közepén. Ott a rendőrség három fiatalt, köztük egy, a fórumot moderáló színészt állított elő. Barabás Richárd 1987-ben született, 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ma egy független színház, az alternatív HOPPart társulat tagja.

„Miközben az integráció gazdasági krízisének megoldását Európában egyre többen a tényleges politikai unió felé vezető úton keresik, a hazai politikai elitnek rendkívül nagy a felelőssége abban, hogy tovább erősödik vagy visszaszorul az unióellenesség Magyarországon; hogy 2014-ben akár választást is lehet majd nyerni az EU-ból való kilépés szlogenjével, vagy ellenkezőleg, Magyarország a föderális unió aktív alakítói között foglal majd helyet” – áll a Magyarországi Európa Társaság első úgynevezett PERC-jelentésének bevezetőjében. A magyar Országgyűlésben helyet foglaló pártok uniós attitűdjét számszerűsítő PERC-index (a kutatás angol elnevezéséből – Party EU-attitude Re­port Card – alkotott betűszó) a 2009-es európai parlamenti választások és a 2012 nyara közötti időszakban négy területen, hivatalos pártdokumentumok, európai parlamenti és országgyűlési viták, valamint médiamegszólalások alapján elemezte a pártok ilyen típusú megnyilvánulásait, és sorolta őket a két szélső pont, az „EU-destruktív” és a „föderalista” között összesen tíz kategóriába.

A legnagyobb bajom az új szabályozással, hogy elvész a normativitás, és az önkormányzatoknak a forrásokért folyamatosan alkudozniuk kell majd a kormányhivatalokkal. Ez azt jelenti, hogy a központi hatalom akkor és ott is megtarthatja az önkormányzatok feletti hatalmat, amikor és ahol a helyi polgárok már más színezetű önkormányzatot választanak – mondja az új szabályozásról Gegesy Ferenc matematikus és közgazdász, volt szabad demokrata politikus, a IX. kerület egymás után ötször megválasztott volt polgármestere. Szerinte a magyar önkormányzati rendszer legsúlyosabb problémája volt – és maradt – a döntések kontrolljának és a törvénytelen döntések megelőzésének az elégtelensége.

„A társadalom feletti irányítás megszerzésének és megtartásának legjobb, legalkalmasabb eszköze a közoktatás totális államosítása, az államosított közoktatásban ugyanis az állam mondja meg, hol milyen iskola működjön, ki taníthat és ki nem, mit kell tanítani és milyen könyvből, és az iskolának milyen értékrendet, illetve magatartásmintákat kell közvetítenie vagy kikényszerítenie” – nyilatkozta egy éve a készülő köznevelési törvényről Szüdi János, korábban a Magyar Bálint vezette oktatási tárca, majd a Bajnai-kormány oktatási minisztériumának államtitkára, miután logikus rendbe szedte a készülő közoktatási program addig nyilvánosságra került elemeit, és azokból összeállította az úgynevezett nemzeti köznevelési terv leginkább várható változatát.

„Most borzasztó erős az az érzés, hogy nincs több alternatíva, nincs miben reménykedni, nincs kiben bízni. Bénultság van és kétségbeesés,  »most már mindegy. Mindig rossz volt, most is rossz, mindig is rossz lesz«. Arról nincs szó, hogy népszerű volna az Orbán-kormány, csak éppen nincs alternatíva. Nincs már királyfi, akiben reménykedni lehet, hogy ha ő ül a trónra, akkor minden jó lesz” – így jellemzi a helyzetet Fischer Eszter, a ’80-as évek közepe óta Berlinben élő pszichológus, akit azonban a múltja, a barátai és részben a munkája Magyarországhoz köt. Szerinte azért ütközik ilyen kevés ellenállásba Magyarországon a demokrácia felszámolása, mert az emberek menet közben nem vették észre, hogy demokráciában élnek, az nem vált a mindennapokban megélhető tapasztalattá.

„A magyar zsidó történetírás egyik fogyatékossága, hogy erősen újkori, s én szerettem volna a régiséget, a régi korok magyar zsidó történetét méltó rangra emelni” – nyilatkozta nemrég hatalmas történeti munkája, A zsidók története Magyarországon megjelenése alkalmából a Népszabadságnak. Mert a zsidók magyarországi története sokkal korábban, a X. században kezdődik, körülbelül akkor, amikor a magyaroké is a Kárpát-medencében. Az itt következő beszélgetés e bő évezred első hat-hét évszázadáról szól.