A tehetség és a kalandorság első ránézésre nehezen megkülönböztethető jelenségek. A kalandorok, amíg le nem lepleződnek, merész és váratlan cselekedeteikkel, döntéseikkel rendkívül tehetségesnek tűnhetnek. Úgy döntenek, olyat tesznek, amit korábban senki nem tett és amire senki nem számított, ezzel gyakran elnyerik a közönség elismerését, esetleg csodálatát. Esetenként annyira meglepőek váratlan húzásaik, hogy a kívülállók azt gondolják, ők biztosan tudnak valamit, amit mi, mások nem tudunk, van valamiféle különleges hatodik érzékük, amellyel megérzik azt, amit rajtuk kívül senki. És hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön: vajon valamilyen különleges tudás, képesség, megérzés, vagy pusztán a felelőtlen és gátlástalan önérvényesítés szándéka húzódik meg tetteik hátterében.

A magyarországi ellenzéki képviselők hosszú küzdelmének ered­mé­nyeképpen 2022. április 3-ra az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) teljes megfigyelői missziót küld Budapestre, hogy nyomon követhessék az országgyűlési választás lebonyolítását, ellenőrizzék a szavazási folyamat tisztaságát. Ilyenre még nem volt példa az Európai Unió történetben. Mert ugyan 2013-ban, Bulgária esetében is a teljes körű megfigyelés mellett döntött a szervezet, ám oda mindössze 10 választási és 12 hosszú távú megfigyelőt küldtek, hozzánk viszont most ennek csaknem a hússzorosát; 200 rövid és 18 hosszú távú ellenőrt delegál a szervezet. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy az EBESZ is érzékeli, Magyarországon súlyos veszélybe került a választások szabadsága és tisztasága. Mégis kevés kétségünk lehet afelől, hogy a nemzetközi szervezet a választások után elkészülő jelentésében úgy összegzi majd a magyarországi választásokat, ahogyan 2018-ban is tette, nevezetesen, hogy a választások szabadok voltak, de nem voltak „fair”-ek. Hogy nálunk 2014 óta nem fairek a választások, az nem lehet vita tárgya, a kérdés csak az, vajon szabadok-e.

A 2022-es választási évre kanyarodva egyértelműen megállapítható, hogy az elmúlt időszakban a kormánypárti médiamonopólium betonfalai között már csak réseken szűrődnek be ellenzéki hangok, a COVID-járvány idején a független média pozíciói tovább gyengültek, az információhoz való szabad hozzáférés lehetőségei folyamatosan szűkültek, és a privacyt védő korlátok folyamatosan lazulnak. Mind a tájékozódás, mind a tájékoztatás szabadsága egyre inkább korlátok közé szorul, és a kormánypropaganda áttörte az utolsó szabad platform védvonalát is, brutális mennyiségű közpénz elherdálásával, a közösségi médiában is domináns szerephez jutottak a közpénzekből kormánypropagandát harsogó reklámok és influenszerek.

Arató András: Az elmúlt félév. A Klub­rádió és én. Kossuth Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 350 oldal, 4200 Ft

A naplószerűen lejegyzett párhuzamos történetek szétszálazhatatlanul egymásba gabalyodnak, amin nem lepődhetünk meg, hiszen Arató élete, mindennapjai teljesen egybefonódnak a rádióval. Ami a Klubrádióval történik az Aratóval is történik, és ami Aratóval történik, az a Klubrádió működésén is nyomot hagy. Akár Sienában van, akár Brüsszelben, akár budapesti lakásában karanténban, fogadott gyermeke, a rádió, mindenhol vele van.

„Demokratának lenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy nem félni…” Amikor Bibó ezt a közhelyszerűen, ám rendre hiányosan idézett kijelentését leírta, akkor – miként ez a mondat második feléből kiderül – nem a félelemre, hanem a gyávaságra gondolt. Félni vagy gyávának lenni – hatalmas különbség. A félelem ugyanis teljesen természetes érzés, minden normális ember számtalan dologtól fél. A gyávaság azonban az emberi silányság egyik jelzője. Gyávának lenni azt jelenti, hogy valaki, bár tisztában van azzal, egy-egy helyzetben mi lenne a helyes döntés, mégis – számításból, félelemből, önzésből – a rossz utat választja. És mivel tudja, hogy rendre a rosszat választja, gyűlöli azokat, akiknek van bátorságuk a kockázatosabb, veszélyesebb jó mellett dönteni. A bátorság nem a félelem, hanem a gyávaság ellentéte. Ha egy vezető politikus gyáva, akkor döntései nem a magánérdekeket sértik, hanem a közjó, a közérdek érvényesülésének állják útját, és a társadalom boldogulását sodorják veszélybe. Ilyen gyáva politikusnak gondolom Orbán Viktort és a szolgálatába szegődött vazallusokat. 

Évszázadok óta a diktatúra egyik, ha nem a legfontosabb jellemzőjeként emlegetik, ha a hatalom rendre nem tartja be a minden állampolgárra kötelezően vonatkozó törvényeket, és olyan jogszabályokat alkot, amelyek a közjóval szemben kizárólag egy szűk hatalmi elit érdekeit képviselik. Ezekben a rendszerekben, bár formálisan léteznek, valójában nem működnek azok az intézmények, amelyek feladata a hatalom törvényes működésének kontrollja lenne. Helyesebben működnek, csak a hatalom ellenőrzése helyett a törvénytelenségek legitimálását tekintik feladatuknak.